2018. május 10., csütörtök

24. fejezet


Bill reggel arra ébredt, hogy melege van, amit először elég különösnek talált. A szobájában legalább egy ablaka mindig nyitva volt. Szerette a friss levegőt. Valahogy nyugodtabban aludt tőle.
Ám mikor kinyitotta pilláit, rájött, hogy a különös hőhullám oka nem volt más, mint partnere, aki félig belé gabalyodva hortyogott. A látvány igazán édes és ártatlan lett volna, ha közben nem nyomódik combjához a másik igen csak kemény férfiassága. Ettől egy pillanatra elbizonytalanodott. Egyrészt mozdulni szeretett volna és viszonozni az előző este gyönyörű pillanatait, másrészt azonban nem akart túl korán kezdeményezni. Előbb mindenképp beszélni akart az idősebbel.
- Tomi... - puszilta meg finoman a kissé borostás arcot, mire az idősebb nyöszörögni kezdett. - Na... Szerelmem... Ébredj fel...
- Ha nem reggel lenne, még örülnék is ennek... - motyogta a barna mikor partnere legalább már tíz perce csókolgatta az arcát.
- De nehezen ébredsz te fel - mosolyodott el a fekete.
- Azt hittem a másnaposság ágyban tart... - fordította maga alá kedvesét Tom.
- Nem vagyok másnapos... Nem ittam annyit... - bújt a tökéletes izmokhoz Bill. Azaz illat mindennel felért. Kicsit édeskés, mégis olyan férfias. A nyers Kaulitz kivonat... Amitől forróság áradt szét a hasában. Ezelőtt sosem érzett ilyet. Talán ez lehetett az a bizonyos kémia, amiről az emberek annyit beszéltek. A megmagyarázhatatlan és felfoghatatlan érzés, amiért kívánod a másikat, amiért elvesznél benne teljesen.
A teste előbb reagált, mint felfogta volna. A puha ajkak már az ő száját súrolták. A fiatalabb ajkai lustán mozogva ízlelgették a másikat. Különös volt beismernie, de jó volt ez is. Ahogy egymás mellett feküdve, anyaszült meztelen csókolóztak. Valahogy természetes volt az egész. Olyan eleven, mégsem túl ijesztő. Csak átlagos.
- Jól érezted magad tegnap? - törte meg a csókot a barna.
- Nagyon jól! - mosolyodott el a fekete és belecsimpaszkodott a szerelmébe.
- Akkor adnál nekünk egy esélyt? - fúrta orrát a holló tincsek közé az idősebb.
- Neked bármikor adnék Tom... Millió esélyt is...
- Csak egy kell... Ezt nem fogom elszúrni...

***

A forgatás az elkövetkező napokban jól haladt. Érezhetően megváltozott a hangulat, ahogy a kedélyek kezdtek lecsillapodni. Azonban a kamerák előtt csak forrósodott a levegő.
Több, heves csókolózással és taperolással teli jelenetet vettek fel, amitől Tom egyáltalán nem volt nyugodt. Erre pedig csak rátettek a számára túl szűknek gondolt nadrágok, valamint az sem segített a dolgon, hogy a randevújuk óta folyamatosan kerülgették partnerével a forró kását. Egyikük se ment el a végletekig. Gyönyörűségesen fájdalmas mód tökéletesen ismerték egymás tűréshatárát és csak ezen belül mozogtak. Amitől az idősebb férfi idegei igen csak meg lettek tépázva.
- Ebédelsz velem? - bukkant fel a fiatalabb arca az öltözője ajtajában.
- Nem vagyok éhes.
- Megbántottalak? - csukta be maga mögött az ajtót a fekete.
- Nem Bill, mindenden rendben. Csak most tényleg nincs étvágyam.
- Tegnap se volt... - biggyesztette ajkait a fiatalabb.
- Sokat vacsoráztam - próbált füllenteni a barna.
- Ez nem igaz! Vacsoránál is csak turkálsz az ételben!
- Te ellenben olyan jóízűen eszel! - förmedt rá kedvesére.
- Én nem értelek Tom.
- Nem akarok újra összekapni emiatt... - sóhajtott az idősebb.
A fekete már szóra akarta nyitni a száját mikor is leesett neki miről van szó. Tudta jól, hogy távolinak tűnik az emlék, de nagyon is közeli volt. Partnere vágyott rá. Többre, mint amennyit az utóbbi időben megadott neki. Emiatt pedig kezdte magát kicsit bután érezni. Hisz szerelme nem kért sokat és várt rá. A megfelelő alkalomra.
Ahogy Bill emlékei lassan előkúsztak a pár nappal azelőtti éjszakáról, az egész teste megborzongott. Tom aznap este olyan jó volt hozzá, annyira gyengéd és kedves... Cserébe pedig semmit sem kért. Olyan nagy baj lett volna, ha kicsit ő is törődik vele?
- Ugye nincs semmi sürgős dolgod? - zárta kulcsra az ajtót a fiatalabb.
- Ne butáskodj édes. Mindjárt vége a szünetnek.
- Várhatnak pár percet. Vagyok annyira jó, hogy sikerüljön - csókolt az idősebb nyakába.
- Billieh... Nem szabadna... - zárta őt szorosan a karjaiba a barna.
- Elég idős vagyok ahhoz, hogy megtehessem.
A csók, amiben ajkaik találkoztak lágy volt és hihetetlenül puha. Lassan mozogtak és a nyelveik is csak imitt-amott érintkeztek, akár csak a félénk kamaszoknak. Ám ezt sokkal érzékibben élték meg mind a ketten, mint egy vad smárolást.
- Annyirah kívánlahk...- túrt a fekete fürtök közé az idősebb és a falnak nyomta partnerét.
- Mohst... Mohst csak te élvezehl... - nyöszörögte a fiatalabb miközben utat próbált magának törni a vágyott testrész felé.
- Engehdj beh... Kérlehk... Megveszehk értehd... - markolt a kerek kis hagymácskákba Tom.
- Méhg egy kicsiht bírd kih...
Azzal a lendülettel Bill változtatott a helyzetükön. Szerelmét a falnak lökte, ő pedig térdre borult előtte. S habár nagy tapasztalata volt eme tevékenységben, akkor mégis meg kellett állnia egy pillanatra és vennie pár mély levegőt. Most élesben ment az egész. Tom emlékezni fog rá. Emlékezni és reményei szerint élvezni is.
Gyors mozdulattal rántotta le a kívánatosan keskeny csípőn feszülő nadrágot. Bár tudta mi fog rá ott várni, kicsit mégis szemérmesen méregette. Még nem volt oly nagyon ismerős neki. Ám a gondolat, hogy újra magába fogadhatja, felpezsdítette a vérét.
- Szép vagy... - markolta meg határozottan az előtte ágaskodó merevedést.
- Ohh... Annahk gondohlsz? - simogatta meg gyengéden kedvese arcát a barna.
- Igen...
A fiatalabb laza mozdulatokkal kezdett. Úgy gondolta partnere azt adta neki, amit ő szeretett. Hisz ez logikus. A férfiaknál legalább is. Valamilyen szinten pedig édesnek is gondolta. Az ő Tomija gyengéden szerette. Akkor pedig hát gyengéd lesz. Apró csavarral.

***

Az idősebbnek nehezére esett csöndben lenni. Tudta, gondolta, hogy partnere jó ebben. De sosem gondolta, hogy élete legjobb alkalma vele lesz. Hiszen Alexxel évekig együtt voltak. Már a rezdüléseiből tudta, hogy mit tegyen. Erre megjelent Bill és egy laza csuklómozdulattal félresöpört mindent, amit eddig magáról tudott.
Érezte, ahogy szétesik a kezei közt. Ahogy a teste, úgy a lelke is. Másnak érezte magát. Se nem többnek, se nem kevesebbnek. Újra egész emberré kezdett válni, ezt pedig az angyalának köszönhette.
- Szeretlehk... - simított végig a hófehér karokon.
Tom lábai alól lassan kezdett kicsúszni a talaj. Mindene remegett, a hátán pedig csorgott a veríték. Hacsak kedvese nem tartja őt olyan erősen, nyilván már nem bírt volna állva maradni. Testén apró remegések futottak végig, miközben szaggatott lélegzetek hagyták el a száját. Még nem akarta ezt. Szeretette volna, ha ez az egész sokkal tovább tart. Be kellett vallania magának, hogy hiányzott neki ez az érzés. Ha csak egy kis ideig is, de szüksége volt erre a gyengédségre. Hisz már olyan régen tapasztalhatta. Szinte el is felejtette...
Áramütésként érte az érzés. Izmai görcsbe rándultak, ajkait pedig egy mélyről jövő, rekedt nyögés hagyta el. Nem is volt ideje sem feleszmélni, mikor megérezte a gyöngéd szívást a makkján, amitől újra felnyögött.
- Neh... - nyöszörögte elfúlt hangon.
- Miért? - simogatta gyengéden az ernyedt szerszámot a fiatalabb. - Olyan kevés időt hagytál játszani...
- Nekehm... Nekem mohst le kell ülnöm... Muszáj...

***

A fekete hagyta, hogy partnere egyedül botorkáljon el az alig másfél méterre lévő kanapéig. Úgy érezte ennyi jár neki. A tekintete kicsit zavart volt, legalább is amennyit láthatott belőle.
Tom kerülte a tekintetét. A felismerés alig másfél másodperccel később érte, mikor is végig szeretett volna simítani az aranyos kis borostákon.
- Rosszul csináltam valamit? Durva voltam? Vagy túl heves? Vagy végig más járt az eszedben? Megmondhatod nyugodtan. Nem mindenkinek oké, ha egy srác térdel előtte.
- Miért élveztem veled, sokkal jobban, mint Alexel? Vagy mint bárkivel egész életemben? Miért Bill? Miért ismersz te sokkal jobban mindenkinél?
- Nem ismerlek jobban.
- Akkor ezt, hogy tudtad elérni? - ölelte magához kedvesét az idősebb. - Miért esek teljesen szét a karjaidban?
- Csak azt csináltam, amit te mutattál nekem - válaszolta egyszerűen a fekete. Neki ez már természetes volt. Azt adta, amit kapott. Talán ezért nem tudta igazán ő mit is szeret.
- Én... Én jól csináltam? - pirult bele a kérdésbe a barna.
- Szerintem igen. Nekem legalább is jó volt. Élveztem...
- Köszönöm... - csókolta meg szerelmét Tom. A fiatalabb férfi remegve simult karjai közé. Kissé talán nyálasnak tűnt a pillanat. De akkor mindkettőjüknek pont erre volt szükségük.

