2015. június 15., hétfő

6. rész – Tiszta lappal és tiszta szívvel

Mikor még óvodás voltam és anyu altatott esténkét mindig azt mondtam, hogy nem akarok felnőni. Akkor a felnőttségről mindig az jutott eszembe, hogy majd elveszítem az anyukámat és az apukámat. De ez az érzés hamar megváltozott mikor iskolás lettem. Akkor már fel akartam nőni minél előbb.
A 18. szülinapomon ezek a gondolatok jártak a fejemben.
Az volt az utolsó évem a középiskolában és vészeses közeledett a szalagavató. Féltem mégis izgultam. Tudtam, hogy már semmi sem lesz olyan, mint régen mégis örültem és egyszerre féltem. Már akkor tudtam, hogy nem megyek főiskolára. A fiúk aznap reggel hívtak fel azzal az ajánlattal, hogy legyek a reklámcsapatuk tagja. Nagy fordulat volt ez az építészet szakmáról, de azonnal igent mondtam.
- Valamit mondanom kell –ott volt az egész család. – Nem megyek főiskolára. Reggel kaptam egy ajánlatot. Az érettségi után egy reklámcsapatban fogok dolgozni. Pontosabban egy zenekarnál.
Azokat az arcokat nem felejtem el.
És akkor felébredtem. Körülöttem minden sötét volt. A telefonom után kotorásztam majd megnyomtam az egyik gombot. 2:42. – Akkor csak álmodtam... – motyogtam és visszadőltem a párnámra.
De már nem tudtam aludni. Köntösbe bújtam és levánszorogtam a földszintre. Csináltam egy kapucsínót és leültem a konyhapulthoz.
Vannak olyan emberek, akik évekig képesek rágódni dolgokon, amik már rég elmúltak, és nem tehetünk ellenük semmit. Én éppen ilyen ember voltam. Talán még most is az vagyok…
Nem is a főiskoláról volt szó vagy arról, hogy otthagytam a családi fészket. Mondjuk a továbbtanulásból triviálisan jön a költözés.
Még ez az egyszerű szó is, hogy: triviálisan… Annyi emléket ébreszt fel bennem… Olyan szép is volt akkor. Nem mintha most olyan csúnyák lennének a dolgok. De azért a középiskola az nagyon szép dolog. Legalább is nekem az volt.
- Nem tudsz aludni? – Tom dőlt az ajtófélfának. Egy hosszú pizsamaalsó volt rajta, más nem.
- Még át kell állnom – mosolyogtam kedvesen.
- Nem kell – rázta meg a fejét. – Ha nem alszol, mosolyogsz, és ez nekem tetszik.
- Ne szokj hozzá, mert gyorsan át tudok állni az új dolgokra.
- Pedig sokszor megállítanám az időt.
- Ebbe az is beletartozik, amikor velem beszélsz? – fixíroztam a gőzölgő italomat.
- Talán – mosolygott.
- Nem szeretem, ha ennyire sejtelmesen beszélnek az emberek. Bár veled kapcsolatban tudom, hogy a kérdésemre a válasz: igen. De vannak, akiket nem értek – egy kép kezdett kirajzolódni a szemem előtt, amit gyorsan elhessegettem.
- Akkor te miért beszélsz így?

- Azt hiszem azért, hogy megvédjem magam. Még elég friss a seb… Még nem szerethetek mást… - az utolsó két mondatot olyan halkan mondtam, hogy szinte már gondoltam.

4 megjegyzés:

  1. Uhh milyen titokzatos befejezés. Egyre érdekesebb! Várom a folytatást! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem nem fogok csalódást okozni a folytatással! Hamarosan érkezik az új rész! :)

      Törlés
  2. Hú, nagyon jó és úgy örülök, hogy ilyen gyakran van rész :)

    VálaszTörlés