Bill csöndesen ült a temetésen,
végig Tom kezét fogva. Az elmúlt egy hét eseményei ólomsúlyként nehezedtek a
vállaira. A szeretkezésük, hogy Tom semmire nem emlékezett, Mia és Kevin
halála... Szerelme szenvedése... Mind-mind ott csücsültek a megfáradt és
megtépázott lelkén. Már arra sem emlékezett mikor aludt utoljára pár órácskánál
tovább. De tartotta magát. Tudta, hogy az idősebbnek szüksége volt rá. Még ha
ezt nem is mondta ki.
- Hazavigyünk titeket? - lépett hozzá a barna édesanyja.
Gyönyörű asszony volt. A fekete kicsit zavarba is jött a közelében.
- Köszönöm Mrs. Kaulitz. Tom, hazamész a szüleiddel? -
kérdezte csöndesen a fiatalabb, mire a másik csak szorosabban markolta a kezét.
- Azt hiszem, velem szeretne jönni. Kérem, ne haragudj...
- Nem a te hibád drágám! - simogattam meg gyengéden a vékony
kart a nő. - Köszönöm, hogy mellette vagy! Nagyon sokat jelent neki. Még akkor
is, ha nem mondja.
- Igyekszem vigyázni rá. Ma még nem is evett... -
szontyolodott el a fekete.
- Nem szokott... Ha műtötték Miát, akkor is ezt csinálta...
Te jó ember vagy Bill. Tudom, hogy melletted helyre fog jönni - Simone
szeretetteljes tekintettel simogattam meg a fia arcát, majd csókot nyomott
minkét orcájára. Az idősebb férfi csak bágyadtan ráemelte a tekintetét és aprót
bólintott. A nő pedig távozott. Csöndesen és elegánsan. Erős volt. Olyan erős
amilyen csak egy anya tud lenni.
***
Az idősebb férfi arra ébredt,
hogy valaki finoman simogatja a karját. Pillái ólomsúllyá nehezedtek, de tudta,
hogy fel kell emelnie őket. Megdöbbent, hogy a fény nem bántotta a szemeit.
Vajon tényleg ennyit aludt volna?
- Enned kell egy kicsit... - figyelték őt a nagy, barna
szemek aggódva. A puha kéz pedig már nem simogatta. Mindig ez volt mikor felébredt.
- Nem vagyok éhes... - motyogta rekedten.
- Tom... Nem éheztetheted magad halálra... Kérlek! - a
fekete hangja kétségbe esetten csengett.
- De... - fordult az idősebb a másik oldalára, ami akkora
már komoly megterheléssé vált a szervezetének.
- Csináltam sajtos pirítóst... És kakaót... Ahogy
szereted...
- De te a pillecukrosat szereted... - ráncolta a homlokát a
barna. - Mesélted, hogy anyukád úgy csinálja...
- De most neked csináltam...
Bár Bill elég gyenge fizikumú
volt, egy kis segítséggel mégis sikerült ülő helyzetbe tornásznia partnerét.
Tom kezdett teljesen összezavarodni. Bár tisztában volt gyengéd érzelmeivel a
fiú iránt, a tudat, hogy akkor ő látja gondját melegséggel töltötte el a
belsőjét. Jobban, mint előtte bármikor.
A fekete féltő törődése nemcsak
megmozgatott benne valamit, de háborgó lelkét is csillapította valamelyest. Ez
pedig akkor többet jelentett neki bárminél.
- Haza kéne mennem pár cuccomért... - motyogta az idősebb
két falat között.
- Anyukád délután áthozta pár holmidat. De ha gondolod elviszlek.
Ha... Ha szeretnéd... - harapott az alsó ajkába Bill.
- Szeretném. De... Nem tudom, hogy néz ki a lakás... Bár...
Anyát ismerve ki is takarított...
- Csodálatos asszony az édesanyád Tom - mosolygott fájóan a
fiatalabb.
- Tényleg az. A legjobb! A... A te anyukád milyen? -
kérdezte óvatosan a barna.
- Kicsit merev, de az ölelése meleg és szeretet teli.
Megnyugtat már a jelenléte is. És a csokis keksze! A legfinomabb, amit valaha
ettem! Egyszer... - kezdett bele a mondatba a fiatalabb, de azonnal el is hallgatott.
Rá kellett jönnie, hogy hiába akarna egyszer süteményt hozni partnerének. Ez a
lehetőség sosem válhat valóra.
- Ne haragudj... Nem akartalak megbántani...
- Semmi gond. Felejtsük is el. Lezuhanyozok - indult el a
fekete a fürdő irányába. A barna pedig gyomorgörccsel figyelte. Tudta, hogy
gyönyörű lehet az a vékony test ruha nélkül. De nem mert utána menni...
***
Bill minden egyes ilyen
alkalommal sírt. Tisztában volt vele, hogy nem túl férfias, sőt már-már
gyerekes, amit csinál, de nem érdekelte. Tomnak nem kellett többé és ez a tudat
minden alkalommal tőrként hasított a szívébe. Ő viszont nem tudta, nem akarta
elárulni az idősebbet. Kettejük közül a barna volt sokkal rosszabb állapotban.
Ő meg bírta. Még egy kicsit... Hogy aztán csöndes magányában darabokra hulljon.
***
Pár nappal később Tom, a gyomra
ideges kavargásával küzdve tárcsázta azt a bizonyos telefonszámot. Közben hálát
rebegett, amiért a feketének boltba kellett mennie. A lakásban nem tudtak
nagyon egyedül lenni. Mindig egymásba botlottak, ő pedig tudta, hogy ezt
egyedül kell véghezvinnie.
A telefon kicsöngött, majd miután
ezt párszor megismételte, a kellemes női hang helyett egy férfi szólt bele.
- Hallo?
- Jó napot kívánok! Tom Kaulitz vagyok. És Alexandrával
szeretnék beszélni! - hadarta zavartan. Nem értette mitől ijedt meg. Hiszen ez
csak egy munka hívás volt.
- Elnézést uram, de mi dolga önnek a feleségemmel? -
hangzott a nem túl szívéjes kérdés.
- A filmje egyik színésze vagyok. Én játszom Albertet. És
szeretnék tőle bocsánatot kérni.
- Még pedig miért is? - jött az egyre idegesebb kérdés. A
férfi kezdett dühbe gurulni.
- A film másik főszereplőjével volt egy nagyobb veszekedésem
és... Leléptem pár nappal korábban...
- Szóval maga miatt olyan feszült a feleségem! Igazán
tekintettel lehetne rá!
- Tudom uram... És tényleg őszintén sajnálom! - bár közben
nem Alexre gondolt, de a barna szívét mardosta a bűntudat. Azért amit szegény
Billel tett még Hawaiin.
- Egy pillanat - jött a válasz a vonal végéről, majd némi
idő után egy jóval puhább és ismerősebb hang köszönt be.
- Tom?
- Alex! Na végre! - sóhajtott fel. Még mindig nem volt olyan
lelki állapotban, hogy ki tudjon állni magáért. - Beszélnünk kell!
- Én... Oroszországban vagyok Tom - jött a meglepett válasz
a szőkétől.
- Telefonon gondoltam... - masszírozta zavartan a tarkóját a
barna.
- Ne haragudj. Hallgatlak - Alex hangja zavart volt mégis
kimért. Nyilvánvalóan a férje jelenléte miatt.
- Tudom, hogy a Billel történt veszekedés miatt előbb
leléptem a forgatásról és ezt őszintén sajnálom... Szeretnék visszamenni és
befejezni - a férfi tudta, hogy furcsán hangzik, amit mondott, de remélte, hogy
a nő érteni fogja.
- Nagyon örülnék, ha te is visszajönnél! És ez biztosan
Billnek is nagyon sokat jelentene a dolog.
- Addigra lehet már kicsit elege lesz belőlem... Most is épp
nála vagyok.
