15. rész – Mikor vallani kell

- Itt van a testvérük. Menjenek be. Ha elfogy a gyógyszer, jöjjenek vissza ellenőrzésre.
- Köszönjük doktor úr.
- Vigyázzanak a testvérükre. Viszlát!
- Úgy lesz. Viszlát.
- Viszlát – mondta Kami is és az orvos elment. Nagy levegőt vettem és benyitottam a vizsgálóba.
   Bill egy kórházi ágyon ült. A jobb könyökhajlatából egy kanul állt ki, amibe infúzió volt kötve. Az arca sápadt volt és elfojt a szemfestéke.
- Bill – mentem oda hozzá és óvatosan megöleltem
- Tohm… Kahmi… - szipogott. Hihetetlenül édes volt. Szinte szívfájdítóan édes. Kamilla csak mosolygott. Gondoltam azt várta, hogy beszéljek.
- Nyugodj meg Bill! – simogattam a hátát. - Egészséges vagy – erre a mondatra az öcsikém felkapta a fejét és a remény apró sugara csillant meg a szemében.
- Té… tényleg? – dadogta meghatottan.
- Nagyon ki vagy merülve. Ez okozta a tüneteid nagy részét. A bénulást pedig izomgörcsök. Kevés a kalcium a szervezetedben.
   Ahogy elkezdett mosolyogni, az ajkaihoz hajoltam és megcsókoltam. Hallottam, ahogy Kamilla száját egy aprócska sikoly hagyja el, amitől elmosolyodtam.
- Kamilla mi… - tolt el magától és magyarázkodni próbált, de mi csak nevettünk.
- Olyan cukik vagytok – nézett ránk nagy szemekkel és elkezdte letörölgetni Bill elfolyt szemfestékét.
- Te elmondtad neki? – döbbent le.
- Igen – bólintottam.
- Tudod Bill, az ilyen kapcsolatokról, japánban rajzfilmeket csinálnak.
- De perverz vagy! – bukott ki Bill száján.
- Ti meg dilisek – nevetett ás átölelt minket.
- De azért szerethetők – szólaltunk meg az öcsémmel egyszerre és nevetni kezdtünk.
   Miután Billnek lement az infúzió elhagytuk a kórházat. Mivel anyáékat felhívtuk, hogy azonnal jöjjenek haza, ők már a házunk előtt vártak minket. Bementünk és mesélni kezdtük, hogy mi volt ma.
- És van még valami... – kezdtem bele a legnehezebbe.
- Mi lenne az drágáim? – kérdezte anya mikor már megkönnyebbült.
- Bill és én… szóval… - nem nagyon tudtam, hogy mondjam el, de Bill besegített.
- Szerelmesek vagyunk – fogtuk meg egymás kezét. Anya és apa teljesen ledöbbentek. A hosszú percekig tartó csendet Kamilla törte meg.
- Jaj, ne már! – nyafizott. – Most mi a baj? Szeretik egymást és együtt vannak? Hosszú évekkel ezelőtt még egy test és egy lélek voltak. Most egy lélek két testben. Biztos még fura nektek a szitu, de ők boldogok. És ez így jó – meglepődtem. Ahhoz képest, hogy milyen fiatal rendkívül bölcs.
- Drágám? – fordult anya felé Gordon.
- Ez még nagyon furcsa nekünk. – mondta végül anya. – De…
- …ha tényleg boldogok vagytok, nem állhatunk az utatokba – fejezte be anyu mondatát Gordon.
   Még egy jó ideig beszélgettünk majd anya, apa és Kamilla is elment. Mi pedig a nappaliban voltunk. Én ültem Bill pedig feküdt, úgy, hogy a feje az ölemben volt.
- Emlékszel Tom? – bújt hozzám szorosan.
- Mire? – kérdeztem érdeklődve és átöleltem.
- „Azt mondtad, hogy bármit kérhetek… nos, lenne itt valami, azt szeretném kérni, hogy soha, soha ne hagyj egyedül.”
- Nem foglak – húztam még közelebb.

14. rész – Amire senki sem számított

   Bólintottunk és leültünk. Vártunk, vártunk és még mindig csak vártunk. Billt közben elvitték CT-re, de mi ottmaradtunk. A fejemben kavarogtak a gondolatok. Vajon tényleg SM beteg? A szörnyű gondolat ott motoszkált a fejemben. Hosszú órákat töltöttünk ott mikor egy nővér értünk jött és a főorvos irodájába kísért minket. Bill nem volt ott.

- Miss. Trümper, Mr. Kaulitz. Az eredmények megérkeztek. – mondta doktor Müller.

- Mi az eredmény? – szakadt ki belőlem.

- Tom. Nyugi! – tette a kezemre a kezét Kamilla.

- A testvérüknek elég súlyos kimerültsége van.

- Tessék? – döbbentünk le mindketten.

- A testvérüknek nincs Sclerosis multiplexe. A kimerültség okozta a tüneteit.

- Na és a bénulás? – még mindig alig akartam hinni a fülemnek.

- Izomgörcsök. Kevés kalciumot fogyaszt. Felírtam neki egy tablettát. Beszed 2 dobozzal és kutya baja. De kérem legalább másfél, 2 hétig pihenjen! Tudom, hogy az Önök szoros beosztása miatt ez nehéz lesz, de remélem megoldható.

- Persze – bólintottam.

- Kaulitz úrnak még lemegy egy infúzió, aztán hazamehetnek. Itt a recept – nyújtotta át a papírt. – Odakísérem önöket.

- Köszönjük – mosolygott Kamilla.

- Igen. Köszönjük – mondtam némi felfogási idő után. A doki vezetésével kiléptünk a folyosóra és elindultunk a lépcső felé.

- A testvérük még nem tudja a diagnózist – na, akkor majdnem padlót fogtam. – Gondoltam jobb, ha önök mondják el neki.

- Kamilla – fogta meg a karját, hogy egy kicsit lemaradjunk.

- Miért suttogsz? – suttogott ő is.

- Ez most nem épp a legalkalmasabb pillanat, de mondanom kell valamit.

- Akkor ne mondj semmit – mentünk lefelé a lépcsőn.

- De muszáj lesz.

- Akkor mond.

- Tudom, hogy nem szabad téged nagyon felizgatni, de ez muszáj lesz.

- Azzal idegesítesz fel a legjobban, ha csak kerülgeted a forró kását.

- Bill és én együtt járunk – hát kimondtam. Kamilla először ledöbbent egy pillanatra majd tovább ment.

- Tudtad, hogy szeretem a japán rajzfilmeket?

- Nem – tisztára összezavart. – De ez most miért fontos?

- Ne szólj be, de én már láttam ilyet animében – mosolyodott el.

- Te se vagy piskóta hugi! – karoltam át vigyorogva. Na, ezt se gondoltam volna egy ilyen aranyos kislányról.

- Akkor majd meséltek? – vigyorgott pimaszul.

- Majd meglátjuk – a doki megállt mi pedig pillanatokon belül utolértük.

- Itt van a testvérük. Menjenek be. Ha elfogy a gyógyszer, jöjjenek vissza ellenőrzésre.

- Köszönjük doktor úr.

- Vigyázzanak a testvérükre. Viszlát!

- Úgy lesz. Viszlát.

- Viszlát! – mondta Kami is és az orvos elment. Nagy levegőt vettem és benyitottam a vizsgálóba.

13. rész – „Mond, hogy ez ne lehet!”

- Aludj egy kicsit – adtam puszit a homlokára.
- Rendben – elmosolyodott majd a fal felé fordulva álomba szenderült.
   Betakargattam majd óvatosan adtam neki még egy puszit. Aztán kimentem a szobából és halkan becsuktam az ajtót. Mielőtt elindultam volna lefelé megnéztem Kamit, hogy alszik-e még. De már felébredt.
- Tom... – suttogta mikor meglátott. – Gyere be! Mondanom kell valamit... – engedelmesen bementem és becsuktam magam mögött az ajtót.
- Mit szeretnél mondani? – ültem le az ágy szélére.
- Tudom, hogy mi történt velem délelőtt.
- Ezt, hogy érted? – lehet én voltam a hülye de nem nagyon tudtam, hogy mit szeretne ezzel mondani.
- Sclerosis multiplex-em van.
- Micsodád?
- Sclerosis multiplexem. A szervezetem megpróbálja helyrehozni a rost burkolatán keletkezett lyukakat a rendelkezésre álló támasztószövettel és így alakulnak ki a kemény gócok. Nemcsak egyetlen idegszál mentén, hanem a központi idegrendszeren belül több ponton is létrejöhet a károsodás.
- És lehet gyógyítani? – megrémültem. Lehet, hogy Kamillát még csak nemrég ismertem meg és a kapcsolatunk eléggé hullámvasút szerűre sikeredett, de féltettem.
- Kezelni lehet. Nagyon ritka, aki meggyógyul, de nem elképzelhetetlen – mosolyodott el óvatosan. – Tudod, én már egész kislány korom óta beteg vagyok. A betegséget súlyosbíthatja a stressz. Ha megrázkódtatás ér, az idegrendszeri tüneteinek súlyosbodásával, esetleg új tünet jelentkezésével reagálok. Állapotromláshoz vezethet az erős hideg- vagy meleg behatás, láz, UV-fény, baleset fizikai-lelki hatása, valamilyen vírus- vagy egyéb fertőzés, műtétek, amely átmenetileg megbontja a szervezetem megszokott egyensúlyát. Szigorúan tilos a védőoltás, hacsak nem életmentő célú, hiszen az immunrendszerem aktiválódását okozza, ami az autoimmun folyamatok erősödésével is jár.
- Kamilla. Én… én ez nem is tudtam... Ne haragudj, hogy olyan bunkómód viselkedtem veled!
- Semmi baj! – tette a kezét a kezemre.
   Hirtelen Bill kétségbeesett kiáltását hallottuk a másik szobából. Kb. egy másodpercen belül már ott is voltam a testvérem mellett. Rettegés fogott el mikor Bill könnyes szemmel közölte:
- Nem tudom mozgatni a bal kezem...
- Bill – jött oda Kamilla és megfogta testvére bal kezét. – Nem elehet, hogy SM beteg vagy?
- Mi vagyok? – kérdezte döbbenten.
- Kamilla. Kérlek! Könyörgöm! Mond, hogy ez nem lehet! – néztem rá sírástól könnyes szemekkel.
- Nem tudom... A tünetei nagyon erre utalnak... – csüggedt el.
- Mi az-az SM betegség? – Bill hangja már hisztérikus volt.
- Egy idegrendszeri betegség, ami nekem is van.
- Te beteg vagy? – döbbent le.
- Igen – bólintott. – Most nagyon figyelj rám Bill! Az elmúlt hetekben éreztél valami furcsát? Szédülést, nyelészavart, egyensúlyzavart, volt esetleg rosszul artikulált a beszéded, végtaggyengeséged, feltűnő fáradékonyságod vagy eszméletvesztésed?
- Hát… - gondolkodott el. – Tegnapelőtt éppen szendvicset csináltam és minden kiesett a kezemből. De utána nem volt semmi.
- Tom! – szólt rám Kamilla. – Hozd a kocsi kulcsot. Megyünk a kórházba. Bill! Gyere! Segítek összeszedni a fontos dolgokat. Valószínű pár napig bent tartanak.
   Megkerestem Bill iratait és kiálltam a kocsival majd visszamentem az emeletre. A torkomban görcs volt és mintha a szívembe tőrt szúrtak volna. Rettegtem, hogy mi lesz Billel.
   Mire visszaértem ők már útra készen álltam. Átkaroltam Bill a másik kezemmel pedig a táskáját fogtam. Kamilla erősködött, hogy már jól van ezért nem segítettem neki, de szorosan mellette jöttem. Beszálltunk a kocsiba és elindultunk. Néma csönd. Kamilla kifelé nézett az ablakon, ahogy Bill is. Bár nem akarta, hogy lássam, de én észrevettem. Sírt. Megszakadt a lelkem, hogy így kell látnom.
   Amint a kórházba értünk Kamilla a recepcióhoz sietett én pedig segítettem Billnek bemenni. A táskáját egyelőre a kocsiban hagytuk. Nem engedte, hogy bevigyem.
- Kamilla Trümper vagyok – mondta a recepciós hölgynek. – Attól tartunk, hogy a bátyámnak Sclerosis multiplex-e van.
- Miből gondolja Miss Trümper? – a nő nem hitt neki. Ez látszott rajta.
- Abból, hogy én SM beteg vagyok. Nézze csak meg a rendszerben – Meglepett Kamilla határozottsága, de nagyon jól jött most nekünk. És bár a nő nem szívesen pötyögött, de volt egy oyan sejtésem, hogy Kami képes lett volna beugrani a pult mögé ha oda kerül a sor.
- Ó! Igen már látom. Egy pillanat – felvette a telefont és tárcsázott. – Jó napot doktor Müller. Lenne itt egy fiatalúr, akit ki kéne vizsgálni. A húga szerint Sclerosis multiplex-e van… A kishölgy is abban szenved… Értem. Köszönöm – rakta le a telefont. – A fiatalúr tud járni?
- Persze – jelentette ki határozottan Bill.
- Rendben. Elkérhetném a papírjait? – benyúltam a zsebembe és odaadtam a nőnek Bill iratait. – Köszönöm! Kérem, most jöjjenek velem – elindult mi pedig követtük. Nem mentünk messzire. Egy közeli vizsgálónál megálltunk.
- Ő lenne az? – kérdezte egy 45-50 év körüli bajszos doktor.
- Igen – mondta a nővér.
- Kérem, jöjjön be! – mondta Billnek és kinyitotta az ajtót. – Nővér! Teljes vérképet és CT-t kérek. Kérem, önöket várjanak itt! – fordult Kamillához és hozzám.
   Bólintottunk és leültünk. Vártunk, vártunk és még mindig csak vártunk. Billt közben elvitték CT-re, de mi ottmaradtunk. A fejemben kavarogtak a gondolatok. Vajon tényleg SM beteg? A szörnyű gondolat ott motoszkált a fejemben. Hosszú órákat töltöttünk ott mikor egy nővér értünk jött és a főorvos irodájába kísért minket. Bill nem volt ott.
- Miss. Trümper, Mr. Kaulitz. Az eredmények megérkeztek. – mondta doktor Müller.

