Egy idő után Gustavnak csörgött a telefonja. A
barátnője hívta így jobbnak láttam ha egyedül hagyom őket. Így hát elindultam
és végül a hátsó teraszon kötöttem ki ahol Bill egyedül ücsörgött kezében egy
bögrével amit úgy nézett mintha az lenne a világ legérdekesebb dolga.
- Szia nagyfiú! – ültem le mellé.
- Szia! – kapta fel hirtelen a fejét. Láttam rajta, hogy nincs valami
jól.
- Jól vagy?
- Persze! Miért ne lennék?
- Mondjuk mert baromi rossz a műmosolyod? – vontam fel a fél szemöldökömet
mire
- Pedig azt hittem ez legalább jól megy… - sóhajtott. Láttam rajta,
hogy közel áll az összezuhanáshoz. De ezt nem akartam! Nagyon nem!
- Figyelj Bill! Tudom, hogy nem vagyunk olyan nagyon régóta ismerősök
és még csak félve mondanám, hogy barátok vagyunk, de velem mindent
megoszthatsz! Szeretném ha boldog lennél! Mert fontos vagy nekem! És biztos
vagyok benne, hogy Tom is…
- Nem! – rázta meg a fejét. – Ő nem… Neki csak egy darabka vagyok, ami
véletlenül leszakadt belőle… Semmi más…
- Bill… Miért mondasz ilyeneket? – értetlenkedtem. Hiszen mindig is
olyan jól kijöttek egymással. – Összevesztetek? Jaj, kis butus! Én is mindig
veszekszem a tesómmal. De attól még szeretjük egymást! Biztos Tom is csak
hülyeségeket beszélt!
- Nem erről van szó… - sóhajtott és meggyötört tekintettel a szemeimbe
nézett. – Álmomban… Csókolóztam… Vele… - mikor ezt kimondta egyszerűen bent
akadt a levegő. Nem hittem volna, hogy egyszer ilyet hallok az ő szájából. De
kimondta. Valahogy megnyugvás kerített hatalmába. Lehet, hogy tudtam a dolgot?
Nem emlékeztem… Csak Billt akartam megnyugtatni! – Én… Tudom, hogy most egy
perverz állatnak nézel. De… Már hónapok óta ez a helyzet… Egyszerűen nem tudok
mit kezdeni ezzel… Kérlek… Mondj valamit! Akármit! – könyörgött nekem és a szemeiben
már megjelentek a könnyek.
- Szerelmes vagy Tomba? – igen, valószínűleg ez volt a legkegyetlenebb
kérdés amit feltehettem neki, de ezt volt az első lépés amit meg kellett lépnie
ahhoz, hogy a dolog végére juthassunk.
- Én… - túrta zavartan a hajába, és sűrűn pislogott.
- Nyugi! – simogattam a hátát. – Vegyél mély lélegzeteket, és akkor
nem lesz baj… - halkan beszéltem hozzá, nyugodt hangon és lassan. Nem tudhattam
mekkora teher ez neki, de nem akartam még jobban megnehezíteni a dolgát. – Nem
lesz semmi baj. Nem fogom elárulni se neki se másnak. Ez a kettőnk titka marad.
Esküszöm!
- Szeretnék hozzá érni… Megsimítani az arcát, megérinteni az ajkait,
és azt mondani neki, hogy szeretem… De… De ő nem olyan mint én. Ő mindig is a
lányokat szerette. És ez? Ez már túl sok lenne neki…
- Elmondom mit csinálunk! Kapsz egy forró kakaót, aztán ágyba bújsz és
kialszod magad. Mivel ahogy látom a szemeid alatt sötét karikák vannak. Nem
akarok altatót adni neked. De egy kis rumot kaphatsz bele ha jó kisfiú leszel!
- Kösz, nem kérek! – nevette el magát amitől kissé megnyugodtam.
Egy fél óra múlva Bill már az ágyában feküdt és csodák csodájára
aludt. Nekem viszont valami nagyon nyomta a szívemet. Nem igazán értettem, hogy
mi és miért? Hiszen semmi rosszat nem tettem. És ez az ő terhe volt, nem pedig
az enyém. Ekkor jutottak eszembe édesanyám bölcs szavai, miszerint nem szabad
mindenki terhét magunkra venni. Könnyű azt mondani…
Mikor kiléptem Bill szobájából, Dorcsi és Georg épp akkor mentek
lefelé a földszintre. Susmorogtak és nevetgéltek amitől elmosolyodtam.
Reménykedtem benne, hogy végre tényleg összejöttek, de nem mertem rákérdezni.
Jól érezték magukat, rajtam viszont ólmos fáradtság lett úrrá. Így elindultam a
szobánk felé.
- Szia – kapta el a karomat Tom, így kénytelen voltam megállni.
- Mit szeretnél? – kérdeztem unottan.
- Miért vagy ilyen hűvös? – tovább mosolygott. Az érzelmeim
kavarogtak. Tom sokat jelentett nekem. De ott voltak Bill érzelmei. Így
csapdába estem…
- Ha nem zavarna, mindig ilyen vagyok – dőltem a falnak és összefontam
a karjaimat.
- Most, hogy így mondod, zavar.
- Nem értem miért – vontam vállat. – Jól kezeled.
- Olyan vagy akár egy labirintus.
- Sok éves munka gyümölcse, amit úgy hívnak középiskola – mosolyogtam.
– Nem egy nagy ördöngösség. Csak játszom a szerepem.
- A szereped? – húzta fel a szemöldökét. – Szóval te nem ilyen vagy?
- Gondolj, amit szeretnél. De én nem változom meg senki kedvéért.
- Kivéve ugyebár Dorinét.
- Miért zavar ez téged ennyire? – néztem a szemébe.
- Ezt miből gondolod?
- Mert olyankor megrándulnak az arcodon az izmok
- Mikor?
- Mikor Dorcsit említjük. Eddig gondolom nem vetted észre. De így van.
- Talán zavar a dolog?
- Engem nem. De ahogy látom
téged zavar az, hogy ennyire közel állunk egymáshoz – mosolyogtam diadal ittasan.
Bár nem jöttem rá miért. Erre Tom bevetette azt a lehengerlő, féloldalas
mosolyát, mire én teljesen elpirultam.
- Aranyos mikor zavarba jössz – suttogta, majd… Majd megcsókolt.
Igazság szerint ledermedtem.
Oké, csókolóztam én már. Többször is, de Tom annyira más volt mint a többi srác…
A helyzet teljesen irreális volt. De izgatott is a csókja. Viszont tudtam mi a
helyes, ezért ellöktem magamtól, mire ő teljesen ledöbbent.
- Mi az?
- Ezt nem szabad! Te és… És Ria együtt vagytok – rivalltam rá, bár a
lány volt az utolsó akiért aggódtam. Nem igazán bírtuk egymást…
- Hiszen ez csak egy csók volt! Ne fújd fel annyira a dolgot! Nem
feküdtem le veled!
- Mi ez a kiabálás? – jött fel Dorcsi a földszintről. Georggal a
nyomában
- Pók – kiáltottam és bespuriztam a szobába.
- Mi az? – követett az én drága barátnőm.
- Bill elmondta, hogy bele van zúgva Tomba. Tom meg az előbb
megcsókolt, de ő együtt van Riával és mi van ha kiderül? Bár a csajért nem
igazán aggódom, inkább Billt féltem, de nem akarok én lenni a gonosz boszorkány
aki elszakítja őket egymástól – hadartam el az egészet egy szuszra, így a végén
csak kapkodtam a levegőt.
- Bill bele van zúgva Tomba? És ez fordítva is igaz? – vonta fel a fél
szemöldökét Dorin.
- Nem tudom. Épp ez a baj. Viszont ez a barom meg itt csókolgat –
huppantam le az ágyra.
- Nem te akartál összejönni ezzel a barommal?
- Ezzel most nem segítesz – néztem rá szúrós szemekkel.
- Bocsi! – mosolygott.
- Lelőlek! Te egész nap csak mosolyogni tudsz?
- Igen. Mert boldog vagyok.
- Láttam – vigyorogtam. – Örülök is neki.
- Hallgatóztál?
- Csak a telefonomért jöttem vissza. Aztán meghallottam, ahogy Georg…
- Kértek pizzát? – nyitott be az említett.
- Igen! – vágtam rá azonnal. Ez tűnt a legjobb menekülő útnak.
- Milyet? – ahogy egymásra néztek valami melegség öntött el. Olyan jó
boldognak látni azt, akit szeretünk.
- Hawaii-t – vigyorogtam Dorinra.
- Én is azt – vigyorgott vissza rám.
- Szólok a fiúknak – pattantam fel. – Ti csak beszélgessetek. De még
nem akarok nagynéni lenni... – azzal kimentem a szobából és becsuktam az ajtót,
de még hallgatóztam egy cseppet.
- Elmondtad?
- Magától is rájött – Dorin hangján hallottam, ahogy mosolyog.
De mivel nem akartam a továbbiakat kitudakolni a
földszint felé vettem az irányt.
- 2 Hawaii pizza rendel – ültem fel a konyhapultra.
- Van szék is – csak akkor vettem észre Davidet.
- Tudod ez nálunk szokás.
- Hogy az asztalon ültök? – úgy látszik ő semmit nem tanult az
eseményekből.
- Nem. Az a szokás, hogy aki nem hagy lógva azt jól elverjük.
- Tom, Tom! – rángatta a gitáros pólóját Gustav. – Csinálj popcornt!
Pankráció lesz.
- Mondanám, hogy agyonütlek, de 1: nincs agyad, 2: nem akarom, hogy
letörjön a körmöm.
- Még egy Bill – szontyolodott el Gustav és az energiaitalos dobozzal
együtt a nappaliba vonult.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése