10. rész – Hogyha véget ért, miért fáj ilyen nagyon?

- Segítesz? – nézett rám nagy szemekkel, nekem pedig összeszorult a szívem.

- Most erre mit mondjak?

- Igent – válaszolt határozottan.

- Mire kell Taminak igent mondania? - vágódott be a szobába Bill.

- Hát arra, hogy… - dadogta zavartan a gitáros.

- Hogy ma este nem fogok inni és én vezetek haza – Tom hálás pillantást vetett rám. Tudtam, még nem áll készen a dologra. De megígértem Billnek, hogy nem mondom el a testvérének a dolgokat. Viszont ez az egész dolog nagyon kezdett zavarni.

- Mondjuk, ebben van valami… – gondolkodott el Bill. – Hiszen Tamara még csak 18 éves.

- Kurva fasza – borultam ki. – Betöltöttem a 18-at, eljöttem otthonról, hogy a magam ura legyek erre, itt kötöttem ki, ezen a kibaszott kontinensen ahol csak 21 éves kortól számítok felnőttnek.

- Milyen választékosan fogalmazol – érkezett meg Georg az oldalán Dorinnal.

- Tudok ettől választékosabban is – mosolyogtam, pedig semmi erőm és kedvem nem volt hozzá.

Végül Gustav is előkerült és elindultunk valamerre. Sötét volt nekem meg rohadtul nem esett jól figyelni, hogy merre megyünk. A fülem be volt dugva és a telefonomon néztem egy régi videót, amit igazság szerint nem is tudom minek tartottam meg.

A volt barátom készítette a 18. szülinapomon.

„- Na, milyen érzés 18-nak lenni? – hallottam a hangján, hogy mosolyog.

- Amilyen 17-nek – válaszoltam, és megfogtam a karját, hogy magam mellé húzzam az ágyra. – De ha jobban belegondolok ilyen vénember nem is emlékszik már rá – nevettem.

- Milyen vénember? – háborgott.

- 23 évesen már vénembernek számítasz.

- Még csak 22.

- Még!”

A film ott megszakadt. Mikor belegondoltam, hogy utána mi volt úgy érzem magam, mint egy kis ringyó, aki csak az élvezetért fekszik le másokkal. Mondjuk ezek egyáltalán nem voltak értelmes gondolatok. Mert ha az ember 2 és fél évig együtt van valakivel és lefekszenek az szerintem nagyon nem abszurd dolog. Legalább is, ha mindkét fél betöltötte már a 18-at. De Ő mégis olyan nyomot hagyott a szívemen, ami talán nem gyógyul be sohasem…