37. rész – Békeidők

Hali-hali!

   Bár még az előző részhez nagyon szeretném egy kommentet, mégse akartalak titeket rész nélkül hagyni nagyon sokáig. Jó olvasást! :)

Félve pillantgattam Dorcsira. Bár mindent elmondtam neki, és tőle is bocsánatot kértem, nem voltam benne biztos, hogy meg is bocsájt. Elvégre elég nagy faszságot csináltam, és azt is csodáltam, hogy egyáltalán szóba állt velem.

- Ugye tisztában vagy azzal mekkora hibát követtél el?

- Teljes mértékben! - bólintottam határozottan, mégis félve.

- Akkor jó! - mosolyodott el, és széttárta a karjait. - Gyere ide, na!

- Imádlak! - öleltem meg szorosan.

- Azért csak óvatosan! - nevetett.

- Bocsi! - lazítottam az ölelésen.

- Ugyan! Tudod, azért örülök, hogy minden rendben.

- Hát én is... Rossz volt úgy látni a fiúkat... Főleg Tomot...

- Miért?

- Semmit nem aludt, és nem is evett. Olyan volt mint egy élőhalott...

- Ó... Így már értem...

- Lehet el kéne költöznöm... - motyogtam.

- Miért? - döbbent meg Dorin.

- Mert Bill fél. Ha túl közel kerülök Tomhoz, kicsit mindig lesápad. Tegnap például azért mert átnyújtottam Tomnak a kávéját. Persze tudom, hogy miért. Fél, hogy megint megtörténik. Ezért is kéne elhúznom innen.

- És hová? - pislogott nagyokat Dorcsi.

- Haza? - vontam vállat.

- Butaság! Csak idő kell neki.

- Épp ezért akarok hazamenni. Ha nem lát akkor könnyebb lesz neki.

- Oké! Tegyük fel, hogy hazamész - sóhajtott. - Akkor szerinted Bill nem fog gyomorgörcsöt kapni minden egyes alkalommal mikor Tomnak csörög a telefonja?

- Ez így sehogy sem jó... - ráztam meg a fejem.

- Igen, ebben igazad van! De az nem megoldás ha elmenekülsz. A Ria veszély még mindig nem múlt el. Segítened kell nekik!

- Szeretnék is. De félek, hogy megint csak kárt okozok a kapcsolatukban...

- Ez butaság! Bár egy kicsit igaz is...

- Dorcsi, ezzel most nem segítesz! - tártam szét a karjaimat.

- Nem is azért mondom, hogy segítsek! Én csak a tényeket közlöm.

- Haragszol rám? - kérdeztem szomorúan.

- Már nem. De ezt a helyzetet én sem tudom kezelni - simogatta meg a karomat.

- Köszönöm növcsi! - öleltem meg.

- Ugyan mit? Nem segítettem - ölelt meg ő is. De hallottam a hangján, hogy mosolyog.

- Azt, hogy vagy nekem!

- Nagyon szívesen!

***

- Jó reggelt Billie cica! - cirógatta testvére arcát Tom.

- Tomi... - nyitotta ki nehezen a pilláit Bill. - Tényleg itt vagy?

- Itt vagyok! - csókolta meg öccsét, és a kezét is megfogta.

- Tomih... - húzta magához a rasztást, és hevesebben kezdte csókolni.

- Bihll... - szakadt el a szöszkétől az idősebb. - Nyugi! Van időnk! Nem kell sietni!

- Nem akarlak elengedni! - öleltem még szorosabban.

- De ma dolgozni kell... - cirógatta öccse hátát Tom.

- Tudom... De azért majd néha megölelsz?

- Meg is csókollak ha tudlak!

- Szeretlek! - tapasztotta az ajkait a gitáros ajkaira.

- Hmm... - túrt a rövid tincsek közé Tom, és hevesebben kezdte csókolni öccsét.

- Tomih...

- Mohnd édehs...

- Eléhg erőhs vahgy?

- A kicsih Billieh nehm féhr el a gatyáhdbahn?

- Nehm... - kerekedett felülre az énekes. - Reggelih erekció...

- Édehs vahgy... - húztam öccsét dudorodó ágyékára Tom.

- Ehz nem a combohd! - csókolgatta testvére nyakát a szöszke.

- Éhn leszehk a csahj? - sóhajtozott a fekete.

- Soha többéh! - merevedett meg Bill.

- Mi a baj baba? - kérdezte aggódva a gitáros.

- Nem akarom, hogy te legyél a lány! Soha de soha! Az fáj neked...

- Neked is fájt... - csókolta őt homlokon bátyja.

- De én szerettem...

- Honnan tudod, hogy én nem szeretem?

- Nem tudom... Féltelek...

- Én is féltelek... - ölelte őt szorosan testvére. - Ha tudtam volna mennyire rossz, nem teszem meg...

- Akkor megerőszakoltalak volna - mosolygott édesen Bill.

- Ha így mosolyogsz, nincs szívem hozzád érni... - simogatta öccse arcát. - Olyan ártatlannak tűnsz... Olyan angyalinak...

- Csak azért látod így mert szeretsz...

- Szeretlek is! Nagyon szeretlek!

- Én is szeretlek... - csókolta lágyan testvérét az énekes.

- Billieh... - fordította maga alá öccsét, és lágy csókokkal kezdte behinteni a testét. - Olyahn finom vahgy...

- Finohm? - lepődött meg a szöszke.

- Jah... - érte el öccse mellbimbóit a gitáros.

- Tohm... - nyögött Bill, mikor bátyja elkezdte nagyon finoman húzogatni a piercingjét.

- Soha nehm értettehm minek ehz...

- Éhs mohst? - nyöszörgött az énekes.

- Imádohm! - simogatta Bill merevedését.

- Ahh… Tomih… Íhgy gyors lehsz…

- Mahjd akkohr kétszehr mész ehl…

- Teljesehn kiürítehsz… - zihált a kisebb és görcsösen markolta a lepedőt.

- Talán zavarna? – nézett fel rá, a piercingjeit mozgatva bátyja.

- Neh… Nehm… - dadogtam felhevült testtel.

- Azért cica! – nyúlt a szöszke lábai közé, és lassan belé dugta egy ujját.

- Mireh készülsz Tohm?

- Még soha nem csináltam neked a kezemmel. Gondoltam hátha tetszene – vont vállat a fekete.

- Nehm rohssz… Deh a férfiasságohd jobbahn tetszihk…

- Azt is megkapod, nyugi! – forrtak össze egy szenvedélyes csókban.

***

Másfél órával, két vad szeretkezéssel és egy forró fürdővel később Tom fáradtan lépett ki a zuhany alól. Teljesen kimerült volt, viszont kielégült és elképesztően boldog.

A külön fürdés Bill ötlete volt. Azt mondta, ha nem így tennének akkor a szájával tisztogatná le a bátyját ami egyfelől izgatóan hatott, másfelől viszont már nem tudott volna úgy reagálni a dologra mint ahogy azt a kedvese megérdemelte volna. Így kényelmesebb volt a külön zuhany.

Mikor aztán Tom elkészült megnézte magát a tükörben. Bár az alvás, az evés és a szeretkezés megtette a hatását, egy kissé mégis gyengének érezte magát.

- Jól festesz! – ölelte át hátulról öccse.

- Köszönöm édesem… - kulcsolta össze az ujjaikat. – De te jobban…

- Zavarba hozol Tomi…

- Szeretem mikor zavarba tudlak hozni! – ölelte magához testvérét és lágyan csókolni kezdte.

- Nyugi nagyfiú… - vált el tőle a szöszke. – Lesz ma még erre alkalom.

- És ha nem akarok várni? – nyomta a falhoz testvérét és hevesen falni kezdte a nyakát mire Bill hangosan sóhajtozni kezdett.

- Tomih… Ne… Kérlehk… - kérte a szöszke, bár kívánta a dolgot. – Majd esteh…

- Elrontod a játékom szerelmem – engedte el őt a rasztás.

- Te… Te nagyon perverz vagy… - vörösödött el az énekes.

- Mintha zavarna! – csapott a fenekére a gitáros és elindult az ebédlő felé.

- Ezért egyszer olyat teszek ami még nekem is fájni fog!

- Öhm… Szia Bill… - köszöntem meglepettem.

- Ja, szia! Csak kiabálok Tommal – legyintett és elindult lefelé.

- Oké… - követtem. – Jó, hogy itt vagy. Szeretnék veled beszélni… - fixíroztam a cipőmet menet közben.

- Figyelj, ezt már megbeszéltük. Igen, még mindig nem szeretem ha kettesben vagytok Tommal, de nem haragszom. Tudom milyen a bátyám. Csak még adj egy kis időt. Jó?

- Ohh, Bill! – öleltem meg szorosan. Nagyon jól esett a kedvessége, és, hogy így gondol a dolgokra. – Ez hihetetlenül kedves tőled. Köszönöm! De valójában csak azt akartam mondani, hogy este ha megint így adtok egymásnak akkor kérlek szóljatok és teszek be zenét.

- Én… Öhm… Izé… - dadogott zavartan, teljesen vörös fejjel.

- Bill, jól vagy? – lépett hozzánk Tom.

- Persze. Jól van. Csak megkértem, hogy este halkabban csináljátok.

- Hát mi… Izé… - vakargatta a fejét Tom is.

- Itt meg mi van? – lépett hozzánk értetlenül Georg.

- Semmi! – vágtuk rá egyszerre hárman, majd kitört belőlünk a nevetés. A fiúk pedig két oldalról rám támaszkodtak. Akkor már tudtam, hogy Bill megbocsájtott.