36. rész - Titok bennem

Nagyjából hajnali egy óra lehetett mikor felébredtem. Nyűgös voltam, fájtak a végtagjaim, viszont a zaj érdekesebb volt, mint bármilyen más fáradtsági jelem. Így hát erőt vettem magamon, és kikászálódtam a puha kis ágyikómból. Egy pillanatra megálltam, és csak néztem az üres ágyat, ahol nem olyan rég még Dorcsi feküdt.

- Már két hete, hogy elment… - sóhajtottam, és a hang felé vettem az irányt.

Amint kikukucskáltam az ajtón, azonnal megláttam Bill nyúlánk alakját, amint, kissé még álmosan, botorkál a folyosón Tom szobája felé. Annyira édes és annyira kis szerencsétlen volt, hogy muszáj voltam elnevetni magamat. Persze csak halkan, így nem vette észre. Mikor végül sikerült bejutnia bátyja szobájába, én is kibújtam a rejtekemből, és utána eredtem. Nem tudom az ikrek, hogy vannak ezzel, de a szobájuk ajtaját csak nagy ritkán óhajtják becsukni. Ami persze esetemben jó, de eldöntöttem, hogy azért erről beszélni fogok velük...

Mire az ajtónál voltam, Bill már Tom mellett feküdt, és lágyan puszilgatta bátyja puha arcát.

- Hmm... - csak ennyit lehetett hallani a rasztástól.

- Ciccaaa... Ébredj! - szólongatta az énekes negédes hangon.

- Hmm... - jött az újabb morgás a gitárostól.

- Tomi! Ébredj! A cicád kanos...

- Billie... - ölelte magához, és maga alá fordította. - Szia szerelmem! - vigyorgott rá, és szenvedélyesen megcsókolta öccsét.

- Mennyire jól csókolsz! - tapadt bátya ajkaira a fiatalabb.

- Kis tüzes cicám! Talán csak nem engem akarsz? - vigyorgott kajánul, és belemarkolt Bill fenekébe.

- Dehogy nem! Pornót néztem és egyből rád gondoltam!

- Ácsi-ácsi!  Nélkülem néztél pornót te kis piszok?

- Most komoly megharagudtál ezért szivi?

- Meg hát! - durcizott be Tom.

- És mit szólnál ahhoz, ha együtt néznénk? Hmm?

- Én már nem vagyok elég a felizgatásodhoz?

- Nem, te túl nagy dózis vagy számomra! - mosolyodott el Bill édesen.

- Engesztelj ki!

- Mivel? - vigyorgott kajánul a kisebb.

- Hát mondjuk azzal, hogy szépen leápolsz cica! - mozgatta a piercingjeit Tom.

- Igaza vagy a csajoknak... - nézte mereven ikre ajkait.

- Miben? - vonta fel a fél szemöldökét a rasztás.

- Abban, hogy ez kibaszott szexi... - csókolta meg hevesen testvérét.

- Billie... - nyögte a csókba Tom, és szorosan magához húzta öccsét. Lassan húzta le a törékeny testről a boxert, majd elhajította, és maga alá fordította öccsét.

- Nem én ápollak le téged Tomi?

- Előbb ki akarlak készíteni! - fogta meg öccse szerszámát, majd lassan elkezdte nyalogatta a makkját.

- Ahh... - nyögött fel Bill.

- Ügyes vagy baba! - nyalogatta tovább az éledező falloszt a rasztás.

- Igehn!

- Nyögj szépen nekem! Az enyém vagy!

- Ah... A tiéhd... Ahh...

- Úgy bizony! - kapta be Tom a szöszke makkját, és úgy kényeztette tovább a fiatalabbat.

- Tohm... Ahh... - a rasztás kérdőn nézte öccse pofikáját. - Szeretehm nyögni a nevedeht...

- Óh Billie... - nyalogattam végig a fiatalabb falloszát párszor. - Nagyon ágaskodsz!

- Beh akarlahk kapni! Ahh...

- Akkor rajta! - hagyta abba a gitáros a tevékenységét, és végigfeküdt az ágyon. - A tiéd vagyok cica! Kényeztesd a gazdidat!

- Ez nagyon szexi! - húzta le testvéréről a boxert az énekes. - Ennyire tetszenek a nyögéseim? - vigyorgott mikor meglátta bátya már igen-igen ágaskodó ékességét.

- Ó, ha te azt tudnád! Főleg meg mert miattam élvezkedsz! Az benne a legjobb!

- Milyen kis édes vagy! - helyezkedett el Tom lábai közt az énekes, majd elkezdte nyalogatni a duzzadt makkot. (ezt a jelzőt nem én találtam ki!)

- Oh, cicah! Nagyon jóh amit csináhlsz!

- Hmm... Finom! - nyomta a piercingjét a makkon elhelyezkedő kis lyukhoz Bill.

- Bihll... Miht... Mit csináhlsz? - dadogta kissé rémülten a rasztás.

- Nyugi! Nem dugom beléd a nyelvem! Csak ingerellek! - használta továbbra is a piercingjét a szöszke.

- Nagyohn jóh... - vetette hátra a fejét Tom. - Túhl jóh...

- Az mit jelent?

- Azt, hogy kívánlak! - fordította maga alá az öccsét az idősebb. - Már nagyon szeretnék benned lenni!

- Akkor mire vársz? Hiszen csak a tiéd vagyok! - csókolta meg Bill Tomot. - Úhgy szeretlek megcsókolnih...

- Éhn is tégehd... - fogta meg az ágaskodó szerszámát a rasztás, és lassan öccsébe hatolt.

- Ahh... Tohm... - nyögte Bill.

- Fáj? - állt le az említett.

- Élvezem... - vörösödött el teljesen az énekes.

- Örülök! - simogatta a törékeny testet a gitáros, és még jobban belé hatolt. - Deh jóh...

- A legjohbb... Máhr nem fáhj!

- Ennehk nagyon örülök! - csókoltam meg testvérét vadul, és a hajába túrt, mialatt elkezdett benne mozogni.

Valójában én arra számítottam, hogy egy durva, kiéhezett, vad szexet fogok látni tőlük, de tévedtem! Nem mondanám, hogy olyan kis semmilyen volt, mert az sem igaz rá. Viszont azt bizton állíthatom, hogy én még ennyire szerelmes együttlétet nem tapasztaltam. Tom lassú és gyengéd volt Billel, a szöszke pedig kárpótolta ezért. Csókolgatta, simogatta, és a nevét nyöszörögte, minden betűt szerelemmel kiejtve. Édesek voltak és szerelmesek. Engem pedig csak akkor fogott el igazán a bűntudat. Hiszen én bepofátlankodtam abba a csodálatos kis világba amit ők építettek fel. Ráadásul úgy, hogy arról Bill még csak nem is tudott!

Még azelőtt eljöttem tőlük, hogy befejezték volna. Valójában jó volt nézni amit csináltak, de ki-be baszott nagy szemétségnek éreztem leskelődni utánuk. Hát igen! Előbb cselekedtem, aztán gondolkoztam. Erre tökéletes példa a Tommal töltött éjszaka is.

Lefeküdtem, és ahhoz képest elég hamar el is aludt. A cikázó gondolataim pedig a fejemben maradtak...

***

Az ikrek az aktus után az ágyon pihentek. Tom feküdt átölelve öccsét, Bill pedig a mellkasára hajtva a fejét feküdt mellette. Már egy kicsit lenyugodtak a szeretkezés után, de azóta nem is beszéltek. Csak élvezték a pillanatot.

- Lassan mennem kell... - bontakozott ki az ölelésből a szöszke.

- Hékás! - ült fel Tom, és szorosan ölelte magához öccsét. - Már miért kéne menned?

- Hát mert... - dadogta zavartan az énekes.

- Na miért? Maximum Tamara nyithat ránk. De szerintem nem érdekli, hogy mi mit csinálunk. Hiszen tudja!

- Azt akarod, hogy melletted aludjak?

- Miért? Te nem akarsz mellettem aludni, és a karjaim közt felébredni?

- Nem tudod elképzelni mennyire szeretnék! - dőlt hátra, így pont bátyja ölében feküdt.

- Én pont annyira szeretném! - csókoltam meg a puha ajkakat a gitáros.

***

Másnap viszonylag hamar keltem. Az nálam olyan 9 órát jelent. Felöltöztem, megmosakodtam, és a hajam is normális állapotba tettem, az-az kivasaltam. Majd szépen leszambáztam a földszintre, pontosabban a konyhába, mert onnan hallottam a zajokat. Amint beléptem, egy aranyos, bár kissé bizarr látvány fogadott. Bill éppen palacsintát sütött, az illata alapján legalább is az volt, Tom pedig a pulton ült és mosolyogva fixírozta öccse hagymaseggét.

- Szia Tamcsi! - mosolygott rám Bill.

- Hali... - intettem kissé zavartan, mert nem tudom, hogy látott meg.

- Hallani ahogy jössz - nézett rám a rasztás nyugodt arccal. Fura... Mintha csak tudta volna mit gondolok...

- Akkor jó... - sóhajtottam.

- Kérsz palacsintát? - sürgölődött tovább a szöszke.

- Kérek! - bólintottam mosolyogva. - Segíthetek valamit?

- Nekem igen! - jelentkezett Tom, de akkor már megint Bill seggét nézte.

- Ez már beillik molesztálásnak is - mondtam unottan.

- Arra próbál rájönni, hogy milyen alakú a fenekem... - sóhajtott az énekes.

- Fenék alakú! - tártam szét a karjaimat. Nem értettem ezen mit kell gondolkodni. És csak ennyi kellett! Billből azonnal kitört a röhögés, Tomtól viszont csak egy csúnya pillantást kaptam. - Mi van? - értetlenkedtem még jobban.

- Nem úgy! Azt akarom kitalálni milyen zöldségre, gyümölcsre hasonlít - magyarázta.

- Ja, foghagyma! - vontam vállat, és csináltam magamnak egy kávét.

- Te ezt honnan tudod? - szegezte nekem a kérdést a rasztás.

-  Tom, Tom, Tom... - ingattam a fejemet. - Ezt minden Alien tudja!

- De hát én vagyok Bill pasija, nem az egyik Alien!

- Miért te vagy az én pasim? Miért nem én a tiéd? - háborodott fel az énekes.

- Mert te vagy alul - mondta egyszerűen a gitáros.

- Majd este nem én leszek! - vigyorgott a szöszke. Nem szóltam nekik, csak bőszen hallgattam.

- Oh, Billie! Várom azt a napot mikor te magad alá fogsz nyomni, és jól megdugsz. Az nem fog bekövetkezni!

- Akkor mostantól te se lehetsz bennem! - zárta le a vitát a fiatalabb, mire bátya csak tágra nyílt szemekkel figyelte.

- Cica... Tudod, hogy nem úgy gondoltam! Én csak piszkálódok. Nem gondolom komolyan a dolgokat. Tudod, hogy úgyis megengedném neked! Csak kérned kell! - mentegetőzött az idősebb.

- Nem érdekel! Vidd el Tamarát egy-két menetre! - mondta dühösen. Az én színem a rákvörös és a falfehér közt váltakozott, Tom lesápadt és izzadni kezdett. Bill meg csak akkor kapcsolt mit mondott. - Ne haragudj én csak... - kezdte, de mikor ránk nézett megakadt a mondat közben. - Mi van? Mit lapítotok mint a szar a fűben?

- Mi csak... - dadogta Tom, de nem mert testvérére nézni.

- Nem érdekelnek a hazugságaitok! Az igazat akarom hallani!

