Bill gyomra idegesen remegett ahogy az egész
alakos tükörben nézegette magát. Az öltönye tökéletes volt. Fényes fekete, a
szegélyein fém díszítéssel, nyakkendő helyett pedig egy swarovskival kirakott
oroszlánfejes, fehér arany nyakláncot viselt. Az ujjain akkor már csak egy
gyűrűt viselt. Azt, amit Tomtól kapott alig egy hónappal azelőtt. Nem volt
benne semmi feltűnő vagy puccos, de ő így imádta. A matt acélon egy fényesre
csiszolt ezüst csík futott végig, amit egy pontban tört csak meg az obszidián
kő. Igazi mestermű volt. Csak az övé.
- Készen állsz baba? - lépett mögé az idősebb. Az ő öltönye sokkal
hagyományosabb volt, azzal a különbséggel, hogy bár mellényt viselt, de
nyakkendőt nem volt hajlandó kötni.
- Azt hiszem... Rendben leszek így?
- Gyönyörű vagy mint mindig. Nyugi, senki nem fog megenni.
- Remélem... - sóhajtott a fiatalabb. - Ez lesz az első ilyen...
- De biztos nem az utolsó. Zseniális voltál egész idő alatt. Hidd
csak el. Én láttam.
- Miért van az, hogy te még mindig le tudsz venni a lábamról? -
karolta át kedvese nyakát.
- Mert én ennyire eszméletlenül szuper pasas vagyok - vigyorodott
el Tom.
- Örülök, hogy ennyire meg vagy magaddal elégedve édes - kuncogott
Bill. Boldog volt. Hihetetlenül boldog.
***
A vakuk villogtak, emberek sikoltoztak, a
fények cikáztak az égen és a riporterek egymást túlharsogva próbálták megtudni
a legtöbb kulisszatitkot. Az épület bejáratához kövezett út vezetett, amit
homok és virágok szegélyeztek. A szervezők igazán meg akarták ragadni a
hangulatot.
Mikor az ő autójuk is megállt a bejáratnál az
idősebb szíve egy ütést kihagyott. Két évvel azelőtt el sem tudta képzelni az egészet.
A macsó kis életében egyetlen embernek volt csak hely. Még mindig fájt a szíve,
ha rá gondolt... Aztán meglátta azt a pimasz kis feketét és a fájdalom egyből
csillapodott. Nem is tudta elképzelni eddig, hogy élhetett nélküle. Ő lett a
mindene...
A limuzinból kiszállva azonban mindenkit csak
egyetlen dolog foglalkoztatott. Vajon tényleg együtt vannak?
Alexről nem hiába zengtek már akkor ódákat. A
premier hetére már regés-rég elkelt minden jegy és a bemutatót is egy nagyobb
helyre kellett szervezni. Már a trailer elsöprő sikert aratott. Teljesen ki
volt hegyezve az emberek gyengéire. Néhány részlet felért egy kisebb
pszichológiai hadviseléssel. És mindezt úgy, hogy a legpikánsabb részekről egy
szó sem esett.
- Bill! Valóban együtt vannak?
- Ez csak marketingfogás a több bevételért?
- Tom! Tényleg megcsókolt egy férfit?
- Ezután is el fog vállalni ilyen szerepeket?
Az idősebb szívéről hatalmas kő esett le
minden ilyen kérdés után. Nem akarta, hogy ez az este Bill pornózásáról
szóljon. Természetesen tudta, hogy csinálta, sőt látta is több alkalommal. A
gondolat egy pillanatra meg is csiklandozta a gyomrát. Az ő kis vadmacskája
olyanokat tudott, amitől a lélegzete is elállt. Viszont ezt már senkinek nem
engedte volna át.
Mielőtt végleg beléptek volna az épület
ajtaján, Tom, az utolsó pillanatban megragadta szerelme derekát és elcsattant a
csók amire minden újságíró epedve várt. A fiatalabb légzése szaggatott volt,
ahogy vőlegénye finoman hátradöntötte és hevesen falta az ajkait. Pont, mint az
első alkalommal. Eszméletlen volt. Közben pedig a barna, hogy fokozza a hatást,
a saját arcára húzta kedvese gyűrűs kezét. Majd miután megbizonyosodott róla,
hogy mindenki jól látta és a fényképek elkészültek, laza eleganciával kísérte
be Billt az épületbe.
- Te... Épp most kürtöltél világgá minket... - dadogta a fekete.