- Ohh... - jött a döbbenet a vonal túlsó végéről. - Akkor...
Most ti...
- Ő vigyáz rám - tért ki a válasz elől a barna. Már a
gondolatra is melegség árasztotta el a gyomrát. Ezt pedig nem érezte helyesnek.
Akkor nem.
- Történt valami? - kérdezte feszülten Alex.
- Mia... Mia meghalt... - Tom szeretett volna erősnek
mutatkozni, ám a hangja nem így gondolta. Alig bírta kipréselni a szavakat. A
vonal másik végéről pedig kisvártatva sírás hangjai hallatszottak.
- Mit mondott a feleségemnek maga szemét amerikai? -
kiáltott bele a telefonba az idős férfi.
- Én csak elmondtam neki, hogy meghalt az unokahúgom, aki
szívbeteg volt - motyogta csöndesen a választ a barna.
- Én... Én őszintén sajnálom uram... Elnézését kérem a
modortalanságomért... - hebegte zavartan az orosz. Hangjában tanyát vert a
szégyenkezés.
- Nem tudhatta uram. Sajnálom, hogy felzaklattam a
feleségét. A további viszont hallásra - tette le a telefont Tom és elnyúlt Bill
ágyán.
A testét
furcsán zsibbadtnak érezte. Nem akart visszalábalni a gödörbe, ahonnan csak
nagy erőfeszítések árán tudta csak kivonszolni magát. Na és persze, nagy
segítséggel. Nem tudta és nem is akarta letagadni, hogy Bill nélkül még mindig mélyponton
lenne. Vagyis, talán még annál is mélyebben. S bár a lelkének csak egy utolsó fuvallat
kellett volna a széthullásra, mégis meg akarta próbálni a feketével. Ám tudta,
hogy előbb még tartozik egy bocsánatkéréssel irányában.
***
Mire a fiatalabb férfi hazáért a
vásárlásból partnere már ismét az igazak álmát aludta. Ám ezért nem tudta
hibáztatni. A lelke még mindig érzékeny volt és instabil. Akár egy
kisgyereknek. Ami viszont kicsit visszás érzéseket keltett benne amiatt, hogy
így is vágyott rá. Már nem tudta mi a helyes és a helytelen ebben a helyzetben.
Ő is kezdett elveszni...
***
Az idősebb halk aprítás hangjára
és kellemes illatokra ébredt, amiktől a hasa hangosan megkordult. Rég érzett
már éhséget, de most ettől valahogy megkönnyebbülés fogta el.
Lassan feltápászkodott és
megpróbálta magát némileg rendbe tenni. A szekrényen lévő fésűvel kissé
megigazgatta a copfját, majd kitörölte az álom utolsó morzsáit a szeméből.
Tudta, hogy ez nem túl sok, de abban a pillanatban ennyi telt tőle.
- Ohh, szia Tom - mosolygott rá a fekete mikor meglátta őt
felé lépkedni. - Főztem vacsorát. Nem nagy durranás csak egy kis hal meg
saláta, de gondoltam...
- Sajnálom! - vágott közbe a barna, mire a fiatalabb
összerezzent.
- Mire gondolsz? - fürkészte óvatosan a másik arcát.
- Kérlek Bill! Tényleg sajnálom! Kérlek, higgy nekem! Nem
miattad menekültem el a forgatásról. Alex azt akarta, hogy jöjjünk össze újra.
Én pedig kiborultam...
- Nem haragszom - simogatta a fekete partnere karját. -
Senkire se lehet haragudni, amiért kísérletezik és nem úgy sül el, ahogy azt
tervezte.
- De... De ez nem kísérlet volt. Vagyis annak indult, de...
Én... Nekem jó volt... - pirongott az idősebb, mire a fiatalabb arca is lángba
borult.
- Ezt... Ezt, hogy értsem?
- Ahogy mondtam Bill. Ahogy mondtam - zárta őt szorosan a
karjaiba a barna.
- Tomi... - szorította a pólóját kétségbe esetten a
fiatalabb. Alig tudta visszafogni a könnyeit.
