- Sziasztok! –nyitottuk ki az ajtót és bekiabáltunk. A 4 fiú meg
majdnem infarktust kapott, mi meg röhögő görcsöt.
- Na, ti is megjöttetek. – Tom akkor is ugyan olyan flegmán
viselkedett.
- Hát nem miattad repültünk több ezer kilométert az fix. – tettem
csípőre a kezem.
- Úgyis tudjátok, hogy örülök nektek. – vigyorgott.
- Mi is itt vagyunk. – lökte oldalba Bill.
- Sziasztok! – szállt ki Georg és 3-3 puszival köszöntött minket.
- Szia. – mintha Dorinnak elszállt volna minden bátorsága, ahogy
Georgnak is.
- Ezekkel mi van? – súgta oda Bill.
- Nem tudom. Hát ti?
- Mi sem. – súgta Georg mire én felsikoltottam.
- Ti sem változtatok. – pacsizott le velem Gustav.
- Ahogy ti sem. – adott neki 3 puszit növcsi. Csak Dorin köszönt
Gustavnak puszival.
- Úgy látszik az ifi úr nem is száll ki.
- Kényelmesen elhelyezkedtem. –terpeszkedett az ülésen.
- Tudod, ha 30°-kal felém fordulnál tökéletes céltábla lennél.
- Te mindig tudod, mit kell mondani. – mosolyodott el.
- Tudom.
Az arcomon 1000 wattos vigyor
terült szét. A mi kis szócsatánkat az zavarta meg, hogy egy autó állt meg
mellettünk és David szállt ki belőle.
- Indulhatunk? – kérdezte köszönés helyett.
- Szia, David – én drága barátosném. Mindig olyan udvarias volt.
- Felőlem – vontam vállat. Bepakoltunk a kisbuszba (mert a fiúk azzal
jöttek értünk), beszálltunk majd elindult a fiúk háza felé.
– Mennyi időt adtok a városnak? – vigyorogtam sátánian.
- Egy, két… - kezdte Bill, de Tom közbeszólt.
- Másodpercet.
- Barom! – vágtam fejbe.
- Nem zavar, hogy vezetek? – kiabált rám és a többiek is csak néztek.
- Őszintén?
- Nem – válaszolt helyettem Dorin és nevetni kezdtünk.
- Te egy komplett idióta vagy – morgolódott tovább Tom. Ám én a
mögöttem zajló beszélgetésre figyeltem.
- Jól utaztatok? – kérdezte Georg Dorint.
- Igen – bólintott barátnőm. – Bár nem örülök, hogy késtünk, de egész
jól.
- Ugyan - legyintett Georg. – Ez nem számít. Benne volt a pakliban.
- Csak félek, hogy David neheztel ránk ezért.
- Ugyan hagyd csak. Figyelj…
- Tamara! – szólt rám Gustav, aki mellettem ült.
- Barom! – szóltam előre majd Gusti felé fordultam. – Tessék? – ő meg
csak pislogott. – Mi van? – értetlenkedtem.
- Ahhoz képest, hogy nem figyeltél jó reagod volt – pislogott még
mindig.
- Hát, köszi. De te meg ne pislogj úgy, mint hal a szatyorban.
- Jó.
- Na, mielőtt olyan durván félbeszakítottál… - a visszapillantóban
láttam, hogy Tom szúrós szemekkel néz rám. – Elintéztünk minden dolgot szóval
nem kell papírokkal rohangálnotok.
- Imádlak titeket. Ezt, hogy köszönhetném meg?
- Hát… - Tom arcán kaján vigyor jelent meg.
- Bekussolsz! – szóltam rá.
- Jól van, na – megtámasztotta a fejét és bambulva vezetett tovább.
Az út további része csendesen
telt. Zenét hallgattunk, Georg meg Dorin nem tudom mit csináltak és bár marhára
baszogatta a fantáziámat nem kukkeroltam őket. Gustav vagy aludt, vagy csukott
szemmel hallgatott zenét, nem tudtam rájönni. Tom ugyebár vezetett. Bill meg
Tomot stírölte. Mikor már 5 perce csinálta azért már én se kételkedtem, de
nagyon fura volt. Ahogy így vizslattam őket észre se vettem, hogy megérkeztünk.
- Gustav – bökdöstem a karját.
- Mi van? – riadt fel.
- Szóval szunyáltál.
- Asszem. Előbb még nem úton voltunk?
- Megérkeztünk – nagyon bírtam a fiúkat, de néha totál lehoztak.
Kiszálltunk, kivettük a bőröndöket
majd bevittük őket a házba. Jó kis lakás volt. Tágas meg világos. Először egy
kis előtér majd egy nagy nappali és konyha, meg lépcső. Az emeleten 6 szoba meg
5 fürdő. Miután Dorinnal elfoglaltuk a szobáinkat kimentünk az erkélyre, ami
közös volt. A házból csodás kilátás nyílt a városra.
- Hello, L.A.! – kiáltottuk egyszerre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése