20. fejezet

Bill csöndesen ült a temetésen, végig Tom kezét fogva. Az elmúlt egy hét eseményei ólomsúlyként nehezedtek a vállaira. A szeretkezésük, hogy Tom semmire nem emlékezett, Mia és Kevin halála... Szerelme szenvedése... Mind-mind ott csücsültek a megfáradt és megtépázott lelkén. Már arra sem emlékezett mikor aludt utoljára pár órácskánál tovább. De tartotta magát. Tudta, hogy az idősebbnek szüksége volt rá. Még ha ezt nem is mondta ki.

- Hazavigyünk titeket? - lépett hozzá a barna édesanyja. Gyönyörű asszony volt. A fekete kicsit zavarba is jött a közelében.

- Köszönöm Mrs. Kaulitz. Tom, hazamész a szüleiddel? - kérdezte csöndesen a fiatalabb, mire a másik csak szorosabban markolta a kezét. - Azt hiszem, velem szeretne jönni. Kérem, ne haragudj...

- Nem a te hibád drágám! - simogattam meg gyengéden a vékony kart a nő. - Köszönöm, hogy mellette vagy! Nagyon sokat jelent neki. Még akkor is, ha nem mondja.

- Igyekszem vigyázni rá. Ma még nem is evett... - szontyolodott el a fekete.

- Nem szokott... Ha műtötték Miát, akkor is ezt csinálta... Te jó ember vagy Bill. Tudom, hogy melletted helyre fog jönni - Simone szeretetteljes tekintettel simogattam meg a fia arcát, majd csókot nyomott minkét orcájára. Az idősebb férfi csak bágyadtan ráemelte a tekintetét és aprót bólintott. A nő pedig távozott. Csöndesen és elegánsan. Erős volt. Olyan erős amilyen csak egy anya tud lenni.

***

Az idősebb férfi arra ébredt, hogy valaki finoman simogatja a karját. Pillái ólomsúllyá nehezedtek, de tudta, hogy fel kell emelnie őket. Megdöbbent, hogy a fény nem bántotta a szemeit. Vajon tényleg ennyit aludt volna?

- Enned kell egy kicsit... - figyelték őt a nagy, barna szemek aggódva. A puha kéz pedig már nem simogatta. Mindig ez volt mikor felébredt.

- Nem vagyok éhes... - motyogta rekedten.

- Tom... Nem éheztetheted magad halálra... Kérlek! - a fekete hangja kétségbe esetten csengett.

- De... - fordult az idősebb a másik oldalára, ami akkora már komoly megterheléssé vált a szervezetének.

- Csináltam sajtos pirítóst... És kakaót... Ahogy szereted...

- De te a pillecukrosat szereted... - ráncolta a homlokát a barna. - Mesélted, hogy anyukád úgy csinálja...

- De most neked csináltam...

Bár Bill elég gyenge fizikumú volt, egy kis segítséggel mégis sikerült ülő helyzetbe tornásznia partnerét. Tom kezdett teljesen összezavarodni. Bár tisztában volt gyengéd érzelmeivel a fiú iránt, a tudat, hogy akkor ő látja gondját melegséggel töltötte el a belsőjét. Jobban, mint előtte bármikor.

A fekete féltő törődése nemcsak megmozgatott benne valamit, de háborgó lelkét is csillapította valamelyest. Ez pedig akkor többet jelentett neki bárminél.

- Haza kéne mennem pár cuccomért... - motyogta az idősebb két falat között.

- Anyukád délután áthozta pár holmidat. De ha gondolod elviszlek. Ha... Ha szeretnéd... - harapott az alsó ajkába Bill.

- Szeretném. De... Nem tudom, hogy néz ki a lakás... Bár... Anyát ismerve ki is takarított...

- Csodálatos asszony az édesanyád Tom - mosolygott fájóan a fiatalabb.

- Tényleg az. A legjobb! A... A te anyukád milyen? - kérdezte óvatosan a barna.