***

Már este volt, kellemes, hűvös szél simogatta az idősebb férfi arcát. Azt mondta kimegy egy szál cigire, de olyan ideges volt, hogy meggyújtani se bírta volna.  Próbálta magát mély lélegzetekkel lenyugtatni, de sehogy sem sikerült a dolog.
Hallotta a nyitott ablakon keresztül, hogy Bill egy számára ismeretlen dalt énekel a zuhany alatt. Ettől pedig a szíve összefacsarodott. Nem így kellett volna történnie... Ő nem ezt akarta. Mégis erőt kellett magán vennie. Ha szerelme képes volt mellette állni a legsötétebb órákban is, akkor neki sem szabadott félnie.
- Halló, tessék?
- Mrs. Trümper?
- Igen, én vagyok. Miben segíthetek? - a nő hangja sokkal kimértebb volt, mint amire számított. Egy idegenhez képest is.
- Tom Kaulitz vagyok. Bill párja. Kérem, hallgasson meg!

2018. március 4., vasárnap

23. fejezet


Sziasztok Gyerekek!

Hát mit ne mondjak mikor most megláttam a legutóbbi rész dátumát pislogtam egy sort mint hal a szatyorban. Mondjuk pörögtek is az események az utóbbi időben elég sűrűn. Megvolt a műtétem, újra sulizok meg dolgozok és hát már van valaki aki rajtam kívül is beosztja az időm. :) Nem ígérgetek nagy szavakkal, de megpróbálok igyekezni. Nem lesz egyszerű, mert hamarosan vizsgázok, de igyekszem. Addig is jó olvasást és legyetek rosszak!

Tom izgatott volt az aznapi programjaik miatt. Éjjel sokáig fennmaradt, hogy mindent alaposan átgondolhasson és eltervezhessen. Nem akarta, hogy cukormázas és tökéletes legyen az egész. Nem, neki egész más kellett. Az, hogy Bill boldog legyen és önfeledt.
Úgy tervezte, hogy hamar felkelnek, de ahogy elkezdte alvó partnerét figyelni a takaró alatt, valahogy nem volt szíve felébreszteni őt.
A fekete tincsek szépen keretezték a hófehér arcot s néhányuk szemtelenséget nem ismerve hullott a bűnösen csábító ajkakra. Az idősebb férfi szerszáma megmozdult a nadrágjában. Nem ébredt nyugodtan, ez a látvány pedig csak fokozta a beteljesülés utáni vágyát. Bűnösnek érezte magát emiatt. Hiszen partnere lelke és nagy valószínűséggel teste is romokban hevert. Ő mégis kívánta. És meg akarta szerezni.
- Billie... - suttogta rekedt hangon és megcirógatta a párna által összegyűrt arcocskát. Ám válaszul csak nyöszörgést kapott. - Édesem... Fel kell kelned... Hozok neked reggelit meg kávét. Mit szólsz?
- Kávé... - motyogta a fiatalabb és szorosan a másik férfi mellkasához bújt.
- Igen, kávé - zárta őt karjai közé a barna.
- Palacsinta... - ahogy beszélt ajkai folyamatosan súrolták az idősebb bőrét, amitől ő élesen szívta be a levegőt.
- Ha ahzt szeretnéd...
- Meg... Zuhanyozni... - tápászkodott fel óvatosan a fekete. Örült, hogy volt rajta póló.
- Rendben. Addig hozatok reggelit - mosolyodott rá gyengéden Tom. Ölelni akarta. Ölelni és csókolni.

***

Bill teste fel volt forrósodva így még a pihe-puha törölköző érintése is furcsán durvának tűnt számára. Kicsit fel is szisszent, ahogy az ernyedt férfiasságához ért. Sokszor látta már ilyen állapotban, ám most valahogy sajnálta. Úgy gondolta ezzel szavak nélkül is tudna jelezni az idősebb férfi számára, ám a teste cserbenhagyta. Ő viszont még nem szabadult meg minden démonától. Nem. A leggyönyörűségesebb szenvedés még hátra volt.
Tom szerelmi vallomása egyszerre ijesztette meg és árasztotta el szeretettel a lelkét. Partnere pedig azóta is a legnagyobb gyengédséggel fordult hozzá. Pedig nem lehetett neki könnyű. Ez az egész folyamat és az elutasított vallomás... Vajon annak érezte? A fekete nem volt benne biztos. Bár az esze azt súgta igen, a szíve még reménykedett. Hiszen az emberek olyan sokszor kapnak második esélyt. Csak remélte, hogy ő ezt még nem játszotta el.

***

- Ha végeztél a reggelivel indulhatunk? - mosolygott az idősebb kávéja felett.
- Hová megyünk? - a fiatalabb férfi még köntöst viselt, ami szinte egybeolvadt porcelános bőrével. A barnának meglehetősen nehéz volt nem őt bámulnia.
- Megmondtam. Szeretnék kérni egy napot, hogy bizonyíthassam, érdemes vagyok a bizalmadra.
- Neked semmit sem kell bizonyítanod! - rázta meg a fejét a fekete. Holló tincsei az arcába hullottak, amitől a tekintete csak még csábítóbb lett.
- De bizonyítani akarok! Megérdemled!
- Túl kedves vagy hozzám...
- Ez nem igaz Bill. Én csak... Csak szeretném, ha egyszer megtalálnád a boldogságot.
- Köszönöm - fogta meg partnere kezét a fiatalabb.
- Ez a legkevesebb. Te is megtetted értem.
- Meg? - pirult el a fekete.
- Igen. Az elmúlt években nagyon magányos voltam. De te erőt adtál nekem a folytatáshoz. Ha te nem vagy... Csak az ég tudja mit tettem volna mikor elvesztettem Miát. Köszönöm, hogy megmentettél magamtól!
- Már megköszönted - mosolyodott el a fiatalabb.
- Az életét az ember nem csak egyszer köszöni meg Billie.

***

A fekete a napja nagy részét álmélkodással töltötte. Alig akarta elhinni, hogy partnere mindezt egyetlen éjszaka alatt tervezte meg és hozta össze. Csak neki. Hogy mosolyogni lássa...
Először a szálloda kertjébe mentek sétálni. Pont oda ahová a fiatalabb legutóbb menni akart. Ez a gondolat pedig egyszerre töltötte el boldogsággal és bánattal. Meg akarta beszélni az elmúlt hetek eseményeit Tommal, de amint arra terelte volna a témát, a másik azonnal valami újat hozott fel. Szándékosan kerülni akarta a dolgot, s bár Bill először ezt csak fél vállról vette, egy idő után kifejezetten zavarta a dolog. Ám nem sok ideje volt a ducizásra.
Következőnek a barna még inkább kitett magáért. A fiatalabb csak ekkor döbbent meg igazán, ugyanis elmentek delfineket etetni. Az út alatt Tom sokat mesélt neki róluk. Főként sérült gyerekek terápiás gondozásában segítettek. Bill csak akkor tudta meg, hogy a barna több hasonló alapítványt is támogat rendszeresen, s bár partnere kevesellte az összegeket, mikor találkoztak az alapítvány vezetőjével az úgy fogadta az idősebbet, mint egy régi, jó barátot.
Ebédre egy tengerparti étteremre esett a választásuk, ahol az aznapi kapástól függött az étlap. A fekete először kicsit ódzkodott a dologtól, mondván ő közel sem ennyire spontán, ám a végén magát lepte meg a legjobban. A kezdeti félénksége hamar átcsapott gyermeteg izgatottságba, ahogy az újabb és újabb fogásokat várta. Közben pedig beszélgettek. Filmekről, zenéről, könyvekről... Akár csak egy randin szokás. Végül még a csokoládés lávatortán is megosztoztak.
- Jól érezted magad? - kérdezte Tom óvatos hangon, ahogy visszafelé sétáltak a szobájukba. Észre sem vették, hogy mennyi ideig tartott az út, csak mikor a fiatalabbnak sms-e érkezett.
- Nagyon jól. Köszönöm! - mosolyodott el a fekete.
- Örülök! - nyitotta ki neki az ajtót partnere. - Nekem most el kell mennem egy kicsit. Van még egy meglepetésem a számodra.
- Még egy? - harapott játékosan az alsó ajkába Bill.
- Vagy nem csak egy - nevetett halkan a barna.
- Sokáig leszel el?
- Egy darabig biztosan. De ha nem érek vissza 7-ig, akkor jönnek érted és elhoznak hozzám. Rendben?
- Rendben - bólintott óvatosan a fekete.
- Addig pihenj kicsit. Aztán este találkozunk! - indult el az idősebb, ám partnere megfogta a karját. Először nem értette a reakciót, ám mikor azok a cseresznyés ajkak egy pillanatra súrolták az ő ajkait, már nem is akarta érteni. Csak élvezni.

***

- Hol a faszban voltál eddig? - rikácsolt az oly ismerős női hang a telefonomba.
- Neked is szia Janie - válaszolt nyugodtan a férfi. Mint aki fel sem veszi a dolgot.
- Hogy vagy? Ő... Bántott? - a vöröske hangja immár gyengéd és szomorú volt. Kétségbe esett.
- Kicsit... - vallotta be nehézkesen a fekete. - De jól vagyok. Tom vigyáz rám.
- Nagyon is remélem!
- Nyugi - kuncogott Bill. - Tényleg minden oké. Sokat beszélgetünk és türelmes velem. És... Azt hiszem, ma randizunk... Vagyis... Remélem...
- Hogy érted, hogy azt hiszed? - kérdezte értetlenül a nő.
- Nehéz megmondani mit gondol. Mielőtt Kevin megérkezett szerelmet vallott nekem... Én viszont csak hisztiztem, mint egy akaratos kisgyerek... Nem hiszem, hogy már bármit is akar tőlem.
- Ő ezt egyáltalán nem így fogja fel Bill.
- Miből gondolod?
- Szerinted ki térítette észhez őt is? Komolyan mondom, ha én nem lennék...
- Mit mondtál neki? - nyüszített a fekete idegesen.
- Csak az igazat.
- Milyen igazat? Istenem Janie. Ugye... Ugye nem?  - a fiatal férfi szíve majd kiszakadt a mellkasából úgy dörömbölt, tenyerei pedig izzadtak. Ha Tom tényleg tudja, abba ő belehal. Mégis mit gondolhat róla? Emlékszik már egyáltalán bármire is?
- De igen. Elmondtam neki. Mert te még most is félsz erről beszélni vele. Tudom, hogy csak óvni akartad a kapcsolatotokat, de ez egy idő után már nem megoldás. Joga van emlékezni kivel szeretkezett.
- Én... Én most össze vagyok zavarodva... - fogta a fejét tanácstalanul a fekete.
- Akar téged Billie, ez nyilvánvaló. Már csak az a kérdés te akarod-e őt.
- Persze, hogy akarom! Hiszen Tomról beszélünk. Ki ne akarná őt?
- Akkor beszéld meg vele. Mond el neki, hogy mit érzel. Hogy mit szeretnél tőle és mire vágysz. Megteszed ezt nekem?
- Meg. Köszönöm...