12. rész – Szemprobléma

   Kamillát az ölemben vittem fel a vendégszobába, majd lefektettem és betakargattam. Motyogott valami „Köszönöm...” féleséget, mire én elmosolyodtam és visszamentem Billhez.
- Engem nehogy fel merj vinni az öledben! – rivallt rám Bill.
- Sajnálom édes. Máshogy nem megy – félszeg mosollyal az arcomon emeltem ki az autóból majd elindultam a szobája felé.
- Miért a szobámba viszel? – nézett rám tanácstalanul mikor már az ajtó előtt álltunk.
- Mert pihenned kell!
- Ilyenkor úgy utállak – durcizott be és kinyitotta a szobája ajtaját.
- Tudom – pusziltam meg a feje búbját majd leraktam az ágyára.
- De én már tényleg jól vagyok – makacskodott és fel akart állni, mire én visszanyomtam az ágyra.
- Akkor is nyugodtabb lennék ha pihennél.
- Csak ha itt maradsz velem! – fogta meg a csuklómat és erősen megszorította.
- Rendben – mosolyodtam el halványan. – De nem szeretnél valamit? Bármit. Amit csak kérsz, én máris hozom. – elengedte a csuklómat és a keze az ágyékomra vándorolt amitől egy apró nyögés hagyta el a számat. – Bill... – suttogtam és megfogtam a csuklóját.
- Tessék? – kapta fel a fejét.
- Ezt most nem kéne...
- Miért?
- Egyrészt mert nem voltál jól. Másrészt Kamilla itt van a másik szobában – arcán a csalódás foglalt helyet. – Nem mintha én nem akarnám. De most pihenned kell – mondtam, mire Bill hunyorogni kezdett és sokat pislogott. – Mi a baj?
- Kicsit… homályosan látok... – pislogott még mindig majd egy idegörlő perc után elmosolyodott. – Most már jó.
- Nem lehet, hogy szemüveg kéne neked?
- Nem hinném – rázta meg a fejét.
- Biztos? Ha valakinek gyenge a szeme nagyon sokat fáj a feje. Lehet ezért szédültél meg.
- Téves. Nem szokott fájni a fejem. Néha a turnén, ha nem alszok eleget, de amúgy nem. Biztos csak egy kicsit gyengélkedem. Lehet megviselt a turné – hunyta le a szemeit.
- Megint rosszul látsz?
- Nem – nyitotta ki pilláit így egyenesen csodálatos, érzéki szemeibe nézhettem. – Csak álmos vagyok.
- Aludj egy kicsit – adtam puszit a homlokára.
- Rendben – elmosolyodott majd a fal felé fordulva álomba szenderült.
   Betakargattam majd óvatosan adtam neki még egy puszit. Aztán kimentem a szobából és halkan becsuktam az ajtót. Mielőtt elindultam volna lefelé megnéztem Kamit, hogy alszik-e még. De már felébredt.
- Tom... – suttogta mikor meglátott. – Gyere be! Mondanom kell valamit... – engedelmesen bementem és becsuktam magam mögött az ajtót.

11. rész – Aggódás

- Mehetünk? – jött ki Bill egy rakat ruhával.
- Felőlem – vontam vállat. – Kami?
- Felőlem is. Már amúgy is éhes vagyok – döntötte a fejét Bill vállára, mire én vettem egy mély levegőt.
- Akkor ezt megbeszéltük – mosolygott Bill. A pénztárhoz mentünk és kifizettük a nem épp kevés cuccot, amit a két kis "shoppingkirálynő" vásárolt. – Mit szeretnétek enni?
- Nekem mindegy – vontam vállat egy rakás szatyor cipelése közben.
- Szuhsit! – ujjongott Kami.
- Nekem jó. Tom?
- Én benne vagyok – alig, hogy ezt kimondtam Kami kis híján, a földön kötött ki.
- Jól vagy? – kaptam el és leültettük egy padra.
- Aha – bólintott óvatos mosollyal. – Kicsit fáradt vagyok – a következő pillanatban Bill belém kapaszkodva tántorodott le a padra.
- Jól vagy? – kérdeztem rémülten.
- Kicsit megszédültem.
- Na, jó! Ti ketten verjétek ki a fejetekből, hogy ma még megyünk valahova. Irány hazafelé – a hangom aggodalommal volt tele.Még csak alig ismertem a kislányt de máris kezdtem úgy viselkedni mint a bátyja. Azt pedig végképp nem akartam, hogy az én drága szerelmemnek valami baja essen.
- De én jól vagyok – erősködött Kami.
- Én is. Kicsit szédülök. Na és? Máskor is volt ilyen.
- Nem érdekel – jelentettem ki határozottan. – Apa azt mondta, hogy vigyázzunk rád – fordultam Kamilla felé majd Billhez. – Nem szoktál szédülni. Nem tetszik ez nekem. Lehet, hogy elkaptatok valami vírust. Hazamegyünk, ágyba bújtok és remélhetőleg holnapra jobban lesztek.
- Rendben... - sóhajtottak csalódottan.
   Először elvittem a csomagokat majd visszamentem hozzájuk és átkarolva őket a kocsihoz sétáltunk. Lehet Kamilla és Bill bőrszíne is fehér volt, de valahogy mid a kettejük fehérebbnek látszott.
   Az út csendesen telt. Bill kifelé figyelt az ablakon Kami pedig szinte azonnal elaludt.
- Hogy vagy? – kérdeztem óvatosan.
- Jól – mosolyodott el erőtlenül Bill.
- Ne haragudj, hogy olyan bunkó voltam délelőtt...
- Nem haragszom. De örülök, hogy végül egész jól kijöttetek.
- Na, ja – mosolyodtam el. Ha Bill tudta volna… - Rendben leszel?
- Persze. Szerintem csak kimerültem.
- Remélem. És Kamillával mi lesz? Ő is jól lesz?
- Remélem. Lehet, igazad van és tényleg csak valami vírus.
- Bármit megadnék érte, hogy jól legyetek... - parkoltam le a házunk előtt.

10. rész – Ezt miből gondolod?

- Na és ez? – jött ki Bill egy eszméletlenül szűk, fehér csőfarmerben, amire feketével egy sárkány volt hímezve.
- Szerintem… - kezdte Kamilla, de én közbeszóltam.
- Nagyon jól áll - mosolyogtam féloldalasan és már azt terveztem, hogy markolok ebben a fenekébe, mikor Bill elterelte a gondolataimat.
- Köszi – mosolygott. – Kamilla, szerinted?
- Inkább ne – fintorgott. Én pedig azt hittem leütöm. Hiszen az öcsikémnek csak diót nem lehetett törni ebben a fenekén. De úgy döntöttem modorálom magam. Az ő kedvéért.
- Neked tetszik? – néztem mélyen Bill szemeibe.
- Talán egy kicsit csajos. Sőt, nagyon. Inkább nem – és azzal visszament a próbafülkébe. Én pedig kissé lelombozódva ültem ott tovább.
- Te nem veszel semmit Tom? – fordult hozzám Kamilla. Most meg mi van? Előbb utált most meg puszipajtások vagyunk?
- Szerintem most nem. Majd ha látok valami jó cuccot – vontam vállat unottan.
- Szerintem kéne neked egy csaj – nézett végig rajtam. És hát mit ne mondjak, eléggé látszott rajta a nemtetszés.
- Miből gondolod? – kérdeztem meglepetten.
- Rock sztár vagy. Muszáj becsajoznod – ez a nő egy állta volt. Bárki bármit is mondott. Az ember 14 évesen nem beszél ilyeneket!
- Már bocs. De ezt miből gondolod? – nem akartam megütni. Távol állt tőlem, hogy bántsak egy nőt. De már nagyon érett egy pofon a számára.
- Minden nagymenő, helyes rock sztárnak van csaja. Csak a ti bandátoknak vannak szingli tagjai – erősködött. Komolyan úgy hangzott mintha egy tinimagazinból magolta volna be ezt a szöveget.
- Hát szerintem nem így van. Amúgy meg az nem csak rajtunk múlik. Tudod a paparazzik nagyon meg szokták nehezíteni az életünket. Az sem kizárt, hogy most is itt vannak.
- Istenem! – sikoltott fel. – Jól áll a hajam?
- Na, erről beszélek. Minket már nem annyira zavar. Kicsit hozzászoktunk, de még mindig fel tudnak húzni. Viszont ha bármelyikünknek komoly kapcsolata lenne azt előbb-utóbb be kéne jelentenünk egy sajtótájékoztatón, de lehet, hogy a lesifotósok előbb rájönnének és akkor meg pofátlanabb módon próbálnának meg infókat szerezni.
- Értem... – gondolkodott el Kamilla. – Szóval, ha összejövünk Billel akkor nekem tűrni kell, mint a torkos borznak.
- Nem épp erre gondoltam.. – ha anime szereplő lettem volna, tuti megjelenik egy vízcsepp jel a fejem mellett. Ez a beszólás komolyan fájt nekem.