- Izé... Az nem biztos, hogy jó ötlet... - motyogtam.

- Ó, dehogy nem! Hallani akarom mit pusmogtok ti itt! Tom, nézz a szemembe, és úgy mond, hogy nem akarsz Tamarától semmit!

- Miért Tom? - nyögtem ki a kérdést véletlenül.

- Mert nem tudok neki hazudni... - motyogta a gitáros.

- Akkor miért nem nézel a szemembe? - rivallt rá a szöszi.

- Cica kérlek! Ez nem az aminek gondolod! - kezdett magyarázkodni a rasztás.

- Az öcséd vagyok, nem a macskád! Végeztünk Kaulitz! - rohant fel az emeletre az énekes.

- Billie... - suttogtam, vagyis szinte már csak tátogta Tom. Az arca már koránt sem volt vidám. A keserűség játszott a vonásain, és a fátyolos tekintetében is, amik már tele voltak könnyel. Hirtelen a térdei megrogytak, és alig múlott pár másodpercen, hogy nem zuhant csak úgy el, hanem félig-meddig sikerült megfognom, mondjuk annak is kis híja volt, hogy nem borultunk fel.

- Jól vagy? - kérdeztem óvatosan, bár tudtam a választ.

- Nehm... - suttogta sírva.

Végül Tom, ott a konyha közepén álomba sírta magát. A szemei lángvörösek voltak, és arról is csak alig tudtam lebeszélni, hogy magába vágja a nagykést. Teljesen összeomlott! Ria alig egy napja távozott. Akkor csak ideges és feszült volt. Aznap reggel ébredhetett, hosszú évek óta először az öccse mellett akit szeretett. És hiába volt még viszonylag fiatal a kapcsolata Billel, teljesen a padlóra került, és nem voltam benne biztos, hogy valaha is feláll, hacsak nem kapja vissza a szerelmét.

***

A napok csak teltek és hetek lettek belőlük, de Bill nem enyhült. Se hozzám se Tomhoz nem szólt, és ha lehetett még el is került minket. Ami mondjuk egyszerű volt, mert alig dugta ki az orrát a szobájából. Ha mégis, akkor vagy a konyhában volt, vagy elment valahová. Engem meg természetesen mardosott a bűntudat. És nem csak az fájt, hogy tönkretettem egy boldog párt, és nem is az ütött ANNYIRA szíven, hogy az ikrek miattam voltak annyira rosszban. Nem. Ezt még hellyel-közzel el tudtam viselni. De azalatt a pár nap alatt ápolónő lettem. Tom ugyanis nem csinált semmit! Konkrétan semmit! Sőt, én már azt is megkockáztattam, hogy csak reflexből pislog és lélegzik, nem azért mert annyira nagyon akarná! Egyetlen nagy szerencsém az volt, hogy sikerült itatnom. Olyankor bementen hozzá, segítettem neki felülni, megitattam, majd visszafektettem. Teljesen olyan volt mint egy magatehetetlen baba. A telefonját is én kezeltem, ami elég sokat csörgött. Hívták innen-onnan, még Simone-nal is beszéltem egyszer. Bill nem volt otthon, én meg azt mondtam Tom otthon hagyta a telefonját, úgyhogy hívja Billt.

Aztán jött a fekete leves!

- Sziasztok! - köszöntem a két G-nek és Dorcsinak mikor megláttam őket a reptéren.

- Szia, hát te? - kérdeztem meglepetten Georg.

- Mi van, nem mersz mellém beülni ha vezetek? - vigyorodtam el.

- Nem az, csak úgy volt, hogy a fiúk jönnek - segítette ki Gusti. - Vagy épp egymással vannak elfoglalva?

- Gustav, undorító vagy! - vágtam tarkón a basszeros.

- Ezt majd ők elmondják! - szögeztem le komoly arccal, mire úgy nagyjából összeállt bennük a kép.

Aztán nem beszéltünk. Gustav ült mellettem, Georg meg Dorcsi pedig hátul. Bár a visszapillantóból néha-néha Dorinra néztem, ő elkapta a fejét. Tudtam miért... Hiába oldottam meg a Ria kérdést, ez a másik dolog nem oldódott meg. Sőt!!! Szívem szerint egy kőfalba hajtottam volna, de mivel 3-an ültem mellettem, ez nem volt a legbölcsebb ötlet... Így hát az ikrek házához hajtottam. Bill mint kiderült nem volt otthon, bár ez egy kicsit sem lepett meg engem. Mivel a többiek eléggé fáradtak voltak, így lefeküdtek, én pedig a konyhába mentem. Főztem egy kis levest, majd felmentem vele Tomhoz. Gondoltam próba-szerencse, hátha eszik. Nem lepődtem meg, hogy az ágyon találtam. Leraktam a tálcát, majd hozzá léptem.

- Szia... - segítettem neki felülni.

- Szia... - motyogta halkan.

- Meg tudsz így ülni?

- Asszem...

- Biztonságosabb lenne a falnál... - segítettem neki hátrébb ülni. - Hoztam egy kis levest...

- Nem vagyok éhes...

- Nem is azért hoztam! - ráztam meg a fejem, és az ölébe tettem a tálcát.

- Akkor? - nézett rám bágyadtan.

- Azért, hogy legyen valami a gyomrodban, és ne a gyomorsav marja szét!

- Kit érdekelne az?

- Figyelj! - sóhajtottam. - Az oké, hogy ápolónősködök. De azt nem óhajtom végignézni, hogy kinyúvadsz! - nyomtam egy kanál levest a szájába. Nem tudom, hogy az elkeseredettség miatt, vagy más dolog kapcsán, de enni kezdett. Ami mondjuk egy kicsit megnyugtatott.

- Hogy van Bill? - kérdezte nagy sokára.

- Hát... Ő nincs ilyen ramaty állapotban. Külsőleg legalább is nem...

- Hol van?

- Nem tudom... - ismertem be. - Folyton eljárkál valahová...

- Nem mondta el hová? - a hangja egyre fátyolosabb lett.

- Nem beszél velem...

- Azt akarjak, hogy dögöljek meg... Igaz? - láttam, hogy a könnyek megint kicsordulnak a szeméből. Szívszorító látvány volt...

-  Nem... Nem tudom...

- Elég volt... Nem bírok többet enni.

- Kérsz még valamit? - kérdeztem óvatosan.

- Az én Billie-met... - óvatosan megsimogattam a fejét, majd felvettem a tálcát, és kimentem. Egyszerűen nem tudtam mit mondani neki. Tudtam, hogy őt szeretné de ahogy így kimondta, már nem tudtam tovább várni. És nem is kellett!

- Bill! - szóltam rá ahogy belépett a konyhába.

- Mit akarsz? - kérdezte idegesen.

- Beszélni!

- Hallgatlak! - támaszkodott a pultnak összefont karokkal.

- Tudom, hogy dühös vagy rám. Na jó, a pokolba kívánsz, de ezt nem csinálhatod tovább! Büntess engem, alázz meg, tegyél ki az utcára, fojts vízbe, bánom is én mit csinálsz, de gondolkodj már! Igen, Tom lefeküdt velem. Na és? Mit gondolsz hány lányt vitt már az ágyába?

- Rengeteget... - motyogta szomorúan.

- Neki én csak egy trófea vagyok, és én tisztában vagyok ezzel. Nem is várok tőle többet. De megbánta! Én is de az lényegtelen! Viszont a bátyád azóta nem alszik, nem eszik, inni is azért iszik mert belé kényszerítem. Csak fekszik az ágyban és vagy a plafont nézi, vagy sír. És azt kérdezi, hogy vagy, hol vagy. Ja, és készül a halálára.

- Mi? - sápadt le teljesen.

- Meg akar halni, mert te nem vagy vele. Azt gondolja azt akarod, hogy haljon meg!

- De... De én nem...

- Akkor miért nekem mondod ezt? Menj, hisz a szerelmed az emeleten vár!

- Megyek! - bólintott, és elindult fölfelé.

- Bill... - szóltam utána, mire visszafordult.

- Tessék?

- Sajnálom! - mondtam őszintén.

- Többé ne legyen ilyen! Jó?

- Soha többé! - bólintottam óvatos mosollyal.

- Akkor jó! - szaladt fel. Én pedig megnyugodtam, hogy legalább egy gonddal kevesebb!

***

Tom még mindig a falnak támaszkodva ült, és a takarót fixírozta. Akkor sem nézett fel mikor kinyitódott az ajtó, majd becsukódott, és hallotta a zár kattanását, amit nem igazán értett, de nem is foglalkozott vele. Minden hidegen hagyta, egyedül Bill körül forogtak a gondolatai. Felidézte magában testvére vonásait, az érintését, a mosolyát és a csókjait. A könnyei pedig ismét folyni kezdtek. Végig az arcán, le az állán, majd megkezdték szomorú sorsú zuhanásukat a takaró felé.

Az idősebb nem is eszmélt fel semmire, csak akkor tért észhez mikor forró, puha ajkak tapadtak az ő rideg ajkaira. Lágyan csókolták a rasztást, aki nem tudott mozdulni. Egyszerűen leblokkolt!

- Mi az? Már egy csókot sem érdemlek meg? - nézett rá Bill mosolyogva, ám mikor meglátta testvére meggyötört arcát, azonnal lefagyott az arcáról a mosoly. Az idősebb szemei alatt sötét karikák húzódtak, szemei pirosak voltak, az arcára pedig kiült a gondterheltség.

- Bill... - suttogta, és erőtlenül magához vonta öccsét. - Sajnálom! Olyan kibaszottul sajnálom! Ígérem, ha kaphatok még egy esélyt, mindent jóvá fogok tenni!

- Mi történt veled Tomi? - szólalt meg nagy sokára a szöszke.

- Miért? - értetlenkedett Tom.

- Az arcod... Olyan gondterhelt... A szemeid olyan tompák és vörösek... És ezek a karikák... Miért?

- Mert azt hittem elveszítelek... - nyomta a homlokát Bill homlokának. - Sajnálom amit tettem! Nagyon sajnálom!

- Én is sajnálom! - ölelte meg testvérét a kisebb. - Nem akartalak ilyennek látni! Soha! - sírta el magát.

- Kérlek cica, ne sírj! Nem akarom, hogy szomorú legyél! - simogatta a porcelán arcot a gitároz.

- Kérlek... Kérlek ne hagyj itt!

- Nem foglak! Esküszöm! - csókolta meg öccsét Tom.

- Ugye megint megerősödsz, és akkor olyan kis követelőző leszel?

- Igen! Hamarosan megint jól leszek, és akkor elkaplak! - simogatta a fiatalabb arcát.

- Nem fogok elszökni! - hajtotta testvére ölébe a fejét a szöszke.

- Nagyon jó mikor így vagyunk!

- Nem tudtam nélküled aludni... - vallotta be pirongva az énekes.

- Akkor azért van alapozó illatod! - kuncogott Tom.

- Ne nevess ki! Nem mehettem karikás szemmel Davidhez!

- Miért nem? - vonta fel a fél szemöldökét Tom.

- Mert akkor hazaküldött volna. Én viszont énekelni akartam! Az jó a fájdalomra.

- Sajnálom, hogy fájdalmat okoztam neked! Nem akartam... Csak úgy megtörtént...

- Elhiszem!

- Édes, hogy ennyire bízol bennem, de mivel érdemeltem ezt ki?

- Néztél te tükörbe?

- Nem! - rázta meg a fejét a fekete.

- Na, pont azért! Teljesen kivagy!

- Kutyául éreztem magam... - simogatta Bill szöszke tincseit a bátya.

- És most? - mosolyodott el a fiatalabb.

- Hihetetlenül jól, mert te itt vagy velem! - váltottak ráérős csókot.

- Ennek hihetetlenül örülök! - mozgatta a fejét egy kicsit testvére ágyékán Bill.

- Cicah... Mit csinálsz? - sóhajtott a gitáros.

- Kényelmetlen a takaró! - válaszolta ártatlan szemekkel a fiatalabb.

- És ha arrébb feküdnél? - kérdezte óvatosan Tom. Nem érzett magában elég erőt egy szokásos szeretkezéshez.

- Mi az édes?

- Fáradt vagyok cica... - simogatta meg öccse arcát.

- Alszol velem? - csillantak fel Bill szemei.

- Igen! - bólintott mosolyogva az idősebb. - De előtte fürödjünk le!

- De akkor lejön az alapozó...

- És? Nem szeretem ha az van rajtad! - értetlenkedett a fekete.

- De akkor csúnya leszek... - temette az arcát a tenyereibe Bill.

- Te soha nem leszel csúnya cica... - bontotta le a hosszú, vékony ujjakat az általa olyan szépnek tartott arcról, majd lágyan csókolni kezdte testvérét.

- Szeretlehk... - súgta két csók között a fiatalabb.

- Éh is szeretlehk cica... Nagyon is!

- Szeretem, hogy ezt mondhatom neked! - ölelte meg szorosan Bill Tomot.

- Milyen jó erőben van itt valaki! - ölelte magához testvérét a fekete.

- Ja... Jól meghíztam... - szontyolodott el az énekes.

- Beütötted a fejed, vagy mi a szösz? Hol lennél te kövér?

- Mindenhol... Egy csomót ettem... Gondoltam, ha soványan se tetszek neked, akkor mindegy, hogy nézek ki... - bújt testvéréhez, akár egy kiscica.

- Te egy hülye vagy Bill! - szögezte le a gitároz, komoly képpel.

- Tudom... - szomorkodott a kisebb.

- Ha még egyszer azt mondod, hogy nem szeretlek, komolyan vízbe fojtom magamat!

- Ne! - kérte bátyját rémülten a fiatalabb.

- Akkor ne beszélj butaságokat! Megegyeztünk? - hajtotta a szöszke fejét a mellkasára.

- Me... Meg... - dadogta égő vörös fejjel Bill. Még soha nem voltak ilyen helyzetben, és ez eléggé zavarba ejtő volt a számára.

- Emlékszel mikor együtt énekeltük a Monsoon refrénjét?

- Emlékszem! - bólintott az énekes.

- Tudod, akkor csak neked énekeltem... - suttogta a fekete.

- Nekem? - csillantak fel Bill szemei.

- Csak neked! Már akkor is így szerettelek!

- Hogy? Így? - pislogott nagyokat a fiatalabb.

- Így! - csókolta meg öccsét az idősebb.

- Mióta szeretsz így?

- Kíváncsi vagy, mi? - vigyorgott a rasztás.

- Igen! Mert nem tudom... Csak azt, hogy én mióta szeretlek... - jött még jobban zavarba a szöszke.

- Na és mióta? - cirógatta testvére nyakát a gitáros.

- Nem mondom el! Majd ha te, akkor én is!

- Naaa! Kérlek baba mond el... - súgta öccse fülébe negédesen Tom, az énekes szíve pedig egy ütést kihagyott. Testvére már nagyon sokféleképpen hívta az évek alatt, és mióta ebben a bűnös kapcsolatban éltek, azóta a becenevek egyre édesebbek és kedvesebbek. De ez a mostani úgy hatott Billre, mint valami kábítószer! Teljesen magatehetetlennek, és kiszolgáltatottnak érezte magát. És még azt is megkockáztatta hogyha Tom azt kérné, akár nyilvánosan meg is erőszakolhatná, csak hívja még egyszer babának!

- Mióta először raszta hajad lett... - suttogta a fiatalabb.

- Tetszik ez a válasz baba... - csókolta meg az oly annyira kiszolgáltatott énekest a bátya.

- És te mióta? - kérdezte még mindig kábultan Bill.

- Az titok!

- Gonosz vagy!

- Nyugi már baba! - csitította Tom mérges testvérét, majd megint megcsókolta.

***

Alig fél óra elteltével egy hatalmas kád, forró vízben ültek mindketten. Tom elől, Bill pedig a háta mögött. Az új felállás kissé érdekes volt mindkettejük számára, és izgató is.

- Biztos nem baj cica? - simogatta Tom öccse kezét.

- Már vagy százszor elmondtam, hogy nem! Tetszik, hogy most nekem van nagyobb szabadságom!

- Te kis hatalommániás! - nevetett halkan a rasztás.

- Nem is vagyok az! - lökte meg óvatosan testvére hátát a szöszke.

- Csak nehogy a végén még a magadévá tegyél szépségem!

- Olyannak ismersz? - kérdezte gyanakodva az énekes. Ám ez a gondolat már az ő fejében is megfordult. Ahogy Tom ott ült előtte, olyan kiszolgáltatottan, egyszerűen nem tudott magával bírni. Pajzán képek ugrottak be neki arról, ahogy bátyja szűk fenekében mozog, és ezek a gondolatok egyre keményebbé tették.

- Bill, jól vagy? - kérdezte a gitáros kedvesen.

- Aha! Miért? - az énekesnek minden vér kiszaladt az arcából, és próbált nem engedni a vágynak, miszerint ugorjon ki a kádból.

- Mert böksz. Fel vagy izgulva, mi?

- Hát én... Izé... - dadogta zavartan a fiatalabb.

- Nyugi cica! Ez nem baj! Majd kielégítelek, jó? - az énekes vett egy mély levegőt, és egy olyan „minden mindegy” gondolattól vezérelve, teljesen magához húzta testvérét, és érzékien a fülébe súgta:

- Benned akarom kielégíteni magam...

- Meg... Meg akarsz dugni? - nyögte ki a rasztás.

- Meg... - kezdtem simogatni Tom becsességét.

- Billieh... - sóhajtott a fekete. - Miéhrt akarsz engem úhgy?

- Hogy teljesen az enyém legyél... Ez a végső bizonyíték!

- Jóh... Csak kérlehk vigyázz ráhm...

- Vigyázni fogok! – csókolgatta Bill bátya nyakát. – Ki kéne szállnunk…

- Jah… - sóhajtotta a gitáros, bár egy kicsit félt az elkövetkező eseményektől.

- Akkor gyere! – állt fel Bill, és kihúzta bátyát is a vízből, majd elkezdte őt törölgetni.

- Miéhrt is törölgetehd így a farkamaht? – nyögdécselte Tom, mivel testvére a törölköző segítségével kezdte kielégíteni.

- Hogy rendesen megkeményedj bátyuskám! - kezdte csókolgatni, a már igen-igen merev falloszt.

- Ahh... - nyögött fel a fekete. - Teh kínzohl...

- Eszem ágában sincs cica! Csak segítek rajtad! - vett fel egy flakon krémet, és bekente vele az egyik ujját, majd lassan a gitárosba hatolt, mire az, kissé fájdalmasan nyögött fel.

- Éhn perverz dögöhm… - simogatta a szöszke arcát.

- Nagyon rossz? - mozgatta az ujját óvatosan a bátyjában.

- Rosszabbrah számítottam... - ismerte be a rasztás, és még magát is meglepte, hiszen eléggé élvezte a dolgot.

- Akkor jó! - mosolygott rá az énekes, aki már a második ujját krémezte.

- Miéhrt vagy ilyen jó hozzáhm cica? - kérdezte Tom. Emlékezett, hogy mikor ő csinálta ezt öccsének, nem volt ennyire óvatos.

- Mert félsz! - vallotta be neki a fiatalabb. - Én jól tudtam hogyha egyszer együtt leszünk, akkor én leszek a lány... - pirult bele a mondandójába a szöszke.

- Jaj, baba... - simogatta a vörös ajkakat Tom. - Mondtam már, hogy szeretlek?

- Sokszor! Viszont még nem elégszer! Szeretlek Tom! - hatolt belé még egy ujjával testvérébe az énekes.

- Ahh... - nyögött fel a rasztás, ám a fájdalom rég eltűnt a hangjából. - Szeretlehk Billieh...

- Ügyes fiú! Kezded élvezni, mi? - mozgatta az ujjait bátyjában Bill.

- Máhr elég jó... - pirult el az idősebb.

- Tudohd édes... Éhn máhr állohk... Ahh... - kényeztettem magát a szöszke.

- Hatohlj belém! Kérlek! - kérte testvérét, kéjtől fűtött hangon.

- A kis perverz! - húzta ki az ujjait a szűk lyukból Bill.

- Ahh... - nyögött a gitáros. - Furcsa...

- Majd mindjárt furcsább lesz! - nyomott némi krémet a kezébe a kisebb.

- Várj cica! Még egy kicsit kényeztetlek! - térdelt le az énekes elé a gitáros, és nyalogatni kezdte az előtte ágaskodó hancúrlécet.

- Igehn... Jóh fiú vahgy Tomih... - nyöszörögte a szöszke.

- Hamarosan bennem leszel Bill... - simogatta testvére heréit a fekete.

- Azótah seh... ahh... nyúltahm magamhoz...

- Miért cica? - kapta be a kéjrudat az idősebb.

- Ahh... - a fiatalabb teste megremegett amint megérezte testvére ajkait magán. - Mehrt váhrtahm... Váhrtahm ráhd... - nyöszörögte.

- Már elég kemény vagy baba! - engedte ki a szájából öccsét. - Köszönöm, hogy vártál rám!

- De ha jóhl sejtem, te se nagyon maszturbáltál...

- Én csak veled akarom jól érezni magam! - krémezte be ikre himbilimbijét Tom.

- Készen állsz? - nézett rá komolyan a szöszke.

- Azt hiszem... - feküdt a hátára a fekete. - Mennyire fáj?

- Te vigyáztál rám, úgyhogy nem! - rázta meg a fejét az énekes, és megfogta a férfiasságát, majd bátyáét is. - Emeld meg a csípődet!

- Jó... - tette azt, amit testvére kért.

- Jó! És most lazíts!

Bill lassú mozdulatokkal kezdte mozgatni kezét testvére falloszán, egész addig míg Tom nem nyögdécselt hangosan, és meg nem jelentek az elő cseppjei. Szándékosan tett így. Mivel bátyja már elég közel járt a csúcshoz, ahhoz, hogy az érzékei csak az élvezetre élesedjenek ki. Lassan hatolt szerelmébe, közben pedig tovább kényeztette.

- Bihll... - nyögte a fekete. Bár rosszabbra számított, eléggé feszítette őt a szöszke farka. S bár öccse óvatos volt, eléggé kényelmetlen volt számára a helyzet. De tudta, hogy ki kell bírnia. Hiszen ha a fiatalabb kibírta, akkor ő is ki fogja.

- Igehn? - nyögte az énekes. Bár hihetetlen élmény volt neki bátyában lenni, tudta jól, hogy mit élhet át, így nem tudta úgy élvezni a dolgot.

- Nekehd is ilyehn volt?

- Igehn... Ki akarohm húzni...

- Nehm! - fogta át testvére derekát, és szorosan fogta, hogy benne maradjon. - Mozogj csahk bennem!

- De hát fáhj neked...

- Csak mint nekehd! - húzta magához közelebb Billt, minek következtében, a szöszke farka mélyebbre hatolt benne.

- Neh, Tohm... - nyögte kéjes élvezettel a fiatalabb.

