17. rész – Egy igaz barát

Nem tudtam mit mondjak Dorinnak. Ha mindent töviről hegyire elmeséltem volna… nos, nem merek belegondolni. Bár ő állt és ma is ő áll hozzám a legközelebb néha félek a reakcióitól. Na meg persze az ő idegi állapotát is féltem magamtól.

- Kérhetek valamit? – mosolygott angyalian.

- Te bármit.

- Ha legközelebb bepasizol előtte légyszi szól! – és nekem vágott egy díszpárnát.

- Úgy lesz – nevettem.

- De amúgy mennyire komoly? – már nem volt ott annyira a hangjában az a humoros lejtés. Féltett.

- Nem tudom – vontam meg a vállam és a párnát kezdtem fixírozni. – Asszem csak úgy alakulgat.

- És Tommal mi lesz?

- Vele amúgy se jött volna össze. Túlságosan különbözünk – ahogy ezt kimondtam furcsa nyomást éreztem a mellkasomban. Soha nem akartam ezt kimondani. De ez volt az igazság.

- Szerintem meg pont, hogy hasonlítotok – mosolygott Dorin. – De értem, hogy miért terelsz róla.

- Ezt most nem értem.

- Mert tudod, mi van köztük – huncut mosoly görbült Dorin szépen ívelt ajkaira.

- Mi? – ha lehet ilyet mondani, enyhén sokkos állapot kerültem.

- Nem csak neked vannak forrásaid.

- De most komolyan! – hisztiztem. – Mert oké, hogy nekem az ikrek elmondták. De neked… Bill – esett le.

- Aha – bólogatott Dorcsi.

- Most kajak az van, hogy szeretik egymást csak szarnak? – akkor már ki voltam akadva.

- Hát azért ez nem lehet nekik könnyű. Hiszen ikrek meg minden – imádom Dorint. Mindig elő tudja hozni a jobbik eszem.

- Igazad van... – gondolkodtam el. – Hiszen mi olyan könnyedén vesszük ezeket a dolgokat. De nem kéne.

- Örülök, hogy erre rájöttél – mosolygott, mint mindig.

- Jó igazad van! Csak tudod egész más a szitu, ha van egy olyan ember, mint én és ő nem igazán használja a fejét.

- Ebben van valami – gondolkodott el.

- De szeretlek én ilyenkor! – arcomra egy féloldalas mosolyszerű akármi ült.

- Tudom – ölelt át.