***

Az idősebb férfi izgatottan ült az étterem teraszán. Minden elő volt készítve már. A romantikus vacsora, halk zene, gyertyák... Az este csak Billé volt. Azé a lángoló angyalé.
Ahogy az órájára pillantott izgatottság fogta el, a gyomra pedig összeugrott. Már elmúlt hét, ami azt jelentette, hogy hamarosan megérkezik a fiatalabb. Tom még egyszer alaposan végigmérte magát. Fekete, szűk farmert viselt és hozzá illő cipőt. Az inge selyem, vérvörös anyagán pedig még el-eljátszottak a lemenő nap sugarai. Így utólag már kicsit furcsán érezte magát a nyakkendő miatt, de édesanyja javasolta ezt. Bízott az ő ítélőképességében. Ha a sajátjában nem is feltétlenül. Egész nap próbált nyugodt maradni s úgy gondolta ez hellyel-közzel sikerült is neki, ám akkor úgy érezte magát, mint a legelső randija előtt Alexszel. Sőt, talán még idegesebbnek is. Egy biztos, annak idején nem érzett ekkora hányingert.
Ám ez az érzése azonnal elmúlt mikor meglátta partnerét. A szíve nagyot dobbant, s úgy érezte kissé el is pirult. Nem volt szándékos, de úgy figyelte a felé közeledő törékeny alakot akár egy éhes farkas a prédáját. De nem tehette a magáévá. Bár a naplementében való szeretkezés gondolatát elég izgatónak tartotta...
- Szia - rázta ki gondolataiból a fekete.
- Ohh... Szia... - mosolyodott el félszegen a barna. Bill lenyűgözően festett. Lehetetlenül szűk, fekete farmert és hozzá illő csizmát viselt. Felül pedig egy khaki színű, katonai jellegű inget, aminek az öve csak még jobban kiemelte a keskeny csípőjét.
- Nagyon szép ez a hely.
- Örülök... Örülök, hogy tetszik... - dadogta zavartan. A látvány egyre csak emelte a vérnyomását.
- Kettesben leszünk, ugye? - a fekete hangja olyan volt akár a méz. Finoman simogatta a barna minden érzékszervét.
- Igen.
- Akkor jó - lépett hozzá Bill és lágy csókot nyomott a cserepes ajkakra. - Köszönöm...
- Szívesen... - pirult el Tom s, hogy zavarát leplezni tudja, kihúzta a széket kedvesének.
- Igazi úriember vagy - foglalt helyet a fiatalabb.
- Te csak a legjobbat érdemled! Bort esetleg?
- Csak egy keveset. Azt nem bírom jól.
- Édes lehetsz becsiccsentve - töltött maguknak egy-egy pohárral az idősebb. - Akkor igyunk ránk!
- Ránk! - emelte meg poharát a fekete.

***

- Janie elmondta, hogy lefeküdtünk - Bill számított erre a mondatra. Tudta, hogy egy napon beszélniük kell majd róla és már egészen értelmes dolgok is megfogalmazódtak a fejében ezzel kapcsolatban. De akkor, abban a percben hideg zuhanyként érte az egész. Nem mert az idősebb szemébe nézni, így csak a tányérján maradt orchidea virágot kezdte szuggerálni.
- Te másztál rám... Nem kényszerítettelek... - vont vállat zavartan a fiatalabb.
- De miért nem mondtad el?
- Mert nem emlékeztél rá... És magad alatt voltál. Aztán mikor végre el tudtam volna mondani megjelent Kevin és én... Én annyira féltem... - a fekete ujjai görcsösen szorították a köztük lévő, finom kidolgozású szalvétagyűrűt, amely megszámlálhatatlan mennyiségben formálta a végtelen jelét. Igazán ironikus volt. Talán ha nem futotta volna át a borzongató rettegés esetleg még fel is nevet a dolgon.
- Még mindig a pofon miatt? - torzult el az idősebb férfi arca.
- Attól, hogy elveszítelek... Hiszen a te szexuális orientációd soha nem volt megkérdőjelezve. A nőket szereted.
- Pont ezért volt először ilyen nehéz elfogadnom, hogy most beléd vagyok szerelmes... - fürkészte a másik tekintetét tanácstalanul Tom. - Te csak belibbentél az életembe a nagy őzike szemeiddel, a csodás mosolyoddal, a lehengerlő stílusoddal, az örök optimizmusoddal... És nem utolsó sorban az édes kis fenekeddel... Én pedig összezavarodtam... Ha... Ha Mia nem beszél rá a filmre, ha nem bátorít veled kapcsolatban, ha nem adja át a címed, ha... - csuklott el a barna hangja.
- Édes... - ugrott mellé a fiatalabb és szorosan megölelte. - Nincs semmi baj... Engedd csak ki...
- Nem fogok sírni... - kapaszkodott belé erősen az idősebb. - Most nem... A mai nap a tiéd. És van valami, amit már régóta meg kellett volna tennem...
- Mi az? - pislogott nagyokat a fekete.
- Majd megtudod - csókolta meg partnerét finoman Tom.

***

Viszonylag késő volt már, Bill pedig némiképp becsiccsentett állapotban érezte magát mikor visszakeveredtek a szobába. Ám egy kicsit sem volt fáradt. Útközben apró csókokat váltottak, ami perzselte a hangulatot. Igazán elemében érezte magát.
- Azt hiszem ágyba kéne dugni téged.
- Dugni... - kuncogott a fekete mialatt leszenvedte magáról a cipőit. Párszor az idősebbnek kellett elkapnia nehogy orra bukjon.
- Tényleg nem lenne szabad ennyit innod... - suttogta partnere fülébe a barna.
- Nem is ittam sokat.
- Bill... - az idősebb ajkai lassan térképezték fel a cseresznyés ajkakat. Az egész olyan finom és könnyű volt.
- Tomih... - suttogta a fekete. Esetlennek érezte magát, mégis volt valami ami hajtotta.
- Édesehm...
A fiatalabb férfi teste elgyengült. Érzékei pedig kiélesedtek, ahogy partnere a nyakát kezdte csókolni. Közben pedig az övét bontogatta. Az egész annyira abszurd volt... Mégis akarta. Minden másodperc csak fokozta a vágyát. Ahogyan a puha ajkak közt lévő nyelv végigszántott a nyakán... Azok a lehetetlenül hosszú ujjak pedig körbeölelték a férfiasságát... Felnyögött. Hangosan és gátlástalanul. Körmeivel pedig végigszántott az idősebb hátán. Nyilvánvalóan józanul nem tett volna ilyet. Ám akkor közbe lépett az alkohol áldásos hatása. Teljesen elveszett tőle.

***

Tom szíve zakatolt a fülében és a torkában egyaránt. Tudta, hogy meg kéne állnia és egy picit lenyugodnia, de nem mert. Félt, hogyha abbahagyja, partnere megijed. Annak pedig kiszámíthatatlan következményei lesznek. Így, ha megfeszülve is, de folytatta.
Pár, igen ködös emléknél több még mindig nem jutott eszébe arról az ominózus éjszakáról, ezért hát mikor a fekete nadrágjába nyúlt, eléggé meglepte az a méretes darab, amit ott talált. Egy pillanatra el is szégyellte magát. Vajon a fiatalabb elégedett volt az ő szerszámával? Egyáltalán szólt volna, ha nem? Összezavarodott.
- Tomih... - nyöszörögte elgyötörten Bill.
- Jól vagy? - az idősebb hangja tele volt szeretettel és féltéssel. Annyira megnyugtatónak hatott, hogy még ő maga is meglepődött.
- Nehm... Nehm fektethetsz leh...
- Nem foglak...
A barna vett egy mély levegőt és megnyalta szerelme makkját. A puha, rózsaszív bőr hihetetlenül bársonyos volt. Nem bánta volna, ha máshol is érezhetné... Az íze pedig... Talán ezen lepődött meg a legjobban. Az enyhe sós íz mellett nem találta rossznak. Egyenese finomnak érezte. Kicsit zavarba is jött ettől. De az ösztönei azt diktálták, hogy folytassa.
Nem volt benne biztos, hogy jól csinálja. Csak abban, mit szeret ő. És azt csinálta. Finom nyalogatás a makkon, pár laza mozdulat, szívás. Kezdett felvenni egy egyenletes tempót, mialatt próbálta helyén tartani zakatoló szívét.
Percek teltek el halk cuppogással és egy-egy élesebb levegő vétellel. Aztán Bill újra eleresztett egy nyögést. Ez pedig többet ért bármilyen szónál.
Az idősebb kicsit gyorsabb tempóra váltott. Aztán, ismételt meglepetést okozva magának, elkezdte teljesen a szájába engedni az ágaskodó szerszámot.

***

A fiatalabb szemei kipattantak, csípője pedig akaratlanul lökött előre. Bent volt. A farka mélyen Tom szájában.
- Sah... Sajnálohm... - rebegte elhaló hangon és fel akart támaszkodni, ám partnere visszanyomta az ágyra és az eddigieknél még hevesebben kezdte kényeztetni.
Bill érezte, hogy közel a vég. Már nem tudta csukva tartani a száját és a lábai is meg-megremegtek. A tudata ködösségén azonban még átvillant pár kép. Ahogy Tom belé hatolt... Mikor megharapta a kulcscsontját, ami fájdalmasan élvezetes volt. A végén pedig benne...
A fekete teste egy pillanatra megmerevedett mielőtt az egészet átjárta volna az oly ismerős remegés. Minden porcikájában érezte azt a bizsergést mely további vágyakat ébresztett benne.
- Tohm... - nyögte rekedten szerelme nevét. A teste ezzel elhúzta azokat a mámoros pillanatokat. Egymás után többször is.
Már egészen elernyedt és közel volt az álom határához mikor a nagy kezek védelmező burkot képezve ahhoz az eszméletlen jó illatú mellkashoz húzták őt. Teljesen megnyugodhatott.
- Szeretlek... - Tom hangja óvatos volt és szeretet teli. Tényleg így érzett.
- Én is szeretlek... - motyogta a fiatalabb mielőtt teljesen átadta magát a sötétségnek. Ám aznap éjjel nem félt. Már semmi rossz nem történhetett velük.

2017. október 6., péntek

Story time! ;) + Szavazás vége


Sziasztok Gyerekek!


