2015. augusztus 27., csütörtök

32. rész – Törések a remény édes tükrén



- Nem tudod hol vannak az ikrek? - vágódtam be a nappaliba, egyenesen Dorcsi elé, aki épp nagyon bele volt mélyedve valamibe.
- A szívbajt tudod hozni az emberre - bár az arca először még ijedt volt, a grimasz hamar mosolyba váltott át. - Amúgy nem tudom merre lehetnek. Talán az emeleten.
- A gitártartóban már megnéztem őket - tekingettem jobbra-balra mintha úgy hamarabb rájuk bukkannék.
- Mit csinálnának... - a tekintetünk akkor találkozott, s ajkainkra ugyan olyan mosoly penderül. - Ó, a kis telhetetlenek.
- Pusztán csak szerelmesek.
- De miért keresed őket ennyire? - kíváncsiskodott. Véleményem szerint sejtette, miről is akarok ilyen nagy hévvel beszélni az ikrekkel.
- Azt hiszem sikerült - vigyorom szinte a fülemig húzódott, ahogy neki is.
- Jaj, de jó! - bár hangjában érződött némi sajnálat, de egyértelműen örült a tényállásnak. - Mit mondtál neki?
- Lényegében semmit. Ő kombinálta össze a dolgokat. Maradjunk annyiban, hogy Geri valami jót is tett velem.
- Nos, ez kissé érdekes így, de azt hiszem, örülnünk kéne ennek a fejleménynek.
- Azért én még nem akarok túlzásokba esni. Ria nem olyan hülye, valószínű még pár beszélgetés kelleni fog ahhoz, hogy tényleg meggyőzzük. Ezt viszont már nem tudom egyedül véghezvinni - cinkos mosoly húzódott rózsaszínű ajkaimra.
- Rám számíthatsz - lelkesedett, s viszonozta a mosolyt.
- Miről csiviteltek itt kismadarak? - lépett a szobába Georg, majd leült Dorcsi mellé, átkarolta a derekát, s apró puszit lehelt a pirongó orcájára.
- Erről meg arról - helyezkedtem kényelembe a fotelban.
- Az ikrekről - pontosított barátnőm, én pedig csak zavartan mosolyogtam. Még azt sem dolgoztam fel teljesen, hogy amiről éveken keresztül olvastam, írtam, videókat és képeket néztem, a realitás határát igen-igen súrolva, az tényleg igaz lehet. S bár megbíztam a basszerosban, furcsa volt nyíltan beszélni erről előtte.
- Valami történ? - vonta fel a szemöldökét. Bármennyire is próbálta leplezni a zavarát, azért még neki is elég új volt a szituáció.
- Ria terhes, Bill fél, hogy Tom elhagyja, de Tom nem akarja őt elhagyni, viszont a gyerekét sem akarja apa nélkül hagyni - vázolta a szituációt Dorcsi.
- Ria mióta terhes? - bökte ki a kérdést döbbenten Georg amint kedvese befejezte a mondanivalóját.
- Kb. 8 hete - meg kellett erőltetnem az agyam, hogy eszembe jusson a szám.
- Ria terhes? - makogta el Gustav, félig teli pofazacskókkal.
- Nem hallod! Csak lenyelte a vázát! - böktem ki, majd arcomat a kezeimbe temettem. - Bocsi, hogy köcsög vagyok, de már végem.
- De ez most baj? - vonta fel a szemöldökét a szöszke.
- Valami olyasmi - vakargatta a tarkóját Georg.
- Ezt most nem vágom! - ült le Gusti, kezében a szendvicset szorongatva.
- Na? - nézett ránk tanácstalanuk a basszeros.
- Most te jössz! - mutattam rá, Dorin pedig helyeslően bólogatott.
- Miért? - vonta fel a szemöldökét a barna srác.
- Mert neked mi mondtuk el - adtam az egyenes választ.
- De miről van szó? - szólt közbe a szöszke.
- Az ikrek egymással dugnak! - akadt ki Georg.
- Mi a fasz? - tátotta el a száját a szöszke.
- Georg! - szólt kedvesére Dorin.
- Gustav! - én azért némiképpen indulatosabb hangszínt ütöttem meg.
- Most mi van? - kérdezte meglepetten a basszeros. - Ez az igazság, nem?
- Azért finomabban is lehetne fogalmazni!
- Nyugi Tami! - csitított Dorcsi.
- Nyugodt vagyok! - emeltem magam elé a kezeimet. - Csak szimplán idegbajos.
- És ki van alul? - jött a tök nem oda illő kérdés Gustitól, én meg a fotel mögött kötöttem ki a röhögéstől.
- Teh... te nehm vagy nohrmáhlis... - nevettem a hasamat fogva.
- Most mi van? - értetlenkedett Gustav.
- Az, hogy egy perverz vagy! - szögezte le, nem épp kedves arckifejezéssel barátja.
- A történetekben Bill szokott... - amint tudatosult bennem, hogy mit mondtam, rögtön befogtam a számat, és már iszkoltam is volna el, ha valaki nem kapja el a pólómat. - Wááá! Engedj el! Engedj el!
- Ha leütsz még úgy se foglak - jött a válasz Gustitól.
- De... de... - nem jutott semmi eszembe, aztán mint az isteni szikra, jött a megvilágosodás. - Tudok sütni!
- Az most nem lényeges! Inkább halljuk, miket is csinálsz te! - a kis lökött dobos visszaültetett a fotelba, és a biztonság kedvéért, helyet foglalt mellettem.
- Ööö... SzMeloddy hibája! - böktem ki, mire a fiúk értetlenül bámultak rám, Dorcsi pedig csak mosolygott.
- Ki a nyűg az a SzM... szóval ki az? - tette fel a kérdést Georg.
- Ő az egyik barátnőnk - válaszolt kedvesen Dorcsi. - Stellának hívják. Nagyon kedves és jó fej.
- És miért az ő hibája? Egyáltalán milyen hibáról beszélünk? - indította irányomba a kérdéseit Georg.
- Hát az, hogy én TWC-s lettem. Angolul Twincest, de van egy szép hosszú fogalma, amit én nem tudok. Amúgy ikrek közötti szexuális kapcsolatot jelent.
- És te ilyeneket írtál? - vonta fel a szemöldökét a szöszke.
- Írtam, olvastam, rajzoltam és videókat néztem. Ja, az animét ki ne hagyjam! És szívem szerint most is csinálnám... - sóhajtottam.
- De rájöttél, hogy ez undorító és elitélendő? - tette fel az egymilliós kérdést a basszeros.
- Szépen beszélsz a barátaidról.
- Georgnak igaza van! - csatlakozott Gusti komoly képpel.
- Te is fiam Gustav! - szűkítettem résnyire a szemeimet. Dorin meg csak mosolygott mint a tejbe tök. - Ne! - torzult fintorba az arcom.
- De-de! - mosolygott angyalian. Bár akkor azt a mosolyt mindennek tartottam csak angyalinak nem.
- Akkor sem! Az egy egész más dolog volt!
- Miben is? - vonta fel szépen ívelt szemöldökét a barátosném.
- Abban, hooogy... Akkor elméleti síkon mozogtunk, ez meg most a valóság!
- Attól függetlenül, most is pont úgy vitatkozol mint nem is olyan régen Csillával.
- Lassítanátok? - kérte a basszeros.
- Bocsi! - mosolyogtam zavartan. - Ígérem most nem tárgyaljuk tovább a baráti körünket.
- Az jó lenne! Kicsit sokan vannak – motyogta Gustav.
- Na, mit szólnátok ha Dorcsi meg én elmennénk most vásárolni, aztán főznénk valami finomat? - nem tudom, hogy jutott pont akkor eszembe, de jó ötletnek tűnt.
- Jól hangzik! - mutatott Like jelet a kezével Gusti.
- Akkor elvisszük Tom kocsiját! - indultam el 1000 Wattos vigyorral az előszobában elhelyezett kulcstartó felé.
- Miért pont azt? - érdeklődött Georg.
- Mert kurva jól néz ki! - válaszoltam könnyedén.

***

- Szerinted mikor fog nyilvánosságra kerülni? - húztam el a számat, miközben bepakoltunk a konyhába.
- Nem tudom… - sóhajtott Dorin.
- Akkora egy hülye vagyok! - vágtam a jobb öklömmel a konyhapultra, és már akkor éreztem, hogy ez nem lesz majd kellemes, de akkor nagyon nem tudott érdekelni.
- Már miért lennél hülye? - nézett rám, a válla felett barátnőm. - Mennyiben lenne más ha Bill, Georg vagy Gustav autójával fotóz le minket a paparazzi?
- Mert Tomnak barátnője van! - akadtam ki.
- De már nem sokáig - szögezte le, teljes nyugalommal Dorin.
- De milyen fényt vet rá, hogy a terhes csaját csalja?
- De hát nem is csalja veled!
- Gondolod a médiát érdekli ez? - kezeimmel megtámaszkodtam a mosogató szélénél, és addig szorítottam azt, amíg el nem múlt a fojtogató érzésem.
- Különben meg, akárhonnan nézzük, sehonnan se ez a legszerencsésebb helyzet. Örüljünk, hogy legalább eddig nem jöttek rá, hogy itt vagyunk - pár pillanatig hallgatott, majd széles vigyor húzódott ajkaira. Akkor már én is jól voltam, de nem értettem miért mosolyog annyira. - De mindent összevetve, van valami jó a dologban.
- Micsoda? - kérdeztem meglepetten.
- Az, hogy jól elláttad a paparazzó baját.
Nem tehetek róla, de akkor kitört belőlem a röhögés, és a végén már a hasamat fogtam mert elkezdett fájni. Nos, igen! Szerény személyem kissé elmebajos, és ha valakinek sikerül felbaszarintani az agyát, akkor az illető nincs a legszerencsésebb helyzetben. Ez esetben a manus kapott egy átszállóst, valamint egy tökön rúgást.
- Ha már az anyja nem tanította meg neki, mi az a tisztelet én legalább megmutattam neki.
- Szép kis bemutatkozás! - nevetett Dorcsi is. - Legalább tudom ki lenne tökéletes testőr, ha szükségem lenne egyre.
- Ezer örömmel! - vigyorogtam. - De tudod kicsi drágaságom, van egy olyan sejtésem hogyha hamarosan nem lesz kaja az asztalon, a fiúk még a hűtőt is felzabálják.
- Lehet - mosolygott Dorin.
Főzés közben rengeteget beszélgettünk. Mind laza mind komoly dolgokról. Furcsa volt az egész szituáció, mert úgy éreztem magam mint az első személyes beszélgetésünkkor. Az volt a legfurcsább az egészben, hogy két évvel azelőtt még csak vártuk a találkozást, akkor pedig már Los Angelesben főzőcskéztünk.
- Emlékszel még a vazarosra? - pillantottam rá a vállam felett.
- Nem - láttam rajta, hogy nagyon gondolkodik, de nem jut eszébe a dolog.
- Egyszer, asszem egy éve ismertük egymást, és valamit nagyon magyaráztam aztán meg megkérdeztem érted-e? És te erre írtad, hogy vazaros, meg egy xD - Dorin csak mosolygott, én meg akár órákig el tudtam volna nézni őt.
- Mit nézel rajtam annyira? - kérdezte meglepetten.
- Azért nézlek, hogy magamba tudjam szívni a vonásaidat - mosolyogtam rá.
- Óóó... - hangja olyan aranyosan csengett, hogy az valami hihetetlen volt.
- Éhesek vagyunk, enni akarunk! - jött be a két G a konyhába, ezt kántálva.
- Ha ügyesek lesztek, és megterítetek, akkor eszünk – vette elő a tányérokat a barátnőm.
- Szólok Riának - indultam el kifelé a konyhából.
- Hagyd! - legyintett Gusti. - Már kérdeztem, és azt mondta nem éhes. Ja, és elment valahová.
