32. rész – Törések a remény édes tükrén

- Nem tudod hol vannak az ikrek? - vágódtam be a nappaliba, egyenesen Dorcsi elé, aki épp nagyon bele volt mélyedve valamibe.

- A szívbajt tudod hozni az emberre - bár az arca először még ijedt volt, a grimasz hamar mosolyba váltott át. - Amúgy nem tudom merre lehetnek. Talán az emeleten.

- A gitártartóban már megnéztem őket - tekingettem jobbra-balra mintha úgy hamarabb rájuk bukkannék.

- Mit csinálnának... - a tekintetünk akkor találkozott, s ajkainkra ugyan olyan mosoly penderül. - Ó, a kis telhetetlenek.

- Pusztán csak szerelmesek.

- De miért keresed őket ennyire? - kíváncsiskodott. Véleményem szerint sejtette, miről is akarok ilyen nagy hévvel beszélni az ikrekkel.

- Azt hiszem sikerült - vigyorom szinte a fülemig húzódott, ahogy neki is.

- Jaj, de jó! - bár hangjában érződött némi sajnálat, de egyértelműen örült a tényállásnak. - Mit mondtál neki?

- Lényegében semmit. Ő kombinálta össze a dolgokat. Maradjunk annyiban, hogy Geri valami jót is tett velem.

- Nos, ez kissé érdekes így, de azt hiszem, örülnünk kéne ennek a fejleménynek.

- Azért én még nem akarok túlzásokba esni. Ria nem olyan hülye, valószínű még pár beszélgetés kelleni fog ahhoz, hogy tényleg meggyőzzük. Ezt viszont már nem tudom egyedül véghezvinni - cinkos mosoly húzódott rózsaszínű ajkaimra.

- Rám számíthatsz - lelkesedett, s viszonozta a mosolyt.

- Miről csiviteltek itt kismadarak? - lépett a szobába Georg, majd leült Dorcsi mellé, átkarolta a derekát, s apró puszit lehelt a pirongó orcájára.

- Erről meg arról - helyezkedtem kényelembe a fotelban.

- Az ikrekről - pontosított barátnőm, én pedig csak zavartan mosolyogtam. Még azt sem dolgoztam fel teljesen, hogy amiről éveken keresztül olvastam, írtam, videókat és képeket néztem, a realitás határát igen-igen súrolva, az tényleg igaz lehet. S bár megbíztam a basszerosban, furcsa volt nyíltan beszélni erről előtte.

- Valami történ? - vonta fel a szemöldökét. Bármennyire is próbálta leplezni a zavarát, azért még neki is elég új volt a szituáció.

- Ria terhes, Bill fél, hogy Tom elhagyja, de Tom nem akarja őt elhagyni, viszont a gyerekét sem akarja apa nélkül hagyni - vázolta a szituációt Dorcsi.

- Ria mióta terhes? - bökte ki a kérdést döbbenten Georg amint kedvese befejezte a mondanivalóját.

- Kb. 8 hete - meg kellett erőltetnem az agyam, hogy eszembe jusson a szám.

- Ria terhes? - makogta el Gustav, félig teli pofazacskókkal.

- Nem hallod! Csak lenyelte a vázát! - böktem ki, majd arcomat a kezeimbe temettem. - Bocsi, hogy köcsög vagyok, de már végem.

- De ez most baj? - vonta fel a szemöldökét a szöszke.

- Valami olyasmi - vakargatta a tarkóját Georg.

- Ezt most nem vágom! - ült le Gusti, kezében a szendvicset szorongatva.

- Na? - nézett ránk tanácstalanuk a basszeros.

- Most te jössz! - mutattam rá, Dorin pedig helyeslően bólogatott.

- Miért? - vonta fel a szemöldökét a barna srác.

- Mert neked mi mondtuk el - adtam az egyenes választ.

- De miről van szó? - szólt közbe a szöszke.

