24. rész – A keleti boszorkány

A beszélgetést követő napokban feszült volt a hangulat a házban. És nem csak a tudattól, hogy Ria nemsokára visszajön, hanem azért is, mert Georg és Gustav is saját lakásba akartak költözni. Bár nem nagyon értettem, hogy ennek mi értelme volt. Az ikrek házában volt elég szoba, stúdió, és amit az ember csak el tud képzelni. Mindebben pedig az érintett a legrosszabban, hogy Dorin Georggal tartott. Megértettem, hogy miért, hiszen szerették egymást. A világ legszebb dolga a szerelem. És én nem akartam közéjük állni…

- Biztos, hogy nem baj? – kérdezte Dorcsi feszült figyelemmel mikor az ágyukon ültünk.

- Nem baj – mosolyogtam. – Az a fő, hogy boldog legyél. Nekem csak ez számít.

- De nem korai ez még? – arcán pici pír jelent meg. – Hiszen ti…

- A mi kapcsolatunk egész más volt – fogtam meg a kezét. – Ti pedig felnőtt emberek vagytok. Nem szólhatnak bele, hogy mit csináljatok.

- De nem leszel nagyon magányos?

- Max elugrom hozzád – vontam vállat.

- Lányok! – hajolt be Georg az ajtón. – Megyünk a stúdióba, majd jövünk.

- Rendben szívem! – libbent oda szerelme mellé Dorin és egy lágy csókot adott az ajkaira. – Szeretlek!

- Én is! – csókolták meg egymást még egyszer majd a fiúk elindultak.

 - Hallod! – kezdtem el vigyorogni.

- Mi jutott már eszedbe?

- Mi lenne ha elvinnénk az egyik autót és csinálnánk a fiúknak valami finom vacsit?

- Ez jó gondolat – mosolyodott el Dorin. – De mit?

- Nem tom – vontam vállat. – De egy biztos! Nem kezdek el itt nekik pörköltet meg húslevest gyártani – erre Dorin kinevetett. – A testvéri szeretett melengeti keblemet.

- Bocsi! – vigyorgott még mindig. – De annyira megnéznélek, ahogy ott forgolódsz kiskötényben, a konyhában.

- Már láttál főzni – szögeztem le faarccal.

- Tudom – bólintott. – De az már nem most volt.

- Igaz, akkor 16 voltam, most meg 18. Megnyugodhatsz, most is ugyanolyan szerencsétlenül mozgok a konyhában, mint akkor.

- Nem is voltál szerencsétlen!

- Köszönöm a bíztatást, de te is tudod, hogy ez ne igaz – meghallottam a kapucsengőt és felszökött a szemöldököm. – Várunk valakit?

- Nem hinném – Dorin arcán a frusztráltság látszott.

Szinte egyszerre indultunk el a bejárati ajtó felé. Első gondolatom az volt, hogy a rendőrség, bár ezt gyorsan elvetettem, hiszen tudtommal nem követtünk el semmit. 3 hónapig munkavállalási vízummal itt lehetünk. Ám mikor megláttam a kis kamerán keresztül, hogy ki áll az ajtóban, enyhén szólva is ledöbbentem.

- Én nem engedem be! – közöltem hidegen.

- Pedig muszáj beengednünk, hiszen Tom barátnője.

- De Tom Billel van – akadtam ki.

- Én is tudom – ez valahogy meglepett, pedig tudnom kellett volna, hogy a kisebbik elmondja Dorcsinak.

- Beengedem – fújtam ki a levegőt és felkapva a kulcsot, elindultam a kapuajtóhoz. Bár akár bentről is kinyithattam volna, az illendőség úgy kívánta, hogy segítsek behozni a csomagjait. Mielőtt a kulcsot a zárba raktam volna, vettem egy mély levegőt, s mikor kinyitottam a kaput próbáltam elővenni a legkedvesebb mosolyomat. – Szia, Ria! – köszöntem kedvesen.

- Te meg ki vagy? – döbbent le. Hát én akármire megesküszöm, hogy olyan förtelmes hangot, mint az övé, még életemben nem hallottam.

- Tomék haverja vagyok Európából – nem tudom, hogy a csaj kinézetétől vagy a hangjától, de visszajött a flegma énem.

- Mióta vagy te itt?

- Hát lassan egy hónapja. Az után érkeztünk, hogy te elmentél.

- Többen is vagytok? – legszívesebben azt válaszoltam volna, hogy nem bazd meg csak többes számban beszélek magamról, de inkább csak félreálltam a kapuból.

- Gyere be! Majd ott meglátod – az orrát magasba emelve, és a két babarózsaszín bőröndöt maga után húzva elkezdett bevonulni az udvarba. Legszívesebben úgy megrugdostam volna, hogy egy hónapig a lába színe kék és lila legyen, de jobban féltem Dorin reakciójától, mintsem, hogy hozzáérjek ahhoz a picsához, úgyhogy csak battyogtam mögötte.

- Szerbusz, Ria! – köszöntötte őt Dorin széles mosollyal és át is ölelte a lányt.

- Szia! – köszönt kicsit meghökkenve.

- Jaj, milyen modortalan vagyok. A nevem Dorina. Georg barátnője vagyok.

A barna „szépség” csak döbbenten meredt maga elé, majd kedvesen 3 puszival és öleléssel köszöntötte Dorint. Hirtelen nem tudtam, hogy örüljek vagy legyek csüggedt a jelenet láttán, de egyben biztos voltam: én nem fogok vele jópofizni!

- Kerülj beljebb! – invitálta Dorin Riát. – Tami majd segít felvinni a csomagjaidat.

- Tami? – nézett rám érdeklődve.

