11. rész - Partira fel!

- Jössz? – nyújtotta a kezét Tom. – Basszus! Annyira belefeledkeztem a gondolatimba, hogy nem vettem észre, hogy ideértünk. Ez, de gáz! – gondolatmenetem végén megfogtam Tom kezét, és ahogy kiszálltam az autóból egy csilli-villli celeb klub előtt találtam magam.

- Mi most kajakra ide jöttünk? – döbbentem le.

- Kenura, ha az úgy jobban tetszik. – vont vállat Gustav.

- Én, úgy utállak basszus! – döntöttem oldalra a fejemet. És akkor kiszúrtam Mr. Álom pasi a köbön-t. – Szeretlek titeket – indultam el befelé, a számon széles vigyorral.

A fiúk nem értettek, hogy a durcimból, hogy lett végül is ilyen kicsattanó kedvem, de nem is volt baj. Dorcsi viszont egy cinkos kacsintást indított felém. Ezek szerint ő értette mi a helyzet.

Végül egy olyan asztalt foglaltunk el, ami egy emelvényen állt a táncparkett szélén. Műbőr ülőgarnitúrával és üvegasztallal,rajta pár gyertya égett és egy hamutartó is volt az itallap mellett.

- Ti mindig ide jártok? – huppantam le keresztbe font lábakkal.

- Néha ide, néha meg máshova – gyújtott rá Bill.

- Attól függ, hogy milyen a kedvünk.

- Ha ez a klub ilyen, akkor a másikra nem hinném, hogy kíváncsi vagyok.

- Mert? – lepődött meg Georg.

- Mert már ismerlek titeket annyira.

- Kösz, kislány – nyögte be Tom.

- Átplasztikázzam az arcod szépfiú? – mosolyogtam rá.

- Nyugi van! – vigyorgott Gustav. Először nem értettem miért aztán 2 másodpercen belül leesett.

Egy hosszú szőke hajú, plasztikázott mellű, lengén öltözött lány jelent meg előttünk, az arcán 1000 wattos vigyorral.

- Jó estét! – a hangja már szinte fájdalmasan magas volt. – Mit hozhatok?

- 2 jin-tonikot, egy vodka narancsot és egy viszkit. – válaszolt Tom, erős macsó vigyorral az arcán, de láttam rajta, hogy ez csak erőltetett. – Na meg a telefonszámodat szépségem.

A csaj vihogva elment és pedig szúrós szemeket meresztettem az idősebbik Kaulitzra. – Mi van? – kérdezte fintorogva.

- Egy tróger vagy! – jelentettem ki résnyire szűkített szemekkel.

- Én így nyomom – vigyorgott tovább mialatt szinte szétfolyt a kanpén.

- „Ki így, ki úgy, kinek ez, kinek az

Csajozni felesleges, óh, minek az?” Ezt már hallottam – azzal felálltam és a táncparkettre sétáltam.

Odamentem az első jobb kinézetű pasihoz és elkezdtem vele táncolni. Ahogy láttam ez nagyon tetszett neki. Próbáltam minél szexisebben mozogni és bájos pillantásokat vettettem rá. Nem kellett sok idő mire rájöttem: ez egy alfahím típus, úgyhogy „véletlenül” mindig hozzáértem.

Ha jól saccolom két számon keresztül flörtöltünk így, majd intett a fejével, hogy menjünk az egyik asztalhoz. Bólintottam és követtem. A szemem sarkából vetettem egy gyors pillantást a többiekre. Tom éppen a pincércsajt szórakoztatta, George és Dorin pedig beszélgettek. Valahogy a növcsikém megérezte, hogy őt fixírozom és ő is végigmért minket, majd helytelenítően megrázta a fejét. Megvontam a vállam és mentem a fiú után.

- Josh vagyok – mosolygott kedvesen mikor leültünk egy asztalhoz.

- Én pedig Tamara – mosolyogtam vissza. – Beszélsz németül?

- Igen – bólintott. – Megfogtam az isten lábát. – futott át az agyamon.

- Beszélhetnénk németül? Nem igazán értem az angolt.