- Az ikrek egymással dugnak! - akadt ki Georg.

- Mi a fasz? - tátotta el a száját a szöszke.

- Georg! - szólt kedvesére Dorin.

- Gustav! - én azért némiképpen indulatosabb hangszínt ütöttem meg.

- Most mi van? - kérdezte meglepetten a basszeros. - Ez az igazság, nem?

- Azért finomabban is lehetne fogalmazni!

- Nyugi Tami! - csitított Dorcsi.

- Nyugodt vagyok! - emeltem magam elé a kezeimet. - Csak szimplán idegbajos.

- És ki van alul? - jött a tök nem oda illő kérdés Gustitól, én meg a fotel mögött kötöttem ki a röhögéstől.

- Teh... te nehm vagy nohrmáhlis... - nevettem a hasamat fogva.

- Most mi van? - értetlenkedett Gustav.

- Az, hogy egy perverz vagy! - szögezte le, nem épp kedves arckifejezéssel barátja.

- A történetekben Bill szokott... - amint tudatosult bennem, hogy mit mondtam, rögtön befogtam a számat, és már iszkoltam is volna el, ha valaki nem kapja el a pólómat. - Wááá! Engedj el! Engedj el!

- Ha leütsz még úgy se foglak - jött a válasz Gustitól.

- De... de... - nem jutott semmi eszembe, aztán mint az isteni szikra, jött a megvilágosodás. - Tudok sütni!

- Az most nem lényeges! Inkább halljuk, miket is csinálsz te! - a kis lökött dobos visszaültetett a fotelba, és a biztonság kedvéért, helyet foglalt mellettem.

- Ööö... SzMeloddy hibája! - böktem ki, mire a fiúk értetlenül bámultak rám, Dorcsi pedig csak mosolygott.

- Ki a nyűg az a SzM... szóval ki az? - tette fel a kérdést Georg.

- Ő az egyik barátnőnk - válaszolt kedvesen Dorcsi. - Stellának hívják. Nagyon kedves és jó fej.

- És miért az ő hibája? Egyáltalán milyen hibáról beszélünk? - indította irányomba a kérdéseit Georg.

- Hát az, hogy én TWC-s lettem. Angolul Twincest, de van egy szép hosszú fogalma, amit én nem tudok. Amúgy ikrek közötti szexuális kapcsolatot jelent.

- És te ilyeneket írtál? - vonta fel a szemöldökét a szöszke.

- Írtam, olvastam, rajzoltam és videókat néztem. Ja, az animét ki ne hagyjam! És szívem szerint most is csinálnám... - sóhajtottam.

- De rájöttél, hogy ez undorító és elitélendő? - tette fel az egymilliós kérdést a basszeros.

- Szépen beszélsz a barátaidról.

- Georgnak igaza van! - csatlakozott Gusti komoly képpel.

- Te is fiam Gustav! - szűkítettem résnyire a szemeimet. Dorin meg csak mosolygott mint a tejbe tök. - Ne! - torzult fintorba az arcom.

- De-de! - mosolygott angyalian. Bár akkor azt a mosolyt mindennek tartottam csak angyalinak nem.

- Akkor sem! Az egy egész más dolog volt!

- Miben is? - vonta fel szépen ívelt szemöldökét a barátosném.

- Abban, hooogy... Akkor elméleti síkon mozogtunk, ez meg most a valóság!

- Attól függetlenül, most is pont úgy vitatkozol mint nem is olyan régen Csillával.

- Lassítanátok? - kérte a basszeros.

- Bocsi! - mosolyogtam zavartan. - Ígérem most nem tárgyaljuk tovább a baráti körünket.

- Az jó lenne! Kicsit sokan vannak – motyogta Gustav.

- Na, mit szólnátok ha Dorcsi meg én elmennénk most vásárolni, aztán főznénk valami finomat? - nem tudom, hogy jutott pont akkor eszembe, de jó ötletnek tűnt.