- Ha nehm teszel a magadéváh, akkor meglovagollak! - mondta komolyan a rasztás.

- Jóh... - kezdett benne lassan és aprókat mozogni Bill.

- Rendesehn! - szólt rá bátya.

- Nem akarohm... - dőlt testvérére Bill.

- Nem akarod, hogy fájjon. Igaz baba? - simogatta meghatódva testvére haját Tom.

- Nem... Inkább had lovagoljalak meg! - jutott hirtelen eszébe.

- Miért nem állítottál le akkor?

- Mert féltem... - ismerte be a kisebb.

- Miért? Vagy mitől? Tőlem?

- Attól, hogy elhagysz... - fúrta arcát ikre mellkasába.

- Bill Kaulitz - Trümper, fel foglak pofozni! - förmedt rá Tom. - Nézz rám! Nézz már rám! - emelte fel a szöszke fejét. - Látod ezt?

- Mit? - értetlenkedett Bill.

- Azt, hogy épp alattad fekszem, te pedig a magadévá teszel!

- Látom... - motyogta zavartan.

- Akkor örülnék ha nem beszélnél hülyeségeket, hanem azt csinálnád, amit kérek! - csókolta meg szenvedélyesen öccsét Tom. És ez hatott is! Ugyanis Bill lassan, de határozottan kezdett el benne mozogni, de egy pillanatra sem váltak el egymás ajkaitól. Bill egy kicsit bátrabb lett, de nem mert túlságosan felszabadulni. Viszont így is csodás élmény volt neki! S bár Tomnak egy kissé kellemetlen volt a dolog, mégis örömmel töltötte el a tudat, hogy testvérének örömöt tud okozni. Végül is elválltak egymástól, és Bill hangos nyögések közepette jutott el a csúcsra. Majd fáradtan dőlt ikre szorosan ölelő karjai közé.

- Milyen vohlt babah? - lihegte a rasztás.

- Ehz... Ehz... Fantasztikus! - húzódott ki Tomból. - Köszönöhm! - csókolta meg testvérét hevesen a szöszke.

- Örülök, hogy tetszett! - simogatta a fiatalabb arcát. - Tudod, a végére már egészen élveztem...

- Ezt nagyon jó hallani Tomi! Köszönöm, hogy megengedted!

- Nem kell megköszönnöd! Elég köszönet volt, hogy láthattam az orgazmusodat!

- Ne mááár... Ez olyan kínos... - pirult el Bill.

- Mert? - nevetett fel Tom.

- Mert az... Eddig még senki nem nézett közben...

- Jogos... Máskor én is akkor élveztem el.

- De most nem mentél el. Még állsz!

- Majd lenyugszom.

- Olyat nem játszunk! - mászott ikre ágyékához a fiatalabb.

- Mit csinálsz cica? - mosolygott Tom.

- Megszeretgetem a farkad! - kezdte nyalogatni a meredező hímvessző makkját.

- Túhl jól tudohd mi nekem a jóh...

- Mivel én is férfiból vagyok! - mosolygott a fiatalabb.

- Igehn... Az előhbb tapasztaltahm...

- Milyen voltam Tomi? - kapta be a duzzadó makkot Bill, és szopogatni kezdte.

- Ahh... - nyögött fel a rasztás, és a lepedőbe markolt. - Jóh... Egéhsz jóh...

- Csak egész jó? - mondta csalódottan a fiatalabb.

- Eszméletlenül ügyes voltál baba! - csókolta meg testvérét hevesen az idősebb.

- Kihs türelmetlehn... - dörgölte a farkát testvére szerszámához a szöszke.

- Ihgen... Csináhld csak kicsikeh... - nyögött bele a csókba, a gitáros.

- Tohm... Johbb vagyok mint Tamarah?

- Ahz meg kih? - bár tudta, hogy öccse kire, pontosabban mire utal, de nem izgatta a dolog. Neki akkor csak az énekes volt fontos. Éreztetni akarta vele, hogy neki csak ő létezik! Nem érdekelte senki, és semmi más, csakis az ő boldogsága. Az, hogy ismét hallhassa ikre örömteli nyögéseit, hogy láthassa kipirult arcát, hogy az élvezet után szorosan magához ölelve kisimíthassa a homlokából a szőke tincseket és megcsókolhassa.

Ez valami egészen különleges volt. Egy olyan magasröptű gondolat érzelmekben való kifejezése, amit még ők sem értettek, csak megélték a pillanatot. Azt, ami már nem sokáig volt csak az övék...

35. rész – Porhüvely

Mikor felébredtem, már egyedül feküdtem az ágyban. A tegnap este fülledten erotikus képei ott motoszkáltak a fejemben, még akkor is, ha el akartam őket felejteni... Tommal lenni valami hihetetlen volt! Mivel már rendelkeztem némi tapasztalattal, teljesen jogosan állíthatom, hogy hihetetlen, mind méretben, mind technikában. És mégis... Mégis mocskosnak és perverznek éreztem magam, amiatt amit tettem... Vagyis tettünk! Hiszen Tomnak ott volt Bill, Ria, és a kisbaba... Nekem pedig a lelkiismeretem élő tükre, Dorcsi...

- Kopp-kopp! - mondta, nem épp kedves arccal, mikor belépett a szobámba. - Látom ébren vagy!

- Igen... - motyogtam halkan.

- Remélem, tudod mit tettél!

- Tudom...

- És remélem, szégyelled is magad miatta!

- Nagyon is... - sóhajtottam.

- Akkor nincs már miről beszélnünk! - mielőtt bármit is mondhattam volna, Dorin kiviharzott a szobából, én pedig továbbra is tehetetlenül ültem az ágyon, szorosan magamra húzva a takarót, elmerülve a gondolataimba, s átkozva a napot mikor megismertem Tom Kaulitz nevét...

A hetek lassan teltek, s én úgy éreztem, talán előbb - utóbb képes leszek majd elfogadni, és elfelejteni annak a szörnyű estének a következményeit. Mert igen is voltak következményei! Például az, hogy nem tudtam rendesen elköszönni Dorcsitól. Mikor sírva aludtam el, a párnáimba temetve az arcom, miatta sírtam, nem Tom miatt... Tom nekem akkor csak egy hazug köcsög volt, akivel egy fedél alatt éltem. És, hogy miért nem mentem haza? Nos, az nagyon egyszerű. Mert nem tudtam! Bármennyire is fájt ez az egész Billt nem tudtam volna otthagyni! Ő volt az egyetlen, akiért mindent le tudtam nyelni, és el tudtam engedni az életem magam mellett. Hagytam, hogy Tom titokban végigmérjen és néha letaperoljon, hagytam, hogy Johs kihasználja a testem, és hagytam, hogy Ria magával rángasson ahová csak akart. Egész addig az ominózus napig!

Délelőtt a nappaliban ültem, és épp egy plakáton dolgoztam, mikor hallottam, hogy csukódik az ajtó. Először nem is igazán vettem fel a dolgot, gondoltam Bill jött meg. Ám a következő pillanatban ahogy fölém tornyosult, én pedig megláttam az égnek meredő szőke tincseivel, olyat sikoltottam, hogy esélyesnek tűnk a hangszálszakadás.

- Azért ennyire nem lehet rossz! - nevetett.

- Nem is az, hogy rossz, csak ki-be baszottul fura!

- Nekem bejön! - túrt a tincsei közé.

- Tomnak nem mondtad el, mi? - a hangom teljesen érzelemmentesen csengett, ami azt hiszem abban a helyzetben teljesen elvárható, és logikus volt.

- Nem! Meg akartam lepni ezzel, és egy vad szeretkezéssel... - nézte az ablakot zavartan. Nagyon aranyos volt!

- Miben segíthetek?

- Ha hazajön, mond neki, hogy Dave keresett minket, pár szerződés miatt. Vagyis ezt akkor kéne ha Riával van. Ha nincs, akkor csak azt mond, hogy a kis házban találkozunk. Ő tudni fogva! - mosolygott boldogan.

- Jó! - bólintottam és én is mosolyogtam. - Örülök, hogy jól elvagytok!

- Elvagyunk, csak Ria és a gyerek... Ezért akarom, hogy egy kicsit kikapcsoljon!

- Ez tök édes meg kedves tőled! - öleltem meg.

- Kösz! - mosolygott, és megveregette a vállam, mire elengedtem.

- Lehet egy kérdésem? Nem akarok nagyon belemászni a dolgaitokba, csak ez érdekelne.

- Kérdezz nyugodtan!

- Nem fura, hogy a bátyáddal vagy?

- Eleinte nagyon fura volt... Az első pár alkalommal azt hittem csak álmodom, de már kezd kikerekedni a dolog. És ami azt illeti, Tom nagyon jól csinálja! Tudom, ezt nem veled kéne megbeszélnem, de mással nem tudom, és félek, ha sokat dicsérem, nagyon egoista lesz! - ezen a beszólásán mindketten jót nevettünk.

- Azért a bátyuskád, így is elég jól el van látva önbizalommal, úgyhogy nem hinném, hogy ez gondot jelentene!

- Igaz! - nevetett halkan, majd elgondolkodott. - Te, Tamcsi...

- Tessék? - kérdeztem kissé meglepetten.

- Tetszek én neked?

- Mi van? - döbbentem meg, mert a kérdés lesokkolt.

- Nyugi, nem fogok rád mászni, csak érdekel, hogy mit gondolsz rólam.

- Őszintén? - vontam fel a szemöldököm.

- Őszintén! - bólintott.

- Egész jól áll a szőke haj! Jobb mint az a lenyalt fekete! Amúgy meg... Nekem tetszel... Mármint nem vagyok beléd szerelmes, de nem is utasítanálak el, ha ajánlatot tennél nekem.

- Diplomatikus válasz! - bólogatott mosolyogva, és átkarolta a vállamat.

- Mi van? - néztem fel rá, gyanakodva.

- Azért te is kedves vagy! - nevetett, mire én is nevettem.

- Jó végre látni, hogy örülsz!

- Valahogy könnyebbnek érzem magam a nevetéstől.

- Az úgy szokott lenni!

- Amúgy... Nem tudod, mikor mentek el Tomék?

- Ha jól emlékszem 10-re mentek a dokihoz, úgyhogy lassan indulhatsz, mielőtt hazaérnek!

- Kösz! - állt fel, és elindult az ajtó felé.

- Bill! - szóltam utána.

- Tessék? - fordult vissza.

- Jó szórakozást! - vigyorogtam.

- Meglesz! - kacsintott, és kilépett az ajtón, én pedig ismét egyedül maradtam.

Ám nem sokáig „örülhettem” a nyugalmamnak, ugyanis Tom és Ria hamarosan beléptem az ajtón. Utóbbi széles mosollyal az arcán, míg az előbbi csak tetette a boldogságát.

- Sziasztok! - köszöntem kedvesen, de nem néztem Tomra.

- Nézd Tamara! - szaladt oda hozzám a barna szépség, és nagy lelkesedéssel kezdte mutogatni az ultrahangos képeket, miközben nagyban magyarázott.

- Nagyon aranyos! - mondtam mikor végre szóhoz jutottam.

- Már nagyon várjuk! - jött oda hozzánk Tom, és megsimogatta Ria pocakját.

- Igen, de még had maradjon bent az ifjú kis Kaulitz!

- Jut is eszembe! - kaptam a fejemhez. - Tom, David hívott titeket. Alá kéne írni néhány szerződést. Bill már elment, és mondta, hogy mondjam neked, amint hazaértetek - nem tudtam, hogy érti-e mit akarok, de reméltem, hogy igen!