- Akkor csak én vagyok akkora sügér, hogy nem hallottam? - vontam fel a szemöldökömet.
- Nem vagy sügér! - szólt rám kedvesen Dorcsi.
- Tudod, csak az a baj, hogy neked hiszek is! - vigyorogtam szórakozottan.
- Jó étvágyat! - közölték a fiúk, és már hozzá is láttak az evéshez.
- Hé! - nevettünk Dorinnal, és csatlakoztunk hozzájuk.
Talán 10-15 perccel később az ikrek is megérkeztek, és együtt fogyasztottuk el, a vacsorát.
- Ha ti mindent így elpusztítotok, akkor én bármikor főzök nektek - mondtam, mikor végignéztem az asztalon.
- Benne vagyok! - simogatta a hasát a szöszke. - Te is pocak?
- Igen! - szólalt meg mély hangon Tom, amin jót derültünk.
- Sziasztok! - köszönt Ria az ajtófélfának támaszkodva. Engem azonnal kivert a víz, s végigfutott a hátamon a hideg, úgy megijedtem. A többiek viszont csak meglepődtek a lány szellem-szerű alakján.
- Jól vagy kicsim? - sétált oda hozzá az afrofonatos. Én eközben Billt figyeltem. Bár az arca rezzenéstelen maradt, a szemei mindent elárultak.
- Beszélnünk kell! - közölte a barna szépség, és már húzta is a gitárost, az előszobán át a nappaliba, onnan pedig a hátsó kertbe. Mi meg persze, nyíl egyenest utánuk, a konyhából nyíló ajtón át.
Bevallom, én a mai napig áldom annak az építésznek a nevét, aki a fiúk házát tervezte, mert irtó jó munkát végzett. A falon volt egy kiugró, ami nem tudom milyen szerepet töltött be, de mi úgy kukucskáltunk mögüle, mint az amerikai filmekben szokás.
- Ria, kérlek! Mond el mi baj van! - könyörgött Tom.
- Semmi baj nincs! - csitította őt Ria mosolyogva.
- Akkor miről szeretnél beszélni? - az ajakpc-s már kicsit feszült volt, de próbált nyugodt maradni.
- Beszéltem Tamarával - mosolygott továbbra is a barna szépség.
- És mit mondott? - szökött a magasba Tom szemöldöke. - Ha nagyon nagy őrültség, akkor felejtsd el! Néha nem teljesen komplett a csaj! - legszívesebben odaugrottam és megszorongattam volna a torkát, de túlságosan kíváncsi voltam. Ráadásul nem akartam kockáztatni a lebukást, és volt egy olyan sejtésem hogyha megteszem Bill kinyír engem.
- Ugyan! - legyintett Ria. - Nem mondott semmi butaságot. Sőt, felnyitotta a szememet - mindenki engem nézett, hogy vajon mit nyögtem ki azon a hatalmas számon, de én csak vonogattam a vállam, mert nem tudtam a leányzó pontosan mire is gondolt.
- És mire nyitotta fel a szemedet? - érdeklődött feszülten az afro herceg.
- Arra, hogy nem akarok nélküled élni - Ria előhúzott a zsebéből egy apró dobozkát, majd kinyitotta. - Tom Kaulitz-Trümper, leszel a férjem?

Alig mondta ki a mondatot, Bill máris könnyek közt tört ki és berohant a házba, Dorin meg én pedig utána, otthagyva a döbbent fiúkat és a boldog kismamát.

2 megjegyzés:

  1. Hoppá, erről el is felejtkezdtem. Micsoda fordulat, azt hittem megerőlteti magát és elhagyja Tomot. Amúgy nekem Ria még mindig sárosnak tűnik, szóval ezt roppant érdekes lesz már látom előre. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hehe :D Igen már rég írtam ezt. Kicsit örülök is, hogy nem emlékszel rá. Így legalább megint lesz egy kis csattanó! ^^

      Törlés