9. rész – A kiscsaj elmebajos

   A nikotin nyugtató hatása végigjárta a testemet. Néhány embert inkább felpörget. Nos, hát engem is felpörgetett jó párszor, de mikor ideges voltam lenyugtatott.
- Tom – szólított meg egy halk hang a hátam mögül és mikor megfordultam Kamillával álltam szemben.
- Mit akarsz? – kérdeztem nem épp kedvesen. De hát ne várjon el tőlem szép hangnemet, ha itt teszi a fejét.
- Bocsánatot kérni, hogy olyan undok voltam.
- Nincs gáz – biccentettem.
- Lehet egy kérdésem? – gondolhattam volna, hogy az ilyen kiscsajok mindig akarnak valamit.
- Mondjad – nyomtam el a csikket.
- Izé… hát… - pirult el mint egy paradicsom. – Billnek van barátnője?
   Na, jó. Mi van? A kiscsaj komoly az én öcsémre hajt. Atyám. Majdnem 7 év van köztük. Ez totálisan abszurd. Ráadásul Bill most velem jár. De hát ezt még sem mondhattam el neki! Abból oltári nagy gáz lett volna...
- Hát nincs – mondtam pár perc hallgatás után. De belülről már evett az ideg.
- Köszi! – ölelt át boldog vigyorral az arcán majd visszarohant a boltba.
- Ez a kiscsaj nagyot téved, ha azt hiszi, megkaphatja Billt – morogtam utána meredve és közben ökölbe szorult a kezem. Így mentem vissza hozzájuk. Nem akartam hagyni, hogy rámásszon az én Billemre.

8. rész – Csak én vagyok egy szemét?

   Vásárlás. Billel szívesen mentem, ha csak ketten voltunk. De alapesetben csak fintorogtam. Én tipikus pasi módjára 10-15 perc alatt végzek. Soha nem értettem, hogy a nők mit tökölnek annyit. Ha valami tetszik, vegyék meg.
- Ez milyen? – jött ki a próbafülkéből Kamilla egy fehér szoknyában és egy pánt nélküli sárga felsőben.
- Szép – nem szándékoztam vele bunkó lenni, de már nagyon untam magam. Így csak tőmondatokban válaszoltam neki.
- Bill? – olyan volt mintha apuci pici lánya szólt volna apucinak.
- Nem rövid egy kicsit a szoknya? – tűnődött Bill.
- Most miért? – nyafizott Kamilla.
- Hány éves is vagy? – húztam fel a fél szemöldökömet.
- 15 leszek szeptemberben.
- Na, pont azért. Így kinézel vagy 17-nek.
- Mi vagy te? A bátyám? – azzal pufogva visszament a próbafülkébe.
- Ezt most miért kellett? – nézett rám a fejét ingatva Bill.
- Mire gondolsz?
- Hát erre a „túl kicsi vagy ehhez” szövegre.
- Nem te mondtad? – nem értettem, hogy mi baja volt. Hiszen neki sem tetszett a ruha.
- Olyan vagy mintha apácának akarnád adni – Bill hűvössége megdöbbentett.
- Na és ez? – jött ki ismét Kamilla egy rózsaszív koktélruhában.
- Olyan… - gondolkoztam el. – Mintha rádöntötték volna.
- Kösz… - sziszegte a fogai közül. – Bill te mit mondasz?
- Nagyon csinos vagy – küldött felé egy 1000 wattos vigyort.
- Köszönöm – mondta kislányosan majd visszament a próbafülkébe.
- Csak nekem tűnik fel a viselkedésetek? – néztem Billre szúrós szemekkel.
- Nem értem mire gondolsz – a hangja, mint mindig akkor is kimért volt, de a tekintetében a nemértés látszódott.
- Inkább hagyjuk – zsebre vágtam a kezeimet és elindultam kifelé a boltból.
- Most meg hova mész? – szólt utánam.
- Elszívok egy cigit – azzal kiléptem a parkolóba.

7. rész – Ez a kiscsaj kikészít

   Nagyjából 6 óra lehetett mikor hazaindultunk anyuéktól. A hazafele vezető út csöndben telt el. Csak a rádióból szól egy Taylor Swift dal.

- Mi a baj Tom? – kérdezte óvatosan Bill mikor leparkoltam a ház előtt.

- Semmi – próbáltam flegma maradni. De őt nem tudtam becsapni.

- Tom.

- Na, jó. Nem akarom, hogy Kamilla folyton velünk legyen a jövő héten. Persze kedves meg minden, de én veled akarok lenni.

- Megértelek – döntötte a fejét a vállamra. – Én is szeretnék veled lenni. De ezt most meg kell tennünk.

- Egy angyal vagy. Ugye tudod? – magam felé fordítottam az arcát és megcsókoltam.

   Miután elváltunk mosolyogva mentünk az ajtóhoz. Bill elővette a kulcsot és próbálta kinyitni az ajtót, de nem igazán sikerült neki. Eléggé remegett a keze.

- Minden rendben Bill? – aggódtam érte.

- Persze – mosolygott. Elvettem tőle a kulcsot és kinyitottam az ajtót.

   Mikor beértünk rögtön egymás ajkainak estünk és már az előszobában elkezdtük leszedni a másikról a ruhát. Végül nagy nehezen felértünk a szobájába. Akkor már egyikünkön se volt ruha. Óvatosan ledöntöttem az ágyra és óvatosan végigsimítottam a testén, amitől egy apró nyögés hagyta el ajkait.

   Ismét egy csodás éj. Egy csodás éj amit Billel tölthettem. Még akkor is hihetetlen volt. Ott volt velem és az a tudat mindennél többet ért.

   Másnap reggel korán keltünk és elmenetünk anyuékhoz Kamilláért. Még akkor sem tartottam valami fényes ötletnek. De Bill igen.

- Nagyon vigyázzatok rá! – kötötte a lelkünkre Gordon.

- Minden rendben lesz – mosolyogtam.

- Kamilla okos lány. De nehogy bepróbálkozz nála – Gordon már nagyon régóta volt a nevelőapánk. De ilyen szigort még nem hallottam a hangjában.

- Drágám – szólt kedvesen anya. – A fiúkban megbízhatsz.

- Tudom drágám – néha úgy tudtak egymásra nézni, mint egy tizenéves szerelmespár.

- Akkor mi indulunk is. Vasárnap este érkezünk – mondta Gordon és felvette a bőröndöket.

- Vigyázzatok magatokra – mosolygott Bill.

- Jó utat – Kamilla hangja kislányosan csengett.

- Legyetek jók – integetett anyu majd beszállt az autóba és elhajtottak.

- Na, mihez lenne kedved? – fordult Kamilla felé Bill.

- Ne gondold, hogy hasra esek tőletek – rendkívül nyers volt a modora. De a hangja valahogy kedvesen csengett.

- Nem is várjuk el – szóltam nyugodtan. – Nem tudom, neked mennyire tetszik ez a szitu, de most egy hétig velünk kell lenned.

- Ahogy hallom neked sincs ínyedre a csőszködés – vigyorgott ördögien.

- Ezt eltaláltad kislány.

- Ha még egyszer kislánynak hívsz, olyat kapsz, hogy a sebészeten fogják összevarrni a szád – fenyegetőzött az öklével.

- Nyugi már kislány – fogtam meg a kezét.

- Fogd be! – tépte ki a kezét a szorításomból. – Már megmondtam, hogy nem vagyok kislány. Októberben leszek 16 éves.

- Akkor kisasszony – vontam vállat.

- Inkább csak Kami. Gyűlölöm a Kamillát. Olyan kislányos – forgatta a szemeit.

- Akkor Kami. Mit akarsz csinálni? Gondolom neked se olyan csábító egész nap a tévé előtt ülni és a velünk való beszélgetés se izgat különösebben – Bill megfogta a frufruját és a füle mögé rakta, hogy a szemébe nézhessen.

- Mondjuk vásárolni – vont vállat. – De lécci a hajamhoz ne nyúlj. Egyrészt mert felmegy bennem a pumpa, másrészt mert emo-s vagyok.

- Te emos? – kérdeztük egyszerre Billel.

- Én nem kérdezősködök rólatok feleslegesen. – ettől a kiscsajtól felment bennem a pumpa.

- Jó-jó bocs!

- Akkor irány vásárolni! – mosolyodott el Bill.

- Hozom a táskám – azzal Kamilla eltűnt az emeleten, én pedig rögtön magamhoz húztam Billt.