- Kicsit merev, de az ölelése meleg és szeretet teli. Megnyugtat már a jelenléte is. És a csokis keksze! A legfinomabb, amit valaha ettem! Egyszer... - kezdett bele a mondatba a fiatalabb, de azonnal el is hallgatott. Rá kellett jönnie, hogy hiába akarna egyszer süteményt hozni partnerének. Ez a lehetőség sosem válhat valóra.

- Ne haragudj... Nem akartalak megbántani...

- Semmi gond. Felejtsük is el. Lezuhanyozok - indult el a fekete a fürdő irányába. A barna pedig gyomorgörccsel figyelte. Tudta, hogy gyönyörű lehet az a vékony test ruha nélkül. De nem mert utána menni...

***

Bill minden egyes ilyen alkalommal sírt. Tisztában volt vele, hogy nem túl férfias, sőt már-már gyerekes, amit csinál, de nem érdekelte. Tomnak nem kellett többé és ez a tudat minden alkalommal tőrként hasított a szívébe. Ő viszont nem tudta, nem akarta elárulni az idősebbet. Kettejük közül a barna volt sokkal rosszabb állapotban. Ő meg bírta. Még egy kicsit... Hogy aztán csöndes magányában darabokra hulljon.

***

Pár nappal később Tom, a gyomra ideges kavargásával küzdve tárcsázta azt a bizonyos telefonszámot. Közben hálát rebegett, amiért a feketének boltba kellett mennie. A lakásban nem tudtak nagyon egyedül lenni. Mindig egymásba botlottak, ő pedig tudta, hogy ezt egyedül kell véghezvinnie.

A telefon kicsöngött, majd miután ezt párszor megismételte, a kellemes női hang helyett egy férfi szólt bele.

- Hallo?

- Jó napot kívánok! Tom Kaulitz vagyok. És Alexandrával szeretnék beszélni! - hadarta zavartan. Nem értette mitől ijedt meg. Hiszen ez csak egy munka hívás volt.

- Elnézést uram, de mi dolga önnek a feleségemmel? - hangzott a nem túl szívéjes kérdés.

- A filmje egyik színésze vagyok. Én játszom Albertet. És szeretnék tőle bocsánatot kérni.

- Még pedig miért is? - jött az egyre idegesebb kérdés. A férfi kezdett dühbe gurulni.

- A film másik főszereplőjével volt egy nagyobb veszekedésem és... Leléptem pár nappal korábban...

- Szóval maga miatt olyan feszült a feleségem! Igazán tekintettel lehetne rá!

- Tudom uram... És tényleg őszintén sajnálom! - bár közben nem Alexre gondolt, de a barna szívét mardosta a bűntudat. Azért amit szegény Billel tett még Hawaiin.

- Egy pillanat - jött a válasz a vonal végéről, majd némi idő után egy jóval puhább és ismerősebb hang köszönt be.

- Tom?

- Alex! Na végre! - sóhajtott fel. Még mindig nem volt olyan lelki állapotban, hogy ki tudjon állni magáért. - Beszélnünk kell!

- Én... Oroszországban vagyok Tom - jött a meglepett válasz a szőkétől.

- Telefonon gondoltam... - masszírozta zavartan a tarkóját a barna.

- Ne haragudj. Hallgatlak - Alex hangja zavart volt mégis kimért. Nyilvánvalóan a férje jelenléte miatt.

- Tudom, hogy a Billel történt veszekedés miatt előbb leléptem a forgatásról és ezt őszintén sajnálom... Szeretnék visszamenni és befejezni - a férfi tudta, hogy furcsán hangzik, amit mondott, de remélte, hogy a nő érteni fogja.

- Nagyon örülnék, ha te is visszajönnél! És ez biztosan Billnek is nagyon sokat jelentene a dolog.

- Addigra lehet már kicsit elege lesz belőlem... Most is épp nála vagyok.

