2. fejezet

Másnap reggel Tom nyúzottnak érezte magát mikor felébredt. Nem is igazán akart felkelni az ágyból, de tudta, ezt meg kell tennie. Így erőt vett magán és feltápászkodott majd beállt a hideg zuhany alá. Ez elsőre kissé kellemetlenül hatott a takaró alatt felforrósodott bőrének, de felfrissítette és a fáradtságát is enyhítette. Nem akart rosszul kinézni aznap.

Még az öltözésre is több időt fordított. Igaz, nem akarta nagyon kicsípni magát, de a laza eleganciát mindig is előnyben részesítette. Pláne az ilyen alkalmakkor. Bár jól tudta, hogy virágot nem vihet, de a csokoládé mint elengedhetetlen kellék aznap is ott volt nála.

Mielőtt kiszállt az autóból még egyszer megnézte magát a tükörben. Miután konstatálta, hogy minden rendben, elindult befelé.

Ismerős és idegen arcok tömkelegével találkozott az épületben. Néhányukra ráköszönt, viszont voltak akik csak sajnálkozó pillantást vetettek rá. Ő viszont igyekezett mosolyogni. Megfogadta magának, hogy erős marad. Miatta megérte.

Halkan kopogott a jól ismert ajtón, de először nem kapott választ. Így inkább benyitott. A szoba a délelőtti napfényben fürdött. Azonban üres volt. Az ágy viszont bevetetlen, a könyvek pedig az éjjeli szekrényen hevertek, így tudta: a lakó hamarosan vissza fog térni.

- Azt hittem már rég végeztetek a forgatással – hallotta meg a lágy, kedves hangot, mire megfordult.

- Ne haragudj Mia – mosolygott rá kedvesen. – Kissé elhúzódtak a dolgok… Tudod a színészek milyen szeszélyesek tudnak lenni.

- Tudom jól! Egyet ismerek is – felelte szelíd mosollyal a lány, majd visszafeküdt az ágyba. Szőke, göndör fürtjei finoman keretezték törékeny arcát és lágyan hullottak a vállaira. Nagy, barna szemei tompán csillogtak. Angyalian hatott. Mégis volt benne valami tűz…

- Szervusz Mia! – lépett be a harmincas, jó kiállású, barna férfi. Dr. Whitman. – Ó… Üdvözlöm Tom!

- Jó napot doktor úr! – állt fel a fiú és kezet ráztak egymással.

- Hogy s mint doki? – fordult felé a lány ugyan azzal a bájjal.

- Köszönöm, én jól vagyok. És ahogy az eredményeken látszik te is sokkal jobban vagy. A legutóbbi leállás nem okozott gondot. Azóta szépen javulsz. Már jobban vagy mint előtte. Ha így haladsz a születésnapodra haza is engedhetünk – mosolygott kedvesen az orvos.

- Az igazán nagyszerű lenne – Mia hangja boldogan csengett, s tapsolt is egyet örömében.

- Megint volt leállásod? – döbbent meg a barna hajú és aggódva figyelte unokatestvérét.

- Nem volt valami vészes. És már jól vagyok! – erősködött a lány.

- Csak higgadtan! Most magatokra hagylak titeket. Kérlek Tom, de izgasd fel. Jobb a nyugodt környezet. Később találkozunk Mia! – lépett ki a szobából a doktor.

- Biztos jól vagy? – ült le Tom és megfogta a Mia kezét. – Nem is szóltatok…

- Én mondtam anyukádnak, hogy ne szóljon. Tudtam, hogy dolgozol. Nem akartalak zavarni…

- Te soha nem zavarsz butus! – szorította meg óvatosan a törékeny kezet a barna és finoman homlokon puszilta. – Ja, jut eszembe! Ez a tiéd! – adta át a lánynak a bonbont.

- Mondtam már, hogy te vagy a kedvenc unokatesóm? – vigyorgott édesen Mia.

- Hát, ezt mindig jól esik hallani! – nevetett fel halkan a férfi.

Tom egészen délutánig maradt a kórházban. Sokat beszélgettek és nevetgéltek. Mia mesélt arról miket olvas, hogy halad a tanulással és a barátai látogatásáról. Valamint arról mit tervez a szülinapjára. Unokatestvérének le is kellett kicsit nyugtatnia mikor belelendült. Aggódva figyelte a kipirult arcot és a szapora lélegzetvételeket. De a lány hamar megnyugtatta.

Aztán a fiú következett. Bár állítása szerint semmi érdekeset nem tudott mondani. Főleg a filmről mesélt és a forgatásokról. De Miát ez nagyon is érdekelte!

