9. rész – Kapcsolatok

Egész hazafelé úton Tom „party királynő” jelzője járt a fejembe. És mellé az-az idióta vigyora. Nem tudom mit akart ezzel elérni, de nagyon idegesített. Így otthon is csak fel-alá járkáltam, és szitkozódtam magamban.

- Mit vegyek fel? – állt elém Dorin kissé ijedt arccal.

- Először is nyugi! – fogtam meg a kezeit. – Ha ilyen arcot vágsz, előbb-utóbb infarktust kapok, hogy mi bajod van.

- Köszi – mosolygott.

- Na így már jobb – indultam el a szekrényhez. – Valami szexis kéne – vigyorogtam ördögien.

- Mi? – Dorcsi túlságosan jól ismert. Tudta, hogy mire gondolok.

- Most miééért? – nyafiztam. – Te se leszel már fiatalabb – csak piszkálódni akartam. Tudtam, hogy Georggal nem ragadnak le a kézen fogva sétálásnál. Hiszen már mindketten felnőttek voltak.

- Na, ez most rosszul esett.

- Tudod, hogy szeretlek – mentem oda hozzá és megöleltem.

- Tudod, hogy most nagyon szeretlek és útállak is egyszerre?

- Aha – bólogattam.

- De most komolyan! Mit vegyek fel?

- Szerinted én az előbb vicceltem? – húztam fel a szemöldököm.

- Reméltem, hogy igen – az arca nyugodt volt, de tudtam, hogy belül kicsit őrlődik.

- Oké! – emeltem fel a kezeimet. – Szóval még nem akarod. Stimmt. Ezt tiszteletben is tartom.

- Köszönöm!

- De ha ezt felülírjuk, akkor is szexisen foglak felöltöztetni.

Szegény Dorin! Néha túlságosan belegabalyítottam az elvetemült ötleteimbe.

Végül egy piros toppot választottunk, aminek az elején fehér csíkok voltak és egy rövid farmernadrágot.

Hiába mondtam neki, hogy a haja akkor is gyönyörű, ha kissé hullámos, és szerintem minden bizonnyal Georgnak is tetszene úgy, ő mégis kivasalta. Ebből nagyon is látszik, hogy ikrek vagyunk. Mondjuk sminkből tényleg nem rakott fel sokat. Vörös rúzs, szempillaspirál és szemceruza. Szép vlt ő természetesen is.

- Basszus! – kb. ennyi volt a megnyilvánulásom miután elkészült.

- Nem jó? – ijedt meg.

- Hát, hallod! Ha pasi lennék, most tuti állnék – néztem végig rajta újra és újra.

- Akkor átöltözöm – indult a szekrényhez én viszont megfogtam a kezét.

- Nyugi! Ez így pont jó! Nem túl szexis, de nem is uncsi. Georgnak nagyon tetszeni fog – erre elpirult. Amitől én csak még jobban vigyorogtam. Aranyos volt, hogy ennyire tetszeni akar neki.

Az öltözék utolsó elemeként egy lapos talpú, gyöngyökkel díszített bokapántú szandált vett fel.

- Olyan vagy akár egy hercegnő! – vigyorogtam.

- Ne mondj ilyeneket, mert elpirulok! – szólt rám Dorin.

- Nem baj – legyintettem. – Legalább az arcod színe illeni fog a fölsődhöz – és kinevetett. – Hé! – háborodtam fel.

- Bocsi – takarta el a száját, mert még mindig nevetnie kellett.

- Azt a szemtelen fiatal korodat! – fenyegettem az ujjammal.

- A mimet? Te fiatalabb vagy.

- Az részletkérdés – legyintettem és a szekrény felé fordultam.

- Na, gyere te öreghölgy! – karolta át a vállamat. – Keresünk neked is valamit.

- Azért azt nem mondtam, hogy öreg vagyok – duzzogtam.

Na, igen. Én meg a ruhaválasztás. Nem volt soha egy egyszerű történet. Anyum mindig azt kérdezte: „Mi lesz veled, ha menyasszony leszel?” Erre mindig csak azt válaszoltam: „Majd ránézek egy ruhára és azt mondom ez az igazi.” De mivel azon az estén sem mentem menyasszonyi ruhát keresni ezért elég sok ideig tartott a tökéletes darabok kiválasztása.

- Ehhez mit szólsz? – vett elő Dorin egy sötétkék, pánt nélküli felsőt.

- Szerintem ez kicsit elegáns – húztam el a számat.

- Nem vagyok anyud. Nekem nyugodtan megmondhatod, ha nem tetszik.

- Igyekszem.