- Jól hangzik! - mutatott Like jelet a kezével Gusti.

- Akkor elvisszük Tom kocsiját! - indultam el 1000 Wattos vigyorral az előszobában elhelyezett kulcstartó felé.

- Miért pont azt? - érdeklődött Georg.

- Mert kurva jól néz ki! - válaszoltam könnyedén.

***

- Szerinted mikor fog nyilvánosságra kerülni? - húztam el a számat, miközben bepakoltunk a konyhába.

- Nem tudom… - sóhajtott Dorin.

- Akkora egy hülye vagyok! - vágtam a jobb öklömmel a konyhapultra, és már akkor éreztem, hogy ez nem lesz majd kellemes, de akkor nagyon nem tudott érdekelni.

- Már miért lennél hülye? - nézett rám, a válla felett barátnőm. - Mennyiben lenne más ha Bill, Georg vagy Gustav autójával fotóz le minket a paparazzi?

- Mert Tomnak barátnője van! - akadtam ki.

- De már nem sokáig - szögezte le, teljes nyugalommal Dorin.

- De milyen fényt vet rá, hogy a terhes csaját csalja?

- De hát nem is csalja veled!

- Gondolod a médiát érdekli ez? - kezeimmel megtámaszkodtam a mosogató szélénél, és addig szorítottam azt, amíg el nem múlt a fojtogató érzésem.

- Különben meg, akárhonnan nézzük, sehonnan se ez a legszerencsésebb helyzet. Örüljünk, hogy legalább eddig nem jöttek rá, hogy itt vagyunk - pár pillanatig hallgatott, majd széles vigyor húzódott ajkaira. Akkor már én is jól voltam, de nem értettem miért mosolyog annyira. - De mindent összevetve, van valami jó a dologban.

- Micsoda? - kérdeztem meglepetten.

- Az, hogy jól elláttad a paparazzó baját.

Nem tehetek róla, de akkor kitört belőlem a röhögés, és a végén már a hasamat fogtam mert elkezdett fájni. Nos, igen! Szerény személyem kissé elmebajos, és ha valakinek sikerül felbaszarintani az agyát, akkor az illető nincs a legszerencsésebb helyzetben. Ez esetben a manus kapott egy átszállóst, valamint egy tökön rúgást.

- Ha már az anyja nem tanította meg neki, mi az a tisztelet én legalább megmutattam neki.

- Szép kis bemutatkozás! - nevetett Dorcsi is. - Legalább tudom ki lenne tökéletes testőr, ha szükségem lenne egyre.

- Ezer örömmel! - vigyorogtam. - De tudod kicsi drágaságom, van egy olyan sejtésem hogyha hamarosan nem lesz kaja az asztalon, a fiúk még a hűtőt is felzabálják.

- Lehet - mosolygott Dorin.

Főzés közben rengeteget beszélgettünk. Mind laza mind komoly dolgokról. Furcsa volt az egész szituáció, mert úgy éreztem magam mint az első személyes beszélgetésünkkor. Az volt a legfurcsább az egészben, hogy két évvel azelőtt még csak vártuk a találkozást, akkor pedig már Los Angelesben főzőcskéztünk.

- Emlékszel még a vazarosra? - pillantottam rá a vállam felett.

- Nem - láttam rajta, hogy nagyon gondolkodik, de nem jut eszébe a dolog.

- Egyszer, asszem egy éve ismertük egymást, és valamit nagyon magyaráztam aztán meg megkérdeztem érted-e? És te erre írtad, hogy vazaros, meg egy xD - Dorin csak mosolygott, én meg akár órákig el tudtam volna nézni őt.

- Mit nézel rajtam annyira? - kérdezte meglepetten.

- Azért nézlek, hogy magamba tudjam szívni a vonásaidat - mosolyogtam rá.

- Óóó... - hangja olyan aranyosan csengett, hogy az valami hihetetlen volt.