   Az elmúlt hosszú időben nem igazán kommunikáltam veletek ilyen formában, így kicsit szeretnék nektek mesélni nektek egy kis ezt meg azt.
   Először is a szavazáson elsöprő többséggel nyert az Au pair kerestetik ami miatt úgymond az egyik szemem sír a másik pedig nevet. Szándékosan nem mondtam csak egy embernek, hogy én mit szeretnék. Igazság szerint az ötlet egy korán kelős nyári reggelen jött mikor munkába buszoztam. Egy cikket olvastam, amiben egy lány ecsetelte milyen rosszul bántak vele Hollandiában. És ettől a naptól foglalkoztat, hogy én is erre adjam a fejem.
   De visszakanyarodva... Azért örülök, hogy mégis ez lett mert pont ez volt a legutóbbi szavazás alkalmával. Úgy érzem minden ilyen alkalommal kisebb fajta kihívás elé állítotok amit így utólag hihetetlenül pozitívan élek meg. Máskülönben pedig azt érzem, hogy a Játszom a szerepem kapcsán valahogy én is kicsit felnőttem. Sok ideje tart már ez a történet és ezalatt komoly dolgokon mentem keresztül és ez a kis világ segített kicsit elmenekülni a gondok elöl, illetve mint a legutóbbi részben is, ki tudom írni magamból a dogokat.
   Plusz még egy ki infó! Az elkövetkező időkben nem igazán tudom mikor lesznek majd részek. Igyekezni fogok minél hamarabb jelentkezni, de ez kicsit nehéz lesz. Egyrészt végzős vagyok a suliban (ahol még most sincs órarendben sem tanárom és jaj...), másrészt már folyamatban van a jogosítványom, harmadrészt dolgozik és negyed részt végre meg fognak műteni ami lezár majd egy elég hosszú folyamatot.
   Úgyhogy itt tartok most pillanatnyilag. Ha be fogom fejezni a mostani történetet arról még szeretnék egy bővebb összefoglalót. Addig is legyetek rosszak! ;)

2017. október 3., kedd

22. fejezet

A vörös hajú nő idegesen dobolt ujjaival asztalának lakkozott lapján. Általában nem kerített nagy feneket annak, ha a kis fekete nem jelentkezett. Ismerte már őt annyira, hogy az ilyen kis apróságok ne zavarják. Ám mióta a két férfi visszatért a forgatás helyszínére egy érzés nem hagyta nyugodni a nőt. Ez pedig egy hét után elég idegőrlővé vált.
- Hallo? Itt Bill Trümper telefonja. Tom Kaulitz vagyok.
- Szia! Itt Jane. Tudnád adni nekem Billt? - a nő reménykedett. Ez már igazán jó jelnek tűnt.
- Sajnos nem... Ne haragudj... A telefonja csak véletlenül van nálam. Itt marad mikor... - a férfi idegesen fújtatott egyet. Még az este gondolatára is felszaladt benne a pumpa.
- Mikor? Az istenért Tom! Mond már! - szólt rá erélyesen a vöröske.
- Mikor Kevin elvitte tőlem - a barna hangjából sütött a düh, a kétségbeesettség és a birtoklási vágy. Szerelmes volt.
- Várj! Az a Kevin?
- Igen, az a Kevin, aki megkaphatta őt először, aztán eldobta, mint egy értéktelen vackot...
- De miért van ott? És Bill, hogy van? - kérdezte feszülten Janie.
- Nem tudom... - motyogta zavartan az idősebb.
- Mi az, hogy nem tudod? - hűlt el a nő.
- Az, hogy nem tudom. A forgatáson kívül nem is látom. És két jelenet közt sem tudunk beszélni. Kevin ott van. Mindig és mindenhol. Akár egy parazita.
- Tom... Én oda utazhatok. Beszélhetek Billel, de az nem érne semmit. Neki te kellesz. A gyengédséged és a szerelmed.
- De nem kell neki - rázta meg fejét tehetetlenül a barna. - Visszautasította a közeledésem...
- Attól, hogy most visszautasított az nem jelent semmit. Lehet durva voltál vele legutóbb. Erre még nem gondoltál?
- Igazad lehet ... Hülye voltam. ... Egy kicseszett hülye... - roskadt le az ágyra a férfi.
- Ugyan... Részegen mindenki csinál hülyeségeket - próbálta őt megnyugtatni a vöröske.
- Te miről beszélsz? - vonta össze szemöldökeit Tom. - Azért haragszik rám, mert aznap este nála aludtam? - a vonal másik végéről percekig semmi válasz nem érkezett, ami nyugtalanította a barnát.
- Ezek szerint még nem mondta el... - sóhajtott frusztráltan Janie.
- Mit? Mit nem mondott el? - a férfi szíve hevesebben kezdett dobogni. Egyszerre fogta el szívét a félelem és a remény. Szüksége volt arra, hogy tudja.
- Aznap éjjel szeretkeztetek Tom... - suttogta a nő.
A barna úgy érezte magát, mint akit leforráztak. Szeretkeztek. Bill megbízott benne annyira, hogy oda adja neki magát. Aztán le kellett tagadni... Tudta, hogy a fekete miért titkolózott előtte. Ettől pedig összeszorult a szíve. Ő tette ezt vele. Ő alázta meg és törte össze a szívét. Ő lökte a másik férfi karjaiba...
- Durva voltam vele? - kérdezte hosszú percekkel később az idősebb.
- Kicsit... De nem haragudott érte - próbált némi erőt verni belé a vöröske.
- Bocsánatot kell kérnem tőle! - állt fel a barna.
- Ne kérj! Ha így oda állítasz, azt fogja hinni a szexet sajnálod. De ugye nem? - Janie hangjából áradt a féltés és a törődés.
- Nem. Nem azt.
- Ne bántsd őt Tom. Már nem bírná ki...

***

Alex próbált nyugodt maradni a következő forgatási napon. Ő tényleg igyekezett. Mély levegőket vett, kamillateát ivott és időről-időre megszagolta a kis levendulás tasakját, de mindhiába. A dolgok egyáltalán nem úgy mentek, ahogy azt szerette volna. Mindezt pedig Kevinnek köszönhette.
Mikor a férje közölte vele, hogy az asszisztense vele tart a forgatásra, először még örült is neki. A szőke jó munkaerő volt, kitartó és találékony, amit a nő szeretett volna kamatoztatni is. Ám amint megérkeztem a szállodába Kevinnek pillanatok alatt nyoma veszett, s mikor legközelebb látta már egy zavarodott tekintetű, csöndes és még az addigiaknál is törékenyebbnek tűnő Bill állt mellette. Akinek nem mellesleg a színészi játéka olyan drasztikus módon esett vissza amilyet Alex azelőtt még sosem tapasztalt.
- Bill, gyere ide kérlek! - szólt a feketének két jelenet közt. Ám, mint valami furcsa árnyék, a szőke is jött vele. - Kérlek Kevin, hagyj magunkra!
- Én csak támogatni szeretném a páromat - villantotta ki fogkrém mosolyát a férfi. - Nyilván ez nem gond.
- Nem, valóban nem az. De itt most én vagyok a főnök és kettesben akarok beszélni az egyik dolgozómmal. Nyilván te se szeretnéd, ha Bill előtt beszélne meg veled bizonyos dolgokat a férjem.
- Nekem nincsenek titkaim - erősködött a férfi.
- Ez viszont egy film ahol vannak kulisszatitkok és ezek nem tartoznak olyanokra, akik nem itt dolgoznak. De ha gondolod ezt a biztonságiakkal is megbeszélheted. Vagy akár Vadikkal is, hogy miért akadályozod a munkám. Biztos nagyon örülni fog, hogy az állapotos felesége értékes időt veszteget arra, hogy a titkárát okítsa alapvető tiszteletre. Ismered a férjemet Kevin. Vajon néhány telefonhívása után hány helyen tudnál állást találni a diplomáddal? Vagy úgy egyáltalán? - a nő hangja végig kimért volt és üzleties. Egy pillanatra sem ingott meg. Ezzel kontrasztban viszont végig finoman simogatta gömbölyödő pocakját, amivel csak még jobban sarokba szorította a férfit.
- Elnézést Mrs. Romanov - hajolt meg kissé a szőke, majd elment.
- Erre nem volt szükség Alex...
- De nagyon is szükséges volt Bill! - nézett rá ellenkezést nem tűrve a nő. - Mégis mi a frász van veled? Mit csinált Kevin? Egyáltalán honnan ismered?
- Ő volt az első párom... - motyogta a fekete. - 18 voltam mikor se szó se beszéd elhagyott... És... Én... Össze vagyok zavarodva Alex... Még a telefonom is elhagytam... Pedig... Még volt benne egy hangüzenet anyától...
- Ohh drágám... - ölelte őt magához a nő. Mióta ismerték egymást az óta vigyázni akart a fiúra. Először nem értette. Soha nem volt egy pátyolgatós típus. De ahogy a kisbabája növekedett... Ő nem akarta elveszíteni a kincsét, mint ahogy Billt az édesanyja.
- Tom szomorú... De nem akarom, hogy az legyen... Annyi minden kavarog bennem... Sajnálom, hogy béna vagyok mostanában.
- Semmi baj Bill! Megértem. Mindenkinek vannak rossz napjai. Mára abbahagyjuk. Pihenj egy kicsit. Rendben? - mosolygott rá kedvesen a nő.
- Köszönöm - ölelte meg búcsúzóul Alexet, majd elsétált, vissza a szobájába.

***

Késő délután volt már mikor a fiatal férfit felébresztették a szundikálásából. Valójában nem is akart ő elaludni, de a teste nem így gondolta. Lelkének nyugtalan rezgései ugyanis kihatottak a testére is. Jobban, mint azt addig gondolta volna.
- Hogy érzed magad Billbo? - kérdezte kedvesen a szőke férfi.
- Fáradtan... - motyogta a fekete.
- Egész nap aludtál. Nem lehetsz ennyire lusti kedvesem - korholta őt kedvesen Kevin.
- Igaz... Ne haragudj... - ült fel a fiatalabb.
- Beszélni szeretnék veled.
- Rendben. Én is veled - Bill próbálta összeszedni magát. Hiába keményítette meg szívét az évek során. Exe közelsége újra azzá a kamasz fiúvá tette, aki akkor volt mikor vele járt. Nem szerette azt az énjét. Már nagyon nem!
- Nocsak! - lepődött meg az idősebb. - Akkor hallgatlak!
- Kezd csak te. Szerintem ugyan arra gondolunk.
- Nagyon remélem! - sóhajtott picit a szőke. - Szeretném, ha abbahagynád végre ezt a buta filmet - közölte szárazon, ám mielőtt a fekete hangot adhatott volna felháborodottságának, már folytatta is. - Tudod Bill, én mindig is nagyon szerettelek. Azért hagytalak el, mert fájt volna neked a távolság. Akkor mentem Oroszországba. És te is tudod, hogy nem bírtad volna ki. Ismerlek! De aztán jött a lehetőség. Alex téged akart volna utoljára erre a szerepre. De tudtam ez mennyit jelentene neked. Így meggyőztem, hogy nem csak egy csinos kis pofi vagy. Mikor felszálltam a gépre boldog voltam. Tudtam, hogy nagyszerű lehetsz. Legalább is reméltem... Tudod Billbo, hogy mindig támogattalak. És nagyon sok mindenhez van tehetséged! De a színészet nem neked való édesem. Nagyon aranyos vagy közben. Tényleg! De Tom nagy név a szakmában. Nem akarod elszúrni a karrierjét. Ugye szívem?
- Én... Én szeretek színész lenni... - suttogta elfojtott hangon a fiatalabb. Már a sírás kerülgette. Nem tudta, nem akarta elhinni, hogy ez az egész csak egy játék volt.
- Rengeteg amatőr társulat van, ahol színészkedhetsz Billbo! - az idősebb férfi mosolya kedves és gyengéd volt, akár csak a hangja. Már-már egész hipnotikusan hatott az egész.
- Én... Én még ezt szeretném befejezni... - motyogta a fekete elcsigázottan.
- Rendben. Akkor, ha ennek vége hazamegyünk.
- Haza? - nézett rá értetlenül a fiatalabb.
- Igen, haza. Szentpétervárra.

