2017. augusztus 15., kedd

Szavazás


Sziasztok!


   Igen, ismét elérkeztünk erre a pontra. Mivel belátható közelségben látom a Játszom a szerepem végét (nem kis sajnálatomra), így most újra hozzátok fordulok érdeklődni. Ezúttal is két ötlettel álltam elő.

   Igazság szerint én akartam dönteni, de mivel a legutóbb is Ti tereltetek más irányba, úgy érzem ezzel egy jobb eredményt érhetek el. Úgyhogy lássuk is őket:

1. – Futótűz

   Elden trónjának örököse nem más, mint a rendkívül sármos, ám annál visszahúzódóbb és félénkebb Tom herceg. Akit gyermekkorában a saját sárkánya, az Iszonyat lángja súlyosan megsebesített a mellkasán és az alhasán, ezzel veszélybe sodorva az életét. S bár a sebei begyógyultak soha többé nem ment a sárkánya közelébe. Akit azóta a tehetséges és nem különösebben kéjvágyó Bill lovagol.
   Vajon Tom valaha is képes lesz megmaradni az Iszonyat közelében? Tud majd örököst nemzeti a birodalomnak? S Billnek vajon hány nőre van szüksége a boldogsághoz?


2. – Au pair kerestetik

   (Az Au Pair szó mai jelentése alatt olyan fiatal felnőtteket értünk, akik szállás, ellátás, betegbiztosítás és zsebpénz fejében egy Au Pair vendéglátó családnál vannak foglalkoztatva, és viszonzásképpen a vendéglátó ország nyelvét és kultúráját élhetik át és ismerhetik meg.)

   A frissen érettségizett Bill Trümper világot akar látni, ám szűkös anyagi keretei miatt Au Pairnek adja a fejét. Így pár héten belül New Orlinsban találja magát a Kaulitz családnál. Tom az apa és kisebb lánya Emma meleg szeretettel üdvözlik, ám a kiskamasz Zoé lázongásával és anyja miatti gyűlöletével igazán megnehezíti a férfi életét. Emellett pedig szembe kell néznie a nyelvi és a kulturális különbségekkel. Nem mellesleg pedig Tom vizslató szemeit is ki kell állnia.

   Szavazataitokat szeptember 1-ig tehetitek meg. Addig is aki szüneten van annak jó pihenést, aki pedig dolgozik sok kitartást! A rész pedig napokon belül érkezik. :)

8 megjegyzés:

  1. Nekem mind a kettő borzasztóan tetszik. Az első is de talán a második érdekesebb lesz! Úgyhogy én arra szavazok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a kommentet és a szavazatot is! :) Én próbálok pártatlan maradni. Hisz ez nekem rólatok szól :)

      Törlés
    2. Szívesen! Én azaz mi köszönjük a sztorijaidat nagyon tetszenek! :)

      Törlés
  2. Hát egyszer minden jó véget ér :(
    De az új tervek is nagyon tetszenek. Még egy voks a másodikra!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért még nem olyan hamar... Bár eredetileg hamarabbra terveztem.
      Köszönöm a szavazatot! :)

      Törlés
  3. Csatlakozom, mindegyik nagyon klassz ötlet. Plusz 1 szavazat a másodikra! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a kommentet és a szavazatot is. Azért haladunk! :D

      Törlés