- Tom mit csinálsz? – lepődött meg.

- Ssh – azzal lágyan megcsókoltam. – Nem csináltam semmi rosszat – mosolyodtam el.

- És ha meglátott volna? – aggodalmaskodott Bill.

- Akkor?

- Nem tudom – hátrébb lépett. – Nem akarlak elveszíteni.

- Indulhatunk. – jött vissza Kamilla.

   Én csak forgattam a szemeimet. Bezártuk a házat majd elindultunk. Én vezettem Bill pedig mellettem ült. De akkor nem nézett rám. Üveges szemekkel nézte az elhaladó tájat. Valami nem volt rendben. De akkor még nem tudtam semmit.

6. rész - Váratlan „testvér”

   Az ajtón belépve anya és Gordon mosolygós arcával találtuk szembe magunkat. Anya persze alig akart beljebb engedni minket úgy ölelgetett és puszilgatta az arcunkat. Szerencsére Gordon tudott hatni rá így egy olyan 10-15 perc múlva már az étkezőasztalnál ücsörögtünk és egymás szavába vágva tartottuk az élménybeszámolót.

- Hát nem lehetett semmi az biztos – mondta Gordon hátradőlve mikor már végeztünk az ebéddel.

- Még szép! – húzta ki magát Bill. – Hiszen én vagyok a frontember – attól a mosolytól el tudtam volna olvadni.

- Azért ne bízd ennyire el magad – löktem meg egy kicsit.

- Most miért? – nyafizott.

- Csak mert én helyesebb vagyok – megeresztettem felé egy féloldalas mosolyt, amitől benne, maradt a szó. De tudtam, hogy ez gyanúra adhat okot. – Elértem életem célját. Elhallgattattam Billt. – dőltem hátra elégedetten.

- Ezért még számolunk – a szemei résnyire szűkültek.

- Jaj, fiúk! Ne legyetek már ilyenek – csóválta a fejét anya.

- Most miért? – kérdeztük egyszerre.

- Drágám! Hagyd a fiúkat – mosolygott Gordon. – Inkább mutassuk meg vagyis be nekik a meglepetést.

   Billel összenéztünk és láttam a szemében a félelmet. Nagyot nyeltem és próbáltam megnyugvást sugározni felé. Azt hiszem részben sikerült is.

- Gyere be Kamilla – szólt Gordon mire egy lány jelent meg az ajtóban.

   Elég alacsony volt, de csinos. Az arcán látszott, hogy még bőven a tinédzser éveit tapossa. Fehér nadrág és egy türkisz színű tunikát viselt. A haja össze volt fogva de a frufruja a szemébe lógott.

- Hali-hali! – integetett.

- Ne ácsorogj az ajtóban. Inkább gyere és ülj le – szólt Gordon kedvesen mire a Kamilla nevezetű lány leült velem szembe.

- Nos, fiúk ő itt a lányom Kamilla – mutatta be Gordon.

- Hello – köszöntem.

- Szia, Bill vagyok! – ikrem, mint mindig most is rendkívül közvetlen és barátságos volt.

- Nos, Kamilla itt marad pár hétig – folytatta anya. – De nekünk el kell utaznunk a jövő hétre. És úgy gondoltuk, hogy maradhatna veletek – már nagyon a számon volt valami, de Bill megelőzött.

- Ez tök jó ötlet! – ujjongott. – Hiszen olyan mintha a húgunk lenne. Nem igaz Tom?

- De-de – erőltette egy mosolyt. – Majd megmutatjuk neki a környéket.

- Jaj, drágáim! Annyira hálás vagyok. – mosolygott anya.

5. rész – Szorongás

- Jó reggelt Szerelmem! - köszöntött Bill mikor felébredt.

- Jó reggelt neked is Édesem. Mikor keltél?

- Kb. fél órája – kócos tincsei gyönyörűen körülövezték hófehér arcát.

- Miért nem keltettél fel?

- Mert édesen aludtál – mosolyogva adott egy lágy csókot.

- Ez nem ér. Úgy szeretem nézni, ahogy, alszol – vágtam be a műdurcit.

- Egyszer nekem is kijár a jóból – dőlt a mellkasomra.

- Egyetértek – öleltem át szorosan.

- Tom. Anyuéknak ugye nem mondjuk el? – a hangjában némi ijedséget véltem felfedezni.

- Nem – ráztam a fejemet. – Egyrészt én sem akartam elmondani másrészt tudtam, hogy neked kínos lenne a dolog.

- Miből gondoltad? – nézett rám meglepetten.

- Nem tudom. Csak úgy éreztem.

- Ezért szeretem annyira, hogy az ikrem vagy és egyben a szerelmem.

- Mert? – nem nagyon értettem mire akar kilyukadni.

- Mert tudod, hogy mit szeretnék, és mindig úgy cselekszel, hogy nekem a legjobb legyen. Ezért is szeretlek annyira.

   Az arcomhoz hajolt és lágyan megcsókolt. Ujjaimmal végigszántottam a gerince mentén, amitől egy apró nyögés hagyta el érzéki ajkait.

- Annyira kívánlak! – ajkaim már a nyakát csókolták mikor megszólalt a telefonja. – Ne vedd fel! – kértem és egy újabb csókot leheltem kívánatos hófehér nyakára.

- Mu... muszháj... – nyögte, majd felkelt és felvette a telefonját. – Szia, anyu! – bármennyire is szeretem anyát ez a hívás nem is érkezhetett volna rosszabbkor. – Igen-igen. Délután megyünk…

   Mivel tudtam, hogy ez a beszélgetés eltart egy ideig fogtam a ruháimat és bementem a fürdőbe. Beálltam a zuhany alá és hagytam, hogy a meleg víz teljesen eláztassa a testemet. Ahogy úgy álldogáltam egyszer csak vékony kezek ölelték át a testemet.

- Van hely nekem is? – hangja vidám és csivitelős volt.

- Hát persze – a hangom bársonyosan ölelte át.

   Megfordultam és szorosan öleltem magamhoz. Bill törékeny teste még kissé hideg volt viszont az-az érzés, ahogy hozzám simult valami földöntúli örömhöz juttatott el. Ahogy így öleltem szorosan éreztem, hogy a teste megremeg, és ha nem tartottam volna, biztos elesik.

- Jól vagy? – rettegtem attól, hogy valami történhet vele.

- Persze. Éhes vagyok.

- Akkor menjünk - elzártam a csapot és egy-egy törölközővel a derekunkon lementünk a konyhába.

- Mit szeretnél reggelire? – Bill a pultnál ült és a jobb kézfejére támasztva a fejét.

- Rántottát. És te? – annyira édes volt mikor mindig kikérte a véleményem.

- Nekem is jó lesz – és már el is kezdtem a reggelinket.

   Még én a konyhában sürgölődtem nem szóltunk egymáshoz. De akkor pont az kellett. A csend mindkettőnket megnyugtatott. Ami kellett is, hiszen féltünk mi lesz, ha találkozunk anyáékkal. Előttük nem könnyű titokban tartani az ilyet.

- Nem vagy éhes? – kérdeztem mikor már az asztalnál ültünk és Bill csak nézte a tányérját.

- Nem. – rázta a fejét. Igazság szerint nekem se ment volna le egy falat sem a torkomon.

- A délután miatt félsz?

- Igen. Félek, hogy anyuék észreveszik – mellé léptem és átöleltem.

- Ne aggódj! Én melletted leszek és megvédelek.

- Jaj, Tom! – ismét csend telepedett közénk.

   Elpakoltuk az edényeket majd elkezdtünk készülődni. Éreztem, hogy Bill nyugtalan és meg akartam vigasztalni, de nem tudtam. És ez a gondolat belülről mardosott. Mintha meggyulladtam volna. Éreztem már hasonlót, de az szerelem volt. Ez pedig fájdalom, kétségbeesés és bizonytalanság.

   Amint kiléptünk a szobáink ajtaján és szembe kerültünk a falhoz löktem és olyan szenvedéllyel csókoltam amilyet még álmomban sem gondoltam volna.

- Tom – mondta halkan mikor elváltunk.

- Tessék? – megijedtem.

- Ne engedj el! – szorosan bújt hozzám. Eleget téve a kérésének csak még jobban szorítottam magamhoz. – Mi lesz, ha kiderül?

- Semmi – simítottam végig a gerince mellett, amitől megremegett. – Együtt maradunk. Bárki mond is bármit. Túl sok ideig titkoltuk még egymás előtt is. Hiszen gondolj csak bele! Akik egymásnak lettek teremtve azok hasonlítanak. Mi pedig ikrek vagyunk.

- Az ikrem vagy – mosolygott és megcsókolt.

- Most már jobb? – mosolyogtam mikor ajkaink kínzó fájdalommal elhagyták egymást.

- Igen.

   Kézen fogva lesétáltunk a garázshoz majd beszálltunk az autóba és elindultunk anyáékhoz. Bár féltem nem akartam mutatni Billnek mikor rajta egyértelműen látszott. Az utolsó pihenőhelynél megálltam mire az Édesem csak kíváncsian nézett, de mielőtt megszólalhatott volna egy csókkal elhallgattattam. Majd elindultunk és pár perccel később megérkeztünk a jól ismert családi házhoz.

   A reggeli görcs a gyomromban egyre csak nagyobb lett. És féltem. Igazság szerint rettegtem. Emellett volt egy furcsa érzésem, ami csak még bizonytalanabbá tett.

4. fejezet - Egy csodás nap

- Megbántad? – kérdeztem mikor mindkettőnk légzése nagyjából visszaállt a normális tempóba, és végigsimítottam Bill gyönyörű arcát.

- Nem. – rázta meg a fejét.

- Akkor jó. – mondtam mosolyogva és megcsókoltam. – Szeretlek Bill!

- Én is téged! – mondta mosolyogva.

- Mit szólnál, ha most együtt lefürödnénk, aztán megreggeliznénk és megnéznénk valami romantikus filmet? – kérdeztem mosolyogva.

- Ez kicsit érdekesen hangzik a te szádból. – mondta mosolyogva.

- Hogy-hogy? – kérdeztem meglepetten.

- Mert te alapból nem vagy az a romantikus alkat. De nekem nagyon is tetszik, hogy ilyen vagy. Ezért is szeretlek annyira. – mondta mosolyogva és megcsókolt.

- Remélem is! Másnak soha nem csinálnék ilyeneket.

- Tudom. – mondta széles mosollyal és végighúzta a mutatóujját a mellkasomon, amitől egy apró nyögés hagyta el az ajkaimat. – Mi az szépfiú? Talán felizgat az érintésem? – kérdezte még mindig széles mosollyal és az ujja más az ágyékomon voltak, ami kezdett éledezni.

- Bill! – nyögtem, amikor az ujjait a férfiasságomon éreztem.

- Mi az? – kérdezte ártatlanul, de közben tovább kényeztetett.

- Direkt csinálod? – kérdeztem két sóhaj között.

- Nem. – lehelte az arcomba és szenvedélyesen megcsókolt – De érezni akarom a bőrömön a bőrödet.

- Akarlak. – suttogtam lágyan a fülébe és átfordítottam magunkat így én kerültem felülre.

Szenvedélyesen visszacsókoltam majd a csókjaim elhagyták a száját és a nyakán folytattam. Egy helyen eléggé ki is szívtam. Majd haladtam egyre lefelé. Az ágyékához érve megálltam. Felnéztem rá és láttam, hogy már alig bírja kivárni mikor, érek férfiasságához. Óvatosan végighúztam a kezemet a hasán mire az egész teste megremegett és egy apró sóhaj hagyta el gyönyörű telt ajkait.

Most Bill fordított a helyzeten így ő került felülre. Nem is kertelt. Ráült a már igen csak ágaskodó férfiasságomra és kínzó lassúsággal kezdett el mozogni rajta. Már nagyon sok lány csinálta ezt de Billel valahogy minden sokkal szebb és élvezetesebb volt. Egyre hangosabb nyögések hagyták el a szánkat, amit időnként egy-egy csókkal fojtottunk el.

Ahogy a csúcs egyre közeledett már egyáltalán nem érzékeltem semmit a külvilágból. De a mámor gyönyöre előtt még egy utolsó szót ki tudtam ejteni:

- Szeretlek!

Abban a pillanatban, ahogy ezt kimondtam az orgazmus csodálatos elsöprő ereje lett rajtunk úrrá. Testünk megfeszült és hosszú percekig úgy maradt majd Bill rám dőlt és szorosan magamhoz öleltem. Hosszú ideig csak így feküdtünk csukott szemekkel és élveztük a másik közelségét.

- Fázom. – mondta Bill egy idő után.

- Takarózz be! Én csinálok egy kis meglepit.

Felálltam és bementem a fürdőbe majd kulcsra zártam az ajtót. Drága öcsém telerakta a fürdőt olajokkal, fürdősóval meg illatos gyertyákkal. Mikor megkérdeztem, hogy mikor fogjuk használni azokat mindig azt mondta, hogy majd egy különleges alkalommal. Akkor sohasem értettem, hogy mire gondol.

Körberaktam velük a kádat majd kiválasztottam a levendulás fürdősót és fürdőolajat és raktam belőlük a jó meleg vízbe. elsötétítettem a szobát és megnyújtottam a gyertyákat.

- Bill! Édesem jöhetsz! – szóltam ki a résnyire nyitott ajtón.

- Édesem? – kérdezte meglepetten.

- Édesem, életem, kedvese, aranyom. Hogy szólítsalak? – kérdeztem mosolyogva.

- Az édesem jó lesz. – mondta mosolyogva és belépett a fürdőbe.

- Tom ez… - hebegte amint meglátta a „művemet”.

- Tetszik? – kérdeztem és hátulról átöleltem.

- Ez gyönyörű szerelmem.

- Szerelmem? – kérdeztem meglepetten.

- Ha én az édesed vagyok, akkor te az én szerelmem. – mondta és egy futó csókot lehelt az ajkaimra.

- Hé! Ezért még rendes csókot sem kapok? – kérdezte tetetett sértődöttséggel.

- Ha beülsz mellém, akkor kaphatsz még. – mondta mosolyogva mikor már a kádban ült.

- Megéri ez nekem? – kérdeztem elgondolkodva.

- Na kössz! – fonta össze maga előtt a kezeit és forgatta a szemei.

- Ennyivel nem úszod meg! – mondtam és már a fürdőkádban is voltam.

- Te az előbb… - dadogta Bill, de én egy csókkal elhallgatattam.

- Baj, hogy itt vagyok? – kérdeztem sármos mosollyal.

- Nem. – mondta Bill, mint aki nincs teljesen magánál.

- Reméltem is. – mondtam még mindig mosolyogva és megcsókoltam.

Még egy jó darabig csókolóztunk és simogattuk egymást majd megfürödtünk és fürdőköntösben lementünk valami ehetőt nézni.

- Mit szeretnél enni? – kérdezte Bill angyali mosollyal az arcán.

- Téged. – mondtam a pulton könyökölve.

- Jaj, Tom! Ha ma megeszel, holnapra nem marad belőlem semmi.

- Akkor sajtos szendvicset kérek szépen kakaóval.

- Meleg szendvicshez mit szólsz? – kérdezte még mindig mosolyogva.

- Oké! Addig keresek valami jó filmet.

- Rendben.

Felmentem a szobámba és elkezdtem keresgélni a filmek között. Vagy kismillió filmem volt innen-onnan. Bill már egy ideje mondja, hogy szeretné megnézni a Zene és szöveget. Épp valamelyik nap írtam ki. ~Bill ennek örülni fog.~ Ahogy így gondolkodtam csörömpölést hallottam lentről. Azonnal otthagytam csapot-papot és rohantam is le az emeletről. De mire leértem Bill már a konyhaasztalnál ült és a szendvicsek a sütőben voltak.