- És kit viszel magaddal a premierre?

- Legszívesebben mint mindig, most is téged vinnélek. De amint a kezemben lesz egy példány elhozom és együtt megnézzük. Rendben? – mosolygott kedvesen.

- Szavadon foglak Tom Kaulitz! – kacsintott rá Mia.

- Mint mindig – nevetett a férfi.

- Azt hiszem lefekszem egy kicsit. Nagyon jó veled beszélgetni, de elfáradtam…

- Pihenj csak! Most egy ideig otthon leszek, így többet tudok jönni. Megígérem!

- Oké! – mosolygott a lány és lehunyva szemeit lassan álomba szenderült.

Tom még jó ideig figyelte őt. Nagyon szerette Miát annak ellenére, hogy majdnem öt év volt köztük a korkülönbség. Mindig is a kishúgának tekintette a lányt. Így mikor fény derült a szívbetegségére egyfajta törés keletkezett benne. Tom mindig is életvidám, társasági ember volt. Ám azóta legszívesebben csak a lakásában ücsörgött vagy a munkával foglalkozott. Ez a két szabadidős tevékenysége volt mikor nem Mia ágya mellett ült. Bár a lány unszolta, ő mégsem tette azt amit kért. Nem ment és ismerkedett. Neki az élet jó hat évvel azelőtt leállt. Az ő szemében Mia még mindig csak egy kiskamasz volt, nem pedig az a fiatal nő akivé vált.

***

Bill elégedett mosollyal pásztázta a látképet ami elé tárult. Imádta, és ez volt a mérvadó mikor annak idején megvette a lakást. A városközponttól alig pár sarokra élt egy elég új, beton épületben aminek hatalmas ablakai voltak és elég modern belső tere. Néhol még a falakból is kilátszott az acél szerkezet. Természetesen szándékosan.

A fekete hajú srác nem igazán tudta mennyi ideje állhatott ott. Ilyenkor mindig képes volt elveszteni az időérzékét. Így kisebb sokként élte meg mikor megszólalt a telefonja. Káromkodni kezdett, de mikor meglátta a nevet a kijelzőn rögtön izgalomba jött.

- Szia Janie! – csicseregte vidáman Bill. Tudta, ha a managere hívta az valószínűleg egy meghallgatással vagy interjúval volt kapcsolatos amiket ő imádott.

- Szia drága! Van neked egy szerepem.

- Milyen? – villantak meg a fiatal fiú szemei. Imádta a színészetet. Már kicsi kora óta ezt a pályát akarta választani magának és egyre boldogabbá tette a dolog.

- Nyugi nagyfiú! Nem biztos, hogy tetszeni fog az ajánlat…

- Nőt kell játszanom? – nyögött fel fájdalmasan. Igen… Mindenki szerint nőnek nézett ki annak ellenére, hogy fiatalabb korában több pikáns munkában is ő volt a domináns fél. És elégszer meg is mutatta férfias becsületét.

- Nem, nyugi! Tudom, hogy az olyan szerepeket vissza kell utasítanom.

- Azért – húzta fel az orrát Bill. – Nem csináltatok melleket…

- Na szóval – terelte el a beszélgetést Janie. - , a szerep amit el kéne játszanod… Hogy is mondjam…

- Csak mond – ült le a fiú az ablakpárkányra.

- A film egy nyári románcról szól, amiben két férfi talál egymásra. De a nyaralás végén a te karaktered eltűnik és ez megbélyegzi a másik főszereplő egész életét. Csak jössz és mész az életében.

- Nem hangzik nagyon vészesnek. Mi ezzel a problémád?

- Az, hogy a film +18-as és fel akarják venni ahogy szexeltek. Igazából. És te lennél a… Lány? – kérdezte kissé tanácstalanul a nő.

- Mennyit fizet? – gyújtott rá egy cigire a fekete.

- 15.000 dollárt.

- Holnap megyek a forgatókönyvért és egyeztetünk az időpontokról.

- 11-re várlak – felelte Janie és megszakította a hívást.

Bill lassan szívta el a cigarettáját, közben pedig továbbra is a várost szemlélte. Közben pedig mosolygott a helyzet abszurditásán. Mikor megkapta az első igazi munkáját mint mellékszereplő egy sorozatban azonnal abbahagyta a pornózást. De ez a szerep most valahogy megtetszett neki. Talán csak nosztalgiázni akart. Nem igazán tudta mit kezdjen akkor magával. Legszívesebben a falba verte volna a fejét, de nem tetszett. Csak mosolygott és nézte a füstben lassan eltűnő képet…