- Éhesek vagyunk, enni akarunk! - jött be a két G a konyhába, ezt kántálva.

- Ha ügyesek lesztek, és megterítetek, akkor eszünk – vette elő a tányérokat a barátnőm.

- Szólok Riának - indultam el kifelé a konyhából.

- Hagyd! - legyintett Gusti. - Már kérdeztem, és azt mondta nem éhes. Ja, és elment valahová.

- Akkor csak én vagyok akkora sügér, hogy nem hallottam? - vontam fel a szemöldökömet.

- Nem vagy sügér! - szólt rám kedvesen Dorcsi.

- Tudod, csak az a baj, hogy neked hiszek is! - vigyorogtam szórakozottan.

- Jó étvágyat! - közölték a fiúk, és már hozzá is láttak az evéshez.

- Hé! - nevettünk Dorinnal, és csatlakoztunk hozzájuk.

Talán 10-15 perccel később az ikrek is megérkeztek, és együtt fogyasztottuk el, a vacsorát.

- Ha ti mindent így elpusztítotok, akkor én bármikor főzök nektek - mondtam, mikor végignéztem az asztalon.

- Benne vagyok! - simogatta a hasát a szöszke. - Te is pocak?

- Igen! - szólalt meg mély hangon Tom, amin jót derültünk.

- Sziasztok! - köszönt Ria az ajtófélfának támaszkodva. Engem azonnal kivert a víz, s végigfutott a hátamon a hideg, úgy megijedtem. A többiek viszont csak meglepődtek a lány szellem-szerű alakján.

- Jól vagy kicsim? - sétált oda hozzá az afrofonatos. Én eközben Billt figyeltem. Bár az arca rezzenéstelen maradt, a szemei mindent elárultak.

- Beszélnünk kell! - közölte a barna szépség, és már húzta is a gitárost, az előszobán át a nappaliba, onnan pedig a hátsó kertbe. Mi meg persze, nyíl egyenest utánuk, a konyhából nyíló ajtón át.

Bevallom, én a mai napig áldom annak az építésznek a nevét, aki a fiúk házát tervezte, mert irtó jó munkát végzett. A falon volt egy kiugró, ami nem tudom milyen szerepet töltött be, de mi úgy kukucskáltunk mögüle, mint az amerikai filmekben szokás.

- Ria, kérlek! Mond el mi baj van! - könyörgött Tom.

- Semmi baj nincs! - csitította őt Ria mosolyogva.

- Akkor miről szeretnél beszélni? - az ajakpc-s már kicsit feszült volt, de próbált nyugodt maradni.

- Beszéltem Tamarával - mosolygott továbbra is a barna szépség.

- És mit mondott? - szökött a magasba Tom szemöldöke. - Ha nagyon nagy őrültség, akkor felejtsd el! Néha nem teljesen komplett a csaj! - legszívesebben odaugrottam és megszorongattam volna a torkát, de túlságosan kíváncsi voltam. Ráadásul nem akartam kockáztatni a lebukást, és volt egy olyan sejtésem hogyha megteszem Bill kinyír engem.

- Ugyan! - legyintett Ria. - Nem mondott semmi butaságot. Sőt, felnyitotta a szememet - mindenki engem nézett, hogy vajon mit nyögtem ki azon a hatalmas számon, de én csak vonogattam a vállam, mert nem tudtam a leányzó pontosan mire is gondolt.

- És mire nyitotta fel a szemedet? - érdeklődött feszülten az afro herceg.

- Arra, hogy nem akarok nélküled élni - Ria előhúzott a zsebéből egy apró dobozkát, majd kinyitotta. - Tom Kaulitz-Trümper, leszel a férjem?

Alig mondta ki a mondatot, Bill máris könnyek közt tört ki és berohant a házba, Dorin meg én pedig utána, otthagyva a döbbent fiúkat és a boldog kismamát.