***

Az elkövetkező pár napot Tom igen kaotikusan élte meg. A forgatások csak lassacskán és nyögvenyelősen mentek. Bill nem játszott rosszul, de különösen jól sem. Beállt egy laza, közepes sztenderdre. Ám ezt csak addig tudta tartani, míg Kevin meg nem jelent a színen. Onnantól kezdve látszott rajta: küzd az elismerésért. Ez azonban a legtöbb esetben pont fordítva sült el. Aznap reggel annyira, hogy végül megbotlott, az idősebb férfinek esett és mindketten felborultam. Amit a barna egy kicsit sem bánt. Végre újra a karjaiban tarthatta szerelme törékeny testét, erezhette az illatát és hallhatta heves szívveréseit. Egészen fél percig.
- Billbo, jól vagy? - segítette fel a fiatalabbat a szőke férfi.
- Minden rendben. Igen... Nem ütötted meg magad? - fordult partneréhez a fekete. Szemében már nem égett az a tűz. Az idősebb ezt csak akkor vette észre. A gondolat pedig jeges fuvallatként hatolt a csontjaiig.
- Nem. Én nem... - nyúlt a vékony csukló után Tom.
- Igen? - ahogy a bőrük találkozott mindkettőjüket mintha pici áramütések érték volna. Már csak ennyitől is.
- Aludj velem - nyögte az idősebb. Nem értette magát. Ez túl nyílt volt. Túl kompromittáló. De az akkor egy cseppet sem érdekelte.
- Már elnézést! - háborodott fel Kevin. - Te most valóban az én...
- Jó - Bill hangja halk volt mégis tiszta. Valahogy furcsán nyugodt és kiegyensúlyozott. Már-már ijesztően az.
- Hogy... Hogy mi? - a szőke férfi hangja jó két oktávot emelkedett pillanatok alatt. Ő nem ehhez volt hozzászokva. Mellette a fiatal férfi engedelmes és beletörődő volt. Sosem kérdőjelezte meg az akaratát.
- Bill ma velem alszik - húztam magához a törékeny testet a barna. Olyan finom illatú volt... Olyan nagyon passzoltak egymáshoz...
- Bill! - morogta a szőke. Kezdte elveszíteni a fejét.
- Tomival alszok... - csimpaszkodott belé az izmos testbe a fiatalabb.
- Engedd el el őt Kaulitz! - lépett Tom elé sziszegve Kevin.
- Különben mi lesz? - tolta a barna háta mögé partnerét, hogy ezzel is megvédje. Annak idején sok őrültséget megtett Alexért. De, hogy verekedjen? Na, azt soha. De úgy tűnt ennek most jött el az ideje.
- Nocsak... Ennyire keménynek gondolod magad? - húzta fel a fél szemöldökét a szőke.
- Ohh, hidd csak el, tudok én még ennél sokkal keményebb is lenni!
- Annyira biztos nem, mint én voltam tegnap éjjel mikor a kis védencedet dugtam - mosolygott önelégülten Kevin.
- Mit mondtál te szemét? - szorult ökölbe a barna keze.
- Jól hallottad. A kis Billie csak úgy sikoltozott alattam.
- Megöllek! - ugrott volna előre a férfi, de a fekete szorosan ölelte magához.
- Tomi... Ne... - suttogta sírástól elfojtott hangon a fiatalabb. Karjai fájdalmas görccsel kapaszkodtak partnere pólójába. Egyedül ezt érezte már csak. Eljött a pillanat. Az általa olyan alaposan és precízen megteremtett Bill Trümper már csak a borításból állt. Utolsó erejéből tartotta csak vissza a barnát. És fogalma sem volt arról eztán mi lesz... Ő már csak egy senki volt. Üres tokja elporladt lelkének.

***

- Bill... - suttogta elfojtott hangon Tom. Egyszerűen nem bírt megmozdulni. Szerelme szorítása nem volt erősebb egy kismadárénál mégis... Valami sokkal nagyobbat lehetett mögötte érezni.
- Szánalmas vagy Kaulitz - vetette oda epésen a szőke férfi.
- Elég ebből! - csattant fel Alex. - Ha 10 másodpercen belül nem húzod el innen a beled, esküszöm én hajítalak ki!
- Hallottad szépfiú! Nem kellesz már ide!
- Nem Kevin. Ez nem Tomnak szólt. Hanem neked! - a nő pillantása késként hasított a levegőben. Éles volt akár egy szamuráj kardja ám mégis méltóságteljes.
- De... Mrs. Romanov! Ezt nem teheti! Én a férje alkalmazottja vagyok!
- Gyűlölöm magam ismételni. Most mégis megteszem. Utoljára! Takarodj el innen és a házamból is. Örülhetsz, ha ezután egy gyorsétteremben mosogathatsz majd. Vadik minderről tudomást fog szerezni. És ha bárkihez is egy ujjal is hozzá mersz érni azt a személyem elleni támadásnak fogom venni. Ez pedig remélem tudod mit jelent!
- Azt... Azt nem teheti... - dadogta rémülten a férfi.
- Nagyon is megtehetem. És meg is teszem - Alex tekintete végig a távolodó férfialakon maradt. Majd mikor kellő távolságba ért ő a másik két fiúhoz lépett. A barna addigra már a karjaiban tartotta partnerét, aki úgy tűnt elájult. - Ugye jól van? - kérdezte kétségbe esetten a szőke.
- Hallom ahogy szuszog... - simogattam a selymes tincseket az idősebb férfi. Az egész helyzetet igazán még csak akkor kezdte felfogni. - De... Annyira gyönge...
- Fektesd le. Pihennie kell. És neked is...
- Gondolod most tudnék? - horkant fel Tom.
- Tudom, hogy nem. De szüksége lesz rád, ha felébred.
- Igen... - az idősebb Már indult volna vissza a szobájába, ám egy dolog nem hagyta nyugodni. - Alex...
- Igen? - lépett oda a nő.
- Kevin... Ugye nem azzal fenyegetted meg, amivel gondolom?
- Nem értem mire gondolsz.
- Alex, kérlek! - nyögte nyugtalanul a barna.
- Ti hozzám tartoztok. Ezt ő is tudja. Ahogy a férjem is. Szeret engem és a picit is. De ez nem jelenti azt, hogy jó ember - figyelte a horizontot a szőkeség. - Vidd és fektesd le Billt. Hosszú éjszakátok lesz.

***

A fiatalabb férfi nyugtalan, álmatlan álomból ébredt. Nem tudta pontosan mennyi lehetett az idő, de valójából nem is érdekelte. Fáradt volt. Az egész mellkasát pedig mintha lufikkal töltötték volna ki. Bár üresnek érezte, furcsán nehéznek tűnt számára a légzés.
A szoba ahol feküdt Tomé volt. Felismerte a karóráját az éjjeliszekrényen. Nem tudta ezzel kapcsolatban, hogy kéne éreznie. A barna az utóbbi időben nagyon kedves volt vele, ennek ellenére a pofon és az elfelejtett szex emléke még mindig ott motoszkált a fejében. Emiatt pedig nyugtalanság fogta el.
- Látom felébredtél - jött a kedves hang a fürdő irányából.
- Öhm... Igen... - motyogta kissé rekedtesen a fekete.
- Kérsz valamit enni vagy inni? - figyelte őt óvatosan az idősebb. Mintha csak attól félne, hogy a pillantásával kárt tehet Billben.
- Egy pohár narancslé jól esne...
- Máris! - pattant Tom a mini bárhoz.
- De amúgy ki tudom szolgálni magam... - ült fel az ágyon a fiatalabb.
- Eddig te gondoskodtál rólam. Most pedig én rólad - nyújtotta át neki az italt a barna.
- Nem azért tettem, mert elvártam volna cserébe bármit is.
- Tudom - bólintott az idősebb. - De féltelek.
- Most már nem eshet bajom.
- Remélem is! - ült az ágy szélére Tom.
- Meséljek neked? - nézett mélyen a szemeibe a fekete.
- Csak ha szeretnél - vont vállat partnere.
- Rendben... Én... Annak idején nagyon szerettem Kevint. Furcsa... Hiszen úgymond ő volt az első szerelmem. Legalább is abban az értelemben, hogy ő legalább foglalkozott is velem. Nem csak egy pirulós és motyogós kis hülye voltam a közelében. Mikor... Mikor először lefeküdtünk az nem volt rossz. Mert tényleg. A lány ismerőseim mind azt mondták, hogy ott hú meg ha de fáj. Persze nem volt jó... De őt akkor boldognak láttam. És tudod... Büszke voltam magamra. Büszke, mert őt boldoggá tudtam tenni. Ha csak rövid időre is. Ő pedig örült, amiért mindenben az első lehetett nekem. Tényleg mindenben. Mindent meg akartam tenni neki, amit csak szeretett volna. Bár legtöbbször féltem. Sokszor titokban pánikoltam, de nem volt kinek ezt elmondanom. Mikor... Mikor a barátaim megtudták, hogy lefeküdtem vele elítéltek. A szüleimmel pedig nem tudtam erről beszélni. Soha nem is akartak erről tudni. Őt... Őt pedig nem akartam terhelni ezzel. Ezt az óta is bánom... Bánom, mert mindenben ki voltam szolgáltatva neki. Sokszor úgy érzem még ma is ki vagyok. Hiszen... Hiszen ha neki nem voltam elég jó, akkor másnak se lehetek. De... Én még csak azt sem tudom miért. Ha tudnám, én kijavítanám! Tényleg! Annyira jó lenne! Olyan tehetetlennek érzem magam sokszor... Vannak jobb napok. Néha felül tudok kerekedni az egészen. De máskor nehéz... Ha valaki visszautasít utána sokszor sírok éjjelente. Vagy... Ha egyedül vagyok napközben is... Sírok, amiért nem jött újra össze... És sírok miatta... Azért amit tett velem. Neki sosem mondanám el. Nem. Nem érdemelné meg, hogy ezt tudja. Nem is fogná fel. A bűntudatot sem ismeri. Akkor olyan jónak és tökéletesnek láttam. De most már tudom, hogy csak azt láttam, azt a szeretet, amit én vetítettem ki neki. Érzelmileg függtem tőle. Rettegtem, hogy egyedül maradok. És végül be is bizonyult. Istentelenül sok idő kellett mire újra összeszedtem magam. De előtte sokkal mélyebbre kellett süllyednem. Mindenkivel szexeltem. A végére már undorodtam magamtól. Ekkor jött a legrosszabb... Egy közös barátunk mondta el mit gondol rólam... Egy mocskos kurvának tartott. Azt hitte én jobb vagyok, mint mások. Hogy nekem van tartásom. De rá kellett jönnie, hogy nincs. És én is abból a mocsokból származom, mint minden olcsó luvnya... Ezek a szavak még most is sokszor eszembe jutnak. Egyszerre intelemként és magyarázatként. Én ezt érdemlem. Némi szeretetet vagy ál szeretetet, amit fel tudok csipegetni és amivel egy darabig elvagyok. Semmi mást. És ez vagyok én. Minden álarc és magabiztosság nélkül. Egy darabokban lévő ember. Még most sem tudtam magam összerakni. Nekem... Nekem már nem megy... Tudok szerepet játszani. Jól tudok, lassan kezdem tökélyre fejleszteni a dolgot. De még mindig sokat sírok. És arra várok mikor lesz már vége ennek. Mindennek. De... Végül mindig rájövök, hogy nem lehetek gyenge. Nem engedhetem meg magamnak ezt a luxust. Hiszen nekem csak én vagyok. Nincs, aki megvigasztaljon. Nincs, aki megértsen... Aki támaszt nyújtson.
- Tudnál... Tudnál még bízni az emberekben Bill? - kérdezte gyengéd hangon az idősebb. A hallottak alaposan felkavarták a lelki világát.
- Az emberekben vagy benned? - figyelte őt fáradtan a fekete.
- Bennem.
- Azt hiszem igen.
- Be szeretném bizonyítani, hogy érdemes vagyok a bizalmadra. Megengeded nekem? - fogta meg a fiatalabb kezeit Tom.
- Hogy szeretnéd bebizonyítani?
- Adj nekem egy napot és meglátod! - mosolyodott el kedvesen, némi huncutsággal a szemeiben a barna.