- Mert megtehetem - vigyorodott el az idősebb.
***
A kép csak lassan élesedett ki, miközben a
tenger átható morajlása hallatszott. Tom, koszos arccal és ruhákkal csoszogott
a New Yorki utcákon, elgyötört ábrázatát a néző elé tárva. Aztán meglátott egy
árnyat és követte. Futott utána végig az utcákon, követte a taxiját, el egész a
Central Parkig. Ekkor egy pillanatra megállt. Tétován leporolgatta magát, majd
újra követte az alakot. Keresztül a parkon, végig az ösvényen, aminek a végét
eltorlaszolták a kövek. Ekkor pedig megfordult Bill, vagyis Eric Luis Brown.
A kép pedig újra elsötétült.
A következő jelenetben már újra Tom látszott,
Albert szerepében, ahogy a barátaival nevetnek és egy buliról beszélgetnek. Ekkor
jelent meg Luis, aki szörfleckéket szeretett volna venni, ám egyik srác se
vállalta, mondván túl törékeny és nem vállalnak felelősséget érte. Végül a kis
fekete szomorúan távozott. Ekkor futott utána az idősebb férfi.
- Várj! Én megtanítalak.
- Miért? Fogadtatok a haverjaiddal és te vesztettél? - fintorgott
a fekete.
- Nem. Csak segíteni akarok. Rendes srácnak tűnsz.
- Kösz, de nem kell alamizsna - tette fel a kezét.
- Kérlek! Csak próbáljuk meg! Biztos élvezni fogod!
- Csak egy próba. Holnap délelőtt kezdjük - indult el a fiatalabb
férfi.
- Várj! Még a neved sem tudom! - kiáltott utána a másik.
- Luis!
- Luis... - mosolyodott el az ajakpc-s.
***
A következő napon Luis korán kiért a partra,
ahol a bronzos bőrű kis barnaság már türelmetlenül várta.
- Nem sietted el nagyon – nevetett az idősebb férfi.
- Nem mondtad hánykor jöjjek – mosolygott rá a fiatalabb.
- Általában nem én szabom meg, hogy mikorra jöjjenek az ügyfelek.
Ez csak tőlük és a pénztárcájuktól függ.
- Nocsak! Akkor én mennyibe fogok neked fájni?
- Nem tudsz te annyit fizetni Lu! Hidd el! – kuncogott a barna.
- Lu? – vonta fel a szemöldökét a fekete.
- Az! Az én Lum leszel most!
Bill a következő képkockák láttán halkan
kuncogott Emlékezett rá, hogy mennyire nehéz is volt felvenni ezeket az
ominózus jeleneteket. Bár a vásznon az látszott, hogy Tom igazán jól szörfözik,
a valóságban ezt legalább egy hétig gyakorolták csak vele. Arról nem is
beszélve, hogy ő még csak fel sem tudott állni a deszkán. Pedig két oktatót is
fogadtak mellé.
- Azt hiszem ez mégsem lesz az én sportom – mosolyodott el a
fiatalabb.
- Ugyan! Ez még csak az első óra volt. Majd belejössz – próbálta
őt bátorítani az idősebb. Már ekkor tetszett neki, amit látott. Igazság szerint
az oktatást is csak emiatt vállalta el.
- Köszönöm a lehetőséget, de többet tényleg nem élnék vele.
Megtudtam, amit akartam. Nekem ennyi elég.
- Meddig maradsz még a szigeten Luis?
- Luis? Mi lett azzal, hogy a te Lud leszek?
- Miért? Szeretnél az lenni? – pirult el a barna. Tetszett neki a
gondolat.
- Esetleg. Ha kiérdemled. Szevasz Albert! – kacsintott rá a fekete
és lassan elsétált. Ezzel otthagyva partnerét, teljesen leforrázva.
***
- Két mohito lesz szépségem! – kacsintott a pincér csajra Al.
- Nocsak! Engem már ilyen hamar elfelejtettél?
- Luis! Azt hittem már haza utaztál – vigyorodott el az idősebb.
- Ez volt a terv. De aztán úgy döntöttem maradok. Van még egy kis
elintézni valóm itt – ivott bele a koktélba a fiatalabb.
- Emlékszel hányszor vettük ezt fel? – suttogta Tom.
- Még szerencse, hogy Alex csak vizet engedett innom – kuncogta
Bill.
- Csak nem megismerkedtél valakivel?
- De igen. Csak még nem hívott el randizni. Úgyhogy várok. Elég
nehéz eset a srác.
