15. rész –Vár az ismeretlen

   Mikor elkezdtem írni ezt a történetet, még bőven 16 éves voltam. Ebből kifolyólag, így lassan 20 éves fejjel máshogy látom a dolgokat. És az, ami akkor mindent meghatározott, most már csak egy régi, kissé fintorgós emlék. És ahogy átgondoltam ezt a részt fennakadtam valamin. Amit nem nem tudtam megérteni. Miért így írtam le? Aztán rájöttem: mert így történt! Nos, jó olvasást mindenkinek! :)

15. rész –Vár az ismeretlen

- Hagyj békén! – kiabáltam a telefonba, miközben a sírás kerülgetett.

- Hallgass me… - kezdte volna az újabb monológját. – Tamara! Tamara te sírsz? – a hangja rémülté vált.

- Igen sírok te, hülye! – nem tudom mi tartott vissza attól, hogy lerakjam.

- Mi történt?

- Semmi közöd hozzá!

- Akkor csak hallgass meg! – nem bírtam megszólalni. A könnyeim csak folytak és éreztem, hogy valami kezd meghalni bennem. – Már továbbléptem. Nem kereslek többé… - és a vonal megszakadt.

Nem tudtam mit tegyek. Tudtam, hogy még szeret mikor szakítottunk, én is szerettem őt, sőt azt hiszem, még most is szeretem egy kicsit.

Ülhettem volna ott még órákon keresztül és emészthettem, vagy sajnáltathattam volna magamat. De nem! Akkor döntöttem. Feladom azt, aki voltam! Új életet kellett kezdenem. Egy olyat, amit én élek és nem csak egy mellékszereplő vagyok.

Letöröltem a könnyeimet és tárcsáztam Josh telefonszámát. Eltartott egy darabig mire felvette.

- Szia! – valószínű akkor kelt, mert a hangja eléggé kómás volt még.

- Szia, zavarok? – próbáltam minél boldogabb hangot kierőltetni magamból.

- Te? Soha! – hallottam a hangján, hogy mosolyog.

- Átmehetnék? Unatkozom.

- Persze cica! – megadta címét majd visszamentem a házba készülődni.

Egy fehér pánt nélküli toppot, egy sötét farmerszoknyát és strandpapucsot vettem fel. Kivasaltam a hajamat majd felkaptam az egyik Audi slusszkulcsát és a helyére egy üzenetet raktam.

Bepattantam az autóba és elindultam. Áldottam az eget, hogy a fiúk minden autójában volt GPS különben eltévedtem volna.

***

- Szia! – integettem vigyorogva mikor Josh ajtót nyitott.

- Szia, angyalka! – a mosolya olyan volt akár egy fogkrémreklámban. Nem volt rajta póló csak egy farmernadrág. Hát mit ne mondjak. Tetszett a látvány. – Gyere beljebb! – állt félre az ajtóból én meg belibbentem.

- Köszi, hogy… - nem tudtam befejezni a mondatot, mert rögtön az ajkaimra tapadt. –Minden vendéget így fogadsz?

- Csak aki ilyen szép! – felkapott a földről mire én visítozni kezdtem.

- Elejtesz, elejtesz! – kapálództam.

- Hát, ha így kapálózol, akkor biztos. – nevetett majd újra megcsókolt.

Felvitt az emeletre az egyik szobába és lerakott az ágyra, majd újra csókolózni kezdtünk, és a ruhák egyre jobban beterítették a szoba laminált parkettáját.

***

Világ életemben híres voltam a megfontoltságomról, de úgy látszik az elszállt a régi életemmel együtt. Akár egy hernyóból lett pillangó…

Joshal lenni hát, hogy is mondjam… Felemelő érzés volt. De csak bizonyos mértékig. A testi vonzalom megvolt köztünk, de csak ennyi.

- Akkor holnap találkozunk – adtam egy lágy csókot telt ajkaira.

- Vigyázz magadra! – simított végig a hajamon.

- Úgy lesz – dobtam neki még egy puszit majd beszálltam az autóba és elhajtottam. A bűntudat pedig azon nyomban rám telepedett…