- Jó! - bólintott, és óvatosan rám kacsintott, jelezve, hogy érti mit akarok. - Légy jó drágám! - puszilta meg Ria homlokát.

- Vigyázz magadra!

- Rendben! - biccentett Tom. - Sziasztok! - lépett ki az ajtón.

- Szia! - köszönt neki Ria kedvesen, én viszont csak biccentettem.

- Szerinted milyen? - toltam a barna szépség orra alá, a plakáttervem. Valójában nem a véleménye érdekelt elsősorban csak le akartam kötni a figyelmét, hogy még csak véletlenül se tudjon kombinálni. Viszont ha feltűnően kerültem volna az ikrekkel kapcsolatos témákat, az meg megint fura lett volna, úgyhogy maradtam a fél megoldásnál.

- Hihetetlen! - pislogott nagyokat Ria. - Hol tanultál meg így rajzolni?

- A suliban? - tippeltem mosolyogva.

- Vicces! - mosolygott vissza. - De most komolyan, hol?

- A suliban, meg otthon. Jó, az otthoni többet ért, de azért az órákon is dolgoztattak minket!

- Szereted ezt csinálni? - nézegette a skicceimet.

- Szeretem! - bólintottam, és sok idő után, először éreztem boldognak magam.

- Akkor miért nem mentél ilyen irányban fősulira?

- Mert a 18. szülinapomon az ikrek felajánlották ezt a „munkát”.

- Ez most szarkazmus akart lenni? - nevetett.

- Valami olyasmi! - nevettem én is. - De amúgy ez a rajz megvan a gépemen is, egy kis modellben - kezdtem el pötyögni a laptopomon.

- Milyen modellben? - vonta fel a szemöldökét Ria.

- Ilyenben! - fordítottam felé a képernyőt, amin a rajz volt egy plakáttartóra helyezve. - Majd még finomítok rajta!

- Hihetetlenül jó! - döbbent le Ria.

- Köszi! - mosolyogtam zavartan.

- Van tehetséged ehhez!

- Azért ne vigyük túlzásba! - nevettem el magam.

- Ez nem túlzás! Komolyan kéne foglalkoznod ezzel!

- Talán majd egyszer! Egyenlőre másról szól az életem.

- És tényleg ezt várod az életedtől? - akkor nem tudtam hová rakni azt a mondatot. Mit várok az életemtől? Semmit! Kb. az lenne a helyes válasz! Elvégre az egyik „főnököm” rendszerint fogdos, a pasim kihasznál, és falaznom kell egy szerelmes ikerpárnak, meg egy esküvőt szervező terhes arának. Pillanatnyilag, annyi elég volt!

- Az életem érdekes és izgalmas. És most elégedett vagyok ezzel! - néztem mosolyogva a szemébe és reméltem, hogy el is hiszi!

- Azért vigyázz nehogy túl sokáig toporogj egy helyben! - állt fel, és az emeletre vonult. Én meg nem értettem az egészből semmit!

***

Tom idegesen dobolt a kormányon. Akkor nem érdekelték a sebességkorlátozások, sem a büntetés. Csak arra vágyott, hogy újra ölelhesse és csókolhassa, hőn szeretett ikertestvérét. Végül, végtelennek tűnő autókázás után megérkezett a kisházhoz. Leparkolt, és elindult befelé, ám a gyomra, már akkor görcsben állt. Mikor belépett az ajtón, és kulcsra zárta azt, a füleit egyből megcsapta a kellemes, hangulatos zene amit normál esetben idegesítőnek, és nyálasnak talált volna, de a gondolat, hogy Billel együtt hallgatja, valahogy megszépítette ezt a gondolatot. Ám, mikor belépett a nappalis hálóba, még a lélegzete is elakadt. Bill meztelenül feküdt az ágyon, ám a takaró sejtelmesen eltakarta az ágyékát. Szőke haja össze-vissza állt, az arcán pedig óvatos mosoly ült.

- Na, milyen?

- Eszméletlen szexi! - mérte végig testvérét, eléggé feltűnően.

- Ezt ne!

- Mert? - vigyorgott kéjesen Tom, és testvérére mászott.

- Mert csúnya vagyok? - vont vállat mosolyogva Bill.

- Nekem meg szar az ízlésem mi? - nevetett az afrofonatos.

- Hülye! - löktem meg bátyja mosolyogva a szöszke.

- Csak nem le akarsz rázni? - súgta öccse fülébe, és rámarkolt annak szerszámára.

- Dehohgy... - nyögte Bill.

- Ajánlom is! - nézett testvére szemébe az idősebb, majd hevesen megcsókolta.

A fiatalabb Kaulitz ugyan olyan hevességgel csókolt vissza, miközben elkezdte megszabadítani testvérét, az addigra, oly fölöslegessé vált ruhadaraboktól. Mikor végre mindketten pucérra vetkőztetve láthatták a másikat, a két ugyan olyan hancúrléc már mereven ágaskodott, a kielégülésre áhítozva.

- Olyahn jó, hogy velehd lehetehk... - csókolta hevesen öccsét a fekete.

- Két hete vágyohm erreh...

- Bill! - nézett mélyen öccse szemébe. - Te két hete még csak magadhoz se nyúltál?

- Akartam, de én nem csinálom olyan jól... - túrt a tincsei közé a szöszi.

- Bár otthon nem csinálhatjuk, attól én még segíthetek rajtad... - súgta érzékien Bill fülébe, és rámarkolt a férfiasságára.

- Ahh... Tom... Hatolj belém kérlehk! - feküdt el az ágyon, és szétnyitotta a lábait. - Tudom, hogy akarod nagyfiú!

- Gonosz kis játékot űzöl velem szöszike. Ugye tudod?

- Miért is?

- Mert csak néha kaphatom meg a mennyországot tőled! - csókolta meg öccsét és lassan belé hatolt.

- Tohm... - nyögött bele Bill a csókba.

- Tesséhk? - kezdett el benne mozogni a fekete.

- Olyahn nahgy vahgy... - pirult bele a szöszke.

- Néhzz rám! - simogatta a fiatalabb arcát Tom, mire az felnyitotta a pilláit. - Így jóh! - mosolygott a rasztás és újra mozogni kezdett, s közben elkezdte kényeztetni Bill férfiasságát is.

Ahogy néha-néha lecsukódó pilláik árnyékában egymásra néztek, valami egész érdekesen különös érzés fogta el őket. Maga a felhőtlen boldogság érzése. Akkor nem létezett se bánat, se harag, se gond, se baj, se fájdalom... Csak a másikat ölelték, csak egymást érintették, s csak az ikrük fülébe suttogtak édes kis szavakat.

Nem telt belé sok idő, s arcaik kipirosodtak, szíveik hevesebben vertek és néhány izzadtság csepp is gyöngyözött a homlokaikon. Testük egyre közelebb került egymáshoz, végül már összeizzadva simultak egymáshoz. Szinte már egyek voltak, mint akkor, olyan nagyon régen. Nyögéseik szépen egybe olvadtak, akár egy dal két akkordja.

Végül, a földi gyönyör legmagasabbikát, az orgazmust, egymás remegve ölelő karjai közt élhették át, oly sok vágyódással teli óra után.

- Szeretlehk Bihll... - sóhajtozott még Tom, immár testvére mellett feküdve.

- Én ihs szeretlek Tohm! - bújt a gyorsan emelkedő, és süllyedő mellkashoz a szöszke.

- Olyan jó hozzád közel lenni!

- A közelséged megnyugtat... - simogatta bátya nyakát.

- Kis gonosz! - vigyorgott Tom. - Tudod, hogy a nyakam nem játék!

- Pedig annak néztem! - csókolgatta Bill az érzékeny területet. - Bár kiszívhatnám!

- Szívd ki, kérlek!

- De ha Ria meglátja... - szabadkozott Bill.

- Akkor majd azt mondom ő szívta ki! - mutatta meg a nyaka másik oldalát Tom. - Tudom, hogy ezt rossz látnod... Épp ezért szeretném ha kiszívnád! - Bill torka összeszorult és újra elkezdte csókolgatni a rasztás nyakát.

- Olyahn jó ehzt érehznih... - sóhajtozta, mire a szöszi elmosolyodott, és egy ponton erősen szívni kezdte testvére nyakát, aminek hatására az idősebb hangosan felnyögött.

- Megjelöltelek! – bújt ismét szorosan testvéréhez Bill.

- Köszönöm! – csókolta homlokon szerelmét Tom.

- Már megköszönted! – csókolta meg testvérét a szöszke.

***

- Holnap lefényképezhetlek? – kérdezte Josh mikor a kanapén feküdt és a feje az ölemben volt, én meg a haját simogattam.

- Ha szeretnél! – vontam vállat. – Bár, sok photoshopp kell majd hozzá!

- Olyan kis butus vagy! – simogatta meg az arcom mosolyogva, és megcsókolt.

- Más azt mondja önbizalom hiányos vagyok, de így is lehet fogalmazni! – mosolyogtam.

- Jaj, te! – ingatta a fejét, mikor meghallottam a telefonom zenéjét.

- Bocsi! Ezt fel kel venne!

- Oké! – ült fel, én meg kimentem a hátsó udvarra.

Azt hiszem anya nem számolt azzal, hogy én Amerikában vagyok, mert vagy egy fél órán keresztül magyarázott mindenféléről. Nem azt mondom, hogy nem hiányzik, mert igen is hiányzik! Nem azt mondom, hogy nem volt jó hallani a hangját, mert nagyon is jó volt. Nem azt mondom, hogy nem féltem, mert bár az anyám aki felnőtt és tud vigyázni magára, de én akkor is féltem! De nem igazán tudtam elképzelni, hogy minek is magyarázott annyit a… A pontosan nem is tudom miről, mivel a végén már nem is tudtam pontosan, hogy miért hívott, de ez lényegtelen volt. Már mentem volna vissza a nappaliba mikor is, már a folyosóról észrevettem őket. Megtorpantam és egyszerűen nem hittem a szemeimnek. Muszáj voltam megtámaszkodni a falnál, mert volt egy olyan sejtésem, hogy össze fogok esni! A szemeimet marták a könnyek, és nem tudtam eldönteni, hogy miért... Hiszen örülnöm kellett volna! Végre a kezemben volt valami ami mindent megoldott volna, én mégis szomorúnak éreztem magam... "Szerencsére" az agyam egy kis darabja akkor is a toppon volt, mikor a nagy része nem! Így, mintha a kezeim önállósodtak volna, elővettem a telefonomat, és elkezdtem lefilmezni ahogy Johs és Ria éppen egymás szájába mászva csókolóztak. Már nem tudom mennyi ideje csinálhatták mikor végre kimásztak a másik szájából.

- Szeretlek Ria! - ölelte magához szorosan a lányt az a szemétláda.

- Én is szeretlek téged! Annyira fáj ez az egész... - fúrta a fejét a fiú mellkasába a barna szépség. - Olyan jó lenne ha együtt nevelhetnénk fel a picit...

- Az lenne minden vágyam, édesem! Te, és a gyerekünk, meg én!

A kezem megremegett, és nagy erőfeszítésembe került, hogy el ne ejtsem a telefonom. Nem azért mert törékeny volt. Nagy francokat! Folyton leesett. Hanem mert valószínűleg, azt meghallották volna.

- Már nem kell sokat várnunk, és együtt lehetünk! Gyorsan elvetetem magam Tommal, majd el is válok! Majd Tamara elviszi a balhét! – mosolygott Ria.