- Megtaláltad a filmet? – kérdezte mosolyogva.

- Igen. Mindjárt hozom. – mondtam és visszamentem a szobámba. Gyorsan megkerestem a filmet és már lent is voltam.

Behúztuk a függönyöket, beraktuk a filmet és üdítőstül, kajástul befeküdtünk a kanapéra. Hiába volt a film romantikus nagyon tetszett. Egy paliról szólt, aki régen zenész volt, de a bandája feloszlott és már csak ő játszotta a régi dalaikat. Aztán felkérte őt egy tini sztár, hogy írjon neki valamit. De mivel már évek óta nem írt felvett egy dalszövegírót. De vele nem jutottak egyről a kettőre. Majd feltűnt egy nő, aki énekelt valamit és a pali azután vele dolgozott. A film végén pedig összejöttek.

- Tetszett a film? – kérdeztem mikor vége lett.

- Nagyon. – mondta mosolyogva.

- Örülök.

A délután hátralévő részében filmet néztünk, zenét hallgattunk és beszélgettünk. Olyan idilli hangulat volt. Soha nem hittem volna, hogy ez tényleg lehetséges. Az, hogy Bill úgy szeressen, ahogy én őt.

Este aztán ismét a mennyekben éreztük magunkat, ahogy a testünk egyesült. Majd a karjaim közt aludt el. Olyan gyönyörű volt, mint egy földre szállt angyal. Bár még mindig nem tudtam, hogy mi volt az a zaj délután így csak remélni tudtam, hogy minden rendben. Ezekkel a gondolatokkal és Bill gyönyörű arcának nézésével aludtam el.

3. fejezet - Szeretlek!

   Hihetetlen, de igaz. Másnap mikor felébredtem már csak pár órát kellett várnom a hazaérkezésre. Ahogy elmerengve ültem a busz ablakán kifelé nézve megrohantak a régi emlékek abból az időből, amikor anyáék elváltak. Abban az időben minden olyan zavaros és rossz volt kivéve, amikor Bill mellettem volt. Abban az időben kezdtem beleszeretni. Először nem is nagyon értettem, hogy mi van velem. Mintha a föld fölött vagy egy méterre lebegtem volna és mindig vigyorogtam. Aztán ahogy rájöttem mi ez az érzés megijedtem. Elkezdtem csajozni azt remélve, hogy a Bill iránt érzett szerelmem el fog múlni. De nem így történt. Egyre csak erősebb lett.

   Ahogy így elmélkedtem észre se vettem, hogy már haza is értünk. Elsőként Georgnál majd Gustavnál majd végül nálunk állt meg a busz. Behordtuk a cuccainkat majd mindketten bezárkóztunk egy kicsit a szobánkba.

   A nap hátralévő részében szinte csak kerülgettük egymást Billel. Bármennyire is szerettem volna látni mégis jobb volt egy kicsit, hogy nem néztük egymást egész nap, mint a turné alatt szoktuk. Így volt időm gondolkodni is. De nem jutottam az egyről a kettőre.

   Este ismét álmatlanul feküdtem az ágyamban és csak Bill járt az eszemben. Talán ezen az estén fogom elkövetni életem legnagyobb hülyeségét. Vagy ha mégsem én leszek a világ legeslegboldogabb embere. Felkeltem, és úgy ahogy voltam boxerben Bill ajtaja elé mentem. Ott megálltam és hallgatóztam. Csend. Akárcsak az egész házban. Halkan lenyomtam a kilincset és benyitottam majd becsuktam az ajtót.

- Tom! – hallottam Bill édes hangját.

- Bill te még fent vagy? – kérdeztem meglepetten.

- Igen. – mondta és felkapcsolta az éjjeli lámpáját. Egy fehér pólóban és fekete boxerban volt. És mennyire jól nézett ki.

- Beszélnünk kell! – mondtam határozottan és leültem mellé az ágyra.

- Most? – kérdezte meglepetten. – Nem lehetne… - kezdte el mondani, de én egy csókkal elhallgattattam.

- 13 éve várok erre a pillanatra. – mondtam és mélyen a szemébe néztem. – Bill! Szeretlek! És nem úgy, mint a testvéremet. Hanem mint a szerelmemet. Ha undorítónak találsz, mond nyugodtan. Nekem már ez az egy csók is megért mindent.

- Tom! Ezzel az egy csókkal már valóra váltottad az összes álmomat. Kérlek! Had álmodjak tovább! – mondta és szenvedélyesen megcsókolt.

   Az ajkaink, mint két mágnes úgy tapadtak össze. Úgy csókolt, hogy azt hittem megfulladok, de nem érdekelt. Akár ott is meghalhattam volna, mert tudtam, hogy az-az ember, akit a világon mindennél jobban szeretek viszont szeret.

- Bill! – mondtam kifulladva mikor elszakadtunk egymástól.

- Igen? – kérdezte mosolyogva.

- Annyira szeretlek! – mondtam és szorosan megöleltem törékeny testét.

- Szeretlek Tom! Mindennél jobban. – mondta és átölelt.

- Fáradt vagy?

- Egy kicsit. – mondta és még mindig ölelt.

- Akkor hagylak aludni. – kibontottam magam az öleléséből és elindultam az ajtó felé, de visszahúzott.

- Ne! – mondta határozottan. – Kérlek, maradj itt velem!

   Nekem sem kellett kétszer mondani. Lefeküdtünk majd egy forró csók után egymás karjai közt aludtunk el. Másnak reggel egy szép álomból egy még szebbre ébredtem, hiszen Bill ott volt velem. Szinte egyszerre nyitottuk ki a szemünket és csak mosolyogtunk.

- Jó reggelt gyönyörűm! – mondtam mosolyogva és megpusziltam a homlokát.

- Gondolom. – mondta fintorogva.

- Nekem akkor is gyönyörű vagy. – mondtam és megcsókoltam. – Na és van mára valamilyen terved?

- Nincs. De el is felejtettem mondani. Anya hívott tegnap, hogy holnap mennyünk át ebédre. Be szeretnének valakit mutatni.

- Hmm… ha egy jó csaj, akkor benne vagyok.

- Hé! – bökött oldalba majd szomorú arccal megkérdezte. – Akkor ezután minden megy ugyanúgy tovább?

- Nem Bill! – ráztam a fejemet. – Ezután már semmi nem lesz olyan, mint rég. Tegnap este végre bemertem vallani neked az érzéseimet. Többé már nem engedlek el. Szeretlek. – mondta és ezekkel a szavakkal mosolyt csaltam eddig szomorú arcára.

- Szeretlek Tom! Mindennél jobban. – mondta és megcsókolt.

- Én is Bill. – és visszacsókoltam.

   Kezdtünk belemelegedni a csókolózásba. A kinti zajok egyre tompábbak lettek és csak a másik számított. Akko már mindkettőnkön lehetett látni az izgalom jeleit, de én nem akartam úgy, hogy Bill ne akarta volna.

- Mi a baj? – kérdezte meglepetten mikor elhajoltam tőle.

- Bill, ha ezt most tovább folytatjuk olyat fogunk tenni, amit lehet, később megbánhatsz.

- Vagy nem. Tom én, szeretlek.

- Én is szeretlek Bill! Az életemnél is jobban, de ebben még bizonytalan vagyok.

- Úgy érted még soha nem játszottál el a gondolattal, hogy mi ketten vagy nem álmodtál még róla? – kérdezte meglepetten.

- Dehogynem. Amikor csak tehettem rád gondoltam és az álmatlan éjszakáimon ilyen képek cikáztak a fejemben. Na és persze az álmok. Tudom, hogy te is ugyanazokat álmodtad. Ne is tagadd.

- Ugyanazokat álmodtam és ugyanannyira élveztem őket. – tette a szívemre a kezét. -              Amikor pedig felébredtem ugyanannyira fájt a világ realitása és, hogy nem voltál velem.

