30. rész – A pont a mondat végén

A teraszon állva szívtam a cigimet amit nem tudom melyik fiútól csórtam el, de annyi szent, hogy rohadt jól esett. Lenyugtatta az idegeimet, ezzel ellazítva, aminek igazán örültem, ugyanis nem akartam megtépázott idegekkel Ria elé állni és zaklatott állapotban beszélni vele. A cigit hihetetlen gyorsan elpöfékeltem, úgyhogy kicsit támolyogva indultam vissza a szobámba, közben mosolyogtam a saját hülyeségemen.

Tizedikes voltam. Arra már nem emlékszem, hogy ősz vége volt-e, vagy tavasz eleje de három dolog biztos. Egy: hideg volt, kettő: eléggé szar idő is és három: első órában biosz dogát írtam. Még a tanítás kezdete előtt kimentünk a sulitól alig pár méterre lévő kocsmához ahol oszttársunk Gabi adott egy szál cigit barátnőmnek Kittinek és egyet nekem is. Hiába mondta Nyuszi (így neveztem Kittit, bár semmi alapja nem volt az egésznek), hogy majd szívok az övéből, a másikat pedig hagyjuk meg későbbre, de én persze hülye és makacs voltam, úgyhogy simán elpöfékeltem egy egész szálat, annak ellenére, hogy azelőtt mindig csak pár slukkot szívtam. Ráadásul mivel mindig a suli wc-jében fújtuk a füstöt, benne volt a gyorsaság és ha jól emlékszem, nem kellett 2 perc az elszívásához. Utána kb. 2-3 hónapig nem is cigiztem.

Miután sikeresen betámolyogtam a szobámba, és túlestem egy röhögőgörcsön, megmostam a fogamat. Bár a nikotin hatását szerettem, a szájízemet már annál kevésbé a cigizés után.

Ahogy a tükörbe néztem elfintorodtam. Az arcom sápadt volt, a szemeim alatt pedig karikák húzódtak, amik ha belegondolok, érthetőek is voltak. Az ikrek titkát néha nehéz volt lepel alatt tartani a többiek előtt, napok óta álmatlanság gyötört, ráadásképpen Georg és Gustav közölték, hogy visszaköltöznek Németországba, amiből egyenesen következik a tény, miszerint Dorin is velük tart. Mikor barátnőn leült velem és ezt végigbeszéltük, én bíztatta őt, elvégre ez egy barát feladata. Még akkor is, ha nekem fáj is a dolog.

- Bejöhetek? - hallottam meg Dorcsi hangját.

- Persze! - hangomra vidámságot erőltettem, az arcomat pedig elkezdtem lealapozózni, annak ellenére, hogy valószínűleg allergiás voltam/vagyok rá, mert azonnal kipattogok tőle.

- Mi jót csinálsz? - kérdezte kissé hamiskás mosollyal.

- Emberi külsőt varázsolok magamra - ahogy elkezdtem felkenni a krémet, kicsit meglepődtem. Mikor elindultunk L.A.-be, nekem már volt egy nagyon minimális színem. Ezt csak onnan tudtam, hogy az alapozó színe, elütött a bőrömtől. Viszont amit aznap a tükörben láttam az valami elképzelhetetlen volt. A nap sugarai, annyira megfogtak, hogy az én fehér bőröm már rendesen barnás árnyalattal hatott.

- Néha olyan butaságokat mondasz. – csóválta a fejét Dorin, a kanapén ülve. Tulajdon képen halvány lila gőzöm nem volt az ikrek minek raktak egy kanapét a fürdőbe, de az ötlet nagyon tetszett.

- Akkor itt egy újabb aranyköpés – mostam le a ragacsos kezemet. – Úgy érzem magam mint a Szex és New York-ban.

- Egy biztos, épp Amerikában vagyunk.

- Nem pont erre gondoltam – dőltem a csapnak. – Valójában Josh-ra gondoltam. Tudod jól érzem magam vele, mert inkább egy ismerőst látok benne mint a férfit. Bár a szex témát legszívesebben hanyagolnám vele, de néha ez is belefér – a barátnőm arca kissé elkomorult, de láttam benne valamit ami addig még soha nem volt ott, engem pedig felvillanyozott ifjonti kíváncsiságom. – Igen, tisztában vagyok vele, hogy ezt te nem helyesled, de nem tudok ezzel mit kezdeni – a hajam az arcomba libbent ahogy beszéltem.

- Tami, lehet, hogy jogilag már felnőtt vagy, de a lelkedben még gyerek. Most ugyan azt csinálod mint középiskolás korodban: feszegeted a határokat, csak az a baj itt már nincsenek olyan határok mint mikor még otthon laktál. A szüleid nem szólnak rád azért amit csinálsz, én pedig lehet „fegyelmezhetnélek” de nem akarlak. Ez a te utad és ha szabad akarsz lenni, szabadnak kell lenned.

- Félek, hogy ez a hirtelenjében rám szakadt szabadság előbb-utóbb valami nem jó dologba fog átcsapni. Hisz ismersz! Imádtam megszegni a szabályokat és most az, hogy a saját uram lehetek furcsa, érdekes és kissé rémisztő is.

- De én itt vagyok neked – nyúlt erőtlenül csüngő kezem után. Elmosolyodtam ezen a gesztuson. Ő volt az-az ember aki mindig ott ált mellettem és mint egy őrangyal óvva, vigyázva követte apró lépéseimet.

- Édes vagy Egyetlenem – mikor még mindketten középiskolába jártunk mindig így mondtam neki. Azt hiszem ez már berögződés maradt nálam.

- Félsz?

- Egy kicsit – húztam el a számat.

- Nem lesz baj! Gondolj arra, hogy megint középiskolásak vagyunk.

- Próbálok – sóhajtottam, s egy pillanatra lehunytam a szemeimet. – Csak furcsa lesz megint nélküled élni.

- Hidd el az a másfél két hét majd gyorsan elrepül aztán meg 3-4 napot együtt leszünk.

- Mióta együtt vagy Georggal olyan optimista vagy – felemeltem a kezemet amit fogott, úgy, hogy vízszintben álljon. – És ez nagyon tetszik! – felhúztam a kanapéról és átöleltem. – Érezni akarom, hogy élek!

- Akkor hunyd le a szemedet – úgy tetem ahogy Dorin mondta. A feltétlen szeretet és bizalom amit iránta éreztem lehetővé tette ezt. Amint meggyőződött róla, hogy a szemeim szorosan lezárultak, egy puszit nyomott az arcomra és halkan suttogta. – A fájdalom nem azt árulja el neked, hogy élsz! A fájdalom csak azt jelenti nem jó útra terelődött az életed. Ha boldog vagy az mindennél többet jelent. Nem csak nekem hanem neked is. Erősebb vagy mint azt gondolnád. Én ismerlek, csak észre kellene venned azt az embert akit én látok és elvetned ezt az álarcot.

- Valóban úgy gondolod álarcot hordok?

- Előttem nem. Viszont a világ előtt igen – elmosolyodott, s ez nekem mindennél többet jelentett.