- Ohh... - jött a döbbenet a vonal túlsó végéről. - Akkor... Most ti...

- Ő vigyáz rám - tért ki a válasz elől a barna. Már a gondolatra is melegség árasztotta el a gyomrát. Ezt pedig nem érezte helyesnek. Akkor nem.

- Történt valami? - kérdezte feszülten Alex.

- Mia... Mia meghalt... - Tom szeretett volna erősnek mutatkozni, ám a hangja nem így gondolta. Alig bírta kipréselni a szavakat. A vonal másik végéről pedig kisvártatva sírás hangjai hallatszottak.

- Mit mondott a feleségemnek maga szemét amerikai? - kiáltott bele a telefonba az idős férfi.

- Én csak elmondtam neki, hogy meghalt az unokahúgom, aki szívbeteg volt - motyogta csöndesen a választ a barna.

- Én... Én őszintén sajnálom uram... Elnézését kérem a modortalanságomért... - hebegte zavartan az orosz. Hangjában tanyát vert a szégyenkezés.

- Nem tudhatta uram. Sajnálom, hogy felzaklattam a feleségét. A további viszont hallásra - tette le a telefont Tom és elnyúlt Bill ágyán.

A testét furcsán zsibbadtnak érezte. Nem akart visszalábalni a gödörbe, ahonnan csak nagy erőfeszítések árán tudta csak kivonszolni magát. Na és persze, nagy segítséggel. Nem tudta és nem is akarta letagadni, hogy Bill nélkül még mindig mélyponton lenne. Vagyis, talán még annál is mélyebben. S bár a lelkének csak egy utolsó fuvallat kellett volna a széthullásra, mégis meg akarta próbálni a feketével. Ám tudta, hogy előbb még tartozik egy bocsánatkéréssel irányában.

***

Mire a fiatalabb férfi hazáért a vásárlásból partnere már ismét az igazak álmát aludta. Ám ezért nem tudta hibáztatni. A lelke még mindig érzékeny volt és instabil. Akár egy kisgyereknek. Ami viszont kicsit visszás érzéseket keltett benne amiatt, hogy így is vágyott rá. Már nem tudta mi a helyes és a helytelen ebben a helyzetben. Ő is kezdett elveszni...

***

Az idősebb halk aprítás hangjára és kellemes illatokra ébredt, amiktől a hasa hangosan megkordult. Rég érzett már éhséget, de most ettől valahogy megkönnyebbülés fogta el.

Lassan feltápászkodott és megpróbálta magát némileg rendbe tenni. A szekrényen lévő fésűvel kissé megigazgatta a copfját, majd kitörölte az álom utolsó morzsáit a szeméből. Tudta, hogy ez nem túl sok, de abban a pillanatban ennyi telt tőle.

- Ohh, szia Tom - mosolygott rá a fekete mikor meglátta őt felé lépkedni. - Főztem vacsorát. Nem nagy durranás csak egy kis hal meg saláta, de gondoltam...

- Sajnálom! - vágott közbe a barna, mire a fiatalabb összerezzent.

- Mire gondolsz? - fürkészte óvatosan a másik arcát.

- Kérlek Bill! Tényleg sajnálom! Kérlek, higgy nekem! Nem miattad menekültem el a forgatásról. Alex azt akarta, hogy jöjjünk össze újra. Én pedig kiborultam...

- Nem haragszom - simogatta a fekete partnere karját. - Senkire se lehet haragudni, amiért kísérletezik és nem úgy sül el, ahogy azt tervezte.

- De... De ez nem kísérlet volt. Vagyis annak indult, de... Én... Nekem jó volt... - pirongott az idősebb, mire a fiatalabb arca is lángba borult.

- Ezt... Ezt, hogy értsem?

- Ahogy mondtam Bill. Ahogy mondtam - zárta őt szorosan a karjaiba a barna.

- Tomi... - szorította a pólóját kétségbe esetten a fiatalabb. Alig tudta visszafogni a könnyeit.