- Srác? – pirult el a barna.
- Most ez tényleg meglepett? – nevetett fel a fiatalabb.
- Nem… Csak… Azt hittem… Hagyjuk… Hülye kifogás – mosolygott Al.
- Azok után, hogy be akartál fűzni a strandon tényleg nagy
hülyeség. Láttam, hogy stírölsz – indult el Luis, partnere pedig követte őt.
- Na és tudhatom ki az? Talán innen a hotelből? – erősködött az
idősebb.
- Alakul. Találgass csak! – kacsintott rá szemérmetlenül a
fiatalabb.
- Idősebb nálad? – ment bele a játékba a barna.
- Azt sem tudod én hány éves vagyok – kuncogta a fiatalabb.
- Akkor áruld el!
- Most leszek 22.
- Helyes! Szóval, idősebb nálad? – vigyorodott el Al. Tetszett
neki, hogy kicsit idősebb a fiúnál.
- Ácsi! Ha már én válaszoltam akkor te is mond el! Ez így lesz
fair!
- Oké. Én 26 múltam.
- Ezt jó tudni. De amúgy igen, idősebb nálam. Ez most segített?
- Nem – kuncogta a barna.
- Akkor minek kérdezted? – forgatta a szemeit Luis.
- Meg akarlak ismerni. Téged is, meg a vetélytársamat is.
- Honnan tudod, hogy a vetélytársad lesz? – fordult szembe
beszélgető társával a fiatalabb.
- Mert igazad volt. Tényleg fel akartalak szedni. De ha bekerült a
képbe valaki más is, akkor vele küzdök meg a kegyeidért.
- Ezek szerint az én véleményem nem is számít?
- De! Számít!
- Akkor miért is nem dönthetek én? - vonta fel a szemöldökét a
fekete. A tekintete mindent tudó volt.
- Félek, hogy nem engem választanál...
- Tényleg nem szeretem, ha egy pasinak nincs önbizalma - indult
tovább Luis.
- Akkor most el sem mondod ki az?
- Te! - mosolygott rá vissza a fiatalabb.
- Akkor... Én... Várj! - szaladt utána az idősebb.
Órákon át csak sétáltak a tengerparton. Az idő
valahogy akkor teljesen feleslegesnek tűnt. Minden szóba került. Zene, filmek,
művészet, politika, karrier, család... Luis nagyon nyitott egyéniség volt.
Rengeteget viccelődött és még flörtölt is, amivel teljesen elvette Al eszét. Az
idősebb úgy érezte megtalálta azt, akit addig keresett.
Már teljesen besötétedett mire visszaértek a
fiatalabb kis parti házikójához. A lampionok sejtelmesen világították csak meg
a területet, a közelből pedig hallani lehetett a tenger morajlását.
Bill szíve hatalmasat dobbant a képkockák
láttán. Ez volt az... Hiába forgatták újra a jelenetet, az ominózus esemény
miatt, Alex mégis ezt hagyta benne. Ahogy a testük egymásnak feszült és valami
elkezdődött... Ott, abban a pillanatban újra átélte az egészet. Tom
piercingjének hideg érintését, az erős kezeit, ahogy szétfeszítette őt a vágy…
Vőlegénye mindeközben erősen fogta a kezét. Az ő testén is végigfutott a vágy
hulláma. Az első csókjuk a világ szeme elé került. Még mindig mérges volt
magára a történtek miatt. Hiszen annyi szenvedés következett. De Bill nem
haragudott. Nem. Az ő Billieje nem olyan volt. Az ő csodás kis kincse
megbocsájtott.
A jelenetek ezután gyors egymásutánban
váltakoztak. Randikról, csókokról, ahogy főzni próbáltak… Ezen mindketten jót
nevettek. Borzalmas lett és végül kaját kellett hozatniuk mert Alex nem
vállalta be, hogy ételmérgezést kapjanak.
Az ominózus jelenet azonban egyre csak
közeledett. Először azonban még volt egy, amitől mindkét férfi gyomra görcsbe
rándult. Az a bizonyos nap mikor Tom végre engedett a vágyának és kielégítette
szerelmét a forgatás után. Amikor Alex el akarta csábítani. Ekkor tépte szét a
szerződését. Pedig itt már tudta. Itt már mindketten tudták…
- Szeretlek… - suttogta Billnek, akitől cserébe megkapta a világ
legédesebb mosolyát. A szíve pedig ellágyult.