- Rendben. Van rá egy napod.

2017. augusztus 15., kedd

Szavazás


Sziasztok!


   Igen, ismét elérkeztünk erre a pontra. Mivel belátható közelségben látom a Játszom a szerepem végét (nem kis sajnálatomra), így most újra hozzátok fordulok érdeklődni. Ezúttal is két ötlettel álltam elő.

   Igazság szerint én akartam dönteni, de mivel a legutóbb is Ti tereltetek más irányba, úgy érzem ezzel egy jobb eredményt érhetek el. Úgyhogy lássuk is őket:

1. – Futótűz

   Elden trónjának örököse nem más, mint a rendkívül sármos, ám annál visszahúzódóbb és félénkebb Tom herceg. Akit gyermekkorában a saját sárkánya, az Iszonyat lángja súlyosan megsebesített a mellkasán és az alhasán, ezzel veszélybe sodorva az életét. S bár a sebei begyógyultak soha többé nem ment a sárkánya közelébe. Akit azóta a tehetséges és nem különösebben kéjvágyó Bill lovagol.
   Vajon Tom valaha is képes lesz megmaradni az Iszonyat közelében? Tud majd örököst nemzeti a birodalomnak? S Billnek vajon hány nőre van szüksége a boldogsághoz?


2. – Au pair kerestetik

   (Az Au Pair szó mai jelentése alatt olyan fiatal felnőtteket értünk, akik szállás, ellátás, betegbiztosítás és zsebpénz fejében egy Au Pair vendéglátó családnál vannak foglalkoztatva, és viszonzásképpen a vendéglátó ország nyelvét és kultúráját élhetik át és ismerhetik meg.)

   A frissen érettségizett Bill Trümper világot akar látni, ám szűkös anyagi keretei miatt Au Pairnek adja a fejét. Így pár héten belül New Orlinsban találja magát a Kaulitz családnál. Tom az apa és kisebb lánya Emma meleg szeretettel üdvözlik, ám a kiskamasz Zoé lázongásával és anyja miatti gyűlöletével igazán megnehezíti a férfi életét. Emellett pedig szembe kell néznie a nyelvi és a kulturális különbségekkel. Nem mellesleg pedig Tom vizslató szemeit is ki kell állnia.

   Szavazataitokat szeptember 1-ig tehetitek meg. Addig is aki szüneten van annak jó pihenést, aki pedig dolgozik sok kitartást! A rész pedig napokon belül érkezik. :)

2017. augusztus 10., csütörtök

21. fejezet

Tom egészen addig masszív hallgatásba burkolózott amíg Hawaiin meg nem érkeztem a szállodába. Ez pedig már kezdte nagyon kiborítani a feketét. De tudta, hogy időt kell adnia a másiknak. És persze ott volt a remény. Hiszen minden nap egy ágyban aludtak, együtt repültek, s mikor az idősebb hazament összepakolni partnerét is magával rángatta. Este pedig ismét a kis stúdiólakásban voltak, kettesben. Ez pedig olyan könnyűnek tűnt. Olyan egyszerűnek.
- Sajnálom Mr. Kaulitz, de már minden szobánk tele van. Az ön nevére pedig nem volt ismételt foglalás - Bill idegrendszerének ez a hír csak olaj volt a tűzre. Tanácstalanul állt a recepcióssal szemben. Próbálta hívni Alexet, de a mobilja ki volt kapcsolva.
- Most mit állsz ott, mint egy darab fasz? Úgyis minden este az én szobámban aludtál volna. Gyere! - szólt rá az idősebb. A fekete szíve megdobbant, arcára pedig kiült a pír. Reflexből leoltotta volna a barnát a beszédéért, de akkor nem ment neki. Túl boldog volt, amiért újra hozzá beszélt.
- Várjon Mr. Trümper. Odaadom a másik szobakulcsot is - csicseregte udvarias mosollyal a recepciós. Valahol lenyűgöző volt, hogy így tudta kezelni az ennyire abszurd eseteket.
- Nem szükséges kisasszony. Mr. Trümper úgysem megy egy lépést sem nélkülem - fordult sarkon Tom, otthagyva a leforrázott lányt.
- Lehettél volna vele kedvesebb - korholta őt immár a közös szobájukban a fiatalabb.
- Miért? Hogy utána egész este a féltékenységi hisztidet kelljen hallgatnom? - vetette oda csak úgy foghegyről Tom.
- Nem is szoktak hisztizni - nyüszítette a fekete.
- Akkor most mit csinálsz? - dobta le a pólóját az idősebb.
- Te mit csinálsz? - vörösödött el Bill.
- Levetkőzök. Mégis minek tűnik? - vette le a nadrágját is a barna.
- Tom! Ezt nem csinálhatod előttem! - zárta össze szorosan szemeit a fiatalabb.
- Aztán miért nem? - hallotta meg a bársonyosan mély hangot a füle mellett a fekete, amitől elengedett egy reszketeg sóhajt.
- Mert... Mert... - próbált valami ésszerűt kitalálni.
- Ne ellenkezz már ennyit - tapadt finoman a másik ajkaira az idősebb.
- Tohm... - nyöszörgött a csókba a fiatalabb és átkarolta partnere nyakát.
Nem siették el a dolgot. Finoman ízlelgették egymást, közben pedig lágyan simogatták a másikat. Kicsit mind a ketten féltek a következő lépéstől és ez akkor olyan kényelmesnek tűnt. Bár az idősebbnek valahogy még mindig hiány érzete volt. Szerette, ahogy a lányok mellei a mellkasához nyomódnak. Ám mikor eszébe jutott, hogy a feketének mije tud az övéhez nyomódni halkan belenyögött a csókba.
- Jó vahgy Billieh... - tolta nyelvét finoman a másik ajkai közé és beletúrt a bársonyos tincsek közé.
A fiatalabb férfi erre csak halkan nyögdécselt. Akart volna válaszolni, de a gondolat, hogy megszakítja a csókot... Az teljesen ki volt zárva. Szüksége volt erre akár csak a levegőre. Bátran el merte magát engedni, hiszen az erős karok szorosan ölelték. Akkor érezte először réges régóta, hogy hazaért.

***

Következő reggel a fekete friss kávé és sütemény illatára ébredt, ami igazán meglepte. Sok helyen és sokféle képen hagyta már el álomországot, ám így még sosem. Ennek ellenére viszont nagyon ínyére való volt a dolog. Különösen mikor megérezte a puha simogatást, az arcát.
- Jó reggelt Billie... - szólalt meg partnere gyengédségtől fűtött, mély hangja a füle mellett.
- Hmm... - mormogott mosolyogva a fiatalabb és közelebb bújt az idősebbhez. - Jó reggelt!
- Rendeltem magunknak reggelit. Alex pedig azt üzeni, hogy csak délután kezdjük a forgatást... - puszilgatta a hófehér arcot Tom.
- És addig mit csinálunk? - élvezte lehunyt szemekkel a kényeztetést a fekete.
- Amit csak szeretnél szépségem!
- Nekem sok mindenhez lenne kedvem... - görbültek széles mosolyra a fiatalabb ajkai, mire a barna zavarba jött.
- Mire... Mire akartál célozni? - dadogta zavartan az idősebb.
- Arra, hogy elmehetnénk sétálni. A szállodának van egy kertje. A képeken nagyon szép volt!
- Ohh... Csak erre gondoltál? - kérdezte kissé frusztráltan az Tom. Nem is igazán értette miért van ezen kiborulva. Korai lett volna még az intimitás. Pláne, hogy még igazán nem is ismerte Bill testét. Valahogy mégis zavarta, hogy elmaradt az ajánlattétel.
- Ha nincs kedved, akkor úszhatunk is. Vagy elmehetünk biliárdozni. Te mit szeretnél?
- Nem. Jó lesz a séta - vont vállat a barna. - Egyél. Én addig lezuhanyozok.
- Azt hittem együtt reggelizünk... - motyogta kissé szomorúan a fekete.
- Oh, szóval reggelizni jó lennék. Mi? - vetette oda morogva az idősebb.
- Nem értelek... Valami rosszat mondtam? Mert ha igen akkor sajnálom.
- Velem alszol, velem eszel, velem csókolózol, minden percben együtt vagyunk szinte és te csak a hülye virágos kertet akarod velem megnézni! - fakadt ki a barna.
- Mi? - a fiatalabb teljesen le volt döbbenve. Értette mire gondol a másik, hogyne értette volna. De alig akarta elhinni, amit mond. - Te most komolyan azért borultál ki, mert nem akarok veled szexelni?
- Nem kell egyből a szex, de azért... - kezdte volna Tom, ám partnere félbe szakította.
- Mégis mit gondolsz te rólam? Hogy csak azért, mert kedvellek, máris szétteszem neked a lábam, amikor csak kedved szottyan? Vagy ha épp ahhoz van kedved, leszoplak? Hát had világosítsalak fel valamiről! Nekem is van tartásom és vannak érzéseim, vágyaim. De uralkodok magamon, mert így helyes. Ha pedig neked ez nem tetszik, hát sajnálom! Nem leszek senkinek a szexjátéka.
Ezt követően Bill némán felöltözött és ott hagyta partnerét. Muszáj volt friss levegőt szívnia. Remélte ez majd talán visszafogja a feltörni akaró könnyeit. Valahol a lelke mélyén még mindig reménykedett abban, hogy az idősebb férfinek minden eszébe jut arról az éjszakáról. Ám ez egyre valószínűtlenebbnek tűnt az idő múlásával.
Tudta, hogy ezt neki kellett volna elmondania, de az idő valahogy sosem tűnt rá alkalmasnak. A barnának volt így is épp elég gondja. Neki pedig... A lelki ereje igen-igen a végét járta már, amitől csak még vészjóslóbbnak hatott a forgatás egyre közeledő vége. Tudta jól, hogy még hátra lesznek az utómunkák és hasonlók, ám ez nem nyugtatta meg. Addig semmi kép, míg nem tisztázzák az érzéseiket.

***

Aznap este Tom semmi másra nem vágyott csak egy forró fürdőre és a hatalmas franciaágyra. A nehéz reggel után, ha lehet a forgatás még rosszabbul ment. A figyelme el-elkalandozott, sőt még a szövegébe is sikerült belesülnie párszor. Nem úgy, mint a kis feketének. A forgatás folyamán párszor már megcsillogtatta a tehetségét, ám aznap különös kép sziporkázott. Nevetése csilingelt, mosolya ragyogott, hangja pedig bársonyosan lengte körbe őt. Ám amint a kamera felvétele szünetelt, egy sokkal másabb, fagyos környezet lengte körül a fiatalabbat, amit még a Jégkirálynő is megirigyelt volna.
- Elég rosszul játszottál ma - közölte szárazon.
- Kérlek Bill, csak ne ma... - sóhajtott kimerülten az idősebb.
- Mintha holnap bármi más lenne..  - pufogott a fekete.
- Tudom, hogy a reggeli miatt haragszol... - motyogta szomorúan a barna.
- Ejha... Alig telt bele 14 órába, hogy rá gyere. Ez aztán a teljesítmény - vetette oda epésem a fiatalabb.
- Már akkor rájöttem mikor láttam, hogy ez neked mennyire fájt.. Sajnálom! Tényleg sajnálom! - figyelte őt szomorúan Tom.
- Hagyjuk. Megyek!
- Hová? - döbbent meg az idősebb.
- Davidhez. Ő Alex asszisztense. Azt mondta alhatok a szobájában. Nem mintha rád tartozna.
- Nem mész te sehova!  - rivallt rá indulatosan a barna.
- Most meg mi bajod van? - tárta szét értetlenül karjait a fekete.
- Az, hogy féltékeny vagyok!
- Mégis miért? - ekkor már mindketten ordítottak és dühösen méregették egymást.
- Talán mert a pasim egy másik férfival akár aludni!
- Nem vagyok a pasid Kaulitz! - vicsorgott Bill.
- De igen! - nyomta őt a falhoz partnere és durván csókolni kezdte.
- Tohm... - lökte el magától a másik testet a fiatalabb. - Ez meg mi a faszért csináltad?
- Mert szeretlek bazd meg!
A szoba abban a percben elnémult. A feszültséget pedig immár csak bombával lehetett volna szeletelni. Az idősebb férfi arca hol kifehéredett, hol vörös színben pompázott. Hirtelen nem tudta szégyellje-e magát vagy inkább boldog legyen, amiért ki merte mondani. Ezzel szemben a fiatalabb pislogásokon és szükséges levegővételeken kívül másra nem igazán volt alkalmas. Így csak álltak egymással szemben és figyelték a másik reakcióit, ami egy idő után már meglehetősen kínossá vált, mikor már a feketében tudatosult mit is mondott a partnere.
- Én... Lefekszem - bökte ki nagy nehezen Bill. A feje zúgott, a gyomra pedig kavargott.
- Itt? - kérdezte félénken Tom.
- Aha... - kezdte volna levenni pólóját a fiatalabb, de még a hasa se látszott ki mikor hirtelen megállt.
- Valami baj van?
- Fordulj el - húztam vissza magára ruháját a fekete.
- Mi van? - pislogott nagyokat az idősebb.
- Jól hallottad. Nem akarom, hogy így láss...
- Hogy? Mint eddig minden este? Ne bomolj már Bill!
- Nem bomlok! Nem akarom, hogy végigmérj, és aztán arra verd ki!
- Te ezt most komolyan gondolod? - hüledezett a barna. Kezdte elveszteni a józan eszét.
- Nem... Nem tudom... - bámult maga elé zavartan a fiatalabb.
- Ennyire félsz tőlem? - sóhajtott gondterhelten Tom. - Mert ha igen majd alszok egy másik hotelben.
- Nem akarom, hogy elmenj - rázta a fejét hevesen a fekete. Olyan volt akár egy makacs kisgyerek.
- Eddig soha nem zavart, hogy látlak...
- Szerelmet vallottál neked. Én nem az vagyok, aki ezt észre se veszi. Ez komoly dolog. Megváltozik a kapcsolatunk.
- Miért kéne, hogy megváltozzon? - lépett partneréhez az idősebb, ám az hátrált egy kicsit.  - Ennyire undorodsz tőlem?
- Nem! Dehogy undorodok! - tiltakozott hevesen a fekete.
- Kár tagadnod... - kezdett öltözködni a barna.
- Tom, te ezt nem értheted! Te...
- Mit nem érthetek Bill? Teszed itt a mártírt, aki hű de szerelmes, de amint én kiteregetem a lapjaim te egy másik virágra szállsz át azonnal!
- Nem erről van szó! Kérlek, hallgass meg! - figyelte őt könyörgő szemekkel a fiatalabb.
Az idősebb már épp válaszolni akart volna, mikor is kopogtak. Majd a választ meg sem várva egy 20 év körüli férfi rontott be az ajtón. Szinte körbe se pillantva egyből megragadta a feketét és lázasan csókolni kezdte.
Tom a jelenet láttán teljesen lefagyott. Nem értette az egészet. Ki lehetett az a ficsúr? Hogy került ide? És ami a legjobban foglalkoztatta: miért csókolta az ő Billjét?
Ám mielőtt bármit is mondhatott vagy kérdezhetett volna, az idegen elhajolt a fiatal férfitól és ezer wattos vigyorát a barnára szegezte. A haja szőke volt, a szemei pedig zöldek. Izmos karjain feszült a drágának tűnő öltöny. Annyira művei volt az egész megjelenése, hogy az már-már igazinak hatott.
- Kérlek, ne haragudj, hogy csak így berontottam, de már nem bírtam volna ki még egy percet az én Billbóm nélkül - hangja kedvesen és dallamosan csengett, ám mikor a birtokláshoz ért keveredett bele valami sötét visszhang.
- Mégis ki a fene vagy te? És miért támadtad le Billt? - pufogott Tom. Kezdett végképp elege lenni abból a napból.

- Ő... Ő Kevin... Kevin Hall... Az... Az exem... - motyogta zavartan a kis fekete. Akkor sokkal törékenyebbnek és elesettebbnek tűnt, mint addig bármikor. Szinte rá se lehetett ismerni. Ez pedig olyan volt a barnának mintha gyomorszájon vágták volna.

2017. július 15., szombat

20. fejezet

Bill csöndesen ült a temetésen, végig Tom kezét fogva. Az elmúlt egy hét eseményei ólomsúlyként nehezedtek a vállaira. A szeretkezésük, hogy Tom semmire nem emlékezett, Mia és Kevin halála... Szerelme szenvedése... Mind-mind ott csücsültek a megfáradt és megtépázott lelkén. Már arra sem emlékezett mikor aludt utoljára pár órácskánál tovább. De tartotta magát. Tudta, hogy az idősebbnek szüksége volt rá. Még ha ezt nem is mondta ki.
- Hazavigyünk titeket? - lépett hozzá a barna édesanyja. Gyönyörű asszony volt. A fekete kicsit zavarba is jött a közelében.
- Köszönöm Mrs. Kaulitz. Tom, hazamész a szüleiddel? - kérdezte csöndesen a fiatalabb, mire a másik csak szorosabban markolta a kezét. - Azt hiszem, velem szeretne jönni. Kérem, ne haragudj...
- Nem a te hibád drágám! - simogattam meg gyengéden a vékony kart a nő. - Köszönöm, hogy mellette vagy! Nagyon sokat jelent neki. Még akkor is, ha nem mondja.
- Igyekszem vigyázni rá. Ma még nem is evett... - szontyolodott el a fekete.
- Nem szokott... Ha műtötték Miát, akkor is ezt csinálta... Te jó ember vagy Bill. Tudom, hogy melletted helyre fog jönni - Simone szeretetteljes tekintettel simogattam meg a fia arcát, majd csókot nyomott minkét orcájára. Az idősebb férfi csak bágyadtan ráemelte a tekintetét és aprót bólintott. A nő pedig távozott. Csöndesen és elegánsan. Erős volt. Olyan erős amilyen csak egy anya tud lenni.

***

Az idősebb férfi arra ébredt, hogy valaki finoman simogatja a karját. Pillái ólomsúllyá nehezedtek, de tudta, hogy fel kell emelnie őket. Megdöbbent, hogy a fény nem bántotta a szemeit. Vajon tényleg ennyit aludt volna?
- Enned kell egy kicsit... - figyelték őt a nagy, barna szemek aggódva. A puha kéz pedig már nem simogatta. Mindig ez volt mikor felébredt.
- Nem vagyok éhes... - motyogta rekedten.
- Tom... Nem éheztetheted magad halálra... Kérlek! - a fekete hangja kétségbe esetten csengett.
- De... - fordult az idősebb a másik oldalára, ami akkora már komoly megterheléssé vált a szervezetének.
- Csináltam sajtos pirítóst... És kakaót... Ahogy szereted...
- De te a pillecukrosat szereted... - ráncolta a homlokát a barna. - Mesélted, hogy anyukád úgy csinálja...
- De most neked csináltam...
Bár Bill elég gyenge fizikumú volt, egy kis segítséggel mégis sikerült ülő helyzetbe tornásznia partnerét. Tom kezdett teljesen összezavarodni. Bár tisztában volt gyengéd érzelmeivel a fiú iránt, a tudat, hogy akkor ő látja gondját melegséggel töltötte el a belsőjét. Jobban, mint előtte bármikor.
A fekete féltő törődése nemcsak megmozgatott benne valamit, de háborgó lelkét is csillapította valamelyest. Ez pedig akkor többet jelentett neki bárminél.
- Haza kéne mennem pár cuccomért... - motyogta az idősebb két falat között.
- Anyukád délután áthozta pár holmidat. De ha gondolod elviszlek. Ha... Ha szeretnéd... - harapott az alsó ajkába Bill.
- Szeretném. De... Nem tudom, hogy néz ki a lakás... Bár... Anyát ismerve ki is takarított...
- Csodálatos asszony az édesanyád Tom - mosolygott fájóan a fiatalabb.
- Tényleg az. A legjobb! A... A te anyukád milyen? - kérdezte óvatosan a barna.
- Kicsit merev, de az ölelése meleg és szeretet teli. Megnyugtat már a jelenléte is. És a csokis keksze! A legfinomabb, amit valaha ettem! Egyszer... - kezdett bele a mondatba a fiatalabb, de azonnal el is hallgatott. Rá kellett jönnie, hogy hiába akarna egyszer süteményt hozni partnerének. Ez a lehetőség sosem válhat valóra.
- Ne haragudj... Nem akartalak megbántani...
- Semmi gond. Felejtsük is el. Lezuhanyozok - indult el a fekete a fürdő irányába. A barna pedig gyomorgörccsel figyelte. Tudta, hogy gyönyörű lehet az a vékony test ruha nélkül. De nem mert utána menni...