- Engedd ki Billie... Ma éjjel én vigyázok rád...

***

Másnap reggel a fekete egy horkantásra ébredt. Egy olyanra, ami nem hozzá tartozott, de ismerősebb volt, mint bárki másé. Ez pedig széles mosolyt csalt az arcára.

Az este beszélgettek és végre az idősebb is többet evett, mint egy kismadár. Ráadásul fürdeni is el lehetett küldeni, ami közel három nap után már igazán rá is fért. De az egész este legszebb pillanata az volt mikor a barna megkérte, aludjon vele. A fiatalabb perig gondolkodás nélkül bújt be mellé a takaró alá.

Nem csókolóztak és nem is simogatták egymást. Az ölelés és egy Bill homlokán elcsattant "jó éjt" puszi volt csupán a kontakt köztük. De ezt így érezték helyesnek. A fiatalabb minden képen. S bár tudta, hogy egyszer be kell számolnia Tomnak arról a bizonyos éjszakáról, nem gondolta még elérkezettnek az időt. Kényelmesnek találta ezt a helyzetet, amit a lehető legtovább fent akart tartani.

- Hmm... Jó reggelt... - ölelte őt még szorosabban a barna.

- Attól még jobb, hogy itt lehetek... - bújt az idősebb nyakába és elengedett egy reszketeg sóhajt, mire a másik megborzongott.

- Mit csinálsz Billie? - suttogta gyengéden Tom, mialatt partnere derekát simogatta ahonnan felcsúszott a póló.

- Csak... Csak lélegzek... - motyogta zavartan a fekete. Nem akart semmi olyat, s kivételesen a teste se árulhatta el.

- Tetszik... - nézett mélyen a szemeibe az idősebb. Az ajkai pedig elindultak a fiatalabb férfi felé.

 - Ne! - húzódott el Bill. Félelem csillogott a szemeiben és pár igen kósza könnycsepp, amitől az idősebb férfi szíve fájdalmasan összeszorult.

- Sajnálom... - hajtotta le fejét a barna. - Nem kellett volna ezt tennem. Mit is gondoltam... - kelt fel az ágyból és öltözködni kezdett.

- Kaulitz! Ha most is itt mersz hagyni, én esküszöm, hogy kiugrok az ablakon! - a feketéből egyszerre szólt a harag és a rémület. Nem tudta volna még egyszer elviselni, ha a férfi otthagyja.

- De hát te nem engeded, hogy megcsókoljalak az Istenért! - túrt idegesen a hajába az idősebb.

- Az első csókunk után megütöttél. Mikor pedig másodszorra csókolóztunk a csúcsra juttattál majd eltűntél! Miért engedném, hogy megcsókolj? Utána mindig csak fájdalmat okozol nekem - nézett mélyen partnere szemébe a fekete.

- Nem akarom, hogy fájjon neked Bill. Tudom, hogy ocsmány dolgokat tettem és sajnálom. Nem kellett volna megütnöm téged. Ahogy elrohannom sem. De féltem... Eddig annyira rohadtul féltem attól, hogy megszólnak, amiért egy férfivel... Tudod... - pirult el az idősebb.

- Egy férfival mi? Vele gyűröd a lepedőt éjjelente? - a fiatalabb szemei szikrákat szórtak. Gyűlölte a helyzetet.

- Hogy egy férfi legyen a párom... - vont vállat az idősebb. A mondat hallatán Bill szíve hevesebben kezdett zakatolni. Ez alatt pedig elöntötte a bűntudat.

- Ne haragudj... Én... Nem gondoltam át, amit mondtam... - ideges volt. Idegesebb, mint valaha. Azt remélte, hogy csak pár pillanatnyi feszült csend fog fennállni köztük. Ehelyett Tom hosszú percekig bámulta őt, majd bezárkózott a fürdőbe. Ott hagyva a fiatalabbat a fejében kavargó összes különös gondolattal.