- Még jó, hogy elvileg járunk! Így legalább veled lehetek!

- Ennek én is örülök! - csókolta meg a kis... Azt a szőke szemetet.

- Azt hiszem abba kell hagynunk. Szerintem lassan visszajön...

- Rendben! - csókolták meg egymást még egyszer, majd leültek egymástól távol, és elkezdtek beszélgetni Ria fotózásáról.

Leállítottam a felvételt, és vettem egy mély levegőt ami elég szaggatottra sikeredett. Miután végül sikerült normalizálnom a levegővételem és a pulzusom, egy mosolyt festettem az ajkaimra, majd visszamentem a nappaliba. Mint ha mi sem történt volna, leültem Josh mellé, és bármennyire undorító féregnek találtam, hozzá bújtam.

- Ki volt az kicsim? - karolt át.

- Csak anya. Azt mondta üdvözöl titeket!

- Ez kedves! - mosolygott rám Ria.

- Tényleg az! - puszilt homlokon.

- Azt hiszem felmegyek... Nem aludtam valami sokat az este...

- Biztosan jól vagy? - fürkészte az arcom Josh. Valójában meg is hatódtam volna, ha nem lettem volna tisztában a dolgokkal.

- Aha! - bólintottam.

- Majd én szemmel tartom! - ajánlotta fel Ria. Milyen bájos!

- Pihenj édesem! - simogatta meg a hajam.

- Kikísérlek!

- Kitalálok! Te csak pihenj! Amúgy is még beszélni akartam Riával a fotózásáról.

- Értem - bólintotta. - Akkor szia! - intettem és elindultam felfelé.

- Szeretlek! - szólt még utánam.

- Me too! - mosolyogtam, majd felszaladtam. Nem akartam semmi mást, csak aludni, és feledni...

De nem tehettem! Egyrészt mert mikor felértem a szobámba, felpofoztam magam. Elvégre ebben a helyzetben csak pozitívumok voltak! Egyrészt: Bill és Tom együtt lehettek, másrészt: simán kidobhattam Johs-t, aminek miután helyreráztam a fejem, kifejezetten örültem. Úgyhogy, csak hasra vágtam magam az ágyon és vártam. Közben pedig egy albumot lapozgattam, amit karácsonyra kaptam. Nem volt egy nagy dolog. A kedvenc könyvsorozatomhoz tartozott és már ez is kicsit búcsúajándékszerű volt. Nem elsősorban a könyvektől búcsúztam... Bár, azokat is szerettem. Ez főként a gyerekkorom és az addigi átlagos életem búcsúztatása volt. Soha nem éreztem magam átlagosnak. Talán azért is, mert senki nem tartott engem annak. A kiközösítésem még az általánosban kezdődött, és sok idő kellett, mire túlléptem rajta. Talán attól is elbúcsúztam... De nem hiányzott, az már egyszer biztos!

Ne tudom hányadszorra olvastam át azokat a sorokat. Nem tudom hányadszorra néztem végig a fotókat, mikor hangokat hallottam. Ajtócsukódás, léptek, köszönés, léptek, ajtócsapódás, a lépcső nyikorgása aztán egy Bill a szobámban.

- Ezer meg egy millió hála! - vigyorgott rám.

- Nincs mit! - mosolyogtam, de mikor megláttam a nyakát, a mosolyom vigyorrá nőtte ki magát. - Veled meg mi történt?

- Játszottunk... - tapogatta meg a nyakát a lilás foltnál.

- Akkor jó napod volt?

- Isteni napom volt! - javított ki.

- Akkor jó, mert lehet, hogy most elrontom.

- Mi történt? - kérdezte aggódva. Nem válaszoltam, csak átadtam neki a telefonom amin már elindult a videó. Azt hiszem Bill arca abban a pár percben felvonultatta a szivárvány összes színét, de a falfehér sápadtságot is. Ám mikor visszaadta a telefonom, nem lehetett semmit látni rajta.

- Na? - kérdeztem pár perc múlva.

- Megáll az eszem! - vert bele a falba (van aki így vezeti le a feszültséget, néha én is) majd megint vigyorgott mint egy elmeosztályról szabadult. Egy picit ijesztő volt.

- Életem végéig az adósod maradok! - szorított magához.

- Ha így csinálod nem leszek hosszú életű... - veregettem meg a hátát.

- Bocs... - engedett el, és leült mellém. - Ez olyan bizarr... - túrt zavartan szőke loknijai közé, amik nekem még mindig furák voltak.

- Ez eszméletlenül bizarr! Gondolj már bele! Ria tényleg képes lett volna felneveltetni a gyereket Tommal... Az a... Most kisípolom magam, meg ezt hagyta volna! Aljas, pénzéhez rohadék!

- Hát azok! Viszont ha ezt megmutatod Tomnak...

- Akkor ti gond nélkül együtt lehettek!

- Es olyan hihetetlen! - rázta meg a fejét. - Tom és én, bármikor egymáshoz érhetnénk... Megölelhetném, megcsókolna... Téged nem zavar a kapcsolatunk?

- Én örülök nektek! - fogtam meg a kezeit. - Különben meg én Twincest-es vagyok!

- Te beteg állat! - nézett rám a szöszke közönyösen.

- Aha, én vagyok a beteg állat, téged meg az ikertesód dug. Szerintem is... - válaszoltam épp olyan flegmán, majd elnevettük magunkat.

- Betegek vagyunk...

- Én így szeretitek egymást! Én meg titeket szeretlek!

- Mi meg téged ilyen lökötten felelősségteljesnek!

- Az oszt valami! - néztem rá nagy szemekkel.

- Tudod, hogy értem! - forgatta a szemeit.

- Már, hogy ne tudnám! - kuncogtam.

- Sziasztok! - vágódott be Tom is, és magához húzva Billt, hosszasan megcsókolta. - Miről szól az eszmecsere?

- Rólatok! - mosolyogtam.

- Valamit mutatni szeretnénk! Pontosabban Tamcsi...

- Ugye nincs baj? - vonta fel a szemöldökét Tom.

- Ezt döntsd el te! - mutattam meg neki a felvételt. Na, az ő arca egész más volt. Bár a szivárvány színei és a hófehér is megjelent rajta (ezek, hogy tudnak szivárványok lenni?) de a fájdalom is.

- Hülye kurva! - vágta az ágyra a telefonomat. - Hívd fel azt a rohadékot!

- Nem ölsz embert! - szóltam rá. Bár elég pszichopata feje volt, én nem ijedtem meg. Szegény Bill annál inkább.

- Tom... Ugye nem ölöd meg? - dadogta zavartan.

- Csak agyonverem... - mondta a gitáros nyugodtan, majd felém fordulva megint ideges lett. - Hívod már?

- Szia Josh! - szóltam bele a telefonba. Akkor még nem utoljára.

***

Fél óra múlva mind a 7-en a nappaliban ültünk. Tom éppen készült meggyilkolni a tekintetével valakit, vagy valamit, arra nem jöttem rá mit vagy kit, Bill ugrásra készen figyelt, hogyha kell lefogja testvérét, én idegesen doboltam a laptopomon, amire addigra már fel volt töltve a videó, Ria kissé fáradtan merengett, akkor még nem tudta mi lesz. Johs pedig döbbenten, kíváncsian és értetlenül lesett körbe. Nagyjából ez volt a helyzet.

Végül úgy döntöttem elindítom a videót, olyan minden mindegy alapon. Hát mit nem mondjak elég érdekes reakcióm „születtek”.

Ria félig elájult (o.O?), Johs lesokkolva kezdett mentegetőzni nekem, én meg üvöltöttem vele, hogy mekkora egy pöcs, és, hogy nem akarom többé látni, erre Tom rákontrázott, hogy letépi a szőke pöcs golyóit, és feldugja a seggébe. Én ráordítottam Tomra, hogy ne kiabáljon vele, mire Josh vigyorgott. Akkor meg vele ordítottam hogyha tovább vigyorog akkor nem éli meg a következő 20 másodpercet. Közben Tom Billel kiabált, hogy eressze el mert kinyírja Josh-t, erre Bill megsértődött és közölte hogyha Tom tovább ordítozik vele elköltözik, mire a fekete esengeni kezdett, hogy sajnálja és nem úgy gondolta a dolgot.

Nagyjából egy órán keresztül zengett a ház. Végül Ria összepakolt és mind a ketten távoztak, mi pedig ott maradtunk hárman. Bill, aki még mindig haragudott a bátyára, legalább is látszólag, Tom aki kissé összezuhant Bill miatt, meg mert mégsem lesz apuka (bár nem mondta, de látszott rajta), és én aki tulajdonképpen nem érzett semmit, csak egy kis csöndre vágyott és nyugalomra. Azért ez még mindig jó arány volt!

34. rész – Monoton folyás

Hali-hali!

   Tudom, hogy hamarabb ígértem a folytatást. Sajnálom, csak összejöttek a dolgok. De most itt vagyok és hoztam pár részt. Jó olvasást! ;)

34. rész – Monoton folyás

Éjfél tájt érhettem haza Joshtól. Fáradt voltam, de egy kicsit fel is dobódtam. Imádtam a fiúk házában téblábolni, meg úgy alapvetően azt, akikkel és ahogy együtt éltünk, ez alól Ria kivételt képezett, de néha jó volt egy kicsit elszakadni tőlük meg a gondoktól és csak úgy lenni. Josh elmesélte, hogy egy fotózáson találkoztak Riával. Állítása szerint csak ő értett szót vele, a többi fotóst kiakasztotta, amit meg is tudok érteni.

Már éppen mentem volna fel az emeletre mikor léptek zaját hallottam. Megtorpantam és kis híján infarktust kaptam ott a sötét folyosó közepén.

- Késő van! - mondta Tom fátyolos hangon.

- Igen! - bólintottam. - Talán megzavartalak?

- Nem! - rázta a fejét és elindult felfelé. Követtem őt, bár nem tudtam miért.

Az egész ház csendben úszott, csak a mi lépteinket lehetett hallani. A szemeim előtt szinte láttam ahogy Gustav, Bill és Ria egyedül alszanak, Dorcsi és Georg pedig egymást átkarolva csöndesen szuszognak. Gondolatmenetemnek az vetett véget, hogy Tom megállt, én pedig egyenesen neki mentem.

- Bocsi! - nyögtem ki zavartan. Ő nem reagált semmit, csak belépett az üresen álló vendégszobába. Gondolkodás nélkül követtem, becsukva magam mögött az ajtót.

- Miért követtél? - kérdezte halkan. A hangja már nem volt fátyolos, viszont különösen csengett.

- Nem tudom! - ráztam a fejemet.

- Szereted Josht? - na jó, szerintem ez volt a világ egyik leg oda nem illőbb kérdése, de azért válaszoltam.

- Helyes srác meg vicces, de csak barátként tudok rá gondolni - ez egyrészt diplomatikus válasz volt, másrészt pedig igaz is.

- Akkor jó! - bólintott és közelebb lépett hozzám. Nem értettem mi van!

- Tom, te részeg vagy? - kérdeztem döbbenten.

- Nem! - rázta a fejét. - Miért?

- Csak mert furán viselkedsz, furcsa dolgokat mondasz, és... - nem tudtam befejezni a mondatot mert megcsókolt, amitől végképp összezavarodtam, de egy dologban legalább biztos lehettem. 1000%, hogy nem ivott.

- Mit csinálsz? - enyhe sokkot kaptam a történtek hatására.

- Azt amit szeretnék! - válaszolta könnyedén és ismét megcsókolt.

