15. rész – Mikor vallani kell

- Itt van a testvérük. Menjenek be. Ha elfogy a gyógyszer, jöjjenek vissza ellenőrzésre.
- Köszönjük doktor úr.
- Vigyázzanak a testvérükre. Viszlát!
- Úgy lesz. Viszlát.
- Viszlát – mondta Kami is és az orvos elment. Nagy levegőt vettem és benyitottam a vizsgálóba.
   Bill egy kórházi ágyon ült. A jobb könyökhajlatából egy kanul állt ki, amibe infúzió volt kötve. Az arca sápadt volt és elfojt a szemfestéke.
- Bill – mentem oda hozzá és óvatosan megöleltem
- Tohm… Kahmi… - szipogott. Hihetetlenül édes volt. Szinte szívfájdítóan édes. Kamilla csak mosolygott. Gondoltam azt várta, hogy beszéljek.
- Nyugodj meg Bill! – simogattam a hátát. - Egészséges vagy – erre a mondatra az öcsikém felkapta a fejét és a remény apró sugara csillant meg a szemében.
- Té… tényleg? – dadogta meghatottan.
- Nagyon ki vagy merülve. Ez okozta a tüneteid nagy részét. A bénulást pedig izomgörcsök. Kevés a kalcium a szervezetedben.
   Ahogy elkezdett mosolyogni, az ajkaihoz hajoltam és megcsókoltam. Hallottam, ahogy Kamilla száját egy aprócska sikoly hagyja el, amitől elmosolyodtam.
- Kamilla mi… - tolt el magától és magyarázkodni próbált, de mi csak nevettünk.
- Olyan cukik vagytok – nézett ránk nagy szemekkel és elkezdte letörölgetni Bill elfolyt szemfestékét.
- Te elmondtad neki? – döbbent le.
- Igen – bólintottam.
- Tudod Bill, az ilyen kapcsolatokról, japánban rajzfilmeket csinálnak.
- De perverz vagy! – bukott ki Bill száján.
- Ti meg dilisek – nevetett ás átölelt minket.
- De azért szerethetők – szólaltunk meg az öcsémmel egyszerre és nevetni kezdtünk.
   Miután Billnek lement az infúzió elhagytuk a kórházat. Mivel anyáékat felhívtuk, hogy azonnal jöjjenek haza, ők már a házunk előtt vártak minket. Bementünk és mesélni kezdtük, hogy mi volt ma.
- És van még valami... – kezdtem bele a legnehezebbe.
- Mi lenne az drágáim? – kérdezte anya mikor már megkönnyebbült.
- Bill és én… szóval… - nem nagyon tudtam, hogy mondjam el, de Bill besegített.
- Szerelmesek vagyunk – fogtuk meg egymás kezét. Anya és apa teljesen ledöbbentek. A hosszú percekig tartó csendet Kamilla törte meg.
- Jaj, ne már! – nyafizott. – Most mi a baj? Szeretik egymást és együtt vannak? Hosszú évekkel ezelőtt még egy test és egy lélek voltak. Most egy lélek két testben. Biztos még fura nektek a szitu, de ők boldogok. És ez így jó – meglepődtem. Ahhoz képest, hogy milyen fiatal rendkívül bölcs.
- Drágám? – fordult anya felé Gordon.
- Ez még nagyon furcsa nekünk. – mondta végül anya. – De…
- …ha tényleg boldogok vagytok, nem állhatunk az utatokba – fejezte be anyu mondatát Gordon.
   Még egy jó ideig beszélgettünk majd anya, apa és Kamilla is elment. Mi pedig a nappaliban voltunk. Én ültem Bill pedig feküdt, úgy, hogy a feje az ölemben volt.
- Emlékszel Tom? – bújt hozzám szorosan.
- Mire? – kérdeztem érdeklődve és átöleltem.
- „Azt mondtad, hogy bármit kérhetek… nos, lenne itt valami, azt szeretném kérni, hogy soha, soha ne hagyj egyedül.”
- Nem foglak – húztam még közelebb.