- Engedd ki Billie... Ma éjjel én vigyázok rád...
***
Másnap reggel a fekete egy
horkantásra ébredt. Egy olyanra, ami nem hozzá tartozott, de ismerősebb volt,
mint bárki másé. Ez pedig széles mosolyt csalt az arcára.
Az este beszélgettek és végre az
idősebb is többet evett, mint egy kismadár. Ráadásul fürdeni is el lehetett
küldeni, ami közel három nap után már igazán rá is fért. De az egész este
legszebb pillanata az volt mikor a barna megkérte, aludjon vele. A fiatalabb
perig gondolkodás nélkül bújt be mellé a takaró alá.
Nem csókolóztak és nem is
simogatták egymást. Az ölelés és egy Bill homlokán elcsattant "jó
éjt" puszi volt csupán a kontakt köztük. De ezt így érezték helyesnek. A
fiatalabb minden képen. S bár tudta, hogy egyszer be kell számolnia Tomnak
arról a bizonyos éjszakáról, nem gondolta még elérkezettnek az időt.
Kényelmesnek találta ezt a helyzetet, amit a lehető legtovább fent akart
tartani.
- Hmm... Jó reggelt... - ölelte őt még szorosabban a barna.
- Attól még jobb, hogy itt lehetek... - bújt az idősebb
nyakába és elengedett egy reszketeg sóhajt, mire a másik megborzongott.
- Mit csinálsz Billie? - suttogta gyengéden Tom, mialatt
partnere derekát simogatta ahonnan felcsúszott a póló.
- Csak... Csak lélegzek... - motyogta zavartan a fekete. Nem
akart semmi olyat, s kivételesen a teste se árulhatta el.
- Tetszik... - nézett mélyen a szemeibe az idősebb. Az ajkai
pedig elindultak a fiatalabb férfi felé.
- Ne! - húzódott el
Bill. Félelem csillogott a szemeiben és pár igen kósza könnycsepp, amitől az
idősebb férfi szíve fájdalmasan összeszorult.
- Sajnálom... - hajtotta le fejét a barna. - Nem kellett
volna ezt tennem. Mit is gondoltam... - kelt fel az ágyból és öltözködni
kezdett.
- Kaulitz! Ha most is itt mersz hagyni, én esküszöm, hogy
kiugrok az ablakon! - a feketéből egyszerre szólt a harag és a rémület. Nem
tudta volna még egyszer elviselni, ha a férfi otthagyja.
- De hát te nem engeded, hogy megcsókoljalak az Istenért! -
túrt idegesen a hajába az idősebb.
- Az első csókunk után megütöttél. Mikor pedig másodszorra
csókolóztunk a csúcsra juttattál majd eltűntél! Miért engedném, hogy
megcsókolj? Utána mindig csak fájdalmat okozol nekem - nézett mélyen partnere
szemébe a fekete.
- Nem akarom, hogy fájjon neked Bill. Tudom, hogy ocsmány
dolgokat tettem és sajnálom. Nem kellett volna megütnöm téged. Ahogy elrohannom
sem. De féltem... Eddig annyira rohadtul féltem attól, hogy megszólnak, amiért
egy férfivel... Tudod... - pirult el az idősebb.
- Egy férfival mi? Vele gyűröd a lepedőt éjjelente? - a
fiatalabb szemei szikrákat szórtak. Gyűlölte a helyzetet.
- Hogy egy férfi legyen a párom... - vont vállat az idősebb.
A mondat hallatán Bill szíve hevesebben kezdett zakatolni. Ez alatt pedig
elöntötte a bűntudat.
- Ne haragudj... Én... Nem gondoltam át, amit mondtam... -
ideges volt. Idegesebb, mint valaha. Azt remélte, hogy csak pár pillanatnyi
feszült csend fog fennállni köztük. Ehelyett Tom hosszú percekig bámulta őt,
majd bezárkózott a fürdőbe. Ott hagyva a fiatalabbat a fejében kavargó összes
különös gondolattal.