A reggel, sőt még a délelőtt is ágyban talált. Nem
volt erőm a naphoz. És ha belegondolok, az élethez se nagyon. Bár a bennem
lapuló kisördög vasvillája, már furdalta az oldalamat, sőt lassan ki is döfte,
mert nem tudtam mi volt az este Dorin és Georg között, mégsem keltem fel. Talán
azért is volt bennem ez a „félsz” mert tegnap este csókolóztam Tommal, holott
délután azt mondta szereti Billt. Nem akartam semmi rossznak az elrontója
lenni. Különösen mivel a fiúk megérdemelték a boldogságot. Ráadásul engem nem
is zavart volna, ha együtt vannak. Sőt, az agyam egy elborult része valahol
szexuálisan vonzónak találta ezt az egész dolgot. Végül a kopogás hangja húzott
ki az ágyból.
- Nyitva volt – dörzsölgettem kislányosan a szemem.
- Tudom – mosolygott angyalian Dorin.
- Gyere. – leültem az ágyra törökülésben ő pedig velem szemben. – Na?
- Mi, na?
- Szóval nem publikus – nyugtáztam.
- Mi nem publikus?
- Hát az esti dolgok.– erre Dorin arca olyan lett, mint a paradicsom.
– Tudtam! – nevettem el magam.
- Nem szeretlek.– vágott hozzám egy kicsi, kör alakú párnát, ami vörös
színű volt, arany hímzéssel.
- Miért nem? – kérdeztem szomorúan.
- Mert imádlak! – ölelt át.
- Én is!
Még egy jó ideig beszélgettünk, majd ő eltűnt, hogy
Georggal elinduljanak randira én meg visszamentem a szobánkba, rendbe szedni
magam. Mikor aztán a nappaliba indultam le, beszélgetés zajára lettem
figyelmes. Mivel tudtommal csak az ikrek és én voltunka házban ezért elindultam
a hang irányába. Ami meglepő módon Tom szobájához vezetett. Letérdeltem és az
ajtó résén bekukucskáltam.
- Nem lesz elcsépelt! – durcizott Bill. – Ez egy tök jó dalszöveg.
-- De hát olyan… lányos.
- Egy, főleg női rajongóink vannak. Kettő, tudom, hogy tetszik Tami.
- Mi van? – hőkölt hátra Tom, én meg kis híján felsikítottam.
- Tudom, amit tudok Tom – hajolt testvére arcához Bill, mikor az már
az ágyán ült.
- Akkor üzenem a női megérzésednek, hogy tévedett. Mert nem Tamarát
szeretem – Tom arca elszánt volt és izgatott. – Különben is, Riával együtt
járunk!
- De nem csak őt szereted! Valld be Tom! Ismerlek már ennyire!
- Oké… - adta be a derekát a gitáros. – Van még valaki. De az nem
Tamara – Akkor meg mi a frásznak csókoltál meg hülye gyerek?
- Akkor ki? – ült le a fiatalabbik mire az idősebb felállt.
- Tippelj! – hajolt oda testvéréhez, mint az pár másodperccel azelőtt
hozzá.
- Dorcsi biztos nem.
- Meeert? – kíváncsiskodott a rasztás.
- Mert ő Georg barátnője. Na szóval, mivel a csajokat szereted Gusti
és Dave kilőve…
- Bíztam benned tesó – húzta el a száját Tom.
- Ne zavarj bele! – förmedt rá Bill. – Mondjuk a tegnapi pincér csaj?
- Nem.
- A stúdióbeli recepciós?
- Nem.
- Karla a kávézóból?
- Nem.
- Stephani?
- Ki az a Stephani? – értetlenkedett Tom.
- A volt styliatunk – vágott fáradt arcot Bill.
- Nem – mosolygott rá Tom. Megtámaszkodott öccse mellett mire az, hogy
ne érjenek össze az ajkaik hátradőlt az ágyon.
- Nincs több ötletem.
- Biztos? – Tom kicsit közelebb hajolt testvére arcához.
- 100% – Bill hangja kissé remegett.
- Mi a baj öcskös? – hallottam azt a már jól ismert hangot. Mint mikor
a lányokat akarja elcsábítani.
- Se… semmi…
- Akkor? – simított ki pár tincset a testvére arcából.
- De… tényleg nincs semmi... – Tom megpuszilta a homlokát majd kifelé
indult a szobából.
- Várj! – szólt utána Bill.
De a beszélgetés további részét nem hallottam.
Úgy futottam le a lépcsőn, ahogy utoljára
középiskolás koromban tettem. Csak futottam ki a hátsókertbe, mígnem úgy
éreztem elég távol vagyok a háztól. Akkor egy fa tövében térdre rogytam és csak
sírtam. Közben pedig a telefonom folyamatosan játszotta a Fall Out Boy - Thanks for the memories című számát…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése