3. rész – Kalamajka már az első nap

- Jó a kilátás? – lépett ki az erkélyre Georg.

- Nagyon szép – Dorin arcán megint az a mosoly jelent, meg ami csak akkor, ha Georg ott volt.

- Na, ja – támaszkodtam neki a korlátnak.

- A hölgyek felfedezték a kastélyuk eldugott zugát? – jött ki Bill mögötte Tommal, Gustavval és Daviddel.

- Tom, te cigizel? – húztam fel a szemöldököm.

- Már mióta?- szívott bele újra a füstölgő kis nikotinszálba.

- Adsz? – néztem rá nagy szemekkel.

- Nesze! – nyújtotta felém a dobozt és az öngyújtót.

- Köcce! – a számba vettem egy szálat és meggyújtottam.

- Te mit csinálsz? – Dorin közel járt az infarktushoz.

- Nyugi, nyugi! – próbálta csitítani Georg.

- Nyugi növcsi! – dőltem a korlátnak és kifújtam a füstöt.

- Már megint cigiztek? – jött ki zsörtölődve David.

- Nyugi Dave! – kortyolt bele az italába Gustav.

- Tom az Tom – legyintett Dave.

- Kösz – emelte meg az említett a jobb kezét, amiben a cigi volt.

- De hát Tamara… - ingatta a fejét. – Hány éves vagy?

- Ma-holnap a 19-et taposom – mosolyogtam.

- Még gyerek vagy - ingatta tovább a fejét. Eldobtam a cigit és rátapostam.

- Tudod ki a gyerek – ragadtam meg az inge nyakát.

- Tamara… - lépett közelebb Dorin és felém nyújtotta a kezét, de visszahúzta. A többiek is néma csöndben voltak.

- Azt gondolod nem vagy már gyerek? – megfogta a kezem, amivel az ingét tartottam és tiszta erejéből megszorította. Felszisszentem, de csak jobban szorítottam az inge nyakát. De ő erősebbnek bizonyult és elrántotta a kezem. – Gyenge vagy! - elengedett és visszament a házba.

- Tamara. Jól vagy? – futott oda hozzám Dorin és elkezdte vizslatni a jobb csuklóm.

- Nincs bajom – rántottam el dacosan a kezem.

- De hát… - erősködött, de én csak felkaptam a vizet.

- Hagyj békén! – rivalltam rá.

A levegő ismét megfagyott és Dorin csak mereven bámult maga elé. Körbenéztem és beszaladtam a házba. Le a lépcsőn és ki az utcára. Majd céltalanul előre.

Egy tinédzserkora végén járó lány, aki alig beszél angolul, egy idegen városban fut céltalanul, könnyáztatta szemekkel. Ez lehetne akár egy hentai (anime amiben a szex és az erőszak a lényeg) eleje is. De nem. Ez az élet.

Végül egy furcsa ultra modern épület előtt álltam meg. Az egész fehér volt, hatalmas ablakokkal. Valamiért a Sydney operaházra emlékeztetett. Lehet azért mert megtetszett vagy mert már szúrt a tüdőm de leültem az épület előtt egy padra és csak bámultam magam elé.

- Te idióta! – vágtam homlokon magam. – Pont Dorint? Miért őt? Te idióta! Te is csak azoknak tudsz ártani, akiket szeretsz – felnéztem és előttem alig egy méterre ott állt Dorcsi. – Annyira sajnálom! – öleltem meg sírva.

- Nincs baj – ölelt magához és a hátamat kezdte simogatni. – Nyugodj meg! Minden rendben lesz.

- Honnan tudtad hol vagyok?

- Megérzés. De tudod, hogy aggódtam?

- Miért? – lepődtem meg. – Még csak… - néztem az órámra, amit már átállítottam. – Már dél van? – tökre le voltam döbbenve.

- Egy órán keresztül kerestünk – csak akkor vettem észre Georgot, ahogy egy fekete autó mellett állt.

- Úgy sajnálom – szontyolodtam el.

- Nincs baj.

Dorin boldog volt ám Georgon láttam, hogy mondana valamit, de nem tette. Mi van ezek között? – ez a gondolat járt a fejemben miközben a ház felé tartottunk.

- Ugye tudod, hogy bocsánatot kell kérned Davidtől?

- Ugye tudod, hogy egy rohadt állat? – ideges voltam, de nem kiabáltam.

- Te kezdted – Georg hangja feltűnően nyugodt volt mégis valami nem stimmelt.

- Nem vagyok gyerek! – jelentettem ki elég hangosan.

- Georg! – tette a kezét Georg kezére Dorin mire a mi szexi basszusgitárosunk füle totál vörös lett.

- Basszus! – nem bírtam visszatartani a reakciót.

- Mi az? – nézett rám döbbenten Dorcsi.

- Izé… még nem hívtam fel anyát, hogy megérkeztünk. Biztos tiszta ideg – A reag ismét tökéletes volt. – gondolatban adtam magamnak egy piros pontot. De itt valami van. Ördögi mosollyal az arcomon pásztáztam az elsuhanó házakat és azon agyaltam, hogy nem fogom szembeköpni Davidet bocsánatkérés közben.