A kép váltott és Luis-t mutatta ahogy
feldúltan telefonált. Sírt és kiabált. A nagy töréspont. A férfi összepakolt
majd boldogságot festett magára és elindult Albert szobája felé. Bill pedig
élesen beszívta a levegőt. Hát itt volt… Itt volt az, amit egyszerre várt és
amitől egyszere fogta el a rettegés. Hiába látta már az egészet és hiába tudta,
hogy a jelenet hihetetlenül ízléses lett, egy kicsit mégis tartott tőle. Attól,
hogy mások mit gondolnak majd. Hogy mikor kerül a címlapokra a régi élete. Hogy
ez mennyire befolyásolja majd szerelme karrierjét. Hiszen ez már nem csak róla
szólt.
- Itt vagyok… - suttogta Tom. - Csak fogd a kezem…
Bill szeméből egy kósza könnycsepp tört utat
magának. Tudta, hogy ő ott volt. Mindig. Akkor is mikor elutasítást kapott és
akkor is mikor megjött a második szerepre a szerződése. Vele együtt örült
amikor hazavitték a kiskutyát és ápolta amikor influenzás lett. A családja
pedig befogadta. Sosem utasították el. És ott voltak akkor is. Valójában Tom
nem is feszengett emiatt. Azt mondta nincs értelme. Hiszen ő mentette meg az
életét. Nem fogja szégyellni azt, hogy Bill boldoggá tudja őt tenni
mindenhogyan.
Ahogy Luis és Albert pucér felsőtestei
megjelentek a vásznon azzal a borzasztóan lassú és gyönyörű zenével komponálva,
a közönségből páran meghökkentek. Ezt hallani is lehetett a teremben. De a kis
feketét nem zavarta. Csak fogta szerelme kezét és élvezte a látványt. Azt, amit
ők alkottak. Ketten…
A zene hamarosan szomorú fordulatot vett.
Albert egyedül ébredt és semmi üzenet nem várta. Sehol sem találta szerelmét. A
portán derült csak ki, hogy nem is azon a néven volt bejelentkezve és a telefon
sem csörgött ki. Semmi… Egyszerűen eltűnt. A néző pedig fokozatosan szembesült
Al leépülésével. Ahogy elvesztette a munkáját, hogy nem evett és csak
bolyongott. Majd ismét bevillant a film eleje. Ahogy követi Luist. Ahogy
elveszti az eszméletét… Az első verzióban ez volt a vég. Ám mikor Alex kislánya
megszületett utána nem sokkal a két férfit egy hangüzenetet kapott.
- Bill, nem tudom hol van Tom de szedd fel és július 3-án
találkozunk New Yorkban. Ugyan abban a hotelben. Ez így nem maradhat!
Mikor pedig a két férfi belépett a hotel
előterébe egy meglehetősen furcsa látvány fogadta őket. Alex tréningruhában
telefonált, s bár meglehetősen halkan tette, az arcán látszott, hogy
legszívesebben kiabálna. Eközben a mellkasán egy bolyhos, rózsaszín hordozóban
egy angyali kislány szuszogott. Mellettük pedig a férje telefonált valamivel
hangosabban, hogy márpedig azonnal át kell alakítani a lakosztályt, hogy a
lányuk is elférjen. Közben pedig aggódva figyelte feleségét és meg-megsimogatta
az alvó kislány hátát.
Ekkor vették fel az utolsó jelenetet. Albert
kinyitja a szemét és valóban Luis néz rá vissza. Az idősebb szemében pedig
könnyek gyűltek. A fekete mosolygott és letörölte a könnyeit, majd gyengéden
megcsókolta. Az emléktől pedig Tom megborzongott. Bill még az addigiaknál is
gyönyörűbb volt aznap és az a csók… Felért mindennel.
- Itt vagyok Albert… Veled…
- Hová lettél szerelmem? Én… Kerestelek… - hangja kétségbeesett
volt.
- Le kellett zárnom a múltam. De már vége. Ígérem vége… - a nézők
eddigre már tudták, hogy Luis karaktere valójában drogfutár volt. A főnöke
parancsolta vissza őt, ám ő a rendőrséghez fordult, hogy szabadon élhessen.
- Én édes Lum…
- Most Matthew vagyok. Egy kicsit hívj így kérlek… - mosolygott
kedvesen a fekete.
- Lehetsz Matthew, Eric, Paul vagy Frank is. Szeretlek… - csókolta
meg őt az idősebb, majd a filmvászon elsötétült.
A stáblista előtt azonban megjelent Mia képe
és az, hogy a filmet az ő emlékének szentelik. Tomnak meg is kellett törölnie a
szemeit, úgy elérzékenyült a látványtól. Egy halk imát is rebegett
unokatestvéréért, amiért erre rávette annak idején. Ha tudná… Az idősebb férfi
biztos volt benne, hogy mit mondana neki: Én megmondtad Tom Kaulitz! Látod,
megint igazam lett!
- Jól vagy édes? - kérdezte óvatosan Bill, mikor egy kicsit
kettesben tudtak beszélni a fogadáson.
- Persze… Csak boldog vagyok. Miának nagyon tetszett volna!
- Biztosan! Büszke is rád! Én pedig hálás vagyok neki! -
simogattam szerelme kezét a fiatalabb.
- Köszönöm - csókolta őt homlokon Tom, majd elmosolyodott. - Azt
hiszem hozzád jöttek baba!
Bill már fordult is meg a szokásos, udvarias
mosolyával, amivel az újságírókkal beszélt egész este, ám mikor meglátta kik
állnak előtte, teljesen lefagyott. A szülei voltak azok. A szülei, akikkel oly
hosszú éveken keresztül nem beszélt. Akik egy telefonra vagy levélre sem
válaszoltak neki. Most mégis ott álltak előtte. És… És mosolyogtak…
- Kisfiam… - simogatta meg arcát édesanyja. A szemei fátyolosak
voltak. Látszott, hogy próbál nem sírva fakadni.
- Fiam… - veregette meg vállát édesapja. - Nagyon ügyes voltál.
Igazán.
- Ti… Hogy kerültök ide? - értetlenkedett a fiatal férfi, majd
Tomra nézett. - Te…
- Még a forgatáson voltatok mikor először hívott minket… Mindent
elmondott Billie. Azt, hogy vigyáztál rá. Azt, hogy milyen ügyes vagy már! Azt
mondta tehetséges vagy. Eljött hozzánk az eljegyzés előtt…
- Tessék? - hökkent meg a fekete.
- Azt mondta szeretné, ha tudnánk, hogy vigyáz rád. Akkor adta oda
a meghívókat is… Nem akart tolakodni. Nagyon illedelmes férfi áll melletted
fiam - bólogatott elismerően apja.
- Nem akartam azt, hogy az újságokból tudják meg baba… - simogatta
hátát az idősebb.
- Úgy hiányoztatok… - ölelte szorosan magához szüleit Bill és
előtörtek belőle a könnyek.
***
10 évvel később…
- Hölgyeim és uraim! Kérem fogadják sok szeretettel ma esti
vendégeinket Tom és Bill Kaulitz-Trümpert! - mosolygott a kamerába a
műsorvezetőnő, mire a nézők tapsolni kezdtek és megjelent a két színész. Kezet
fogtak a hölggyel, majd mindhárman helyet foglaltak. - Örülök, hogy újra itt
vagytok velünk!
- Részünkről az öröm Eva! - mosolygott Bill.
- Ahogy mondja! Mikor is voltunk itt együtt utoljára?
- Ha azt elmondanám akkor legalább öt évet hozzá kéne adnom a
koromhoz - kacsintott a nő, mire mindhárman felnevettek. - Most viszont egy
nagyon különleges bemutatón vagytok túl. Mesélnétek erről?
- Ez a második közös filmünk. Így kilenc év házasság után -
mosolygott szerelmére Tom.
- Azért is nagyon különleges mert egy kis időre visszatértünk arra
a helyre, ahol egymásba szerettünk. A házaspár egy utolsó esküvőn vesz részt
azon a szigeten mielőtt bejelentik, hogy elválnak. Szerencsére volt időnk
nosztalgiázni is - kuncogott Bill.
- Ezelőtt nem is kaptatok közös felkérést?
- A Búcsúzik a nyár után kaptunk párat, de egyet sem fogadtunk el
- válaszolt a barna.
- Nem akartunk az a tipikus pár lenni, akik mindig megjelennek a
képernyőn. És hát lássuk be, nem is vagyunk átlagos pár - kuncogott a
fiatalabb. Fekete tincseit addigra szőkékre cserélte.
- Ez már biztos! Sem a munkában, sem pedig a magánéletetekben.
Amiről nagyon keveset tudni.
- Ez Bill kikötése volt. Nem akarta a gyerekeket a reflektorfénybe
helyezni.
- Amennyire csak lehet átlagos gyerekkort akarok nekik. Ezért van
az, hogy nem is forgatunk egyszerre.
- Akkor ez most Alexandrának köszönhető? Ha jól tudom ő rendezte
az első, közös filmeteket is.
- Pontosan! - helyeselt Tom. - Tudta, hogy mennyire fontosak
nekünk a gyerekeink és az ő életükben lévő állandóság. És hát… Még tartoztam
neki ezzel - kuncogott Tom.
- Ezek szerint a jövőben sem számíthatunk tőletek közös filmre?
- Nem valószínű. Én most szeretnék a divatmárkámra koncentrálni és
a karitatív tevékenységekre. Úgy érzem ott többet tudok az embereknek adni.
- Köszönöm, hogy eljöttetek hozzánk és megosztottátok ezt velünk!
- Csak még valami - mosolygott a kamerába Tom. - Mia, kislányom!
Most már alvás!
- Azt hiszem ez tökéletes zárómondat volt! Hölgyeim és uraim, jó
éjszakát önöknek.
A két férfi csöndes házba érkezett haza. A
kutyák a kandalló előtt feküdtek egy kupacban, mind a hárman. Csak a német
juhász emelte fel álmos fejét, ám mikor konstatálta, hogy gazdái értek csak
haza, ugyan olyan nyugodtsággal aludt tovább.
- Megnézem a gyerekeket - suttogta Tom.
- Megyek veled.
Kézen fogva indultak el a gyerekek szobái
felé. Elsőként a legnagyobb lányuk Luise Mia-hoz néztek be. S bár a tíz éves
kis boszorkányuk már aludt, az üzenet ott hevert a polcon: Jók voltatok
apuk! Ezen pedig mindketten elmosolyodtak. Valójában eleinte nem akartak
gyereket, de egy jótékonysági eseményen, amin beteg gyerekeknek gyűjtöttek,
Bill meglátta a kislány képet és egyből belé szeretett. Tom pedig nem tudott
neki nekem mondani. Így rengeteg papírmunka és egy afrikai út után hazavitték
az akkor majdnem kétéves Luise-t. A szőke azt mondta ez egy jel, hogy tényleg
az ő gyerekük. S bár a Mia a második neve volt, pár éve már így hívatta magát.
Aztán jöttek az ikrek. Alex és Matt, akik már hatévesek
voltak. Bár ők már a vér szerinti gyerekeik voltak, nem tettek különbséget. A
petesejtek Tom másik unokatestvérétől voltak, az apjuk pedig biológiailag Bill
volt, bár állítása szerint Matt inkább hasonlított a barnára, mint rá valaha is
fog.
Végül pedig ott volt Ellie Jane. Az ő kis
angyalkájuk. Alig múlt 3 éves és mindenkit az ujjai köré csavart. Ő petesejt
donorral született és az idősebb hozzájárulásával. A szőkeség vele volt a legmegengedőbb
mind közül. Az egyetlen nő, akibe valaha szerelmes volt, mindig ezt mondta.
- Nem aludhat Ellie köztünk? - suttogta Bill.
- Már alszik baba… Majd holnap - csókolta őt homlokon férje.
- Kár… - sóhajtott a fiatalabb és elindult az emeletre.
A lépcső mellett a falon pedig ott sorakozott
az életük képekben. Az első, közös filmforgatás, az esküvő, a Miával való első
találkozásuk, az ikrek ultrahang képei, a három gyerek együtt, majd már négyen,
Tom és Bill szülei az unokákkal és hát Mia, az idősebb unokahúgának képe is. Az
ő őrangyaluk. Aki nélkül ez az egész, boldog élet nem létezhetett volna.
- Tom… - bújt hozzá férje, mikor már az ágyban feküdtek.
- Mond csak baba… - cirógatta hátát a barna.
- Arra gondoltam, hogy megnézhetnénk a filmet.
- Melyiket? - gondolkodott az idősebb. Nem emlékezett, hogy
beszéltek volna mozizásról.
- A miénket. Kettesben… - simogatta partnere hasát a szőke,
csintalan mosollyal.
- Mr. Trümper, csak nem el akar csábítani? - vonta fel szemöldökét
Tom.
- Sikerülne Mr. Kaulitz? - ült az ölébe férje, benne pedig
fellobbant a vágy.
- Neked mindig baba. Mindig… - forrtak össze egy szerelmes
csókban.