Hosszú keresgélés után egy fehér, flitteres, pánt nélküli fölsőt, rövid, kék koptatott farmert és egy fekete, szegecses szandált választottam.

A hajamat kivasaltam és lófarokba kötöttem. Majd, miután egy kiló alapozót és púdert magamra kentem kihúztam a szemem és kifestettem csillogós fehérre.

- Tűrhetően nézek ki? – fordultam kétségbeesetten Dorin felé.

- Az nem kifejezés – mosolygott. – Nagyon csini vagy!

- Köszi! – mosolyogtam zavartan.

- Kész vagytok? – dugta be a fejét Georg.

- Kopogni nem kéne? – háborodtam fel.

- Passz – vont vállat és bejött. Fekete póló és sötét farmer volt rajta. Semmi extra, de ahogy Dorin ránézett, fú mamám! – Hűha! – mérte végig barátnőmet. – Elképesztően gyönyörű vagy.

- Köszi – soha nem értettem, hogy miért volt olyan bátortalan. Hiszen okos volt, szép és most már egy sármos barátja is volt.

- Akkor én lemegyek a többiekhez – sebre vágtam a telefonom, az irataim majd felkaptam egy fekete a zsebeinél és a süsüjében flitteres pulcsit és már ott sem voltam.

Mikor leértem egyenesen a  nappaliba mentem, ahol  Tom és Gustav nagyban vitatkoztak.

- Jaj, haver! Ne csináld már! – nyafogott Gustav. Tudom a hallgatózás nem szép dolog, de szerettem csinálni.

- Most miért? – valószínűsíthető, hogy Tomban volt már egy kevés pia.

- Hiszen mégis csak a haverunk.

- Tudom de…

- Különben is – szakította félbe Gustav. – Tamara nem illik hozzád.

- Mi? – döbbent le Tom. Hát, azt az arcot nagyon szívesen megnéztem volna.

- Tamiról van szó, nem? – kérdezett vissza a dobos.

- De. Csak nem hittem volna, hogy ennyiből rájössz – hallottam, hogy mosolyog. De csak tettette.

- Ne görcsölj Tom. Egyszer megtalálod azt a lányt, aki neked való – léptek zaja. Bepánikoztam. – Te itt vagy? – jött ki a nappaliból Gustav.

- Aha. Most jöttem.

- Csini vagy!

- Köcce! – mosolygott és elment. – Ez az! Legalább kifaggathatom Tomot.–Szia! – huppantam le az egyik fotelbe.

- Szia, hercegnő – mosolygott rám.

- Ne kerülgessük a forró kását Tom! – néztem mélyen a szemébe. Bár azt hittem ivott, a szemén mégis látszott, hogy teljesen józan.

- Én semmilyen kásáról nem tudok.

- Ez csak egy metafora –döntöttem oldalra a fejem.

- Én meg Tom.

- Inkább hülye – ingattam a fejemet.

- Én nem vagyok Dorin. Nem értem mit mondasz – semmi nem látszott rajta. Legalább is az arcán. De a szemeiben egész mást láttam.

- Mi a baj? – tértem a lényegre mivel tudtam, hogy magától úgy sem nyögné ki.

- Bonyolult… – elfordította a fejét, hogy ne tudjak a szemébe nézni. Tudta, hogy csak ott láttam azt, hogy mi a baj.

- Jó a felfogóképességem.

- Nem olyan értelemben – a hangja egyre komorabb lett. Éreztem, hogy valami nagyon nincs rendben.

- Bill – nem értettem miért mondtam ki a nevét.

- Mi?

- Bill – tudtam, ha már belekezdtem akkor el kell mondanom. – Bill miatt van ez-az egész.

- Milyen egész? – háborgott. Dühöt szimulált csak azért, hogy elterelje a témát.

- Miatta vagy ilyen furcsa – emeltem rá a tekintetemet. – Te szereted – nem hittem volna, hogy ilyen könnyű lesz ezt kimondani. És azt sem, hogy képes vagyok ilyen nyíltan ezt állítani. De néha magamat is meg tudtam lepni.

- Mivel a testvérem, muszáj vagyok – hárított. Akkor már biztos voltam benne.

- Nem úgy értem. Szerelemmel szereted.

- Hülye vagy? – pattant fel.

- Piros.

- Mi? – nézegette magát.

- A fejed.

- Honnan tudod? – ült vissza meggyötört arccal.

- Könnyű téged vallatni. Amúgy meg ahogy egymással viselkedtek az túlságosan is bensőséges. Figyelj! Nem fogok ebbe bele szólni. Ez a ti dolgotok. De jobban örülnék ha ezt megbeszélnéd Billel.