***

Bill minden egyes ilyen alkalommal sírt. Tisztában volt vele, hogy nem túl férfias, sőt már-már gyerekes, amit csinál, de nem érdekelte. Tomnak nem kellett többé és ez a tudat minden alkalommal tőrként hasított a szívébe. Ő viszont nem tudta, nem akarta elárulni az idősebbet. Kettejük közül a barna volt sokkal rosszabb állapotban. Ő meg bírta. Még egy kicsit... Hogy aztán csöndes magányában darabokra hulljon.

***

Pár nappal később Tom, a gyomra ideges kavargásával küzdve tárcsázta azt a bizonyos telefonszámot. Közben hálát rebegett, amiért a feketének boltba kellett mennie. A lakásban nem tudtak nagyon egyedül lenni. Mindig egymásba botlottak, ő pedig tudta, hogy ezt egyedül kell véghezvinnie.
A telefon kicsöngött, majd miután ezt párszor megismételte, a kellemes női hang helyett egy férfi szólt bele.
- Hallo?
- Jó napot kívánok! Tom Kaulitz vagyok. És Alexandrával szeretnék beszélni! - hadarta zavartan. Nem értette mitől ijedt meg. Hiszen ez csak egy munka hívás volt.
- Elnézést uram, de mi dolga önnek a feleségemmel? - hangzott a nem túl szívéjes kérdés.
- A filmje egyik színésze vagyok. Én játszom Albertet. És szeretnék tőle bocsánatot kérni.
- Még pedig miért is? - jött az egyre idegesebb kérdés. A férfi kezdett dühbe gurulni.
- A film másik főszereplőjével volt egy nagyobb veszekedésem és... Leléptem pár nappal korábban...
- Szóval maga miatt olyan feszült a feleségem! Igazán tekintettel lehetne rá!
- Tudom uram... És tényleg őszintén sajnálom! - bár közben nem Alexre gondolt, de a barna szívét mardosta a bűntudat. Azért amit szegény Billel tett még Hawaiin.
- Egy pillanat - jött a válasz a vonal végéről, majd némi idő után egy jóval puhább és ismerősebb hang köszönt be.
- Tom?
- Alex! Na végre! - sóhajtott fel. Még mindig nem volt olyan lelki állapotban, hogy ki tudjon állni magáért. - Beszélnünk kell!
- Én... Oroszországban vagyok Tom - jött a meglepett válasz a szőkétől.
- Telefonon gondoltam... - masszírozta zavartan a tarkóját a barna.
- Ne haragudj. Hallgatlak - Alex hangja zavart volt mégis kimért. Nyilvánvalóan a férje jelenléte miatt.
- Tudom, hogy a Billel történt veszekedés miatt előbb leléptem a forgatásról és ezt őszintén sajnálom... Szeretnék visszamenni és befejezni - a férfi tudta, hogy furcsán hangzik, amit mondott, de remélte, hogy a nő érteni fogja.
- Nagyon örülnék, ha te is visszajönnél! És ez biztosan Billnek is nagyon sokat jelentene a dolog.
- Addigra lehet már kicsit elege lesz belőlem... Most is épp nála vagyok.
- Ohh... - jött a döbbenet a vonal túlsó végéről. - Akkor... Most ti...
- Ő vigyáz rám - tért ki a válasz elől a barna. Már a gondolatra is melegség árasztotta el a gyomrát. Ezt pedig nem érezte helyesnek. Akkor nem.
- Történt valami? - kérdezte feszülten Alex.
- Mia... Mia meghalt... - Tom szeretett volna erősnek mutatkozni, ám a hangja nem így gondolta. Alig bírta kipréselni a szavakat. A vonal másik végéről pedig kisvártatva sírás hangjai hallatszottak.
- Mit mondott a feleségemnek maga szemét amerikai? - kiáltott bele a telefonba az idős férfi.
- Én csak elmondtam neki, hogy meghalt az unokahúgom, aki szívbeteg volt - motyogta csöndesen a választ a barna.
- Én... Én őszintén sajnálom uram... Elnézését kérem a modortalanságomért... - hebegte zavartan az orosz. Hangjában tanyát vert a szégyenkezés.
- Nem tudhatta uram. Sajnálom, hogy felzaklattam a feleségét. A további viszont hallásra - tette le a telefont Tom és elnyúlt Bill ágyán.
A testét furcsán zsibbadtnak érezte. Nem akart visszalábalni a gödörbe, ahonnan csak nagy erőfeszítések árán tudta csak kivonszolni magát. Na és persze, nagy segítséggel. Nem tudta és nem is akarta letagadni, hogy Bill nélkül még mindig mélyponton lenne. Vagyis, talán még annál is mélyebben. S bár a lelkének csak egy utolsó fuvallat kellett volna a széthullásra, mégis meg akarta próbálni a feketével. Ám tudta, hogy előbb még tartozik egy bocsánatkéréssel irányában.

***

Mire a fiatalabb férfi hazáért a vásárlásból partnere már ismét az igazak álmát aludta. Ám ezért nem tudta hibáztatni. A lelke még mindig érzékeny volt és instabil. Akár egy kisgyereknek. Ami viszont kicsit visszás érzéseket keltett benne amiatt, hogy így is vágyott rá. Már nem tudta mi a helyes és a helytelen ebben a helyzetben. Ő is kezdett elveszni...

***

Az idősebb halk aprítás hangjára és kellemes illatokra ébredt, amiktől a hasa hangosan megkordult. Rég érzett már éhséget, de most ettől valahogy megkönnyebbülés fogta el.
Lassan feltápászkodott és megpróbálta magát némileg rendbe tenni. A szekrényen lévő fésűvel kissé megigazgatta a copfját, majd kitörölte az álom utolsó morzsáit a szeméből. Tudta, hogy ez nem túl sok, de abban a pillanatban ennyi telt tőle.
- Ohh, szia Tom - mosolygott rá a fekete mikor meglátta őt felé lépkedni. - Főztem vacsorát. Nem nagy durranás csak egy kis hal meg saláta, de gondoltam...
- Sajnálom! - vágott közbe a barna, mire a fiatalabb összerezzent.
- Mire gondolsz? - fürkészte óvatosan a másik arcát.
- Kérlek Bill! Tényleg sajnálom! Kérlek, higgy nekem! Nem miattad menekültem el a forgatásról. Alex azt akarta, hogy jöjjünk össze újra. Én pedig kiborultam...
- Nem haragszom - simogatta a fekete partnere karját. - Senkire se lehet haragudni, amiért kísérletezik és nem úgy sül el, ahogy azt tervezte.
- De... De ez nem kísérlet volt. Vagyis annak indult, de... Én... Nekem jó volt... - pirongott az idősebb, mire a fiatalabb arca is lángba borult.
- Ezt... Ezt, hogy értsem?
- Ahogy mondtam Bill. Ahogy mondtam - zárta őt szorosan a karjaiba a barna.
- Tomi... - szorította a pólóját kétségbe esetten a fiatalabb. Alig tudta visszafogni a könnyeit.
- Engedd ki Billie... Ma éjjel én vigyázok rád...

***

Másnap reggel a fekete egy horkantásra ébredt. Egy olyanra, ami nem hozzá tartozott, de ismerősebb volt, mint bárki másé. Ez pedig széles mosolyt csalt az arcára.
Az este beszélgettek és végre az idősebb is többet evett, mint egy kismadár. Ráadásul fürdeni is el lehetett küldeni, ami közel három nap után már igazán rá is fért. De az egész este legszebb pillanata az volt mikor a barna megkérte, aludjon vele. A fiatalabb perig gondolkodás nélkül bújt be mellé a takaró alá.
Nem csókolóztak és nem is simogatták egymást. Az ölelés és egy Bill homlokán elcsattant "jó éjt" puszi volt csupán a kontakt köztük. De ezt így érezték helyesnek. A fiatalabb minden képen. S bár tudta, hogy egyszer be kell számolnia Tomnak arról a bizonyos éjszakáról, nem gondolta még elérkezettnek az időt. Kényelmesnek találta ezt a helyzetet, amit a lehető legtovább fent akart tartani.
- Hmm... Jó reggelt... - ölelte őt még szorosabban a barna.
- Attól még jobb, hogy itt lehetek... - bújt az idősebb nyakába és elengedett egy reszketeg sóhajt, mire a másik megborzongott.
- Mit csinálsz Billie? - suttogta gyengéden Tom, mialatt partnere derekát simogatta ahonnan felcsúszott a póló.
- Csak... Csak lélegzek... - motyogta zavartan a fekete. Nem akart semmi olyat, s kivételesen a teste se árulhatta el.
- Tetszik... - nézett mélyen a szemeibe az idősebb. Az ajkai pedig elindultak a fiatalabb férfi felé.
 - Ne! - húzódott el Bill. Félelem csillogott a szemeiben és pár igen kósza könnycsepp, amitől az idősebb férfi szíve fájdalmasan összeszorult.
- Sajnálom... - hajtotta le fejét a barna. - Nem kellett volna ezt tennem. Mit is gondoltam... - kelt fel az ágyból és öltözködni kezdett.
- Kaulitz! Ha most is itt mersz hagyni, én esküszöm, hogy kiugrok az ablakon! - a feketéből egyszerre szólt a harag és a rémület. Nem tudta volna még egyszer elviselni, ha a férfi otthagyja.
- De hát te nem engeded, hogy megcsókoljalak az Istenért! - túrt idegesen a hajába az idősebb.
- Az első csókunk után megütöttél. Mikor pedig másodszorra csókolóztunk a csúcsra juttattál majd eltűntél! Miért engedném, hogy megcsókolj? Utána mindig csak fájdalmat okozol nekem - nézett mélyen partnere szemébe a fekete.
- Nem akarom, hogy fájjon neked Bill. Tudom, hogy ocsmány dolgokat tettem és sajnálom. Nem kellett volna megütnöm téged. Ahogy elrohannom sem. De féltem... Eddig annyira rohadtul féltem attól, hogy megszólnak, amiért egy férfivel... Tudod... - pirult el az idősebb.
- Egy férfival mi? Vele gyűröd a lepedőt éjjelente? - a fiatalabb szemei szikrákat szórtak. Gyűlölte a helyzetet.
- Hogy egy férfi legyen a párom... - vont vállat az idősebb. A mondat hallatán Bill szíve hevesebben kezdett zakatolni. Ez alatt pedig elöntötte a bűntudat.

- Ne haragudj... Én... Nem gondoltam át, amit mondtam... - ideges volt. Idegesebb, mint valaha. Azt remélte, hogy csak pár pillanatnyi feszült csend fog fennállni köztük. Ehelyett Tom hosszú percekig bámulta őt, majd bezárkózott a fürdőbe. Ott hagyva a fiatalabbat a fejében kavargó összes különös gondolattal.