- Tamara – válaszoltam hűvösen majd megfogtam a két bőröndöt. – Tom szobájába?

- Igen – azzal elindultam az emeletre ő pedig követett.

- Dorina nagyon aranyos. Tanulhatnál tőle – közölte velem felsőbbrendűen.

- Hát, először én is próbáltam kedves lenni, de mintha ez téged nem hatna meg.

- Tudom, mit gondolsz rólam. Jaj, de frusztráló, hogy mindenki ilyen irigy rám – mosolygott magában.

- Mi van? – fordultam hátra döbbenten.

- Hát arról van szó, hogy féltékeny vagy rám. Bár meg is értem miért. Egy ilyen lánynak, mint neked, nehéz lehet egy olyan édes fiút találni, mint az én Mackókám.

- Bocs, megyek hányni – tettem le a bőröndöket, majd a szobám felé vettem az irányt. Mikor becsuktam magam mögött az ajtót egyből elkezdtem tárcsázni Tom számát, aki csak nagy sokára vette fel.

- Stúdiózunk, ha nem tudnád – közölte kissé idegesen.

- Leszarom – közöltem ugyanolyan hangsúllyal. – Tudsz róla, hogy a kurvád itt mereszti a picsáját?

- Mi a fasz? – bukott ki az afrofonatos száján.

- Hát kb. Amúgy fingom nincs. Úgy 10 perce megjelent itt. Épp pakolgat a szobádban.

- Azonnal megyünk – azzal kinyomta a telefont.

- Dorcsííííííí! – kiabáltam mikor a földszint felé haladtam.

- Pssz! Ria megkért, hogy maradjunk csendben – fintorgott. – Nem akarok balhézni.

- Megértelek – grimaszoltam. – Egyébként a bagázs jön hazafelé. Ja, és Ria előtt el fogjuk játszani Tommal, hogy szerelmesek vagyunk.

- És Bill? – imádtam, hogy mindig törődik másokkal.

- Nyugi, hármasban megbeszéltük, mikor ti lakást voltatok venni.

- Ebből baj lesz.

- Miért? – nem tudtam miért komorodott el a hangja.

- Mert te szereted őt.

- Mi? – akadtam ki. – Én nem szeretem Tomot. Ő Tom. Egy faszkalap, balfasz. Én tökéletesen elvagyok Josh-al.

- Az, hogy néha randiztok, az téged boldoggá tesz? – neki nem hazudhattam.

- Nem teljesen, de legalább ha nagyon unatkozom, le tudom magam kötni – sóhajtottam.

- Végeztem – vonult lefelé a lépcsőn Ria. Mióta magára hagytam átöltözött. Egy hófehér, lenge, nyári ruhát vett fel, ami mélyen ki volt vágva és alig takart valamit a lábából, valamint egy fekete extra magas sarkú cipőt húzott a lábára. – Nem tudjátok a fiúk mikor érnek haza?

- Kb. 15-20 perc múlva – néztem a csupasz csuklómra.

- Ugye tudod, hogy nincs rajtad óra? – vonta fel a szemöldökét Ria.

- Igen – bólintottam, majd a konyha felé vettem az irányt. – Dorcsi, nem tudod van-e még kávé?

- Nem hinném – követtek mindketten.

- Remek – fintorogtam majd elkezdtem kávét főzni.

- Ugye tudod, hogy ez nem egészséges? – fintorgott a barna „szépség”. És kivett egy palack vizet a hűtőből.

- Nem voltam még 15 mikor elkezdtem kávézni. Úgyhogy nem különösebben zavar. Egyébként meg a cigi és a magas sarkú sem egészséges.

- Ez célzás értékű volt? – nem tudtam teljesen kivenni a hangsúlyából, hogy mit is akar.

- Valami olyasmi – vettem elő egy bögrét, amire a nevem volt gravírozva, és töltöttem magamnak a friss fekete löttyből.

- Na, és milyen volt a fotózás? – terelte a témát Dorin, amiért hálás is voltam neki. Szerintem, ha akkor nem szól közbe, előbb utóbb képes lettem volna megfojtani a csajt.

- Jó, csak fárasztó – támaszkodott a pultnak igazi modellhez híven. – Hawaii gyönyörű hely, és szerencsére a két fotósorozat között volt egy hét pihim is, szóval felfedezhettem az ottani kultúrát.

- A félre kúrás nem kultúra – morogtam egész halkan, hogy szinte én se hallottam, majd köhögni kezdtem. – Egyszer megfulladok.

- Na és mikor lehet majd megnézni a képeidet? – Dorinban ez volt a leghihetetlenebb számomra. Mindig képes volt udvariasan eltársalogni azokkal is, akiket nem szeretett.

- Nem tudom – kezdett el mártírkodni Ria. – Attól függ, hogy engem választanak-e az újságba.

- Akkor ez csak egy válogató fotózás volt? – kérdeztem, mikor sikerült lecsillapítanom a köhögésemet.

- Valami olyasmi. Tudod ilyen a modell szakma – mosolygott ezer wattosan. – Egyébként ti mit dolgoztok?

- Na, azt mi se tudjuk – válaszoltam lazán. – Elvileg én a fiúk csapatában vagyok grafikus.

- Nekem otthon úgy tudják, hogy a koncertek és hasonló dolgok megszervezésében segítek – válaszolta Dorin kissé zavartan.

- Igazság szerint én építésznek tanultam, Dorin pedig gimis volt, aztán elkezdte a szociális munkás képzést az egyetemen (én ezt jól írom? o.O), de félbehagyta. Én meg nem is kezdtem el a fősulit – közöltem, mintha ez természetes lenne, mire Riának leesett az álla.