- Persze gyönyörűm – vetette rám ragyogó mosolyát. Ami ragyogó volt másoknak nekem viszont keserű. Hiszen a volt barátom mosolygott rám így mindig. – Na és mi járatban itt L.A.-ben? Netalántán nem egy angyal, vagy aki leesett az égből?

- Köszönöm – zavartan a fülem mögé tűrtem szőke tincseimet, amik rögtön vissza is hullottak. – Egyébként egy zenekar menedzsmentcsapatában dolgozom. Főként promóciós anyagokat tervezek.

- Ejha – lepődött meg. – Ilyen fiatalon?

- Te se lehetsz sokkal öregebb. – döntöttem oldalra a fejemet.

- Két hónap múlva leszek huszonegy. – vigyorgott.

- Akinek jól megy az már nagykorú lesz itt – mosolyogva a kezemre hajtottam a fejemet. Én még csak tizennyolc vagyok.

- Nem baj, már csak három év – simogatta meg a karom vigasztalóan.

- Az lehet, de addigra már nem leszek itt.

- Oh… – a szemöldöke felszaladt. – Szóval csak ilyen nyári munka?

- Nem egészen – ráztam meg a fejemet. – A banda most éppen itt állomásozik. De reményeim szerint, és az új CD elkészültével visszatiplizünk a jó öreg Európába.

- Ennyire nem szereted az Államokat? – Csak nekem tűnt fel, hogy minden amerikai máshogy hívja a hazáját?

- Őszintén szólva, herótom van ettől a helytől. Ne haragudj meg, de nem értem mi van itt annyira szép, meg jó – erre elkezdett nevetni. – Most mi van? – néztem rá értetlenül.

- Semmi, semmi – mosolygott. – Csak tetszik a hozzáállásod.

- Mármint?

- Akivel eddig beszéltem az mind csak áradozott az államokról, te viszont kimondod, amit gondolsz. Ez nagyon tetszik – pimaszul elmosolyodott és megcsókolt.

Hogy őszinte legyek, nem egyszer vágtam már pofon azért fiút, mert akaratom ellenére megcsókolt. De ez más volt. Nem tudom, hogy csak a szakításon vagy esetleg Tomon akartam túltenni magam a Josh-sal való játékkal, de igazán tetszett a dolog.

- Aranyos kislány – hajolt el tőlem.

- Kislány a fejed – dőltem hátra nevetve.

- Tamara… - Dorin ott állt mögöttem.

- Szia! – köszöntem rá meglepetten. – Josh, ő itt a barátnőm Dorina, Dorin ő itt…

- Kérlek, gyere – felpattantam majd Josh felé fordultam, és a kezébe nyomtam a mobilom. – Kérlek, írd bele a számod! – beleírta, majd felcsörgettem, hogy elmenthesse az enyémet. – Majd hívlak!

Egy gyors puszit nyomta az ajkaira majd követtem Dorint. Nem tudtam hova megyünk, de éreztem, hogy mire gondol. Valamit nagyon elcsesztem.

- Mit csináltam? – kérdeztem mikor beértünk a női mosdóba.

- Miből gondolod, hogy csináltál valamit?

- Nem Georggal vagy, és elég feldúlt az arcod.

- Nem vagyok összekötve Georggal – nyugodt volt. Külsőre legalábbis.

- Tudom – öleltem meg.

- Láttad Tom arcát mikor elmentél? – hátrált el tőlem.

- Nem – ráztam meg a fejem. – Miért?

- Kétségbeesett volt – az együttérzés szomorú barázdákat vetett gyönyörű arcára.

- Pedig elég jól elvolt a pincércsajjal – dobtam oldalra a frufrum.

- Akkor is az volt.

- Tudom… - sóhajtottam

- Tudod? Akkor? – tárta szét értetlenül a karjait.

- Mi akkor? – jó a felfogóképességem, de ezt már én se vágtam.

- Elmondta nem?

- Mi van? – döbbentem le.

- Hát tudod – biccentett a fejével.

- Mennyit tudsz? – összehúztam a szemem és közelebb hajoltam az arcához.

- Eleget – kacsintott majd kilépett az ajtón.

Akkor nem egészen értettem, hogy miről is szólt a Dorcsival folytatott beszélgetésünk