- De ez nem helyes! - löktem el magamtól. - Te Billt szereted, és Ria a te gyerekedet hordja a szíve alatt - érveltem, bár nem akartam őt sem megbántani, sem pedig elszomorítani.

- Akkor miért gondolok rád?

- Talán mert együtt lakunk és naponta több órán keresztül bámulod a képemet! Ja és épp ma tettem tönkre az életed...

- Erre most mit mondjak? - vonta meg a vállait tanácstalanul.

- Azt, hogy ez csak egy hirtelen érzelemkitörés volt, mert össze vagy zavarodva... - kettős érzések kavarogtak bennem. Egyrészt örültem, hogy Tom megint megcsókolt. Ó, Istenkém, mennyire örültem én annak! Másrészt viszont bűntudatom volt. Hisz Tomnak ott volt Bill, a szívszerelme, az ikertestvére, na és persze Ria, a menyasszonya.

- Nem fogok hazudni neked. Te se hinnéd el ezt, igaz?

- Nem! - ráztam a fejemet. - Pedig az lenne a helyes... - kezdtem a padlót fixírozni mintha valami nagyon érdekes dolog lenne ott.

- Az, hogy mi a helyes az ki dönti el?

- A törvény? - vontam vállat.

- Jó vicc! - mosolygott lesajnálóan.

- Hidd el, most nagyon nem érdekel mi a vicces, és mi nem! - sóhajtottam és oldalról megsimogattam a nyakát. Ám a kezemet ,,véletlenül" ott ,,felejtettem".

- Ne nehezítsd meg a dolgomat! - megfogta a kezemet és levette a nyakáról, majd belecsókolt.

- Azt hiszem a saját dolgunkat nehezítjük meg... - léptem közelebb hozzá.

- És most mi lesz? - tűrte hátra a hajamat.

- Tudod Tom, vannak olyan dolgok az életben, amit el kell felejtenünk, és vannak olyanok, amikkel megszegjük a szabályokat, számolunk a következményekkel, és élvezzük őket... - az ajkamba haraptam, és teljesen hozzá simultam. - Ez nem helyes!

- Nem az! - rázta a fejét.

- Ez csak egy alkalom!

- Csak egy alkalom!

- Soha többé, még csak gondolnunk se szabad erre!

- Soha többé! - súgta a fülembe, az ajkaimat pedig egy aprócska nyögés hagyta el. Elvörösödve fordultam el, de Tom visszafordított maga felé. - Ez nagyon izgató volt... - csókolt bele a nyakamba, amitől megint felnyögtem.

- Ezt direkt csinálod, igaz?

- Egy alkalom... Ki akarom élvezni... - ahogy ezt kimondta, a pilláim azonnal felpattantak.

- Én... én nem erre gondoltam! - néztem kétségbe esetten a szemébe.

- Akkor mire? - lépett kicsit távolabb tőlem. - Arra, hogy csak csókolózunk? - aprót bólintottam. Nem mertem megszólalni. - Hát tényleg ennyire nem érted? - tárta szép a karjait. - Kívánom a tested! Azt akarom, hogy alattam nyögj!

- Hát csak ennyi vagyok neked? Egy újabb csaj akit megdughatsz? Mond csak Tom! Hány lány heverészett már alattad? Hány helyen járt már a farkad?

- Téged soha nem hasonlítanálak azokhoz! - csattant fel.

- Hát így állunk! Azoknak hívod őket, pedig ők is emberek, hát nem érted? - azzal ott hagytam őt a vendégszobában.

Az éjszakám elég nyugtalanul telt. Azt hiszem a felét végig is sírtam. Teljesen össze voltam kuszálódva, mint érzelmileg, mind lelkileg. Tom azelőtt, az első csókunkat leszámítva, soha nem mutatott hajlandóságot, hogy netalán- tán, velem akarna lenni, vagy a barátságon kívül bármi nemű kapcsolatot is akarna velem létesíteni. Vagy csak én nem vettem észre?

A napok lassú monotonitással haladtak előre, és hetekké váltak. Ha az ember jobban megnézte Riát, kezdett észrevehető lenni a terhessége.

Valami furcsa oknál fogva Josh egyre többet akart látni, és már nem volt elég az ha én mentem hozzá, spontán látogatásokat szervezett hozzánk, ami vegyes érzelmeket váltott ki a társaságunkból. Dorin nem annyira zárta az udvarlómat a szívébe, ráadásul a költözés előtt nem is jött jól, hogy akár egész napokat ott lábatlankodott. Georg szintén nem nagyon örült neki. Azt hiszem Josh kissé unszimpatikus jellemére az is rátett nála egy lapáttal, hogy Dorcsi idegeskedett miatta.

Azt hiszem az egész szituáció Gustavot hatotta meg a legkevésbé, aki enyhén szólva, magasról tett a dolgokra, különösen mivel a napjai nagy részét otthon se töltötte. Néha azon is csodálkoztam, hogy egyáltalán haza járt aludni. Egyszer megkérdeztem mi ez a nagy járkálási mániája, de csak azt kaptam válaszul, hogy törődjek a saját dolgommal.

És én úgy is tettem. Nagyon nem hiányzott, hogy még egy ember gondjait a szívemre vegyem. Gusti talán érezte ezt, talán nem, bennem viszont kettős érzések motoszkáltak. Egyrészt ugye az a szemernyi megkönnyebbülés, másrészt viszont a kisördög ott gubbasztott az oldalamnál és monoton piszkálta az oldalamat. ,,Szerencsére" ez volt az utolsó dolog ami akkor foglalkoztatott.

Azt hiszem Josh látogatásainak a legjobban Ria és az ikrek örültek. Talán a mi barna szépségünk azért mert egy barátja mellette volt. Akkor még nem tudtuk a dolgok miértjét. Az ikrek pedig egyértelműen azért, mert így büntetlenül tölthettek egymással annyi időt, ami Billnek talán még jobban esett mint Tomnak.

Viszont ami engem a legnagyobb letargiával sújtott az az afrofonatos szótlansága volt. Egyszerűen kikészített! Nem csak azért mert jó formán hozzám se szólt, hanem mert úgy tett mintha a csókunk meg se történt volna, és ez nagyon megterhelte az amúgy sem túl erős idegzetemet. Szegény Dorcsi, próbálta kiszedni belőlem, hogy mi bajom van de én elküldtem olyan érvekkel, hogy fáj a fejem, vagy megvisel a meleg, esetleg nehéz napjaimat élem. Persze nem hitte el, de bólogatott és rám hagyta a dolgot. Olyankor mindig megöleltem és megpusziltam. Hisz nehezen talál az ember ilyen barátnőt minden percben.

Nos, így telt el pár hét. Mire feleszméltem már csak 3 nap volt a költözésig, ami valójában csak 2 volt mivel az utolsó az indulásról szólt. Én közöltem Dorcsival, hogy az utolsó L.A.-ben töltött napját velem kell töltenie. Már jó előre elterveztem mindent, hogy ne kelljen aznap csak jól éreznünk magunkat.

Mikor sikerült a kiválasztott filmet is letöltenem (igen, 2 nappal azelőtt, hogy meg akartuk nézni) halk kopogást hallottam.

- Tessék! - szóltam ki, de nem néztem fel a monitorról, csak mikor megszólított.

- Szia! - Ria állt előttem. A hasa már kezdett gömbölyödni. Haját csak szabadon szállni hagyta. Fehér vászonnadrágot és szürke, akszonometriás mintájú toppot viselt.

- Szia! - köszöntem kedvesen mosolyogva, és leraktam az éjjeli szekrényemre a laptopom. - Foglalj helyet!

- Köszi! - ült le velem szemben.

- Hogy vagy?

- Egész jól, köszi! Holnap kell ultrahangra mennem. Tom azt mondta most ő visz el. Szeretné látni a picit - fogta meg a hasát.

- Ez tök jó! - lelkesedtem, de már azon agyaltam, hogy fogjuk Billt megnyugtatni.

- Igen! - simított végig a pocakján Ria. - De most nem erről szeretnék veled beszélni.

- Hanem miről? - kérdeztem érdeklődve, és tényleg kíváncsi voltam.

- Tudod ugye, hogy még a baba születése előtt szeretnénk összeházasodni - bólintottam. - És a titoktartás végett nem lenne a legszerencsésebb, ha sokan kísérnének el ruhát választani.

- Igen... - azt hittem ott helyben infarktust kapok.

- És arra gondoltam, hogyha két barátnőmmel mennék vásárolgatni arra nem figyelnének fel. És arra gondoltam, hogy te és Dorina milyen kedvesek vagytok hozzám, és ez iszonyat jól esik. Szóval azt szeretném kérdezni, hogy elkísérnél-e ruhát választani?

- Ezer örömmel! - mosolyogtam.

- Jaj, annyira köszönöm! - fogta meg a kezemet, önfeledt mosollyal az arcán.

- Ne butáskodj! Barátok közt ez természetes! - mosolyogtam én is. Furcsa, de akkor tényleg barátként gondoltam Riára.

- Akkor mehetünk? – hajolt be Dorcsi az ajtón.

- Aha! – bólintottam, és feltápászkodtam.

- Felőlem igen! – állt fel Ria is és elindultunk a földszint felé.

- Hová igyekeznek a hölgyek? – mosolygott ránk Georg aki éppen akkor lépett be az ajtón.

- A hölgyek vásárolni igyekeznek! – mosolygott a barátnőm.

- És, mi jót vásárolnak?

- Az titok! – kacsintottam, majd felkaptam az egyik kocsi kulcsot. – Ha Tom keresné az autóját, mond, hogy nálunk van.

- Miért szereted annyira az ő autóját vezetni? – érdeklődött Ria.

- Mert kényelmes! – vontam vállat. – Más oka nincsen. Ja, de! Jól néz ki!

- Ez aztán indok! – nevetett a basszeros. – Na, legyetek jók!

- Azok leszünk! – adott neki röpke csókot a barátnőm majd kiléptünk az ajtón.

Az út nem volt túl hosszú, és nem is telt csendesen. Nevetgéltünk, beszélgettünk, és néha elkezdtük énekelni a rádióban hallott számokat, úgyhogy elvoltunk. Bár Dorinnal próbáltunk lazák lenni, ami mondjuk sikerült is, azért mindketten tudtuk, hogy a dolgok nagyon nem haladnak jó irányba.

A boltban egy húszon éves, középmagas, vékony alkatú, hosszú, barna, göndör hajú lány fogadott minket akit Leah-nak hívtak. Segített összeválogatni Riának pár ruhát, majd bementek a próbafülkébe, Dorcsi és én pedig leültünk egy hatalmas tükörrel szemben.

- Kíváncsi leszek – közöltem kissé színtelen hangon.

- Azért ne nagyon éld bele magad! – emlékeztetett barátnőm.

- Ne aggódj, tudom! De akkor is érdekes a dolog – babráltam a hajammal. – A szalagtűződ jut eszembe.

- Ne is mond! – forgatta a szemeit mosolyogva.

- Most miért? – kérdeztem csalódottan. – Olyan szép voltál!

- Nagyon!

- Nekem igen is tetszettél! – erősködtem. A beszélgetésünk ott abba maradt ugyanis Ria kijött az első ruhában.

- Na, milyen? – nézett ránk tanácstalanul.

- Illik rád! Szexis még sem túlzás, elegáns, lágy esésű és a dekoltázs része is tetszik – válaszolta Dorcsi.

- Nagyon szép ruha, és illik is rád, de nem teljesen te vagy! – én azért szűkszavúbb voltam. Nem akartam elrontani a dolgot egyszavas válaszokkal, de másra nagyon nem tellett tőlem.

- Akkor jön a következő – bólintott Ria, és Leah társaságában visszament a próbafülkébe.

- Azt hiszem ez nehezebb lesz mint gondoltuk… – vakargattam a tarkóm.

- Az lehetséges! – helyeselt Dorin.

- Tudoooooood… - húztam el direkt a szót. – Lehet nemsokára veled is ilyen ruhákat fogunk nézegetni…

- Ugyan! – legyintett.

- Ki tudja? – vigyorogtam. – Ez csak a te Rómeódon múlik – dőltem hátra, és félig megláttam Riát a következő ruhában. – Nem! – húztam el a számat.

- Ennyire rossz? – állt fel Ria az emelvényre.

- Nos ez is gyönyörű ruha, szépen kidolgozott, tetszik benne a lágy hullámok, a dekoltázs része is szép, de kicsit túl sok a felső részén a minta, elvonja a figyelmet a ruha többi részéről – fejtette ki bővebben Dorcsi.

- Akkor jöjjön a következő! – szegény Leah csak úgy kapkodta a fejét. Azt hiszem neki gyors volt a tempónk.

- Visszatérve az előző témához, remélem én leszek a tanúd! – mosolyogtam Dorcsira.

- Ez alap! – mosolygott én pedig teljesen az emlékeimbe vesztem. Az első találkozás, a rengeteg átbeszélgetett hajnal, a semmiről nem szóló beszélgetések… Rengeteg dolog ami amúgy furcsa lett volna, viszont vele egyszerűen természetes és humoros volt. Csak akkor sikerült feleszmélnem mikor Ria már előttünk állt.

- Tetszik a szoknya lágy A vonalú esése, de a hátsó része már kevésbé, olyan mintha két külön szoknya lenne, viszont a vállán a virág szépen feldobja. – nos, igen! Az én barátnőmnek remek meglátásai vannak. Ezzel szemben én elég flegma voltam.

- Nem a kán-kánosok hordanak ilyet? – vontam fel a szemöldököm mire Ria elmosolyodott.

- Lehet!

- Ti aztán gyorsan tudtok véleményt formálni! – sóhajtott Leah.

- Valóban? – kérdezte zavartan Dorcsi, miközben a haját birizgálta.

- Én ennek csak örülök! – bíztatott minket Ria.

- Nem mindig vagyok bőbeszédű típus – vontam meg a vállam, és ennyiből el is intéztem. Tény ami tény: tényleg bunkó tudok néha lenni.

Ria még egy darabig próbálgatta a ruhákat, de szó mi szó: nem igazán jöttek be neki, se nekünk. Hát ez van! Nem hinném, hogy a tökéletes ruha csak úgy az ember ölébe hullik. Az abszurd lenne, vagy inkább groteszk? Azt hiszem ezt az óta se döntöttem el magamban. Talán úgy a 8. ruha körül járhattunk, és én nagyban magyaráztam Dorinnak, hogy már pedig akkor is megcsináltatom a tetoválást a csuklómra, ha fejre is áll a világ mikor hirtelenjében elakadt a szavam, de nem csak az enyém. A teremre néma csend ereszkedett és csak némi zaj szűrődött be kintről. Szegény Ria csak állt ott az emelvényen, mi meg hárman álmélkodva, vagyis inkább megdöbbenve figyeltük őt. Bár ő már hozzá volt szokva ahhoz, hogy megbámulják (legjobb tudomásom szerint) valószínű erre még ő sem tudott felkészülni. Végül Dorin törte meg a csendet:

- Két szó! – mutatta fel az ujjait. – Gyönyörű és tökéletes!

- Tényleg? – reménykedett Ria.

- Természetesen! – helyeseltem. – Lássuk be, így is, hogy kezdesz kigömbölyödni, csodálatos az alakod. Ráadásul a ruha egyszerre egyszerű és mégis kidolgozott. Valahogy illik hozzád! – mosolyodtam el. Úgy látszik az én drága barátnőm megint jó hatással volt rám.

- Akkor Ria, ez lesz a ruhád? – darálta Leah a jól betanult szöveget, ami eszméletlen kedvesen hatott tőle.

- Igen! – bólintott a barna szépség mire mi tapsolni kezdtünk.

Ria-ról levették a méreteket, megbeszéltek még pár apróságot (a próba időpontját meg, hogy a ruhából lehessen kiengedni a has környékén) aztán mi hárman szépen kivonultunk az üzletből. Mivel a kismama eléggé elfáradt (amit nem mellesleg nem is csodálok) egyből haza indultunk. Bár már jó ideje, hogy Los Angelesbe költöztünk még mindig nem tudtam felfogni teljesen, hogy az én otthonom már itt van. Érdekes…

- Lányok! – kezdte Ria zavartan. – Még egyszer szeretném megköszönni, hogy eljöttetek velem. Tudjátok ez nagyon sokat jelent a számomra.

- Jaj, ugyan! – legyintettem mosolyogva. – Egy élmény volt!

- Az ám! Nem minden nap láthat az ember egy ilyen gyönyörű menyasszonyt! – kapcsolódott be a beszélgetésbe Dorin is.

- Annyira rendesek vagytok! – érzékenyült el Ria.

- Hé, nyugi! – simítottam meg a karját és leparkoltam a garázsban.

- Lehetne még egy pofátlan kérésem? – nézett felváltva ránk.

- Először is: barátok vagyunk nincs pofátlanság köztünk. Másodszor: ha bármire szükséged van akkor mi itt vagyunk! – nos, igen! Dorcsi az egyetlen ember aki bárkibe önbizalmat tud rakni. Egyedül saját magába nem.

- Lennétek a koszorúslányaim? – motyogta egész halkan. Mi persze egyszerre vágtuk rá az igent, ami talán picit hangosra is sikeredett, de nem zavart egyikünket sem. Túlságosan felpörögtünk. – Ezer és millió hála érte!

- Viccelsz? – vigyorogtam. – Imádok koszorúslány lenni!

- Hányszor voltál már? – kérdezte kíváncsian Ria.

- Várj! – kezdtem el számolgatni. – Eddig olyan négyszer, ötször ha jól emlékszem... – néztem az autó tetejét miközben gondolkoztam.

- Akkor te már profi vagy! – nevetett.

- Tami már csak ilyen! – helyeselt Dorin.

- Tami? – lepődött meg Ria.

- Aha! – bólintottam. – De kizárólagos alapon Dorcsinak! Nem szeretem azt a becenevet. Inkább vagyok Tamcsi.

- Tamcsi! – morfondírozott a barna szépség. – Aranyos! Honnan jött?

- Hatodikból! – mosolyogtam.

Felvetettem az ötleten, hogy mi lenne ha nem az autóban ülve beszélgetnénk hanem mondjuk a házban. Ezzel Ria és Dorcsi is egyetértettek úgyhogy bevonultunk a konyhába és kakaóval, teával a kezünkben folytattuk a beszélgetést. Semmi konkrét vagy komoly dologról, egyszerűen csak beszélgettünk, ami abban a helyzetben azt hiszem mindhármunkra ráfért.

Vacsi után, olyan 10 óra felé a szobámban pakolásztam. Írtam pár sort a barátnőimnek meg a családnak, aztán rájöttem, hogy a rajzcuccaim teljesen szanaszét hevernek. Plussz, sok teljesen ki volt törve úgyhogy azokat „restauráltam”.

- Nem vagy még fárad? – lépett be Dorin, mire én az órámra néztem.

- Jé, nem is tudtam, hogy ilyen késő van! – csodálkoztam.

- El vagy varázsolódva! – vigyorgott az én drága ikernővérem.

- Én? – döbbentem le. – Dehogy!

- De bizony! Folyton csak lézengsz, alig szólsz valamit és még az idő múlását sem veszed észre!

- Csak dolgom volt! – zártam le a témát egyszerűen. Vagyis csak akartam.

- Ja, persze! – legyintett. – Hetek óta ilyen vagy! Csak nem szerettél bele Josh-ba?

- Dehogy! – tiltakoztam hevesen. – Csak az van, hogy… - dadogtam.

- Hogy? – na igen! Erre mit mondjak annak az embernek aki mindenkinél jobban ismer. – Beleszerettél Josh-ba?

- Dehogy! – torzult el picit az arcom.

- Akkor? – láttam rajta, hogy kezd türelmetlen lenni, de nem akart siettetni.

-- Az van, hogy Tom megcsókolt – böktem ki nagy sokára.

- Mi? – azt hiszem szegény barátnőm teljesen lesokkolódott a hírtől, én meg csak álltam ott akár egy rakás szerencsétlenség. – Tud még erről valaki?

- Csak mi hárman – ráztam a fejemet.

- Ez maradjon is így! – határozottság level 99!

- Nem terveztem, hogy elmondom másnak. És azt hiszem Tom se akarná ha ez kiderülne… - fixíroztam a padlót.

- Nem mondta miért csinálta?

- De igen! – bólintottam félig határozottan. – Azért mert sokan gondol rám, és állítása szerint kíván.

- Ez komoly dolog – morfondírozott Dorin.

- Miért lenne az? – vontam fel a szemöldököm. – Egyszer smároltunk és pont. Ennyi, vége!

- És így is akard, hogy legyen? – akár egy kihallgatáson, úgy éreztem magam.

- Tudod, hogy nem! De nincs választási lehetőségem. A helyzet már is túlságosan abszurd! Nem kéne még egy bonyodalom. Ráadásul szegény Bill teljesen összetörne!

- Jogos! – mutatott rám az ujjával. – De ezt meg kell beszélnetek Tommal.

- Az nehéz lesz! – húztam el a számat. – Azóta nem beszéltünk egymással…

- Akkor majd beszélek vele én!

- Nem! – lehet kicsit hangos voltam úgyhogy mielőtt folytattam, vártam pár másodpercet. – Ha te beszélsz vele akkor megtudja, hogy elmondtam és akkor még úgy se akar majd velem beszélni.

- Igaz! – bólogatott és elkezdett fel-le járkálni. – Akkor mondom, hogy beszélni akarok vele, ide hívom és magatokra hagylak. Az úgy jó lesz?

- Na, nekem ez nem jutott volna az eszembe! Okos vagy Dorcsi! – bólogattam.

- Két perc! – lépett ki az ajtón, majd még visszafordult. – Sok sikert!

- Köszi! – mosolyogtam, ő pedig eltűnt a folyosón. Tovább pakolásztam, de nem igazán tudtam mire is megyek ezzel, mármint azon kívül, hogy viszonylagos rend lett a szobámban.

- Mit akarsz mutatni Dorin? – hallottam Tom hangját a folyosóról.

- Csak gyere, és majd meglátod! – erősködött a barátnőm, majd belökte az afrofonatost a szobámba. – Sziasztok! – zárta be az ajtót, és hallottam, hogy kattant a zár.

- Veled nem vagyok hajlandó beszélni! – közölte szárazon.

- Most is azt teszed! – mosolyodtam el keserédesen.

- Miért távolodtál el tőlem? – lekapcsolta le a villanyt és hozzám lépett. Nem láttam tökéletesen, de az utcai lámpák fénye némiképp segített.

- Mert ez a helyes…

- És miért félsz a helytelentől? – simogatta meg az arcomat.

- Nem félek! – ráztam meg a fejemet. – Téged féltelek!

- Engem már nem kell! – az ajkaimhoz hajolt, és megcsókolt. A csókja hihetetlenül édes volt, én viszont hatalmas keserűséget éreztem magamban. Még akkor is mikor Tom végigdöntött az ágyamon…