   A szememből egy könnycsepp gördült végig az arcomon. Bill szavai megmelengették a szívemet és tudtam. Ő is akarja. Nem is válaszoltam csak szenvedélyesen megcsókoltam. Mikor az a kevés ruha is lekerült rólunk, ami rajtunk volt végignéztem Bill gyönyörű testén mire ő elpirult, amin csak mosolyogni tudtam. Hiszen mindig is szégyenlős volt. Nem is értettem, hogy tud több ezer ember elé kiállni és énekelni. Meg megtette.

- Muszáj így nézned? – kérdeztem piros arccal mikor már vagy 5 perce őt néztem.

- Igen. – bólogattam hevesen. – Mert annyira gyönyörű vagy.

- Ki beszél. – mondta mosolyogva és szorosan magára húzott majd megcsókolt.

   Az ágyékunk összeért, amitől csak egyre keményebb lett mindkettőnk becsessége. Aztán óvatosan és kissé félve megfogtam Bill ékességét, amitől ő felnyögött majd elkezdtem rajta húzogatni a bőrt. Ikrem ütemesen nyögdécselt, amitől kis megnyugvást éreztem, hogy jól csinálom.

- Tedd meg! – szólt kis idő múlva.

- Biztos? - kérdeztem kissé bizonytalanul.

- Biztos.

   Mondta határozottan már amennyire határozott lehet valaki az orgazmus felé sodródva. De eleget tettem a kérésének. Elhelyezkedtem Bill lábai közt majd óvatosan belé hatoltam. Az arcából nem tudtam kivenni semmit így nem is mozdultam meg csak vártam a reakcióját.

- Ha továbbra is így ülsz itt, akkor meg foglak erőszakolni. – mondta mosolyogva.

- Nem fáj?

- Nem. – rázta a fejét.

   Akkor egy hatalmas kő esett le a szívemről. Lassan és vigyázva Billre elkezdtem benne mozogni. Olyan érzések kerítettek akkor hatalmukba, amiket addig még sohasem éreztem. Akkor már tényleg semmi nem maradt a külvilágból. Csak ő és én voltunk, ahogy nyögdécseltük, és egymás nevét ismételgettük. Majd mikor az orgazmus elsöprő hulláma elért minket. A testünk megfeszült és percekig abban a pózban maradtunk aztán fáradtan Bill mellé dőltem. Még mindkettőn légzése szabálytalan volt, de nagyban vigyorogtunk. A falak egyre jobban kezdtek leomlani a szerelem pedig egyre jobban eluralkodott rajtunk.

2. fejezet - Sosem hallott vallomás

   Az órára pillantottam. Hajnali 1:34 perc volt június 29.-e. Holnap indulunk haza. Otthon még csak-csak el tudom kerülni Billt, de a turnébuszon ez képtelenség. Ha az eszemre hallgatok, azt mondja, hogy megőrültem. Ha viszont a szívemre…

   Most vagy soha! Ez a mondat járt az eszemben mikor felkeltem az ágyról és kimentem a hotel folyosójára. A rajongók sikítozását már nem hallottam, ami egy kis nyugalommal töltött el.

   Az én szobán az 502-es volt. Billé az 503-as. Odaléptem az ajtaja elé és óvatosan lenyomtam a kilincset. Be volt zárva. Ezen elmosolyodtam. Sokszor mentem már át így lopva egy-egy estén megnézni Billt, hogy alszik. Jó párszor nyitva is találtam az ajtót. Kivétel akkor.

   Halkan bekopogtam. Semmi. Ismét próbálkoztam és úgy szint semmi. Fájó szívvel, bár de visszamentem a szobámba. Vettem egy forró fürdőt és bevettem egy altatót majd lefeküdtem. A gyógyszer hatásos volt, mert hamar elaludtam. Azon az éjjelen is Billel álmodtam. Az én gyönyörű szerelmemről, akit kényeztethettem és a szívem összes szeretetével szerethettem.

   Másnap reggel kissé kómásan ébredtem. Az álmomban Billtől kapott csókokat még az ajkaimon éreztem. Mézédes keserűség. Ez járta át az egész testemet.

   Mivel a fiúk mielőbb haza akartak érni, ahogy én is gyorsan elkészültem, összeszedtem a cuccaimat és már kint is voltam a szobából. Miközben a liftre vártam Bill kilépett a szobájából és csak meredten engem nézett. Az ajkai kissé nyitva maradtak és az arcán enyhe pír jelent, meg amit a meleg számlájára írtam.

- Jó reggelt! – mondtam mosolyogva mikor mellém ért.

- Jó reggelt! – mondta és visszamosolygott. Tiszta őszinte mosoly jelent meg tökéletes arcán. – Jól aludtál? – kérdezte immáron a liftben.

- Mondhatjuk igen. Na és te?

- Fogjuk rá. – dőlt a lift falának.

   Többet már nem beszéltünk. Mikor leértünk a többiek is már készen álltak az indulásra így nem haboztunk. Gyorsan beszálltunk a buszba és már úton is voltunk hazafelé.

   A kilométerek és az órák meglepő gyorsasággal teltek és mire észbe kaptam már este is volt. Gyorsan letusoltam és lefeküdtem. Pár percen belül el is nyomott az álom, de mikorra a busz teljesen elcsöndesedett felébredtem. De ezen már nem lepődtem meg. Hiszen valahányszor a buszon töltjük az éjszakát ez így megy.

   Felkeltem és kimentem a konyhába inni egy pohár vizet. Az ablakon kinézve a teliholddal találtam szembe magamat. Azon az éjjelen teljes alakjában ragyogott én pedig Bill arcát véltem felfedezni rajta. Fájó boldogság. Ez az érzés jellemezte, amikor csak rá gondoltam.

   Mivel még eléggé fáradt voltam visszamentem az ágyakhoz. Csak akkor láttam, hogy Bill takarója a földön hever, amit nem nagyon értettem. Hiába volt nyár azon az estén különösen hideg volt. Felvettem a földről testvérem takaróját és gondosan ráterítettem.

- Szeretlek Bill!

   Mondtam halkan és egy apró puszit leheltem gyönyörű ajkaira remélve, hogy nem ébred fel. De szerencsémre tovább aludt. Mikor visszafeküdtem az ágyba engem is elnyomott az álom és nem ébredtem fel csak másnap reggel.

1. fejezet - Ki nem mondott szavak és eltitkolt érzések

   Ismét egy hotelszobában feküdtem egyedül. Akárcsak körülöttem a szívemben is sötétség volt és magány. Eddig mindenki nagy csajozó gépként gondolt rám pedig ezt csak álcaként használom. Mert muszáj. Hiszen mi lenne akkor, ha kiderülne, mit érzek Bill iránt? Egyben biztos vagyok. Hatalmas botrány lenne.

   De mikor Billre gondolok, semmi más nem érdekel. Hosszú átvirrasztott éjszakák állnak mögöttem, amikor csak ő járt az eszemben. De ha mosolyog számomra minden gond és baj megszűnik létezni. És amikor vele álmodom. Ó Istenem! Ahogy az álmaimban megcsókol és hozzám ér. Annyira valósághű és annyira jó. De az ébredés mindig csalódást hoz. Hiszen nincs mellettem.

   Bár már sokszor el akartam mondani neki, hogy mit érzek, mikor elé állok, egy értelmes mondat sem jön ki a számon. Pedig már annyiszor végiggondoltam magamban. „Bill! Szeretlek! És nem úgy, mint a testvéremet. Hanem mint a szerelmemet.” Majd megcsókolnám. De ezt eddig nem mertem megtenni. Hiszen ő heteró. Mit gondolna rólam? Hogy egy perverz állat vagyok, aki szerelmes a saját ikertestvérébe.

   Még ha lány lenne, akkor talán érteném is. De nem. Bill fiú. És milyen szép. Egyszerűen gyönyörű. Azok a kecses mozdulatok és az őszinte mosolyai. Egyszerűen az őrületbe kerget. De mit tehetnék? Nem mondhatom el neki. Még…